Félegyházi Hírlap, 1888 (6. évfolyam, 3-53. szám)

1888-04-22 / 17. szám

VI. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 4 frt. félévre 2 frt, negyedévre 1 írt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. 17. Félegyháza, 1888. április 22. Félegyházi Hírlap. Laptulajdonos : A Petőfi könyvnyomda részvénytársaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Fehér Antal. Ármentesitési költségek. Városunk közönsége nyugtalan­kodik, hogy várjon nem fogják-e Fél­­egyházát is belevonni az ám­entesitési költségek viselésébe? Csakugyan a város közmunka­­erejének ismételt és huzamos kirende­lése, a lapokban megjelent tendenczió­­zus tudósítások, melyek mind arról értesítették az országot, hogy „már Félegyháza város határát is fenyegeti az árvíz“, és ezeken kivül egyéb szál­lingó hírek, okot adtak a nyugtalan­ságra. De azért a félelemre, azt hiszem, nincs ok, mert hogy városunk az ár­­mentesnési területbe belevonassék, a­z teljes képtelenség. A mostani vizárt sikerült elfogni a kiömlésen alul alig 100 méterrel és ezáltal az egész víztömeget felszorítani több kilométernyire a Tisza-mentén — egész Csongrádig. Ez a védekezés — ne legyen ugyan többé reá szük­ség — mondjuk, mindig fog sikerülni ennyire, sőt az is lehetséges, hogy a kiömlés Csongrádhoz közelebb eső ré­szen fog valamikor történni s akkor az alsó birtokosoknak még valamivel magasabb területekre is sikerül reá szorítani az ártengert. Ez mind lehet­séges, de az teljesen lehetetlen, hogy ez a felnyomás annyira sikerüljön, hogg­y a Tisza vízállásánál m­a­g­a­­s­a­b­b­a­n fekvő területek is árterit szolgáljanak, mert a kiömlött vízoszlop nagyon természetesen a Ti­szának a kiömlésnél elfoglalt vízállá­sával nivellálódik. Már­pedig úgy a geográfiai felvételek, mint az újabban eszközölt lejtméretések megál­lapították, hogy városunk határa a Tisza legma­gasabb vízállásának színvonalán jóval felül Till s hogy s­e­m a most­a­­n­i á­r­v­í­z, sem esetleg a későb­biek n­e­k­ü­n­k k­­i­r okát ne­m okozhatnak. Ha ekként áll a dolog, akkor tel­jes képtelenség arra gondolni is, hogy városunk az ármentesítési költségek viselésébe bevonassák. Midőn azonban ezen meggyőző­désemnek kifejezést adok, nem akarom távolról sem állítani, hogy most már Félegyháza városának kezét össze kell tenni s egyszerűen kell magát rábízni álláspontjának jogos és igazságos vol­tára. Ezt nem lehet tennünk azért, mert hall­g­a­t­á­sunk esetén ke­letkezhetik, — vagy ha már van, meg­erősödhetik— egy olyan irányú törekvés, mely bennünket az ármentesítési költ­ségek viselésébe csakugyan bele kíván kényszeríteni és másodszor, mert már a m­a­i áll­a­p­o­t is olyan, a­mely ellen nemcsak tiltakozó szavunkat kell felemelni, hanem­ a­melynek pozitív orvoslásait kell a­ leghatározottabban követelnünk. A felsőbb közigazgatási hatóságok o­t­t kirendelték több ízben közerőnket, igákkal és kézi munkával kellett se­gítségükre sietnünk a fenyegetett vi­dékeknek. Csaknem az összes közmun­­kaerőt felhasználtuk olyan c­­­é­l­r­a, a­mely lehet anyagi hasznára egy más vidéknek, de a mienkére semmi eset­re sincs. Ha pénzértékre átváltoztatjuk a teljesített közmunka-szolgálatokat, a­mit meg kell tennünk, mert a közmun­ka misünk nagyon tekintélyes összeget képvisel, az igénybe vett­­ szolgálatok körülbelül 10.000 frtnyi összeget tesznek ki. Miért viselje ezen nagy költséget Félegyháza város közönsége, mikor ő a védekezésnél egyátalán érdekelve nem volt? Csupán azon körülménynél fogva, hogy ő a fenyegetett vidékek szo­m­s­z­é­d­s­á­­g­á­b­a­n fekszik ? Eb­ben nem volna semmi igazság, d­e még méltányosság sem. Ezen a réven eset­leg Kecskemétnek, vagy Kőrösnek is lehetne költségeket okozni s a szom­szédos vidékek a­n­y­agi érdekeinek védelmét kötelességükké tenni. Ha méltányos, sőt magasabb ál­lami szempontokból véve helyes do­log is, hogy a jelenlegi, vagy esetleg későbbi árvízveszélyek által kiválóan sújtott vidékeknek a védekezésnél se­gély nyújtassék, azt a segélynyújtást a maga