Félegyházi Hírlap, 1885 (4. évfolyam, 17-52. szám)

1885-07-05 / 27. szám

IV. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 írt, negyedévre 1 írt- Egyes szám ára 10 krajcár. Megjelenik minden vasárnap. 27. szám. .Félegyháza 1885. július 5. Felelős szerkesztő: Dr. Holló Lajos. Laptulajdonos: A Petői könyvnyomda társaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Vasúti főutcza, Szabó Imré­fé­le ház a társaság nyomdájában. Hirdetések díjszabály szerint. A t. közönséghez. A Félegyh­­zi Hírlap kissé válto­zott külsőben lép a Il-ik félév kezde­tén olvasói elé. A Petőfi társaság, mely a lapot éve­ken keresztül — bizonnyára elég nagy áldozatok árán — kiadja, mindent elkö­vet, hogy a városnak egyetlen nyom­dáját és egyetlen lapját technikailag oda fejleszsze, hogy azok, ha nem is valamely magasabb fejlettségnek, de a mi viszonyainknak minden­ tekin­tetben megfeleljenek. Csak legutóbb is betűkbe és egyéb nyomdai szerekbe tetemes beruházást fektetett, a hiányokat kiegészítette, úgy hogy jelenleg nyomdája ott áll, mi­szerint nagyobb szabású munkákat is, a legizlésesebben és a legpontosabban elkészíteni képes. A Petőfi társaságot, — a­mi ta­lán szokatlan napjainkban — nem ki­zárólag anyagi haszon vezérli, alap­szabályaiban is czélul van kitűzve az „irodalom pártolása“, anyagi tekintetben pedig oda törekszik, hogy viszonyai meg­szilárduljanak és ezzel megszilá­r­­duljanak ama vállalatai is, a­melyekkel csak a város művelődési viszonyainak kíván némi szolgálatokat tenni. Állandóság­ lebeg­ szeme előtt és az, hogy folytonos fejlesztés és tökéletes­­­tés által a közönség fokozódó igényeit kielégíteni legyen képes Örömmel elismeri e társaság, hogy e város közönsége nagy mérték­ben megkönnyíti feladatainak teljesíté­sét, hogy napról-napra nagyobb az az érdeklődés, a­melylyel közönségünk műveltebb része nyomda és lap iránt egyaránt viseltetik. Mindazonáltal tudja azt is jól, hogy visszonyaink e tekintetben még nem fejlődtek oda, a­hol egy ily nagy népességű és jelentőséggel bíró város­nak ma már állnia kellene. S azért mi­dőn a t. közönség tudomására hozza a részéről tett újabb áldozatokat s bejelenti, hogy a II. félévet az eddiginél még fokozatosabb erővel kezdi meg, egyút­tal kéri vállalatai részére a közönség nagybecsű támogatását. A Petőfi társaság, mint nyomdatulajdonos és a „F­É LE­G­Y H­Á­Z­I HÍRL­AP* kiadója Magyar történelmi kongressus. Nem mindennapi, sőt üdvözölni való jelenség az, mely pár nap óta a magyar tud. Akadémia dísztermét betölti. A magyar történelem legbuzgóbb mivelői­ üléseznek ott, hogy a szépen fejlődő magyar történe­lem kultiválása, népszerűsítése és tanítási módszere felett eldöntsék a fontosabb kér­déseket. Hogy mennyiben van jelentősége e kongressus megtartásának , erre nézve leg­hívebb magyarázóul álljon itt a kongressus nagyhírű elnökének Ipolyi Arnold püspöknek megnyitóbeszédjéből néhány ki­vonat. „A nemzeti eszme és öntudat s a nem­zeti műveltség menete képezte az alapot, melyen Magyarország, magasabb története alakult, fejlődött s emelkedett. S feljegyzésre méltó, hogy valahány­szor e nemzeti eszme hanyatlott, mindjárt a nemzet szerencséje is alászállott, és va­lahányszor a nemzet lelkesedett, élete is azonnal emelkedett. Hogy csak a nemrég múlt korszakot, a múlt század vége előttit, vagy e kornak nemzet és alkotmányellenes törekvéseit említsük , — a nemzet mindég történeti életének restaurácziója által állította vissza és szilárdította meg állami létét és függetlenségét. Tette pedig ezt gyakran saját hűtlen, vagy csak gondatlan testvérei, sőt nemzete elidegenedett többjei ellenére. Ez hagyományos történeti és politikai ér­zetben nyilatkozott nemcsak nemzetünknek értelmisége, hanem ez képezte annak sze­rencséjét is és dicsőségét. Ennek érzete tette ki­tartóvá a szüntelen való küzdelem­ben, bátrakká és hősökké a kitartásban, szívósakká és eszélyesekké államunk és nemzetiségünk fentartásában. S a mily ma­gasan lelkesedett nemzetiségéért s egységé­ért, úgy lelkesedése mindig liber­álisabb volt, hogysem exkluzívvá, vagy szűkkeblű­vé vált volna. Saját szabadsága és függet­lensége kiküzdésébe foglalta mindig orszá­ga összes, bármily idegenszerű népeit, nem tevén köztük soha különbséget, ha csak a nemzet s államegység ki volt viva. Ez volt az a talizmán s varázserő, mely sajátlag nemzetünk erejét s erényét képezte. Ezért ragadtuk meg az alkalmat e történelmi kongresszus megtartására és fel­vettük programmjába a történelmi tanul­mányok összes ágait és módszereit, egész a művészetnek a történetben s a történeti érzéknek a művészetben alkalmazásáig és népszerűsítéséig. Nem lehet többé kétségbe vonni, hogy a nemzetek kultúrái kérdése immár azok létkérdésévé vált. A mint a nemzeteket annyi részek sora mind erősebben feléb­resztette létek feltételei felismerésére, fel kellett éppen úgy ismerniük az emberiség keretében létező czéljukkal, műveltségi ál­lapotuk helyzetét. Ebből fakadt mindig a nemzeti újjászületés forrása. A nemzeti tu­dat ezzel indul ki egész életének kikutatá­sára. Nem elégedhetik meg csupán a nem­zet élete felületén felmerülő állami és ha­­diakczióknak, a dinasztiák sorának és a népek, forrongásainak, eseményeinek tör­ténelmi elbeszélésével, a­mi addig­ úgy­szólván egyedül képezte a történelem anya­gát. Le kell ereszkedni a nemzeti és nép­élet mélyébe, s innét annak legmagasabb szellemi nyilatkozatáig emelkedni. Ez az, mit nemzeti műveltségtörténetnek nevez az újabb történetfejlődés, belefoglalva úgy a köz-, mint magánéletet, a vallási és egyhá­zi, az állami és jogi, a polgári és társadal­mi intézmények fejlődése történetét, a házi és népéletet, a nyelv és irodalom, a tudo­mány és művészet, az ipar és munka, az erkölcsök és szokások, a népmonda és rege sat. összes nemzeti alkotásai történetét, múlt­ját és jelenét, kezdve úgyszólván az első népnyilatkozat téveteg meséjéte egész leg­­magasztosabb érzet daláig, az öntudatlanul elhangzó példabeszédtől egész a vérszerző­­désnek, ha volt, nemzet­alkotó törvénypont­jáig, vagy a végső cserép és fegyverdarab­tól, mely az elszántott sír rögével előgördült, egész a felhőkbe nyúló­ műalkotás gót csúcsáig Valóban csak ez az, a­mi képes az élet minden rétegeibe új erőt önteni, a nemzet természetszerű fejlődését a múlttal és jelennel összekötni. Elég, ha csak egy­szerűen rámutatunk a lendületre, melyet e tanulmányok által vett műveltségi életünk: az állam és társadalom, az élet s a tudo­mány, a művészet s az ipar terén. A nemzeti történeti közérzet fejlesz­tése, a hazafias eszmének kultusza egyszer­smind a jövőnek is kezessége. A nemzet történeti eszméje által alapította meg létét. Ezzel győzött s vivta ki önállóságát és mű­veltségi helyzetét, s a győztest diadalútjá­­ban nem fogja megakasztani a gúnyosok kiabálása és sárdobálása. Mint Lesseps a tengereket összekötve, a világrészek közt utat törve, válaszolt minap a franczia aka­démiában a gúnyra, mely nagy műve meg­alkotva közt annyiszor támadta: az ugatás az ebék dolga, mig a karaván tovább megy­ át Mellettük világutján : ugy megy a törté­net is előre, diadalmasan örök utján; da­­czár­a annak, hogy kritikája sem volt eddig­inég képes ,természete félszegen keresett alt törvényeivel tisztába jutni.