Félegyháza, 1884 (2. évfolyam, 1-30. szám)

1884-05-04 / 18. szám

Második évfolyam. 18. szám. Félegyháza, 1884. május 4. TÁRSADALMI HETILAP. 3lég­ jelen minden vasárnap. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten: Haasenstein és Vogler, Barna Tivadar, Bécsben: Haasenstein és Vogler, Daube, A. Oppelik H. Hrdlicka. Frankfurtban: S. L. Daube hirdetési irodákban. A kataszter. A birtokivek kézbesítése nagy részben be van fejezve s hova tovább eltelik azon 60 nap, a melyen belül a kataszteri mun­kálatok ellen felszólalni lehet. Vegye ki-ki magának a fáradságot, hogy a birtokára vonatkozó kataszteri ada­tokat felülvizsgálja, mert azt a priort el le­het mondani, miszerint lehetetlen hogy ily nagy mű­nél, itt-ott tévedés ne történt volna. A most megállapított kataszt.­jövede­­delem megmarad nagyon sok ideig. A tör­vény 1 §-a mondja ki, hogy a földbirtok­nak ezen törvény értelmében kinyomozott jövedelme, sem egyes vidékekre, sem egyes földrészletekre nézve nem jöhet változás alá mindaddig, míg az ország egész terü­letére nézve új földszabályozás nem esz­közöltetik. Ez pedig nem fog megtörténni egy emberöltő alatt. , Azért most szenteskedjék mindenki, hogy földjének jövedelme túl magasra ne legyen véve s mások helyett ne ő fizesse az adót. Mert még az a vigasztalása sem lehet senkinek, hogy ha sok adót fizet is, de az országnak fizeti, mert az ország előre ki­veti, hogy mennyit kell fizetni az összes földbirtoknak adó fejében, akinek azután több jövedelme van az adó telekkönyvben kitüntetve, az azon összegből többet fizet, akinek kevesebb, kevesebbet, kire mennyi jut. Az 1883. XVIVI. tesz 23 millióra tette a földbirtok adóját s a miniszterre bízta, hogy ehhez képest állapítsa meg az az adókulcsot. Az élelmesebb polgár tehát nyer a hanyag indolens­sel szemben s ez fizeti meg amannak is adóját. Azért „felszólalni az igazságta­lan kataszter ellen“ legyen most jel­szava mindenkinek, a ki a saját és a jövő nemzedék érdekét szivén viseli. De mikor igazságtalan a katasz­ter? Mert a helyes és méltányos felvétel ellen úgy is hiába panaszkodik bárki. .. Ajánlatos tehát ismerni kinek-kinek a ka­taszternek legalább alapszervezetét, hogy helyes irányban emelhesse fel szavát. A földadó-kataszter: a magyar állam területén fekvő földbirtoknak részletekként (parcellánként) az adóztatás céljából kinyo­mozott térmértéke és tiszta jövedelme, va­­vagy­is egy u. n. országos a­d­ó­t­e­l­e­k k­ö­n­y­v, melyben minden birtokrészlet tulajdonosa, területe és jövedelme összeállítva van. Hogy mily óriási e munka, kitűnik abból, hogy csak Félegyházán 25, 139 ily birtokrészlet van, miután a fenti körül­mények alaposan kinyomozandók voltak. A katasztert a földadóval együtt az osztrák kormány hozta be 1849-ben, mér­nököket nevezett ki, kik először is az egyes birtokrészletek területét háromszögelés útján­­ pontosan felmérték. De ez a háromszögel­­lés legalább 40 év munkája és még ma sincs befejezve.­1850-ben azért egy ideiglenes katasz­ter készítését rendelték el, a­hol a terüle­tet csak felületesen láncokkal, sok helyen lépésekkel mérték fel, a becslés pedig szin­tén elég felületesen, az állami becsülőkkel eszközölteték. Az ezek által megállapított jövedelem szolgált — nagyban és egészben — napjainkig az adóztatás alapjául. Ezen földadó- intetim természetesen aránytalan és igazságtalan volt. Sok birtok túl volt becsülve, más ismét nevetségig csekélyre. Egész területek ki voltak hagyva, így azután mindenki örömmel üdvözölte 75-ben Lónyait, midőn egy új, helyes el­vekre fektette kataszter létesítését a tör­vényhozás által elrendeltette. Az 1875. VII tc. óta ime csaknem 10 év múlt el s a nagy munka még ma sincs befejezve. A