Félegyháza és Vidéke, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám
1888-04-22 / 17. szám
II. évfolyam Félegyháza, 1888. április 22 17- szám. Előfizetési ár: Egész évre .... 4 frt. Félévre................................2 frt. Negyedévre .... 1 frt. Egyes szám : 10 kr. Megjelenik minden vasárnap. Politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap. Felelős szerkesztő: ZDr. Fazekas Kálmán.. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. tized, 1492-ik szám, hová a lap úgy szellemi, mint anyagi részét érintő minden közlemény küldendő. Hirdetések díjszabály szerint. A főváros és a vidék. Valahányszor ez a két fogalom egymás mellé kerül, minduntalan eszünkbe jut az ég boltozata. A nép millió bolygóját vonzza, taszítja örökösen. Az emberi szem előtt úgy tűnik föl az égbolt, mintha rajta minden mozdulatlan merevségben állana, pedig hát forog a nap is és forognak ehez képest a bolygók is. Nem úgy értjük ezt a bolygórendszert, mintha a főváros csakugyan nap volna s az ország többi városa semmiséggé, csekély bolygóvá válnék ehez a naphoz képest. Nem így értjük. Sőt tudjuk azt, hogy a főváros nagysága egy cseppet sem függ a vidéki városok kicsinységétől, sőt ellenkezőleg, ez utóbbiak sorsa egyes egyedül a fővároséhoz van kötve. Rossz taktika, rossz politika az, melyet a társadalom most követ. Egy végtelen centralizáczió, örökös körforgás a vidéki városok sorsa, a nagy bolygó, a főváros körül. A főváros 40 év óta valóságos amerikai fejlődésben van. Lakosainak a száma megkétszereződött, intézményeiben a haladás óriási mérvű. Az ország ipari és gyártelepei, kereskedelmi és humanitárius intézetei, a tudomány, a művészet mind ide tódulnak, mint a méhek a kaptárba. És ez az óriási haladás tagadhatlanul a vidék hátrányára megy. Mert ahelyett, hogy a nemzet minden javának nagy emporiuma a javakból csak valamit nyújtana a vidéknek, még az utóbbi küldi minden erejét a fővárosnak. Nem a nap melegíti meg a bolygókat, hanem a bolygók sugározzák a meleget a napra. Ez a megfordított világrendszer. A vidék tódul a fővárosi élet légkörébe. Tagadhatlan, hogy ott nagyon sok a vonzó. A gazdag ember elviszi pénzét, hogy néhány jó hetet töltsön, a szegényebb osztály, a munkás, az iparos is feltódul a fővárosba, ahol tanulni, tapasztalni akar. Csakhogy ez a tapasztalat nagyon keserű. A főváros minden talpalatnyi tere okkupálva van. Épp e tódulás folytán annyi a munkaerő, hogy a főváros munkatelepei nem képesek valamennyinek foglalkozást adni. A külföldi idegenek töltöttek be minden tért, így történik, hogy a Budapestre tóduló magyar munkakeresők ezrei elzüllődnek, tolonczvasra kerülnek, vagy ami még rosszabb, bűnre csábítja őket az éhség, a kenyér utáni hajsza. Innen van az is, hogy a fővárosban történt öngyilkosságokat nyolctizedrészben vidékiek követik el. Innen van, hogy a bűnkrónikák legismertebb alakjai héttizedrészben vidéki illetőségűek. Valójában szomorú jelenség ! Érdemes arra, hogy azok foglalkozzanak vele behatóbban, akiknek módjukban áll a bajon segíteni, mégpedig nem feíületes, látszólagos módon, hanem györ kérésén. Mert mi e szerencsétlen viszonyoknak az oka? A mód nélkül, minden terv és észszerűség ellen való központosítás. ,Míg a főváros évről-évre halad szokatlan léptekkel, addig a vidék aránylag nemcsak hogy nem megy előbbre, hanem fejlődik visszafelé. A vidéki nagyobb városok igen szomorú képet nyújtanak a fővároshoz képest. Nem csoda, ha a nálunk járt francziák azt mondották Szegedről, hogy az csak egy szép mezőváros, nem csoda, ha H.