Kisdednevelés, 1944 (69. évfolyam, 1-11. szám)
1944-01-01 / 1. szám
a Nálunk élő valóság a hazaszeretet, szent a vallás, parancsol az erkölcs, melegek a családi tűzhelyek; érintetlen minden kincsünk, amit nemzedékek hosszú sora őrizett meg számunkra vérrel, vassal, verítékkel! Csak arra kell törekednünk, hogy eleinkhez méltók maradjunk, csak az önfegyelmünket, a lemondani tudásunkat, a tenni, alkotni, menteni, akarásunkat kell felfokoznunk — akkor az új év nem hozhat keserű meglepetést számunkra! Mindenkinek a legtöbbet, a legjobbat kell nyújtania ott, ahová a hivatása állította, mert a napszámos keze munkájára éppen úgy szüksége van a nemzet jövendőjének, mint a tudós szellemi termékeire. Tagadhatatlan azonban, hogy az idők változása a kötelességteljesítés fontosságának sorrendjét is egyre átformálja. Ma, mikor a világ fegyverek zajától hangos, a honvédelem után kétségtelenül a család védelme, a gyermekmentés következik. Boldog az, aki a nemzet reménységének, a jobb jövő zálogának, a gyermeknek istápolói sorába állt, de éreznie kell a felelősség súlyát is, amelyet vállalnia kell. A magyar gyermekvédelem hivatott szolgáinak sorában pedig első helyen az óvónőknek kell állniuk. Nyugodt lelkiismerettel tekinthetnek ők is az elmúlt esztendőre: megtettek mindent, ami tőlük tellett, hogy felfokozott kötelességeiknek maradék nélkül megfeleljenek. Érezniük kell azonban azt is, hogy feletteseik állandóan könnyíteni igyekeznek rajtuk, ha fáradozásaik méltó elismerése sokszor rajtuk kívül álló okokból késik is. Az új esztendő most számukra mégis örvendetes eseménnyel indul! A m. kir. belügyminiszter úr meleg gondoskodásával sikerült elérnie azt, hogy megnyílt a Vil. fizetési osztály az óvónők számára! Csak az tudja kellőképpen értékelni ezt, aki ismeri az állami igazgatásban a háborús viszonyok következményeként jelentkező nehézségeket, az államkincstárral szemben fokozódó követelményeket, a kormány erőfeszítéseinek nagyságát, amelyek a pénzügyi egyensúly fenntartásához szükségesek. Az óvónők régi vágya megy így teljesedésbe — és tudom, hogy hálájuk a kisdedek javára fog érvényesülni. A fejlődésnek csak ezt a legörvendetesebb, de nem egyedülálló mozzanatát akartam itt megemlíteni; ha az óvónők tárgyilagosan visszatekintenek a búcsúzó esztendőre, de még inkább a közelmúltra: el fogják ismerni, hogy kevesen vannak köztük, akik nem érezhették még a kormány gondviselő jóakaratát. És most gondolatban bekopogtatok minden óvodába, a szép új hajlékokba csakúgy, mint az erdélyi vagy kárpátaljai szegényes kis házakba. Eredményekben gazdag, családi, egyéni bajoktól.