Együttműködés, 1985 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
JÖTTEK A TÖBBIEK IS Negyven éve történt „... Budapest utcái, épületei romokban hevertek. Üszkös gerendák meredtek az ég felé... A felszabadulásért folyt a harc, amikor 1945. február 9-én, ezen az emlékezetes, hideg téli napon a belövésektől sokat szenvedett, romos gyárba siettek a Röck-gyári munkások. Látni akarták, hogyan vészelte át az ostromot, mi maradt belőle? Kezdetben kevesen voltak, de azonnal hozzáláttak a romok és törmelékek eltakarításához. Átnézték a műhelyeket és felosztották a legsürgősebb tennivalókat. Amint múltak a napok, jöttek a többiek is, hogy életre keltsék az oly sokat szenvedett gyárat... ” A malomszitától a hőerőműig gyártörténeti krónikából idéztem, emlékezve azokra az időkre, a felszabadulásra, az újjászületés kezdetére, első napjaira. Mindez 40 éve történt... De nem kell csak a könyv soraira, beszámolójára hagyatkoznunk. Szerencsére élnek, dolgoznak közöttünk ma is olyanok, akik szemtanúi, részesei, a maguk módján formálói voltak a történelmi napoknak-heteknek. Megkerestem őket, hogy beszéljenek a tegnapról, a négy évtizeddel ezelőtt történtekről. Nehezen indult meg a nyelvük, de aztán újabb és újabb események maradtak fenn az emlékezés rostáján. HERING JÁNOS 61 éves. Vasesztergályos inasként, 1938-ban kötötte össze életét a gyárral, s 1983-ban, mint üzembehelyezési osztályvezető vonult nyugdíjba. Ma is bejár dolgozni, szükség van tapasztalatára, szakmai tudására. „Miután elvonult a front, és szovjet parancsnokság vette át a gyár vezetését, a kimerült, megsápadt, megfáradt, de hihetetlenül reménykedő, tennicselekedni vágyó emberek mind egyet akartak: a gyár mielőbb termeljen! Az egyetlen értelmes cél termelni élelemért, dolgozni a mindennapra való előteremtéséért. Egyre több gép került használható állapotba. A romeltakarításban nem volt különbség irodai adminisztrátor és a műhelybeli munkás között. Talicskát tolt a pénztáros, a bérelszámoló, nem egy tisztviselő lány vagy asszony pedig — mert kellett — dolgozott az esztergapadon. Mezey Jánosnéra, Franciskára, és a többiekre is jól emlékszem. Autóalkatrészek, dugattyús gyűrűk, sebességváltó fogaskerekek kerültek ki először a műhelyből. Fizetést kezdetben nem kaptunk. Heti bérként 1 darab szappant, 1/2 kg sót, néha lisztet, tökmagot, vegyes gabonát vihettünk haza. Később Babkin mérnök-kapitány egy teherautót rendszeresített arra, hogy vidékről mind több élelem kerüljön a mi asztalunkra. Ma már mosolygunk rajta, hogy milyen nagy ünnepet jelentett, amikor egy egész kacsát vihettünk haza hétvégére.” Egy fanyar humorú eset, mintegy jellemzésül is az akkori állapotokra. 1945 hideg februárjában bizony fagyoskodtunk a műhelyekben — szénre volt szükség. Jándi Géza mérnök — volt igazgató — vezetésével a szomszédos Frank-gyárból hordtunk át kokszot kis kocsikkal. Többször fordultunk már oda-vissza, amikor feltűnt, hogy Jándi felemás színű cipőket visel. Nem álltam meg, megkérdeztem a nagytekintélyű mérnökembert: SÁTORI IMRE. A Röckgyárban tanult szakmát, s itt dolgozta végig munkáséveit. Ma 62 éves. Fiatalos hévvel rakosgatja össze emlékeit. „Munkánk volt a háború alatt is, főleg hadiipari igényeket szolgáltunk ki. Aknahüvelyeket gyártottunk, útépítéshez vibrációs ütőgépeket. Sokszor gyáron belül aludtunk, a konyhán főztek nekünk, többnyire sárgaborsófőzeléket. A közlekedés frontidőben nem volt divatos. Aztán egyre sűrűsödtek a bombázások, s a légópincébe nem nagyon akartunk lemenni. Kinyitották a kaput, biciklire kaptunk, s inkább Budafokon, a pincékben húzódtunk meg. A szőnyegbombázások szerencsére elkerülték a gyárat, egy jelentős aknabecsapódás történt. Emberéletben nem esett kár — vasárnap érte bombatalálat a szerszámműhelyt. — Miért vett fel különböző színű cipőt? — így nem húzzák le rólam, hazafelé egy sötét utcában. Felemás pár cipő nem kell senkinek!” SZATMÁRY ISTVÁN. 