-M.-Vásárhely, B.-Csaba, Szentes nekik csak nagy falu volt. Berlin mellett a német birodalomnak 22 fővárosa van. Mindenik külön-külön saját kultúrával, saját vonzó erővel bir, s az idegen, aki Berlinbe érkezett, nem akar ott megállapodni, hanem tovább megy München, Frankfurt, Lipcse, Drezda, Hamburg, Bréma, Köln és tovább végig a művészet, az ipar, a kereskedelem, a tudomány, a kultúra minden formájának nagy emporiumai. Hát nálunk ? Az idegen hová menjen ? Hol van a vidéki nagy városokban olyan intézmény, melyért érdemes volna utazást tenni ? Egy képtár, egy nagy könyvtár, vagy hogy praktikus oldaláról fogjuk fel a dolgot, hol található egy nevezetes ipartelep, gyár, vagy kereskedelmi csarnok ? Pedig erre meg van minden kellék számos vidéki városunkban. Elsősorban önálló, a tömör társadalmi élet, másodsorban könnyű közlekedés, és harmadsorban a nyerstermények közelsége nagy előnyt nyújtanak a vidék fejlődéséhez. Nem említünk nevet, de találhatunk 15 olyan várost, melyben csekély fáradsággal lehetne megalkotni az illető vidék kulturális központját. Ezt elsősorban az illető városok vezérférfiai vihetnék keresztül, másodsorban és főleg a kormány tehetne sokat a valuki városokért. Nyújtson alkalmat arra, hogy a vidéken gyártelepek alakulhassanak. Az egyik legyen ipari, a másik kereskedelmi központ. Adjon a kormány az egyik városnak ipari kedvezményeket, a másiknak művészakadémiát, a harmadiknak egyetemet. És ekkor megváltoznék a helyzet a főváros és a vidék között. A főváros keresni fogja a vidéket, és maga fog oda eljárni, hogy magának kérje ki a kultúra gyümölcseit. A főváros kereskedelme föl fogja keresni a vidéki piaczokat, nem ügynökök által, hanem közvetlenül, s viszont a főváros kereskedői a vidéki ipartól fognak előnyöket kérni, ahelyett, hogy a külföldhöz fordulnának. Ez korántsem válhatik a főváros kárára. Itt a fejlődés úgyis természetellenes s az élet mihamarább tengődéssé válik. Olyas valami folyik itt le, mint mikor egy órát felhúznak s annak kerekei is ugyancsak hirtelen, rendszer nélkül leforognak. Az órát újra meg újra felhúzzák. De végre is a kis kerék megkopik s az órásnak más kereket, más szerkezetet kell bele tenni. Ez a főváros képe. A rohamos haladás meg fog állapodni, s ekkor a vidéknek kell előtérbe lépni iparával és minden egyéb előnyeivel. Csakhogy erről előre kell gondoskodni. Teremteni kell virágzó központokat az Alföldön, a felvidéken és Királyhágón túl és mindenütt. Az ezredéves ünnepnek az lenne a legméltóbb megünneplése, ha egy sereg virágzó központra mutathatnánk büszke örömmel. -A.Z éj- Az éj majd pompázó királynő, Csillagruhájában halad. Rabitja, sápadt hold kiséri . . . Kelt messzeszálló vágyakat. Majd jó nő, ki e bűntanyára Kínpadra szánólag tekint. Sötét fátyollal elborítja . . . Mindenkit nyugalomra int. Koroda Pál: Fővárosi levél. Most, hogy a színházak saisonja vége felé közeledik s a publikumcsalogató bohózatokra kerül a sor, most a főváros társadalmi életében a komoly drámák vannak napirenden. Mégpedig három osztályba sorozhatók ezek a drámák. Az egyik