Félegyházi Közlöny, 2008 (17. évfolyam, 1-50. szám)

2008-11-21 / 46. szám

4. oldal f:Petőfi Sándor FÖLTÁMADOTT A TENGER... Föltámadott a tenger, A népek tengere, Ijesztve éget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép. Reng és üvölt a tenger, Hánykódnak a hajók, Sülyednek a pokolra, Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg. Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat, Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat; Jegyezd vele az égre Örök tanúságát: Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr! Pest, 1848. március 27-30. Félegyházi Közlöny 2008. november 21. Harminc év késésben Az 1970-80-as évek magyar képzőművé­szetének fenegyerekei szinte lopakodva, de végül is eljutottak Kiskunfélegyházára. Az már csak a szerencsétlen véletlennek tud­ható be, hogy a lehető legrosszabbkor. Az ez évi Városalapítók Napjának legext­­rémebb kiállítását fe Lugossy Lászlónak köszönhettük, akinek bemutatkozását azon­ban elnyomták az akkori rendezvények. Most ef Zámbó István tárlatát rendezték meg a Művelődési Ház aulájában, azonban borítékolni lehetett, hogy ez sem fog közön­ségsikert aratni Elsősorban azért, mert a Városi Könyvtár átadási ünnepségeihez kapcsolódó Bodor Miklós kiállítást rengetegen megnézték. Magyarország egyik legjobb grafikusa az errefelé leghálásabb témával, valósággal lenyűgözte a félegyháziakat, akik - ha megnézik ef Zámbó ké­peit - viszik magukban a könyvtári galériában látott mesterműveket. S bár nem lesz szerencsés az összeve­tés, annak kimenetele aligha lesz kétséges. Mint ahogy a közeljövőben Félegyházán sze­replő Morell Mihályról szóló könyvbemutató sem sokat segít a hajdani, a hazai dadaista ext­rém egyéniség képsorának elfo­gadásában. Ugyanis Morell Mi­hály a mai kortárs művészeti élet másik ikonja, legalábbis a film-, a szobrász-, és újabban a festőművészetben is. (Ez már azért is érdekes, mert ef Zámbó is belekóstolt a filmezésbe, de „örökbecsűt” nem alkotott, mint ahogyan zenében sem maradt utána halhatatlan dallamvilág.) E két nagy művész ittléte a bemutatás szándé­kával szervezett kiállítást alaposan a hát­térbe löki. Az ef Zámbó Istvánról szóló részletesebb bemutatás olvasható a galériában, ezért itt ettől eltekintünk, de a „mítosz - ellen mí­tosz” jegyében az alábbi sorok idekíván­koznak. Az 1960-as évektől egyes kreatív fiatalok igyekeztek minden társadalmi korlátot, tilal­mat, szabályt felrúgni és a polgárpukkasz­­tást a lehető legmagasabb szintre emelni. Nyugaton nagyobb, itthon kisebb tömege­ket, csoportokat ért el, Magyarországon inkább a művészi-zenei, illetve képzőművé­szeti kifejezésformában jelentkezett az új út keresése, a nyugati avantgarde, de még inkább a transzavantgard stílusirányzatok minél erőteljesebb megragadását szerették volna elérni a fiatal lázadó „művészek”. Az összetalálkozott „forradalmi hevület” néhány városban kisebb mértékben ugyan, de kibontakozhatott, például Szentendrén. Ilyen alkalmakkor szabadabb légkörben tökéletesíthették a polgárpukkasztást, a hivatalos szocialista realizmus elleni harcot, melyhez szinte minden eszközt megenged­tek maguknak, például a „nyugati művé­szet” olykor minden ha­táron túlmenő kifejezés­formáinak átvételét is. Legtöbbször azonban a türelmetlen fiatalok a szabadságot összeke­verték a teljes körű szabadossággal és elhitték, hogy elég a pusztán formai másság, a tartalommal, de a minő­séggel sem illett akkoriban sokat törődni. Az öncélúság, a magánmítoszok kialakulá­sának kedvezett ez az időszak, melynek oly­annyira rabjaivá váltak néhányan, hogy az évek, évtizedek múlásával,jeles médiasze­mélyiséggé­ válva mindenhatónak kiáltot­ták ki azt a kifejezésvilágot. Ez odáig jutott - szinte mind a mai napig - hogy minél „eredetibb” (lsd. meghökkentőbb, ízléstele­nebb, visszataszítóbb) dologgal rukkolt elő valaki, annál hangosabban szólt mellette az ének, a média, sőt az ebből a körből kinőtt, önmagukat „A SZAKMÁNAK” kikiáltott réteg is. A szabadság hangsúlyozása nem véletlen, ez ugyanis közös Bodor Miklós és ef Zámbó István művészetében. De amíg a kámni művész kivételes tudásának, grafikai tehet­ségének képi megnyilvánulásai mindenki számára nyilvánvalóak és érthetőek, addig ef Zámbó szabadsága átcsúszik a provokatív világfelfogás megjelenítésébe, a mindegy hogyan, csak valahogy kifejezzem magam életszemléletbe. Mindettől függetlenül azonban ef Zámbó István bemutatkozása (bemutatása) fontos képzőművészeti esemény, hiszen közelmúl­tunk művészettörténete. Kiállítási anyaga vitára ingerlő, azonban jobb lett volna sze­rencsésebben megválasztani tárlatának időpontját, mint ahogyan fe Lugossy Lász­ló is nagyobb figyelmet érdemelt volna. RFL

Next