44 éve egy helyen. Dolgozott műhelyben és irodán. Volt bizonytalankodó segéd és sokat próbált technológus. Kék köpenyben, ezernyi ősz hajszállal éppen egy alapelőmelegítő rajzát elemzi... Szívesen emlékezett! — „1945. február 14-én délelőtt, Kelenvölgyben Kara László jött velem szembe — ő is a „Röckben” dolgozott, mint esztergályos. — Gyere, megnézzük a gyárat! Gyalog vágtunk át a vasúti síneken — puskalövést már két napja nem hallottunk —, simán be is értünk a Budafoki útra. A gyártelep csendes volt, szokatlanul csendes, de láttuk, hogy többen serénykednek a műhelyekben. A gépek élettelenül várták a gyógyító kezeket. Aki bemerészkedett a gyárba, tüstént sürgött-forgott, romokat bontott, törmeléket, szemetet hordott, gépeket javított. Mi is beálltunk a sorba, nem kérdeztük mit is kell tenni. Napokkal később Babkin kapitány névre szóló igazolványokkal látott el bennünket, s ez tette lehetővé, hogy már rendszeresen bejárhassunk dolgozni. Valahogy sajátunknak éreztük a gyárat. Nem szégyellem bevallani, milyen nagy örömmel jelentettem be otthon, hogy végre — elsőként a gyárban — az öntöde már folyamatosan üzemel. Egyre erősebben hittünk abban, hogy rendeződik helyzetünk. Megindult az élet. Egy-két arc eltűnt a műhelyekből, de a munkások zöme mind viszszatért megszokott gépéhez, munkapadjához.” NAGY BÉLA: 45 évi gépipari szolgálat után tavaly ment nyugdíjba. Nem csodálkoztam hát, mi mindent tud a gépekről, emberekről. Saját élete kicsit a gyár története is. „1944 karácsony előestéjén ért a gyárhoz a frontvonal, ami nem is „mozdult” 1945 februárjáig Voltak akik bennrekedtek a telepen, nem volt tanácsos az utcára lépni. Otthon voltam és vártam, hogy történjen már valami. Feszültség, bizonytalanság, remény — hordozta az ember minden percében ezeket az érzéseket. Ezen a karácsonyon nem került fenyőfa a lakásokba. Február elején Sági Győző, Erki Sándor, Prüller Sándor társaságában — az öreg Portyok Pista bácsi vezetésével már a sérült gépeket javítottuk. Aztán emlékszem — később — az „Arccal a vasút felé” mozgalomban milyen lázasan-tudatosan dolgoztunk. Két, 328-as mozdony felújítását vállaltuk soron kívül, mindannyian éreztük, — égetően fontos az országnak, nekünk, hogy kigördüljenek műhelyünkből az említett gépóriások. 1948. március 26-án kimondták: a gyár a dolgozóké! Közmegelégedésre a vállalat vezetőjének Grimnyik József, mintakészítő lakatost nevezték ki. Ám ez már egy új fejezet kezdete . Módos István Beszámoló taggyűlés a IV. sz. pártalapszervezetben Az ÁGM kiskunfélegyházi Központi Gyárában a kistanácskozó terem csaknem megtelt. Mindössze hárman hiányoztak a taggyűlésről. A hangulat ünnepélyes volt, nem csak a napirend fontossága miatt, hanem azért is, mert Juhász Mihálynét oklevéllel és virágcsokorral köszöntötték párttagságának 25. évfordulója alkalmából. Az alapszervezeti titkár, Besze László is a jelenlévők tapsától kísérve vette át eredményes mozgalmi tevékenységéért a városi pártbizottság kitüntetését. A tagság ezután nagy figyelemmel hallgatta a vezetőség beszámolóját az alapszervezet elmúlt öt évi tevékenységéről. Ebből kiderült, hogy nem volt könynyű dolga a IV. számú pártalapszervezet vezetőségének. Ugyanis a harminc párttag öt különböző munkaterület — a műszaki fejlesztési főosztály, a munkaügyi, az igazgatási, a szerkesztési osztály és a csúszógyűrűtömítés gyártó műhely — kommunistáit tömörítette magába. Ugyanakkor az említett munkahelyek egyike-másika nemcsak gyári, hanem vállalati feladatokat is ellát. Nem véletlen tehát, hogy a referátum a gazdasági kérdések mellett nagy gonddal foglalkozott a szervezeti kérdésekkel. A beszámoló által elemzett időszakban egyébként igen élénk politikai tevékenység folyt a vállalaton belül, amelyből a IV. számú pártalapszervezet is kivette a részét. Különösen az 1984-es esztendőben vált mozgalmassá az élet, ugyanis az Április 4. Gépipari Művek az ország különböző részein lévő gyáraiból és szervezeteiből öt leányvállalatot hozott létre. A vállalat egésze — a kiskunfélegyházi Központi Gyárral együtt — a szervezeti változásokkal járó gondok ellenére is túlteljesíti mind termelési, mind árbevételi előirányzatát. A beszámoló néhány olyan kérdést is felvetett, amelyre a felszólalók a vita során többször visszatértek. Ezek közé tartozott például, hogy az öt munkaterületen dolgozó harminc párttag tevékenységének irányítására, a szélesebb körű szervező munka áttekintésére kevésnek bizonyul ennél az alapszervezetnél az öttagú vezetőség. Bár a vállalati pártvégrehajtó bizottság igen jónak — sőt példaként állíthatónak — értékelte a vezetőség munkáját, a