“ A munka kezdete. A választások harcza lezajlott. A sok korteskedés s az ezzel járó nagy pauza után — következik immár a m­u­n­k­a. Tisztviselőinktől ugyan még nem hallottunk munka­programmot — azt adni talán még nem is volt alkalmuk — de ott, a­hol annyi a tenni való, mint nálunk, programoi nélkül is hozzá le­het fogni a dologhoz és lehet tenni a­z eleget. Csak a helyes sorrendet kell meg­­állapolni s a hiányok felismeréséhez kell helyes érzékkel bírni. A közigazgatási ügyek ellátása nem bir kevesebb fontossággal az igazságszolgáltatásnál,­­— ezt halljuk ma hangoztatni minden oldalról. ✓Mi még h­ozzáteszi­k, hogy a közigazgatási ügyek sokaság­a, és minde­n­­napi­­valta. ,reznknek jó ellátását az polgári)kr.v nej; teszi, mint a mily fontossággal bír minden más közfunctió. Közbiztonságunk, épitkezési és cselédügyünk, utaink, a közegészség és köztisztaság kérdése a katona- és tolonetügy, a községi bíráskodás stb. stb. mind a közigazgatási hatóság keny­zeibe vannak letéve. Mindegyikünknek van csaknem mindennap e hatósággal dolga, úgy hogy a mint a mindenna­pi kenyérért, úgy a mindennapi jó közigazgatásért egyaránt kö­vetünk. "Györög­• A mi közigazgatásunk egyes rés­­z­sortokat kivéve, végtelen hiányos és­­ gyenge. Az egyes állások alig mond­­­­hatók hivataloknak annyira nélkülözik­­ a hivatalos tekintély és komolyság­­ minden atribútumát. A városháza nem más mint egy nagy durch­ haus,­ a­ho­vá mindegyikünk felszökött járni egy­­ kis mondani­valóra és egy kis hallani­­­valóra. Egyes tisztviselőink el vannak halmozva munkával, mások egész nap alig találnak valami tenni­valót, úgy, hogy egyedüli pasziójukat abban lelik, ha a többieket is visszatarthatják a munkától. Hivatalos helyiségeink cse­kély száma és czélszerűtlen volta szin­tén lehetetlenné tesz minden komolyabb foglalkozást. Községi bíráskodás, csend­­biztos és paszus-hivatal egy szobában húzódik meg, sőt még ez a „terem“ előszobául is szolgál a főkapitányi hi­vatalnak. Árvaszéki referens, iktató, jegyző és az egész tanács szintén egy szobára van utalva, természetes, ez is átjáróul szolgálván a polgármesteri hivatalhoz. Ilyen viszonyok mellett jó köz­­igazgatásról álmodni sem lehet. A munkát tehát ott kell megkeze­lni, hogy h­i­v­a­talos h­el­y­i­s­é­­geil, tisztességes számmal terem- A Városi lázat pedig h­i­v­a­t­a­l­l­á kell fenn" rádiót mindenkinek csak hiva­talos ügyben lehet bemenni s le kell mondanunk arról a rossz szokásunk­ról, hogy tisztviselők és nem tisztvise­lők a városházán naponként kaszinót tartsanak. délben nyilvánult, reánk mezőgazdákra nézve égetővé tette e kérdés helyes meg­oldását. Nem akarunk és nem tudunk új és eddig ismeretlen panaceákkal lépni a t. gazdaközönség elé. Csak a meglevő, rég ismert, de — sajnos — mégis csak gyéren alkalmazott módokat akarjuk föleleveníteni. Konkrét példákkal akarjuk ezt