osztályba tartoznak a házasságtörési drámák. No, azok mindennapiak, így már nem csinálnak olyan nagy zajt velők a férjek. A másik osztályba tartoznak a sikkasztási drámák, amelyek már egészen aktuálisak s hősük egy-egy képtári írnok vagy városi diurnista. A harmadik osztályba tartoznak az öngyilkossági drámák, amelyek között a sok nagyon megható dráma mellett egy pár tragédia is akad. A sikkasztók az utóbbi héten rendkívül megszaporodtak, mégpedig két irányban : „művészi sikkasztok“ és „törvényhatósági sikkasztok.“ A „művészi sikkasztok“ közé sorozom azt a két szerencsétlen frátert, akik a történelmi arczképcsarnok és a mesteriskola pénzeit elsikkasztották. — Mégis csak jó dolog az, ha sikkasztanak — szólalt meg a hátam mögött egy újságolvasó a kávéházban. — Ugyan miért jó ? — kérdezte társa. — Hát így legalább megtudja a publikum, hogy van történelmi és képcsarnokunk is. Csakugyan igaza volt a kávéházi kritikusnak , amióta csak jó öreg P. Szatmáry Károly megpendítette a történelmi arczképcsarnok ügyét, aztán Trefort pedig megcsinálta, Pulszky Károly pediglen belé ült igazgatónak, azóta ez az első hír arról a képtárról, hogy t. i. elsikkasztották a pénzét. Hanem eredeti dolog ám a mester iskolai sikkasztás is. Itt ugyanis egy írnok elsikkasztotta többek közt a modéle-ek pénzét. Nálunk a modéle-ülés új dolog, minthogy a festőművészeink is nem régóta vannak itthon közöttünk. Hanem azért már is akadt a szép leányoknak egy kis tábora, mely pályájául azt választotta, hogy a művészek festményeihez mintául szolgáljon. Ezeknek a modéle-eknek a mesteriskolából járó fizetését elsikkasztotta egy írnok. Az eredeti a dologban, hogy a bájos kis modéle-ek1— egy év múlva jöttek rá, hogy az ő hivatalos fizetésüket elsikkasztotta valaki. Ugyan miből éltek egy éven át ? . . . No, de ne kutassuk, az a művész-élet titkai közé tartozik. Én azonban csak attól félek, hogy egyszer csak fölfedezik, hogy a ballerinák fizetését is elsikkasztották. Hanem azt nem hiszem, hogy maguk a ballerinák egy év alatt rájöjjenek erre. A fizetésükből megélni nem tudó s uralkodásból sikkasztgató ifjú uraknak érdekes pendantjairól is gondoskodik a fővárosi társadalom. íme, elmondok egyet az öngyilkossági drámákból. És egyszersmind szíves figyelmébe ajánlom a drámaíróknak, akik az ilyen eseteket szépen megírhatják s azoknak, akik az ilyen eseteknek az életben előfordulását — szépen megakadályozhatják. Győrffy Gyula egyidőben a magyar képviselőháznak igen tekintélyes tagja volt s a Tisza Kálmán legközelebbi gárdájának volt egykor harczosa, kit minden párt tisztelt; a jogi dolgokban és különösen az igazságügyi kérdésekben kapaczitás volt, és ki is volt szemelve, hogy igazságügyminiszter lesz az államtitkári széken keresztül , — ekkor egyszerre beütött a katasztrófa: Győrffynek le kellett mondania a mandátumáról nyomasztó adósságai miatt, melyek között váltó- és kártyaadósságok is voltak. Ekkor Budapest leghíresebb kriminalistája lett, — de meghalt s a legnagyobb nyomorban hagyta családját. Fia, Zoltán, jogász volt, örökölte az apja tehetségét s az apja szép jövőjét , — csakhogy nem tanulhatott, mert kenyér után kellett látni. Diurnista lett. Ezzel eldöntötte sorsát. A napokban megölte magát a temetőben az apja sírján. Egy cédulát találtak a zsebében, melyre ez volt írva : „A mióta te elhagytál, az isten is elhagyott, azért követtelek.