Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1922 (40. évfolyam, 1-54. szám)
1922-05-14 / 20. szám
1922. május 14. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP hor is szükség lesz! Sőt csak akkor következik be az új állások újra való szervezésének szükségessége olyan mértékben, amilyen mértékben a menekültek távoznak. Ezzel az elhelyezéssel elértük az ideális állapotot a városban annyira, hogy vannak tanerők, kiket el sem tudtunk osztályokban helyezni. Ha azonban szétnézünk a tanyavilágban, ott egészen más a helyzet! Ott még ma is van osztály tudtommal 100 növendékkel. Már a háború előtt éreztük szükségességét a tanyai iskolák szervezésének és szaporításának! Ezt vegyük elő. Ezt forszírozzuk. Ott építsük ki a 6 elemi osztályt. Itt van a hitoktatói állások kérdése, úgy a városban, mint a tanyák között. Itt van a szabadoktatás és testnevelés kérdése és ezekre vándor tanerők szervezése. Itt van a nagyarányú házhelyakció kérdésével kapcsolatban a tanítói lakásokkal egybekötött iskolák építése. Ezekre gondoljunk, ne csak a magánérdekre ! És győzzük meg egymást érvekkel, ha lehet, ne dorongokkal. Varga József: HÍRÜK.’ — Gróf Bethlen István miniszterelnök városunkban. Preszly Elemér Pestmegye főispánja értesítette dr. Porst Kálmán igazgatót, hogy a miniszterelnök e hó 20-án, azaz szombaton délután különvonaton városunkba érkezik. Kíséretében lesznek Mayer János földmivelésügyi miniszter, Gömbös Gyula ügyvezető elnök, Preszly Elemér főispán és még vagy 25-én. A miniszterek a piactéren beszédet mondanak. Beszéd után a Koronaszálló dísztermében 500 terítékes társasvacsora lesz. A miniszterek és kíséretük itt hálnak és csak másnap reggel utaznak Kecskemétre. Városunk derék polgársága örömmel várja magas vendégeit s biztosítja őket tántoríthatatlan ragaszkodásáról 8 diadalúttá teszi bevonulásukat. Isten hozza őket! — Horváth Zoltán kebelbarátját, kenyeres pajtását, Búza Barnát letartóztatták. Május 7-én Hatvanban Búza Barnát, az átkos emlékű Károlyi-kormány földmivelésügyi miniszterét, ki a kerületben jelöltként fellépett, Czikora János volt államtitkárral együtt az ottani rendőrség letartóztatta. A letartóztatás indokául azt hozták fel, hogy engedély nélkül népgyűlést tartottak. — Meghívó szülői értekezletre. A szülői ház és az iskola együttműködésének biztosítása végett a Constantinum igazgatósága e hó 14 én, vasárnap délután 5 órára tisztelettel hívja értekezletre a polgári iskolába járó tanulók szüleit és gyámjait. Az értekezlet színhelye a Constantinum. A Zrínyi Gárda női csoportja e hó 5-én tartotta gyűlését dr. Zámbó Gézáné alvezér elnöklete alatt a Constantinumban. Miután a volt titkár a zárdai életre határozta el magát, helyébe a gyűlés egyhangúlag megválasztotta Klasz Iduskát, továbbá kimondotta, hogy szeptemberig a nyári évadban nem hív egybe gyűlést. Ez azonban nem jelenti azt, mintha a gárda a munkáját is felfüggesztené, sőt júniusban még a zárdában, júliusban és augusztusban pedig a templomokban teljesítik a tagok első pénteki kötelmüket. A szeptemberielső gyűlés hirdetve lesz az újságban. Ez a gyűlés készíti elő az ugyancsak még szeptemberben rendezendő gárdista ünnepség műsorát. — Május 15-én harmadosztályú kocsik is lesznek a gyorsvonatokon. Hírt adtunk róla, hogy a napokban minden gyorsvonathoz harmadosztályú kocsit is fognak csatolni. Az állomásfőnökség most közli velünk, hogy május hó 15 étől, hétfőtől kezdve a Kiskunfélegyházán át Budapestre, illetőleg Szegedre közlekedő