községekként összeállított adó­telekkönyv ma már ugyan közszemlére van kitéve, a birtokivek a tulajdonosoknak kéz­­besittetnek, de most jó még a felszólamlási eljárás, mely ismét helyszíni vizsgálattal s a járási kerületi és országos bizottságok felülvizsgálataival lesz összekötve s igy ki tudja meddig húzódik. Minket azonban mindez nem érdekel, ami érdekel az az, hogy a mi földünk ezen A nevelő. — Eredeti beszályke. — (Vége.) Kedves bátyám! P. Sz. T. 1880. márc. 17. Amitől féltél, bekövetkezett: Szerelmes va­gyok. Szerelmes örült szenvedélylyel, sóvárgó né­ma szerelemmel s nagyon boldogtalan. Haj ! ha tudtam volna . . . kitépem szivemet, ezt a nyo­morult hús darabot, mely egy őrült tettre raga­dott, fölkeltve bennem a féltékenység daemonát. Oh miért kellett ennek megtörténni! Most Jolán­­ka gyűlöl, Jolánka megvet, s én elvesztem lelkem virágát eszményemet, éltem üdvét, Jolánka be­csülését. Kegyetlen végzet, miért üldözöl! Hát nekem már szeretni sem szabad? Mi a virág illat nélkül ? Mi az élet szeretet nélkül ? .. s én sze­relmemért bűnhődöm! De nem zúgolódom, meg­érdemeltem sorsomat. Eszményt véltem imádni, s leányt szerettem; lelket kerestem s feledtem, hogy a lélek csak testben lakik; s mig lelkem lelkét imádta, testem testét kívánta s igy történt az össze­ütközés .... Az anyag győzött a szellem felett, buktam, s én azért megérdemlem sorso­mat, a megsemmisülést. De halld gyászos esetemet. Tegnap délután előadás végeztével az erdőbe mentem puskával vállamon, bolyongni inkább mint vadászni. Amint az erdő keleti szélére érek, kit látok . . . Jolán­­kát, K . . . gazdatiszttel karonfogva sétálni. Le­­irhatatlan düh, féltés és őrület vett rajtam erőt s a puskát kézbe kapva közeledtem feléjük. K . köszönt s ezt rapndá: vigyázzak, mert a puskát feléjük tartom. Ekkor eszembe jutott, hogy öt gyávának hallottam nevezni s megvetéssel vála­szoltam neki: — Fél talán ? — Nem — Tagadom. ■ — Uram! — Kisértsük meg! — Jó! mikor ? — Holnap ilyenkor. — Tanúk? — Nem szükséges. Intézzük úgy a dolgot, hogy amelyikünk elesik, öngyilkosság hírét hir­desse a másik. Ezzel­ elváltunk. Jolánka e párbeszédet holt­­halványan hallgatta s megvető tekintetet vetett reám. Mikor K . elment igy szólt hozzám. — Mi jogon tette ön ezt ? — Bocsánat, örült voltam ... de mit mond a világ . . . igy egyedül . . . s a rosz hir... he­begtem zavaromban.­­ — Sajnálom, hogy csalatkoztam önben, — monda — s elsietett. Megválók semmisülve, csak most tűnt föl őrültségem egész nagyságában. Ezen kihívással igen különös módon szerelmet vallot­tam Jolánkának, tudtam és akaratom ellenére, egyedül a vak indulat által vezettetve. De most már vége mindennek. A párbaj holnap okvetlen megtörténik. Jolánka, ki a kihívásnak tanúja volt nem szólhat senkinek, mivel önmagát compromit­­tálná. Én vissza nem léphetek, mert nevetséges­sé tenném magamat. K . . . ról nem teszem fel, hogy nyilvánossá tegye a dolgot, így hát az annyira óhajtott halál közeleg s nekem csak az fáj, hogy Jolánka csalódott bennem s én is csa­lódtam önmagamban. Mert ne hidd kedves bá­tyám, hogy én csak egy percig is hittem azt ezelőtt, hogy Jolánkába szerelmes vagyok. Nem! S most sem tudom meg­magyarázni, mért történt meg ez őrült eset. Elég az, hogy örült voltam s talán vagyok is; s ez még áldás rajtam, a mert igy nem fáj az öntudat. Tóni: Kedves bátyám , P. Sz. T. 1880. márt. 18. Mikorra e sorokat megkapod, nem leszek többé, érzem és tudom. Bocsás meg a fájdalomért melyet okozok neked, de nekem jobban fáj az élet. Fiatal életem csupa szenvedés és folytonos hullámzás volt a végletek között, miért örülnék tehát az életnek? Mit vesztek? semmit! mit nye­rek? nyugalmat! Ne sajnáld tehát a nyugalmat.

Next