Félegyházi Hírlap, 1888 (6. évfolyam, 3-53. szám)
1888-04-22 / 17. szám
VI. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 4 frt. félévre 2 frt, negyedévre 1 írt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. 17. Félegyháza, 1888. április 22. Félegyházi Hírlap. Laptulajdonos : A Petőfi könyvnyomda részvénytársaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Fehér Antal. Ármentesitési költségek. Városunk közönsége nyugtalankodik, hogy várjon nem fogják-e Félegyházát is belevonni az ámentesitési költségek viselésébe? Csakugyan a város közmunkaerejének ismételt és huzamos kirendelése, a lapokban megjelent tendencziózus tudósítások, melyek mind arról értesítették az országot, hogy „már Félegyháza város határát is fenyegeti az árvíz“, és ezeken kivül egyéb szállingó hírek, okot adtak a nyugtalanságra. De azért a félelemre, azt hiszem, nincs ok, mert hogy városunk az ármentesnési területbe belevonassék, az teljes képtelenség. A mostani vizárt sikerült elfogni a kiömlésen alul alig 100 méterrel és ezáltal az egész víztömeget felszorítani több kilométernyire a Tisza-mentén — egész Csongrádig. Ez a védekezés — ne legyen ugyan többé reá szükség — mondjuk, mindig fog sikerülni ennyire, sőt az is lehetséges, hogy a kiömlés Csongrádhoz közelebb eső részen fog valamikor történni s akkor az alsó birtokosoknak még valamivel magasabb területekre is sikerül reá szorítani az ártengert. Ez mind lehetséges, de az teljesen lehetetlen, hogy ez a felnyomás annyira sikerüljön, hoggy a Tisza vízállásánál magasabban fekvő területek is árterit szolgáljanak, mert a kiömlött vízoszlop nagyon természetesen a Tiszának a kiömlésnél elfoglalt vízállásával nivellálódik. Márpedig úgy a geográfiai felvételek, mint az újabban eszközölt lejtméretések megállapították, hogy városunk határa a Tisza legmagasabb vízállásának színvonalán jóval felül Till s hogy sem a mostani árvíz, sem esetleg a későbbiek nekünk kir okát nem okozhatnak. Ha ekként áll a dolog, akkor teljes képtelenség arra gondolni is, hogy városunk az ármentesítési költségek viselésébe bevonassák. Midőn azonban ezen meggyőződésemnek kifejezést adok, nem akarom távolról sem állítani, hogy most már Félegyháza városának kezét össze kell tenni s egyszerűen kell magát rábízni álláspontjának jogos és igazságos voltára. Ezt nem lehet tennünk azért, mert hallgatásunk esetén keletkezhetik, — vagy ha már van, megerősödhetik— egy olyan irányú törekvés, mely bennünket az ármentesítési költségek viselésébe csakugyan bele kíván kényszeríteni és másodszor, mert már a mai állapot is olyan, amely ellen nemcsak tiltakozó szavunkat kell felemelni, hanem amelynek pozitív orvoslásait kell a leghatározottabban követelnünk. A felsőbb közigazgatási hatóságok ott kirendelték több ízben közerőnket, igákkal és kézi munkával kellett segítségükre sietnünk a fenyegetett vidékeknek. Csaknem az összes közmunkaerőt felhasználtuk olyan célra, amely lehet anyagi hasznára egy más vidéknek, de a mienkére semmi esetre sincs. Ha pénzértékre átváltoztatjuk a teljesített közmunka-szolgálatokat, amit meg kell tennünk, mert a közmunka misünk nagyon tekintélyes összeget képvisel, az igénybe vett szolgálatok körülbelül 10.000 frtnyi összeget tesznek ki. Miért viselje ezen nagy költséget Félegyháza város közönsége, mikor ő a védekezésnél egyátalán érdekelve nem volt? Csupán azon körülménynél fogva, hogy ő a fenyegetett vidékek szomszédságában fekszik ? Ebben nem volna semmi igazság, de még méltányosság sem. Ezen a réven esetleg Kecskemétnek, vagy Kőrösnek is lehetne költségeket okozni s a szomszédos vidékek anyagi érdekeinek védelmét kötelességükké tenni. Ha méltányos, sőt magasabb állami szempontokból véve helyes dolog is, hogy a jelenlegi, vagy esetleg későbbi árvízveszélyek által kiválóan sújtott vidékeknek a védekezésnél segély nyújtassék, azt a segélynyújtást a maga óriási összegében