gyorsvonatokon is lesz harmadik osztály. — A félegyházi cserkészek nagytáborozása. A „Magyar Cserkész“ legutóbbi száma írja, hogy az idei nagy táborok között kettő ígérkezik leghatalmasabbnak. Egyik a budapesti és székesfehérvári cisztercita főgimnázium cserkészeinek együttes tábora gróf Károlyi József csurgói vadaskertjében. Július elején mintegy 160 an fognak táborozni. Számbelileg némileg felül fogja múlni a budapesti piarista cserkészcsapat és a félegyházi „Mikes“-csapat közös táborozása Nógrádverőcén, a „Migazzi-parkban“, ahol dr. Hanauer István váci püspök úr nemcsak engedélyt adott a táborozásra, hanem támogatását egyéb téren is kilátásba helyezte. A Magyar Cserkész híréhez hozzáfűzzük, hogy a félegyházi cserkészek tavaly is együtt táboroztak a budapesti piarista csapatokkal Csurgón s így fejlődött ki az a testvéri viszony, mely az idei közös táborozással még jobban fog erősödni, úgy a piarista csapatok főparancsnoka, Sik Sándor, ki egyben országos elnöke a „Magyar Cserkészszövetségének, valamint vezérkara igen megszerette a félegyházi cserkészeket s már tavaly azzal váltak el, hogy jövőre is együtt táboroznak. A félegyháziak az idén háztartásilag külön lesznek, de pestieket is fognak beosztani a félegyházi csapat ideiglenes kötelékébe. Nagy technikai felkészültséggel indul pesti részről a július 1-én kezdődő táborozás. Több csalnak, sőt motorcsalnak is van kilátásban. Azután országos és külföldi propaganda célokra nagy filmfelvételek lesznek. Ezektől a mindenesetre érdekes momentumoktól eltekintve is cserkészeink, akik közül többen alig voltak Kecskeméten túl — érthető kíváncsisággal és lelkesedéssel álmodoznak a nagytáborozásról. A cserkészszülők is örvendeznek, mert gyermekeik részére legolcsóbbak biztosíthatják a minden más formában utolérhetetlen hasznos, legszórakoztatóbb és legtanulságosabb nyaraltatást. Hamarosan közölni fogjuk a hely leírását, ahová cserkészeink a pestiekkel nagytáborba szállnak. Kétszeresére emelték az érettségi vizsgálat díját. A vallás- és közoktatásügyi miniszter legutóbbi rendeletével az érettségi vizsgadíjakat 10096-al felemelte. A nyilvános tanulók érettségi vizsgálati díja 800 K, a magántanulóké 600 K. Közalkalmazottak és munkások gyermekei ezentúl is 150, illetve 300 K díjat fizetnek. A rendelet a magánvizsgálati díjakat is felemelte 100 K-al. Magánvizsgálatokért a jövőben tantárgyanként 150 K-t, összevont vizsgálat esetén ennek kétszeresét kell fizetni. Aki rendkívüli időben áll magánvizsgálatra, e díjak kétszeresét fizeti. A felemelt díjak már e tanév végén életbe lépnek. Tisztítják a Tisza medrét. A Tiszának Szolnok és Csongrád közötti részét a háború kitörése óta nem kotorták úgy, hogy a nyári alacsony vízálláskor ez a szakasz hajózhatatlanná vált. A folyammérnökség most foglalkozik azzal a tervvel, hogy a kotrásokat újból rendszeresen megkezdeti és így hajózhatóvá teszi a Tiszának ezt a szakaszát. A munkálatokat, melyek előreláthatólag több évig eltartanak, már a közeljövőben megkezdik. — Magyar tavasz a tavaszban. A Constantinum polgári iskolai növendékei a Tőserdőbe, tanítónőjelöltjei a Szentkútra rándultak ki e hó 9-én, kedden. Az egy napos kirándulás célja a botanizálás mellett a madarak, fák ünnepének a megtartása volt összekötve a nemes szórakozással. A kultuszminiszter új rendelete, mely a középfokú iskolákra is kiterjesztette a madarak, fák védelmének demonstrációját, méltó formában jutott kifejezésre a tanítónőjelöltek részéről Ifigenia