Kisdednevelés, 1934 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1934-01-01 / 1. szám
z ügy minisztériuma. A kisdedóvóintézet semmi szín alatt nem oktató intézmény, de kétségtelenül nevelési intézmény, alapvető tagja a köznevelés szervezetének, vagyis természeténél fogva abba a minisztériumba tartozik, amelynek egész tevékenységét a művelődési politika gondolatának kell áthatnia. Csak a művelődési politika keretében nyerheti meg ez az intézmény teljes munkaterét, csak itt veheti körül az a légkör, melyre a nevelés mindenik intézményének szüksége van. Az egymásra utaltság kölcsönös: a v.-és k. miniszteriumnak is szüksége van a kisdednevelés szervére. A kisded íróintézet egész eddigi történetében tagadhatatlanul főképt a falusi lakosság gyermekeit nevelte, városokban pedig a munkásrétegekét, lassanként azonban tért hódított a műveltebb körökben is. Fejlődésében látunk más vonásokat is, itt azonban azt tartom most fontosnak, hogy ha a kisdedóvóintézet nem a nevelésügyi miniszterre lenne bízva, akkor az egész népművelésből éppen az első szakasz, a kezdő fok nem lenne a kezében, ez a köznevelés szerves kiépítését lehetetlenné tenné, újabb hézagot teremtene falu és város, tanult és tanulatlan emberek gyermekeinek nevelésében, sőt elveszítené a miniszter a felnőttekre való hatásnak egyik, talán a legerősebb eszközét. A kisdedóvóintézet ugyanis a szülőkre való hatás útján a népművelésnek igen erős eszköze lehetett volna már eddig is. Ha kikerül a nevelés intézményei közül s ezzel megszűnik vagy elhalványul benne a nevelés gondolata, akkor az eddig is leginkább kielégítetlen nevelési szükségletek gondozása lesz még fogyatékosabb. Legalább is ettől lehet tartani, ha arra gondolunk, hogy a másik szóban levő minisztériumban, a belügyminisztériumban a dolog természete szerint nem a művelődéspolitikáé az uralkodó, irányító szempont. Ha a kisdedóvóintézet a belügyminisztérium hatáskörébe kerül, a nevelés gondolatának érvényesülését két körülmény nehezíti meg. Egyik az, hogy mint népgondozó intézménynek sokkal könnyebb lesz magát a gondozást öncélnak tekintenie, mint amennyire el lehet zárkóznia a gondozási feladatoktól a nevelési intézménynek, hiszen ennek éppen a gondozás a legfőbb eszköze, amikor a gyermeket minden irányban igyekszik a számára lehetséges kifejlődésben segíteni. A másik nehézség pedig az, hogy ha a belügyminisztérium a népjóléti és kivált a közegészségügyi politika által újabban közelebb került is a művelődési politikához, rendeltetésénél fogva kevésbbé engedheti ennek a szempontjait szabadon érvényesülni, hanem itt jóval közelebb jutna a kisdedóvóintézethez a politikai szempont, még ha a mindenkori belügyminiszter nem akarná is ezt. Ezért az a célszerűbb, ha nem a kisdedóvóintézetek mennek el a nevelési intézmények köréből, hanem a népgondozás követelményei vonuolnak be a művelődési politikába. Ezt a gondolatot annál inkább szükséges hangoztatni, mert lehetetlen az