nem tehetjük kötelességévé egyes nem érdekélt vidékeknek, ha még szomszédságban feküsznek is azok, hanem csupán az összességnek. Tehát kell, hogy édes mindnyájan, vagyis az egész állam járuljon hozzá a védekezés költségéhez ily esetekben. Mi az államhatalom intézkedéseinek ellene nem szegültünk, teljesítettük a kiadott parancsokat, de minthogy azokból nekünk tetemes pénzértéket képviselő kárunk támadt, azon kárunk megtérítését az államtól joggal kívánhatjuk. Kívánhatjuk azért, mert azon kár, beigazolhatólag nem a mi anyagi érdekeink védelme közben menrült fel. Nekünk kell tehát a veszély elmúltával kezde ményezőlegfellépnünk. Kiderítenünk a valóságnak megfelelő körülményeket és sérelmeink orvoslásáért az illetékes fórumhoz fordulnunk. Azokat a tekintélyes egyéni sérelmeket, az éjjelenként eszközölt kirendelésnél előálló szekatúrát, magándolgainkban szenvedett károsodásainkat mind elhallgatjuk, már azokat felírjuk a, senki által nem orvosolható „sürgős szükség és veszély“ rovására, hanem a positív szenvedett kár megtérítését követeljük. Hogy azonban áldozatkészségünknek az eddigieken felül újabb tanújelét adjuk, ajánljunk fel a nekünk törvényesen megtérítendő összegből egy bizonyos összegű, mondjuk 2—3000 irtot a szomszédos árvízkárosultak segélyezésére. Meg vagyunk győződve, hogy azok részéről a leghálásabb köszönettel fog az fogadtatni. Ha Félegyháza, városa némán tűri el a tapasztalt intézkedéseket, ki nyújt garanciát arra, hogy azok alkalomadtán nem fognak ismétlődni; hogy nem fog rendszeressé lenni városunk bevonása az ármentesítési érdeksphaerába? Álljunk fel tehát most — mint egy ember — érdekünk védelmére. Tiztáztatni fog bizonyára a helyzet fellépésünk által. És ha, amit nincs jogunk feltételezni, fellépésünket siker nem koronázza, tudni fogjuk legalább a jövőben, mit kell tennünk. Dr. Holló Lajos, országgyűlési képviselő. X Á E C A. Az ,,Ó“ dalaiból, Gyémántom, virágom, Galambom, gerliczem, Istentől szivemnek Küldött vigasz remény! Napsugár lelkemnek Elsötétült egén, Oltárkép szivemben, Imádott drága lény, Tudod-e, mily nagyon Nagyon szeretlek én ? ! Szép álma éltemnek S álmomnak élete. Aranyos csillagok Legeslegszebbike, Egyetlen mindenem, Lelkemnek jobb fele, Te a terintésnek Tökélye, remeke, Megtestesült ábránd, Élő tündérmese, Mond, szivem szerelmét elérted e ? Érted-e ? . . Oh hogy ne értenéd, Oh hogy ne értenéd, Hiszen a napsugár Azt mosolygja eléd .... S a fáknak levele, Virágok illata, Az erdő bokrain Felcsengő bús dana, A fényes holdas és Merengő sugara, A titkos éji szél Epedő sóhaja — Elmondja néked azt S szent lesz minden szava, Szerelmem irántad Nem változand soha, Soha, soha, soha! . . Ali, Az elrabolt király. — Történeti rajz. —* 1764 évben orosz befolyás, orosz pénz Poniatovszky Szanislót tette meg lengyel királylyá. A délczeg ifjú király Katalin orosz czárnő kegyencze volt, s az udvari intrikusok nem egy pikáns történetkét miséltek a hatalmas, már nem fiatal, de még mindig szép czárnő és a fiatal Poniatovszky viszonyáról. Katalin végre trónra ültette kegyenetét. Varsóban megkoronázták, s ez idő óta folyvást tarott az orosz befolgás Lengyelországban. A lengyel nemesség elégedetlen volt királyával, aki túlzott előnyökben részesítette az oroszokat. Nemcsak a hivatalokat töltötte mg oroszokkal, hanem orosz csapatokat is bocsájtott az országba, akiket Katalin czárnő állítólag a lengyel király védelmére s a lázongók fékentanása végett küldött, át a határon. Végre nyilvánosan kitört az elégedetlenség s a lengyel nemesség össszeesküvést szőtt. Ez 1871. november elejéig teljesen megérett. November 3 án készen volt a terv a király megölésére s az összeesküvő nemesek álruhába öltözve sétáltak Varsó utczáin. A király este nagybátyjánál és kanczellárjánál, Czartofiszky herczegnél volt látogatóban. Tiz órakor távozott onnan, tizenkét udvari hajdú által kisért