“ S zsebeiben megtalálták az összes vágyonát: két írás volt ez. Az egyik egy szegénységi bizonyítvány volt. A másik pedig folyamodvány volt, melyben tandíjmentességet kért az egyetemen . . . Porzsolt Kálmán. Egy asors lsezül. (Rajz.) Vörösre sirt szemeivel bambán nézett a levegőbe.-----------Erősen ölébe szorítva tartó kék kendőbe csomagolt ezekmókját, így ült szögletes tartással az Erzsébet-tér padján. A zajos főváros pezsgő életének örökös moraja megbénította érzékeit. Nem látott és nem hallott azokból semmit, mik körülötte történtek. Nem vette észre a sétálók tarka tömegét , nem hallotta a mulatók jóizű kaczaját. De mit is használna neki e bűvös látomány megfigyelése ? ! Kinek is jutna, eszébe tudakozódni baja és szomorúságának oka felől ? Bizonyára senkinek. A mulatók élveznek, a munkások dolgoznak és észrevétlenül hagyják a szemérmes szenvedőt . . . Oly elhagyatottnak érzi magát e nyüzsgő emberbolyban.— Csendesen ül és elmereng a múltak emlékein. — Lelki szemei előtt látja csendes faluját az ő egyszerű jószivü népével. Ott látja édesanyjának kis házikóját; előtte a vén eperfa terjeszti ágait, alatta szunyókál az öreg Bodri kutya, a mely annyiszor nyalogatta az ő kezeit. — A tyúkok lassú kotyogással vezetik csirkéiket. — Oly jóleső ünnepies csend mindenütt. A nap mosolyogva tűzi sugarait a tiszta légkörön keresztül; a tavaszi szellő enyeleg és kellemes zizegéssel ölelkeznek a rügyező fagalyak. — — A nap alászáll, bityor van nyomában. A szellő hűvösebb és az est kibontó csillagos fátyolét. — — Most csikorog a kis kapu kulcsa és belépnek a munkából hazatérő édes szülő és testvérek; víg székeléssel és farkcsóválással üdvözli őket a Bodri. — Nem sokára vigan lobog a pitvarban a pattogó rőzseláng. — A vacsora kész; körülülik a füstös kottát és csendes beszéddel fűszerezik az egyszerű étket. Bizonyára róla is beszélnek. — „Mily boldog lehet a mi Tercsink azon a szép Pesten, ahol minden arany és selyem.“ — Ilyen képet az édes otthonnak rajzolták a honvágy és boldogtalanság merengő lelke elé. Most eszébe jutott, hogy milyen bohókás örömmel fogadta Faragó Julcsának az ajánlatát, hogy jöjjön fel vele Pestre a télire szolgálatba. Feljöttek, végre tehát benn volt abban a mesés városban, melyről már oly sok szépet hallott és olvasott. Azonnal kapott helyet is, de a Julcsától elszakadt s azóta sem látta. A helye is rossz volt, kínozták és szidalmazták. Felhasználták tapasztalatlanságát, a mások által okozott károkat is neki kellett megfizetnie. Elküldték a szolgálatból és most még a hazautazásra sincsen pénze. Nincs lakása és nem ismer senkit. Most egy siheder ül le mellé a padra és ajkán czinikus mosolylyal kérdi: — Miért szomorkodik galambom ? A leány felrezzen gondolataiból, halvány arczát mélypir borítja el és kis batyuját karjára fűzve, odahagyja a pa- Sikkasztok. Budapest, ápril 17. Egy uj társadalom keletkezett a társadalomban, egy új állam az államban, egy új osztály a mi kaszt-rendszerünkben : a sikkasztók társadalma, a salonbetyárok álladalma, a gavallér gazemberek osztálya. Hatalmas, imponáló tábor, mely a maga arczátlanságával és vakmerőségével megfélemlíti a becsületes embereket. Voltak eddig is sikkasztók, az öröklött bűnhajlam, a nyomor, vagy a rossz