felszólalók mégis azt tartanák helyesnek — ha a munkaterület sajátos nehézségeinek figyelembevételével — növelhetnék a vezetőség létszámát, így elkerülhető lenne a vezetőség tagjainak feladatokkal való túlterheltsége. Fegyelmi felelősségre vonás egyetlen párttag ellen sem indult. Mégis elmarasztalta a beszámoló a tagok egy részét — mert bár igazoltan — de túl sokszor maradnak távol a taggyűlésről, fontos hivatalos ügyre hivatkozva. A taggyűlés ezzel kapcsolatban mérlegelve azt, hogy a jövőben méginkább fokozódnak a politikai és gazdasági munka iránti követelmények — úgy foglalt állást: a taggyűlés fontossági sorrendben minden mást megelőz. Ezért mindenki intézze úgy másfajta ügyeit, hogy a kéthavonta megtartásra kerülő taggyűlésen részt tudjon venni. A IV. számú pártalapszervezetben az elmúlt öt évben négy új párttagot vettek fel. Ez az arány -sa taglétszámot tekintve — nem rossz. Ám körültekintve az alapszervezet tagjain — állapította meg néhány hozzászóló — fokozni kell a pártépítés ütemét. Jónéhány párttag ugyanis rövidesen nyugdíjba megy, s pótolni kell őket, emiatt nem gyengülhet a IV. számú pártalapszervezet. N. O. Három műszakban Sokféle műanyag alkatrész készül a Hidroplasztik Leányvállalat fröccsöntő üzemében. Ezeket a különböző vízkezelő berendezésekhez használják fel. A modern KUASY és ENGEL gépek három műszakban, illetve folyamatosan gyártják a műanyag termékeket. Képünkön Horváth János a PVC előgyártmányokat készíti. Gazdasági szabályozók -1985 Az elkövetkező években fokozatosan sor kerül a gazdaságirányítás mindhárom elemének (tervezés, szabályozás, szervezeti intézményrendszer) továbbfejlesztésére. A több éves folyamat első lépéseként végrehajtott változtatások természetesen már 1985-ben is jelentősen módosítják a gazdálkodás feltételeit. Az alábbiakban az 1985. január 1-től érvényes jövedelem- és keresetszabályozásról lesz szó. A vállalati jövedelemszabályozás korszerűsítésével fokozódik a piac szerepe a tevékenységek társadalmi hasznosságának megítélésében. Növekszik a vállalatok jövedelmezősége közötti különbség, s várhatóan bővül az alacsony hatékonyságú, alaphiányos gazdálkodók köre. A fejlődés lehetőségét elsősorban a jövedelemtermelő és adóviselő képesség határozza meg. Új vonás, hogy a gazdasági szabályozók hatálya egyaránt kiterjed a vállalatra, leányvállalatra és a kisvállalatra. A mérleg szerinti és az elszámolás (érdekeltség) alapjául szolgáló nyereség megkülönböztetése megszűnik. Ugyanakkor lényegesen módosul az eredményelszámolás szerkezete. A vállalat saját döntése alapján a mérleg szerinti nyereségből nyereségtartalékot képezhet, illetve a nyereségtartalék felhasználásával kiegészítheti nyereségét. A városi és községi hozzájárulás mértéke továbbra is 15 százalék. A nyereségadó 45 százalékról 35 százalékra mérséklődik, az adó alapja azonban nem csökkenthető a városi és községi hozzájárulásként befizetett összeggel. A nyereség százalékában meghatározott elvonásokkal szemben nagyobb szerepet kapnak az erőforrás-arányos adók (például béradó, vagyonadó). A béradó a bérköltség 10 százaléka. Az élőmunka felhasználás terheinek növelése ésszerűbb foglalkoztatáspolitikára kívánja ösztönözni a vállalatokat. (A társadalombiztosítási járulék mértéke továbbra is 40 százalék.) A vállalat az adózott nyereségből, az értékcsökkenési leírásból és az állóeszközökkel kapcsolatos bevételekből egységes érdekeltségi alapot képez. A fejlesztési és a részesedési alap elkülönítése tehát megszűnik. A korábbi 60 százalékkal szemben az amortizáció teljes összege a vállalatnál marad. Az érdekeltségi alap terhére további adókat kell fizetni: — a saját vagyon 3 százalékának megfelelő vagyonadót, — a felhalmozási célú kifizetések után 18 százalékos felhalmozási adót, — a dolgozók részére kereset címén kifizetett összegek után kereseti adót. A saját vagyon többek között az állóeszközök,, beruházások, forgóeszközök alapját foglalja magában. A felhalmozási adót a beruházási kifizetések, az érdekeltségi alapból teljesített forgóalap-feltöltés, illetve a forgóalappótló és forgóalap-megelőlegezési hitel törlesztő részlete után kell fizetni. Megszűnnek ugyanakkor a vállalati fejlesztésekhez kapcsolódó külön elvonások (építési adó, beruházási illeték, a fejlesztési