nővér szindus rendezésében. A bácskai honából száműzött nővér az irredentizmus jegyében meghatóan egyesítette a madarak, fák védelmével a magyar törzs, a Turul-madár védelmét. Emelte az ünnepség szétáradó erejét az a körülmény, hogy a szentkuti iskolák növendékei két részben, délelőtt és délután tanítóik vezetésével odaadó élvezői voltak az irredenta zamata alkalmi és igen nevelő hatású műsornak. Öröm volt nézni azt a kedves, de eredményes erőlködést, amelylyel egy, a dorozsmai szélmalmok légkörében nevelkedett idegen nevű „másodéveske“ irredenta-dalra tanítgatta a szentkuti iskola Szabó Bélácskáit, Csányi Teruskáit. S hogy tudnak főzni, énekelni, táncolni, játszani magyarul, jó ízléssel ezek a „Csipke Rózsák,“ idegen és magyar nevű Turulkák! Kedves jó „Csipke Rózsák“, idegen és magyar nevű Turulkák, talán nem is tudjátok, hogy a magyar őserő aludó vulkánjai törtek elő szigetekből, tiszta, szabad, magyar eget kiostromolni a szentkuti fronton, a madarak, fák ünnepén. Talán nem is tudjátok, hogy a ti szent tavaszos vidámságtok, dallos hangotok, a tavaszban, magyar tavaszt támasztott a Szentkút fás, madaras világában, merre jártatok. Tudjátok meg hát, hogy amerre igy jártok, magyar tavasz kél a lelketek nyomán, csakis a ti lelketek nyomán magyar „Csipke Rózsák“, magyar Turulkák ! — A főgimnázium tornaünnepélye ez évben folyó hó 25 én, Áldozócsütörtökön, a szokottnál is nagyobb méretűnek, szórakoztatóbbnak ígérkezik. Ezen ünnepélyére meghívta a szentesi és csongrádi állami főgimnázium ifjúságát is. A két szomszéd város ifjúsága versenyre kel fiainkkal és ezáltal a lövöldei pálya, egy ritka, élénk és kedves látnivalót nyújt majd Félegyháza város közönségének. Az ünnepély műsorát falragaszokon fogja tudomásra hozni a Vezetőség. — A gazdasági udvarban (tűzoltó-laktanya) levő trágya f. hó 14-én, d. u. 3 órakor elárvereztetik. — „Atlantis“ és „Hindu síremlék“ című filmeket elsőbbségi joggal az Apolló játsza. Jegyek előjegyezhetők mindkét filmhez. — Szegény tanulók segélyezése. Az állami tanítóképzőben a mostani viszonyokhoz mérten igen nagy kedvezményekben részesülnek a felvételért folyamodó tanulók. Jeles tanulók teljesen ingyen ellátásban részesülnek, a féldíjasok havi 1000 K-t, a teljes fizetők havi 2000 K-t fizetnek a teljes ellátásért. Helybeliek, mint bejárók 100 K havi segélyben részesülhetnek. A folyamodványokat május hó végéig kell benyújtani az igazgatósághoz, ahol bővebb felvilágosítást is adnak. — „Tarzan fia“ III-ik részét ma, f. hó 13—14-én, szombaton és vasárnap játsza az Apolló. Ha őszül a haja, próbálja meg egyszer a méregmentes Diana-hajfestőt mely 17 féle szinváltozatban kapható és igy mindenki tetszése szerinti szint érhet el. Főelárusitóhely: Diana Kereskedelmi R. T. Budapest, V., Nádor u. 30. I Az ország leg- FI /isMill BudaPest ,v-t olcsóbb áruháza -1. Arf . a II* ^1 X ^ Károly-körút24 Olcsó hét! Mélyen Hímzett grenadinok........................125-tól Covercottok, 140 széles.................... 470-től Férfi gyapjúszövetek......................... 650-től Törülközők. ....................................... 48 K Nyári szövetkelmék, zefirek, vásznak, kanavásznak, stb. mindenkor a legolcsóbb árakban, leszállított árakon! TAVASZI DIVATKÜLÖNLEGESSÉGEIM: angol és francia női kosztüm és férfiöltönykelmék, valamint a legszebb divatgabardinok, covercottok, velourok, sima és mintás divatselymek a legnagyobb választékban még a régi olcsó árakban. Vidékre kívánatra mintákat azonnal küldök.