Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1931 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1931-09-06 / 37. szám

Kiskunfélegyháza, 1931. szeptember 6. Ára 10 fillér. 7 XL­X—XXXVII. évfolyam 37. szám. FÉL­EGYHÁZI HÍRLAP FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal:­­ Keresztény, Kisgazda, Földmives és Felelős szerkesztő és kiadó. Lapunk előfizetési ára:II., Bercsényi­ utca 2. szám. Polgári Párt hivatalos lapja. Dr. SZŐKE BÁLINT Egy évre 6 pengő. 7 . A­ malmok, a gazdák meg a boletta. Amióta az új gabonajegy-rend­­szer életbe lépett, ha két ember va­lahol egymással találkozik, mindjárt ezt teszik vita tárgyává. Az egyik szidja a kormányt a bolettáért, a má­sik helyesli a kormánynak, ez irányban tett intézkedését. Meg vagyok róla győződve, hogy a kormányt a legjobb szándék vezé­relte az új gabona­rendelet kiadásá­nál és hogy ezzel a rendelettel a gazdák nehéz helyzetén kívánt segí­teni. Lássuk azonban most azt, hogy működik a taletta a közélet terén. Nálunk — és környékünkön—az új ga­bonarendelet életbelépte után rövid idő múlva a vámőrlőmalmokban új őrlési rendszert hoztak be, amely szerint 100 kg búza után jár: száza­lék 4-es vagy 46 százalék 5 ös liszt, 14 százalék 6-os liszt, 4 százalék 8 as liszt, 24 százalék korpa, 12 szá­zalék vám, 2 százalék porzás. Kimutatva ilyen alapon történik az őrlés. De csak kimutatva, mert mikor a gazda leméri a gabonáját, minden 100 kg búzából 4 kg-ot le­vonnak. Ha kérdezi a gazda, hogy miért van ez úgy? Hiszen az idei búza is van olyan minőségre nézve, mint a tavalyi — ezt a választ kapja. A kormány a gabonarendelettel kap­csolatban olyan rendeletet adott ki, amely szerint a vámőrlő malmok ilyen alapon őröljenek, vagy másként ki­fejezve, azt mondják: köszönhetik a balettának. Amennyit­ én visszaem­­lékszem, a kormánynak a vámőrlő malmokra vonatkozó kiadott rendel­kezéseire, nem tudok arról, hogy ab­ban ilyen irányú rendelkezés lett volna és nem is hiszem, hogy a kormány ilyen rendeletet adott volna ki. Hi­­i­szen akkor nem segített rajtunk, mert amennyit „6 pengő balettatöbb­­letet“ behoznánk a réven, annyit vagy annál többet ki kell adnunk a „vámon“. A mostani rossz termés mellett pedig csak nagyon kevés gazda kaphatja a 6 pengő baletta többletet, sokan vannak, akiknek csak annyi búzájuk termett, hogy szűkösen elég lesz újig és talán még többen olya­nok, akiknek nemhogy eladásra jutna, hanem még a mindennapi kenyerük sem termett meg, úgy kell nekik venni és ebből is kiveszik a malmok 100 kg ként a 4 kilót. Ha a malmok jogosan cselekszenek, úgy ha a kor­mány a gabonarendelettel kapcsolat­ban csakugyan megengedte nekik az ilyen alapon való őrlést, akkor a kor­mány a 6 pengős balettával nemhogy segített volna rajtunk, gazdákon, ha­nem sok-sok kisgazdának még keser­vesebbé tette az életét. Én nem hi­szem ezt!... Hanem sokkal inkább azt hiszem, hogy a malmok jogtala­nul járnak el. Nem akarnak belehe­lyezkedni a mostani viszonyokba, nem akarják belátni azt, hogy amikor eb­­ben az országban mindenkinek csök­kent a jövedelme, akkor ők sem dolgozhatnak annyi haszonnal, mint annakelőtt Felhívom az illetékes kormánykörök figyelmét az ilyen és ehhez hasonló dolgokra, vizsgálják meg ezeket a dolgokat és ahol visz­­szaélések találtatnak, ott ne sajnál­jon a kormány erős kézzel a malom­­kartelek darázsfészkébe belenyúlni, ellenőriztesse jobban a malmokat, hogy azok ne követhessenek el ilyen visszaéléseket az őröltető gazdakö­zönség