kocsiján. Sötét, hideg éjszaka volt, s embereket alig lehetett látni az utcán. Mikor a fogat a fatra befordult, a lovak hirtelen hátrahökölik. — Megadj! — kiáltott egy dörgő smiig, s pisztolylövése is hatszott, melynek golyója a kocsnak volt szánva, de nem talált. A következő pillanatban vagy harmincz sülét alak rohant elő s a lovak zablájába kapaszkodva megiltottáik a kocsit, aztán nekiestek a kaluknak, akik csekély ellenállás után rémülve menekültek el a túlerő felől. A kocsist egy pisztolylövés térítlte le. Szaniszló király lengyel díszöltözetben volt, gyévántus nagykeresztjét és még egy , Spieg érdemrendjelét viselt idei ényén, mely fölé nagy prémes bundát borított. A király belátta, hogy egyedül nem állhat ellent, és menekülni akart, de Stramvinszky, az összeesküvők egyike galléronragadta. — Itt van az orosz szolga! Löjjétek le! — kiáltott társaira. — Nyomorult, gaz gyilkosok! — kiáltott a király s megkisérte az ellentállást. — Halljátok, hogy gyalázza a lengyel nemességet? — Hé, hajdúk, ide mellém! — kiáltott a király eredménytelenül. — Hajdúid megszöktek! — Lengyelek, én a király vagyok ! — Ne hallgassatok az árulóra, aki nemzetét eladta az orosznak. Nesze nyomorult, halj meg? Három golyó fúrta keresztül a király prémes bundáját, de egy se talált. Egy kardcsapás kettészelte sapkáját, s homlokán mély, véres sebet ütött. Néhány tőr villant meg, s a következő perczben Szaniszló a halál fia, ha Kosinszky közbe nem lép ! — Megadjatok testvérek! Ne öljük meg ! Hát nem esküdtünk meg halálra! — kiáltott Lukovszky. — Igen ! Dácsák szükség esetében, ha nem foghatjuk el élve ! — Kosinszkynek igaza van ! — szólták többen. — Őrültség! — dühöngött Lukovszky. Biztosítás árvizek és árvízkárok ellen. tVkvinybe véve az óriási károkat, melyeket az árvizek óvnn kint, de különösen ez évben nálunk és más országokban is okoztak, minden szakszerű tanács, mely károk elhárítására vagy kisebbítésére vonatkozik, figyelmet érdemel. Ezért figyel Izmreinéltó Albrecht építészeti kormánytanácsának Posenben megjelent munkája is, melyben a szerző azt a kérdést igyekszik megfejteni, hogy miképen lehetne az árvizek által okozott károkat csökkenteni és kiegyenlíteni. A tanácsos első feltételnek azt tartja, hogy életveszélyes lakóházak építését az árterületeken rendőrileg kellene megtiltani. Az építési engedélyeket csak a rendes és a legmagasabb vízállás megjelölése mellett legyen szabad kiadni, az árrévis helyeken pedig a házakat úgy építsék, hogy a legmagasabb vízállásnak is ellentálljanak; a padlónak a legmagasabb vízállásnál legalább 30 centiméterrel magasabbnak kell lenni. A gátépítésre vonatkozó törvényt oly módon kellene módosítani, hogy a községek az árvíznek nagyon kitett birtok testeket a község költségén körü igazolhassák s ily módon az árvízveszélyt az egész községtől elháríthassák. A víznek szabad folyását gátló akadályok elháritandók s a viz tükre leszállítandó. Ezek volnának a főbb óvintézkedések. Ha ezek daczára bizonyos vidéket az árvíz elborítna, az így okozott károk kiegyenlítése végett a szerző elsősorban a biztosítást ajánlja a hollandi mintára. A biztosításnak kölcsönösnek kellene lenni, megkülömböztetve a körülgázolt birtokokat azoktól, melyeknek véd gátjaik nincsenek. A gátszakadások által okozott károk megtérítésére szerző az in mentesítő társulatokat kívánja kötelezni, hogy a gátokat jobban építsék, azokra jobban figyeljenek, az ármentesítő társulatok oly módon maguk is biztosító szövetkezetekké válnának s viszontbiztosítással igyekeznének a károktól menekülni. A gátakkal körül nem vett községekben maguk a községek kényszerítsék az árvízveszélynek kitett birtokok tulajdononosait a biztosításra, amit a községek mindenesetre tenni fognak, ha a törvény kimondja, hogy az árvizkárokat maguk tartoznak megtéríteni. Iskolaszéki ülés. A f. hó 19 én tartott Skolaszéki ülésen Dobák Ferencz h. elnök a napirend