óriási összegében nem tehet­­jük kötelességévé egyes n­e­m­ érde­­k­é­l­t vidékeknek, ha még szomszéd­ságban fekü­sznek is azok, hanem csu­pán az összességnek. Tehát kell, hogy édes mindnyájan, vagyis az egész állam járuljon hozzá a véde­kezés költségéhez ily esetekben. Mi az államhatalom intézkedései­nek ellene nem szegültünk, teljesítet­tük a kiadott parancsokat, de mint­hogy­ azokból nekünk tetemes pénzér­téket képviselő kárunk támadt, azon kárunk megtérítését az államtól joggal kívánhatjuk. Kívánhatjuk azért, mert azon kár, beigazolhatólag nem a mi anyagi érdekeink védelme közben men­­­rült fel. Nekünk kell tehát a veszély el­múltával kez­d­e m­é­n­y­e­z­ő­l­e­g­­fellépnünk. Kiderítenünk a valóságnak megfelelő körülményeket és sérelmeink orvoslásáért az illetékes fórumhoz for­dulnunk. Azokat a tekintélyes egyéni sé­relmeket, az éjjelenként eszközölt ki­rendelésnél előálló szekatúrát, magán­dolgainkban szenvedett károsodásainkat mind elhallgatjuk, már azokat felírjuk a, senki által nem orvosolható „sür­gős szükség és veszély­“ rovására, ha­nem a positív szenvedett kár megtérí­­­­tését követeljük. Hogy azonban áldozatkészségünk­nek az eddigieken felül újabb tanúje­lét adjuk, ajánljunk fel a nekünk tör­vényesen megtérítendő összegből egy bizonyos összegű, mondjuk 2—3000 irtot a szomszédos árvízkárosultak se­gélyezésére. Meg vagyunk győződve, hogy­ azok részéről a leghálásabb kö­szönettel fog az fogadtatni. H­a Félegyháza, városa némán tű­ri el a tapasztalt intézkedéseket, ki nyújt garanc­iát arra, hogy azok al­kalomadtán nem fognak ismétlődni; hogy nem fog rendszeressé lenni vá­rosunk bevonása az ármentesítési ér­­deksphaerába? Álljunk fel­­ tehát most — mint egy ember — érdekünk védelmére. Tiztáztat­­ni fog bizonyára a­ helyzet fellépésünk által. És ha, a­mit nincs jogunk felté­telezni, fellépésünket siker nem koro­názza, tudni fogjuk legalább a jövő­ben, mit kell tennünk. Dr. Holló Lajos, országgyűlési képviselő. X Á E C A. Az ,,Ó“ dalaiból, Gyémántom, virágom, Galambom, gerliczem, Istentől szivemnek Küldött vigasz remény! Napsugár lelkemnek Elsötétült egén, Oltárkép szivemben, Imádott drága lény, Tudod-e, mily nagyon Nagyon szeretlek én ? ! Szép álma éltemnek S álmomnak élete. Aranyos csillagok Legeslegszebbike, Egyetlen mindenem, Lelkemnek jobb fele, Te a terintésnek Tökélye, remeke, Megtestesült ábránd, Élő tündérmese, Mond, szivem szerelmét elérted e ? Érted-e ? . . Oh hogy ne­ értenéd, Oh hogy ne értenéd, Hiszen a napsugár Azt mosolygja eléd .... S a fáknak levele, Virágok illata, Az erdő bokrain Felcsengő bús dana, A fényes holdas és Merengő sugara, A titkos éji szél Epedő sóhaja — Elmondja néked azt S szent lesz minden szava, Szerelmem irántad Nem változand soha, Soha, soha, soha! . . Ali, Az elrabolt király. — Történeti rajz. —* 1764 évben orosz befolyás, orosz pénz Poniatovsz­ky Szanis­lót tette meg lengyel királylyá. A délczeg ifjú király Katalin orosz czárnő kegyencze volt, s az udvari intrikusok nem egy pikáns történetkét mi­­séltek a hatalmas, már nem fiatal, de még mindig szép czárnő és a fiatal Poniatovszky viszonyáról. Katalin végre trónra ültette kegyen­­etét. Varsóban megkoronázták, s ez idő óta foly­vást tar­ott az orosz befolgás Lengyel­­országban. A lengyel nemesség elégedetlen volt királyával, aki túlzott előnyökben részesí­tette az oroszokat. Nemcsak a hivatalokat töltötte m­g oroszokkal, hanem orosz csa­patokat is bocsájtott az országba, akiket Ka­talin czárnő állítólag a lengyel király vé­delmére s a lázongók fékentanása végett küldött, át a határon. Végre nyilvánosan kitört az elégedet­lenség s a lengyel nemesség össszeeskü­­vést szőtt. Ez 1871. november elejéig teljesen megérett. November 3 án készen volt a terv a király megölésére s az összeesküvő ne­mesek álruhába öltözve sétáltak Varsó utczáin. A király este nagybátyjánál és kan­­czellárjánál, Czartofiszky herczegnél volt­ látogatóban. Tiz órakor távozott onnan, ti­zenkét udvari hajdú által kisért