KisKelet, 1995 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1995-01-05 / 1. szám

INFORMÁCIÓK, ÚJDONSÁGOK A NYÍRSÉGBŐL Móricz Zsigmond Könyvtár 42298-7 Örülni a kis sikereknek Az értelmi fogyatékos gyermekek többsége jó munkássá válik ■HN­111 (Lapozzon a 3. oldalra!) Nincs elvándorlás Tiszarádról A fiatalok letelepedését segíti, hogy alacsonyabbak a telekárak Tiszarád (KM­­­HZs) — Talán sokan úgy gondolják, azok a települések, amelyen nem élnek még ötszázan sem, elöregedő képet mutatnak. A 480 lakosú Tiszarádról a ’90- es választások óta megállt az elvándorlás, sőt a fitalok lete­lepedése jellemző. Ehhez hoz­zájárul az is, hogy a környező településekhez viszonyítva ebben a községben alacso­nyabbak a telekárak, és az inf­rastrukturális beruházások be­fejezésével minden lakásba eljut a vezetékes ivóvíz. Akiknek lehetőségük volt, korszerűbb energiával, föld­gázzal fűthetnek, és a telefon is elérhető közelségbe került. Akik nem igényelték a tele­font, azok is bármikor tele­fonálhatnak a főutcán elhe­lyezett nyilvános készülékkel. Sajnos a munkalehetőség kevés a községben, mindössze egy kft. működik. A mezőgaz­daság területén volna lehető­ség vállalkozásra, mert jó minőségű termőföldek vannak Tiszarádon, és az állattenyész­tésre is jó lehetőségek vannak. A vállalkozási kedvvel nem is lenne probléma, de az induló tőke hiányzik. Az önkormány­zat olyan módon segített, hogy a termelőszövetkezettel kö­zösen térítésmentesen juttatott 200 öl földterületet használat­ba vételre. Nagyon sokan vet­ték igénybe ezt a lehetőséget, így mindenki megtermelte a háztartáshoz szükséges bur­gonyát. Mint azt Papp Endréné pol­gármestertől megtudtuk, a képviselő-testület ez évi fela­datai közül az a legfontosabb, hogy az önkormányzat meg­őrizze működőképességét. Már az elmúlt évben hoz­záláttak a faluház építéséhez, elkészült az alapozás, szeret­nék az idén befejezni. Itt kap­na helyet az új polgármesteri hivatal, kultúrterem, új orvosi rendelő és egy szociális ét­keztető. A gázberuházáshoz hitel­­felvételére kényszerült az önkormányzat, így a létesít­mény felépítéséhez pályázati lehetőségeket keresnek. Évek óta befejezetlen a települést Nagyhalásszal összekötő út, ebben az évben szeretnék ezt is befejezni. Az önkormányzat a korábbi évekhez hasonlóan a gyer­mekek étkeztetéséhez is sze­retne szociális támogatást nyújtani. Reméljük, ilyen vidám lesz számunkra az 1995-ös esz­tendő is A tartalomból A kereskedő A kis ajándékbolt minden négyzet­­méterét kihasználva, szebbnél szebb meglepetések sorakoznak a polcokon, a pult mögött Kiss Szilvia mindig jókedvűen, segítőkészen várja a vásár­lókat. (4. oldal) Tervek a valóság talaján Átléptük az új esztendő kapuját. A néhány hete megválasztott önkormány­zatokra újabb feladatok várnak. Össze­állításunkban arra kerestünk választ, városaink polgármesterei mit remélnek az új esztendőtől, mit tartanak a legfon­tosabb feladatnak 1995-ben. (5. oldal) Munka nélkül a focisták A leveleki labdarúgócsapat az őszi szezont a 13. helyen zárta a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A 17 mérkőzésből ötször hagyták el győz­tesen a pályát, négyszer értek el döntet­len, és nyolcszor veszítettek. Az 1995- ös esztendőt lesújtó hírrel kezdték a sportolók, ugyanis január másodikától a csapat minden tagja munkanélküli lett. (7. oldal) Az alpolgármester Újfehértón az egyéni választóke­rületekben Forró Zoltán képviselő kap­ta a legtöbb szavazatot, akit a napokban főállású alpolgármesterré választott a testület. Huszonkét évesen a legfiata­labb alpolgármester hazánkban. (8. oldal) Bár a poharakon egy üdítőital neve szerepel, azért szilvesz­terkor mégis pezsgővel töltöt­ték meg az óévet búcsúztatók HARASZTOSI PÁL FELVÉTELEI

Next