Félegyházi Közlöny, 2008 (17. évfolyam, 1-50. szám)
2008-11-21 / 46. szám
4. oldal f:Petőfi Sándor FÖLTÁMADOTT A TENGER... Föltámadott a tenger, A népek tengere, Ijesztve éget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép. Reng és üvölt a tenger, Hánykódnak a hajók, Sülyednek a pokolra, Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg. Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat, Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat; Jegyezd vele az égre Örök tanúságát: Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr! Pest, 1848. március 27-30. Félegyházi Közlöny 2008. november 21. Harminc év késésben Az 1970-80-as évek magyar képzőművészetének fenegyerekei szinte lopakodva, de végül is eljutottak Kiskunfélegyházára. Az már csak a szerencsétlen véletlennek tudható be, hogy a lehető legrosszabbkor. Az ez évi Városalapítók Napjának legextrémebb kiállítását fe Lugossy Lászlónak köszönhettük, akinek bemutatkozását azonban elnyomták az akkori rendezvények. Most ef Zámbó István tárlatát rendezték meg a Művelődési Ház aulájában, azonban borítékolni lehetett, hogy ez sem fog közönségsikert aratni Elsősorban azért, mert a Városi Könyvtár átadási ünnepségeihez kapcsolódó Bodor Miklós kiállítást rengetegen megnézték. Magyarország egyik legjobb grafikusa az errefelé leghálásabb témával, valósággal lenyűgözte a félegyháziakat, akik - ha megnézik ef Zámbó képeit - viszik magukban a könyvtári galériában látott mesterműveket. S bár nem lesz szerencsés az összevetés, annak kimenetele aligha lesz kétséges. Mint ahogy a közeljövőben Félegyházán szereplő Morell Mihályról szóló könyvbemutató sem sokat segít a hajdani, a hazai dadaista extrém egyéniség képsorának elfogadásában. Ugyanis Morell Mihály a mai kortárs művészeti élet másik ikonja, legalábbis a film-, a szobrász-, és újabban a festőművészetben is. (Ez már azért is érdekes, mert ef Zámbó is belekóstolt a filmezésbe, de „örökbecsűt” nem alkotott, mint ahogyan zenében sem maradt utána halhatatlan dallamvilág.) E két nagy művész ittléte a bemutatás szándékával szervezett kiállítást alaposan a háttérbe löki. Az ef Zámbó Istvánról szóló részletesebb bemutatás olvasható a galériában, ezért itt ettől eltekintünk, de a „mítosz - ellen mítosz” jegyében az alábbi sorok idekívánkoznak. Az 1960-as évektől egyes kreatív fiatalok igyekeztek minden társadalmi korlátot, tilalmat, szabályt felrúgni és a polgárpukkasztást a lehető legmagasabb szintre emelni. Nyugaton nagyobb, itthon kisebb tömegeket, csoportokat ért el, Magyarországon inkább a művészi-zenei, illetve képzőművészeti kifejezésformában jelentkezett az új út keresése, a nyugati avantgarde, de még inkább a transzavantgard stílusirányzatok minél erőteljesebb megragadását szerették volna elérni a fiatal lázadó „művészek”. Az összetalálkozott „forradalmi hevület” néhány városban kisebb mértékben ugyan, de kibontakozhatott, például Szentendrén. Ilyen alkalmakkor szabadabb légkörben tökéletesíthették a polgárpukkasztást, a hivatalos szocialista realizmus elleni harcot, melyhez szinte minden eszközt megengedtek maguknak, például a „nyugati művészet” olykor minden határon túlmenő kifejezésformáinak átvételét is. Legtöbbször azonban a türelmetlen fiatalok a szabadságot összekeverték a teljes körű szabadossággal és elhitték, hogy elég a pusztán formai másság, a tartalommal, de a minőséggel sem illett akkoriban sokat törődni. Az öncélúság, a magánmítoszok kialakulásának kedvezett ez az időszak, melynek olyannyira rabjaivá váltak néhányan, hogy az évek, évtizedek múlásával,jeles médiaszemélyiséggé válva mindenhatónak kiáltották ki azt a kifejezésvilágot. Ez odáig jutott - szinte mind a mai napig - hogy minél „eredetibb” (lsd. meghökkentőbb, ízléstelenebb, visszataszítóbb) dologgal rukkolt elő valaki, annál hangosabban szólt mellette az ének, a média, sőt az ebből a körből kinőtt, önmagukat „A SZAKMÁNAK” kikiáltott réteg is. A szabadság hangsúlyozása nem véletlen, ez ugyanis közös Bodor Miklós és ef Zámbó István művészetében. De amíg a kámni művész kivételes tudásának, grafikai tehetségének képi megnyilvánulásai mindenki számára nyilvánvalóak és érthetőek, addig ef Zámbó szabadsága átcsúszik a provokatív világfelfogás megjelenítésébe, a mindegy hogyan, csak valahogy kifejezzem magam életszemléletbe. Mindettől függetlenül azonban ef Zámbó István bemutatkozása (bemutatása) fontos képzőművészeti esemény, hiszen közelmúltunk művészettörténete. Kiállítási anyaga vitára ingerlő, azonban jobb lett volna szerencsésebben megválasztani tárlatának időpontját, mint ahogyan fe Lugossy László is nagyobb figyelmet érdemelt volna. RFL