Kisdednevelés, 1934 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1934-01-01 / 1. szám
t ták, hogy atyja és nagynénje kényezteti, de anyja, aki szigorúnak mondja magát, emellett kényeztetően neveli a gyermeket: bizonysága ennek az, hogy mikor a földre állítja, akkor is átölelve tartja, pedig tudja, hogy semmi baj nem érheti nálunk. Bandi tehát megszokta, hogy vele egész nap és még éjtszaka is törődjenek, s minden körülé forog: cipelik, etetik, altatják, kérlelik, szidják, büntetik, s ez így megy szünet nélkül. Neki ez bizonyos mértékben jól esik, és bár a sírás kínos dolog, mégis van benne valami jó, mert a vége mindig az, hogy engednek és megteszik neki azt, amit kíván. Most először történik életében, hogy a sírásra anyja nem siet hozzá, nem veszi fel, nem babusgatja, hanem érthetetlen módon állva marad, a másik szobában marad, s neki, Bandinak kell gondolkoznia, mit is csináljon most: menjen-e anyukához, vagy ne ..., mert tulajdonképpen anyjának kötelessége volna, hogy őhozzá jöjjön s felvegye. Bandi tehát azért nem ment anyjához, azért állt meg a küszöbön, mert anyjától várta a közeledést. Ez lett volna az, ami őt teljesen megnyugtatta volna, hogy minden marad a régiben, hogy sírással igenis mindent el lehet érni, hogy anyja mindent megtesz az ő kedvéért, s neki semmit se kell tennie, csak ordítania. Most az egyszer csalódott. Az új tapasztalattal szemben még nem tudta, mitévő legyen. Várt, hogy hátha anyuka mégis megindul feléje. De nem indult meg. Ha még tovább vártunk volna, Bandi bizonyára elvesztette volna a türelmét s magától megindult volna anyja felé. De nem tartottuk szükségesnek, hogy ezt kivárjuk; meg akartuk neki könnyíteni az elhatározását, ezért bíztattuk, hogy induljon meg, s ő megindult. Ezzel megszereztük Bandinak azt a tapasztalatot, hogy 1. anyuka nem mindig fogad szót neki, különösen addig nem, amíg ordít; 2. hogy ő maga is meg tudja szerezni magának azt a biztonság érzését, melyet anyja ölében tapasztal, úgy, hogy egyszerűen megindul s anyját felkeresi. Reméljük, hogy ebből a kis kísérletből nemcsak Bandi, hanem anyukája is merített némi tanulságot. Máday István dr. XVIII. Internacionális Montessori-kurzus Barcelonában. Beszámolóm megkezdését nagyon nehézzé teszi az a mély szomorúság, amin még mindig nem tudok úrrá lenni, felejthetetlen Kenyeres tanár úr elvesztése. Elhatározásomban, hogy még a messzi Barcelonában is elvégzem a Montessori tanfolyamot, nagy szerepet játszott az, hogy neki nagy örömet szerzek, ha ott sikerül megbecsülést szereznem a magyar óvónőnek. Indulásom előtt pár nappal lelkesen biztatott: „Föl a fejjel