rovására. K. L. tőkésítésnek, mert mint nagybani szállító olcsóbban tud szállítani. Eddig a panasz. Azonban nagyon sok megszívlelendő van benne, mert talán még­sem helyén­való a mai állapot. Lehetne valamit tenni a tejtermelők érdekében, ha kell, úgy hatósági beavatkozással. Súlyos panaszok a tejtermelés értékesítése körül. Városunk lakóinak egy része, valamint tanyakörzetünk e nehéz időkben úgy, ahogy, eddig, a­­tejhaszon­­ból fedezte a napi szo­kásos kiadásokat. Azonban ebben az esz­tendőben már az is megszűnt, mint értesül­tünk. Ugyanis megjelent szerkesztőségünk­ben Fazekes István jóhírnevű földbirtokos gazda, panaszkodván, hogy nála már vagy 30—50 gazdasszony járt panaszkodni a tej értékesítése miatt.­­ Eddig ugyanis — mondja — meg volt 10 lehetősége annak, hogy a tehenet tartó gazdák eladhatták felesleg tejeiket a váro­sunkban egyetlen tejcsarnoknak, azonban ebben az évben az a lehetetlen helyzet állott elő, hogy a tejcsarnok egyedül a tiszaújfalui Fodor majortól veszi a tejet, mely el is látja városunk tejszükségletét­­ részben, mert a tej­fogyasztók, vagy házaktól közvetlenül, vagy a tejcsarnokból veszik illetve rendelik a tejet. A dologban aztán, mint előadja Faze­kas István, az a sérelmes, hogy a helybeli termelők, kik itt fogyasztanak, más elsőd­leges cikkeket, itt fizetnek adót stb. nem tudják tejtermelvényeiket értékesíteni, mert az egyetlen nagytermelő Fodor major még a lehetőségét is elveszi a kicsiben való év­Kedden d. u. tartotta a képviselő tes­tület havi közgyűlését, melyen elég szép számban jelentek meg a városatyák. Tudomásul vették a zárda kibővítésé­ről szóló belügyminiszteri engedélyezést. A kereskedelemügyi minisztérium jó­váhagyó végzését a villamostársaság és Jász­szentlászló közötti szerződésről, szintén tu­domásul vették. A képviselőtestület meleg szociális ér­zésekről tett tanúságot akkor, amikor a vá­rosi épületekben lévő üzletek bérét a ke­reskedők egyesületével és az ipartestülettel történt előzetes becslés alapján 10—20 szá­zalékkal leszállította. A kereskedők és ipa­rosok ma olyan súlyos anyagi helyzetben vannak, hogy ily méltányosság teljesen jo­gosult velük szemben. A Muszájbani földbérlők haszonbérle­­szállítása ügyében öt tagú bizottságot kül­dött ki a haszonbéreknek a helyszínen le­hetőleg gabonában való megállapítására. A számvevőség személyzetében történt változás folytán szükségessé vált 4503 , 50 fillért póthitel a képviselőtestület enge­délyezte. Wagner Hugó budapesti mérnök újabb ajánlatát, melyet 60 ezer pengő követelése ügyében tett, a képviselőtestület nem fo­gadta el és visszaadta a polgármesternek, hogy kedvezőbb megállapodást kíséreljen meg. Nagy vita után megszavazták az or­szágos vásárok alkalmával közreműködő tisztviselők és alkalmazottak részére java­solt élelmezési válságot. Majd több kisebb tárgyal az ülés az esti órákban véget ért. — Ezüstmise. Payer István pálmonos­­tori plébános, a Ferenc József Rend lovagja augusztus 30-án celebrálta ezüstmiséjét Pál­­monostoron fényes segédlettel. Monoduktor volt Szedlacsek István csongrádi apát-plébá­nos. Az ünnepi beszédet a papi hivatásról Koncz József dr., pápai kamarás, kispesti reálgimnáziumi hittanár mondotta. Serédi Jusztinián bíboros-h­ercegprímás meleghangú levélben üdvözölte ezüstmiséző egykori osz­tálytársát. Félegyházáról, a környékből is sokan voltak jelen a magasztos aktuson és számos felköszöntő hangzott el a magyaros szívességet megtárt fehér asztalok mellett. Ad multos annos!

Next