kocsiján. Sötét, hideg éjszaka volt, s embere­ket alig lehetett látni az utc­án. Mikor a­ fogat a f­­atra befordult, a lovak hirtelen hátrahökölik. — Megadj! — kiáltott egy dörgő smiig, s pisztolylövése is h­­atszott, mely­nek golyója a koc­­sn­ak volt szánva, de nem talált. A következő pillanatban vagy harmincz sülét alak rohant elő s a lovak zablájába kapaszkodva meg­il­­tottáik a kocsit, aztán nekiestek a k­­a­luknak, akik csekély ellen­állás után rémülve menekültek el a túlerő felől. A kocsist egy pisztolylövés térít­lte le. Szaniszló király lengyel díszöltözetben volt, gyé­vántus nagykeresztjét és még egy , Spi­eg érdemrendjelét viselt idei ényén, mely fölé nagy prémes bundát borított. A király belátta, hogy egyedül nem állhat ellent, és menekülni akart, de Stram­­vinszky, az összeesküvők egyike galléron­­ragadta. — Itt van az orosz szolga! Löjjétek le! — kiáltott társaira. — Nyomorult, gaz gyilkosok! — ki­áltott a király s megkisérte az ellentállást. — Halljátok, hogy gyalázza a lengyel nemességet? — Hé, hajdúk, ide mellém! — kiál­tott a király eredménytelenül. — Hajdúid megszöktek! — Lengyelek, én a király vagyok ! —­ Ne hallgassatok az árulóra, aki nemzetét eladta az orosznak. Nesze nyomo­rult, halj meg? Három golyó fúrta keresztül a király prémes bundáját, de egy se talált. Egy kardcsapás ketté­szelte sapkáját, s homlo­kán mély, véres sebet ütött. Néhány tőr villant meg, s a következő perczben Sza­­niszló a halál fia, ha Kosinszky közbe nem lép ! — Megadjatok testvérek! Ne öl­jük meg ! Hát nem esküdtünk meg halálra! — kiáltott Lukovszky. — Igen ! Dácsák szükség esetében, ha nem foghatjuk el élve ! — Kosinszkynek igaza van ! — szól­ták többen. — Őrültség! — dühöngött Lukovszky. Biztosítás árvizek és árvízkárok ellen. tV­kvin­ybe véve az óriási károkat, melyeket az árvizek óvn­n kint, de különö­sen ez évben nálunk és más országokban is okoztak, minden szakszerű tanács, mely károk elhárítására vagy kisebbítésére vo­natkozik, figyelmet érdemel. Ezért figyel Izmreinéltó Albrecht építészeti korm­ányta­­nácsá­nak Posenben megjelent munkája is, melyben a szerző azt a kérdést igyekszik megfejteni, hogy miképen lehetne az árvi­zek által okozott károkat csökkenteni és kiegyenlíteni. A tanácsos első feltételnek azt tartja, hogy életveszélyes lakóházak épí­tését az árterületeken rendőrileg kellene megtiltani. Az építési engedélyeket csak a rendes és a legmagasabb vízállás megjelö­lése mellett legyen szabad kiadni, az árré­vi­s helyeken pedig a házakat úgy építsék, hogy a legmagasabb vízállásnak is ellent­­álljanak; a padlónak a legmagasabb víz­állásnál legalább 30 c­entiméterrel ma­gasabbnak kell lenni. A gátépítésre vonat­kozó törvényt oly módon kellene módosíta­­ni, hogy a községek az árvíznek nagyon kitett b­ir­tok testeke­t a község költségén kö­rü igazolhassák s ily módon az árvízveszélyt az egész községtől elháríthassák. A víznek szabad folyását gátló akadályok elháritan­­dók s a viz tükre leszállítandó. Ezek vol­nának a főbb óvintézkedések. Ha ezek da­czára bizonyos vidéket az árvíz elborítna, az így okozott károk kiegyenlítése végett a szerző első­sorban a biztosítást ajánlja a hollandi mintára. A biztosításnak kölcsönös­nek kellene lenni, m­egkülömböztetve a kö­rülgázolt birtokokat azoktól, melyeknek véd gátjaik nincsenek. A gátszakadások ál­tal okozott károk megtérítésére szerző az in­ mentesítő társulatokat kívánja kötelezni, hogy a gátokat jobban építsék, azokra job­ban figyeljenek, az ármentesítő társulatok oly módon maguk is biztosító szövetkezetek­ké válnának s viszontbiztosítással igyekez­nének a károktól menekülni. A gátakkal körül nem vett községekben maguk a köz­ségek kényszerítsék az árvízveszélynek ki­tett birtokok tulajdonon­osa­it a biztosításra, a­mit a községek mindenesetre tenni fog­nak, ha a törvény kimondja, hogy az ár­­v­izkárokat maguk tartoznak megtéríteni. Iskolaszéki ülés. A f. hó 19 én tartott Skolaszéki ülé­sen Dobák­ Ferencz h. elnök a napirend

Next