illustrálni, melyekben a jelen év is bővelkedik. Szerény nézetem szerint senki sem mutathat fel jellemzőbb példákat, mint egy oly gazda, ki gazdasági üzemvitelének át­meneti stádiumán áll. Aki így egy időben éli végig a régi rendszerek minden selejtességét, az új rendszerek vívmányaival, akinek maradt elég a régi rosszból, de élvezi már a jót is, mit modern s a kor színvonalán álló gazdasági üzemünk hoz magával, az a gazda tehet saját megfigyelése körében leg­tanulságosabb összehasonlításokat és szerez­het hasznos tapasztalatokat. Az aszály káros hatása elleni védeke­zésre igen sok mód áll rendelkezésünkre. Közöljük itt a lényegesebbeket: 1) A termőföld erős termőképességbe hozás­a trágyázás által. 2) A termőföld növelésének, a meg­munkálásnak (szántás, porbanyitás, fogasolás, hengerezés) helyes alkalmazása. 3) Korai vetés úgy ősszel, mint ta­vasszal. 4) A vetésnek kizárólag sorvetőgéppeli telj­esitése. 5) A kellőleg megerősödött vetemény­­nek megfelelő gondozás?. (Őszi vetések, he­­rések, luczernások és rétek fogasolása, a ka­pálás kapásnövényeknél kézzel és géppel.) Azt hisszük, e rövid öt pontnak sze­repe oly lényeges, hogy az a mezőgazda, ki bír a képességgel mindegyiket tel­jesíteni­: az ezeken kívül álló elemi csapás -­­­A ! Miként védekezzünk az aszály ellen? Klimatikus viszonyaink saját szem egy­formasága, mely az utolsó három évben mindig április—május hóra eső csapadékhi­ány s a vele egybefüggő korai hő-emelke­■fűi­­inélyek­ ellen társu­latokn­ál bo­ntositha termését biztosítottnak tekintheti. Nagyon is el van terjedve ama téves nézet, hogy az erősen trágyázott földben (új trágyázottról mondják) aszály esetén a növényzet előbb kiég. Nagyban ellene szól ennek úgy az elmélet, mint a gyakorlat. Az a növényzet, mely a részére szükséges tápanyagot bősé­gesen veheti fel, mindig életerősebb, kitar­tóbb, mint a sovány talaj elnyomor­odott növényzete. A tápdús talaj, mely akár ős­tulajdonsága, akár mesterséges befolyásolás folytán a szükséges tápanyagokat magában foglalja, már félig biztosítja a termést. A termőföld termőerejét nagyban fo­kozhatjuk az okszerű mivelés által. Jó szán­tás, többszörös szántás, azaz keverés, foga­solás és hengerezés által mintegy kiszolgál­tatjuk a termények részére a föld földat- Boldogságunknak... Boldogságunknak vége . . . vége, Örökre veszve, oda van ; Ok, nem lehet azt visszasírni, Keserv, könny most már hasztalan. Ki szétszakitá sziveinket,­­ Örülhet a siker felett, Engem akart csak eltalálni És összetépett két szivet. S te hittél ama szennyes vádnak És kárhozat lett . Bited . Mindkettőnket sújtott a kéz, mely Találni akart engemet. Gyulai János. Ne kívánd­a más feleségét. — Novelette. — Négy óra. Oláhné elfogadó napja. Még csak egy vendége van, Kapornakiné, a­ki pár perczczel előbb érkezett, midőn hir­telen erősen megrántják a csengetyűt. — Itthon van a nagyságos asszony? — szól egy hebegő hang. A következő pillanatban már beront egy fiatal szép asszony. Oláhnét is a csino­sak közé szám­ítják a városba­­, de csakis csinosnak mondhatjuk, ha a szép jelzőnél nagyobbal nem tüntetjük ki a különös mó­don érkező látogatót. — Egy széket előbb, . . . sóhajt a jövevény.­­ — De hát mi a bajod, Karolin ? — Mindjárt kedésem. Hosszú lélegzetet vett, megigazította ruhája övét, felhajtotta Ji polonaiset, melyet a székre dőltében elfelejtett félrehúzni és

Next