Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1962. október (17. évfolyam, 79-87. szám)
1962-10-03 / 79. szám
Ifni*. oiiiUuJbJi 3. SZihJÁOA Keskenyfilmszínházak műsora október 6-tól 7-ig Ago&tyán: Holnap felnőtt leszek. Aka: Elveszett paradicsom. Alsógalla: Vadállatok a fedélzeten. Acstesvér: Házasságból elégséges. Ászár: Az utolsó tanú. Bársonyos: Az utolsó vacsora. Bakonyszombathely: a viharok bolygója. Bakonysárkány: a rendőr. Bajna: A viharok bolygója. Bököd: Szombat esti tánc. Bakonybánk: Egy év 9 napja. Bajót: Kísérteti kastély Spessártban. Baj: fílég nagyok voltak. Amikor a fák Csatka: Az esőcsináló. Csép: A bati, és bolt II. Dunaszentmiklós: Rákóczi hadnagya. Dad: Krisztina és a szerelem. Dág: Randevú Koppenhágában: Ebszőnybánya: Hintónjáró szerelem. Epöl: Húsz évre egymástól. Esztergomtábor: A nagyváros örömei. Gyermely: Pesti háztetők. Csolnok—Rákóczi-telep: Kristálycipellő. Hánta: A vád tanúja. Héreg: Az utolsó vacsora. Kerékteleki: Mindenki ártatlan? Kisigmánd: A vád tanúja. Környebásnya: A torpedó visszalő. Kömlőd: Meglepetés a cirkuszban. Kocs: Balázsfészerk. Koppánmonostor: Elveszett paradicsom. Környe: Túl fiatal a szerelemre. Lábatlan—Dózsa: Kenyér és rózsák. Lábatlan—Rákóczi: A kétéltű ember. Leányvár: Pesti háztetők. Mogyorósbánya: Pesti háztetők. Máriahalom: Nevessünk! Mocsa: Eltűnt egy asszony. Naszály— Körzeti: a szultán fogságában. Oroszlány—Kossuth: Elveszett paradicsom. Piliscsév: Húsz évre egymástól. Pilisszentlélek: Matróz ,a rakétában. Pilismarót: A nagy Olimpia. Réde: Zendülő fiatalok. Szomoi: Szabad, szél. Szák: A kapu nyitva marad. Szend: Az énekesnő hazatér. Sár: a kilencedik kör. Szomód: Az utolsó vacsora. Tagyospuszta: Szurkolók lesen. Tatabánya—Kertváros: Házasságból elégséges. Tatabánya— Új város Jókai Kultúrotthon: A nagyváros örömei. Tardosbánya: Amikor a fák még nagyok voltak. Ung: Amíg holnap lesz. Várgeszttes.* a góllövő zenész. Vértes kethely: A hamis alibi. Vértestolna: Májusi fagy. Vértessomló: a két ..N” úr. Vértesiszöllős: Suhog a pálca. Komárom megyeI DOLGOZOK LAPJA7 Normál filmszínházak műsora Kánikulát ígérő reggel köszöntött a kisvárosra. A házak közé bágyadt, vasárnapi csend szorult. A lehúzott fehér rolettákat olykor fellebbentette a kíváncsi szellő, de a látványtól maga is ellustult, s szinte elpihent már, amikor messzehangzó, friss férfi léptekre riadt. Utánanyargalt a csendzavarónak, elérte és játékosan az inge alá bújt. férfi a jó érzéstől elmosolyodott. A táskát a másik kezébe vette és ritmust dúdolt sietős lépteihez: „Csak el ne késsenek, csak el ne késsenek, csak jöjjenek már és el ne késsenek.” A vonat ott állt már, hangosbemondó is indulást rencsegett, amikor végre megérkeztek. Az asszony lihegve és kifulladva vonszolta maga után a fiúkat. — Ide! Itt foglaltam helyet — rendezkedett a férfi, majd megkönnyebbülten sóhajtott, mert feltűnt az ablakkeretben előbb a két gyerekfej, aztán föléjük magasodva, Julika izgatott, kipirult arca. — Vigyázz magadra, János — olvasta le ajkairól a szerelmes intenhozzádot. A szive összeszorult: csak nehogy bajuk, valami bajuk essen! És, ha nem is akart felugorni vonatra utánuk, mindenesetre a meghatottan integetett volna mindaddig, amíg szem elől nem tűnnek. Julika azonban visszahúzódott az ablakból. János karja ernyedten hullott alá. Szomorúsága enyhe méreggé változott. Aztán eszébe jutott a nap, ami előtte áll. Még jókedve is kerekedett. Kilenckor kezdődik a sakkverseny, Ráér, keresztül ballagott a vasúti hídon. Kissé szégyellte jó hangulatát — hiszen elutaztak — s ez a szégyenlős rájukgondolás visszatérő motívuma maradt az egész sétának. Most Bicskénél járhatnak. Most a biatorbágyi viadukton csattog a vonat. Látta is, amit ők nézhettek abban a pillanatban és elgondolkozott ezen a fura televízión. Ám mégsem volt szomorú, egy csöppet sem. Sőt. Lépkedvén az árnyas fasoron, végigsimította a föléje boruló ágak selymes levélkoszorúját. Tépett egy diólevelet, hosszan morzsolgatta, szagolgatta. Nem tudott betelni vele, az ujja csupa zöld lett. Közben a percek is zakatoltak az ő külön vágányukon. János észbe kapott, igyekeznie kell. Felnyomakodott hát a buszra. Ugyancsak zajos útitársai akadtak. Egész csapatra való matrózblúzos kislány csiripelt, lökdösődött körülötte. Derűs szemlélődésében az sem zavarta, hogy a kocsiban megrekedt a meleg, és a fordulókban, megfékezéskor nekinyomódott egy-egy ruganyos leányderék. — Bácsi kérem, tessék leülni — hallott egy vékony hangocskát. Milyen illedelmesek ezek a kislányok. Most megismétlik, többen, egymást túlkiabálva. Kinek szól ez a megkülönböztetett figyelem? Nem, ez nem létezik: őrá néznek a lányok és egy megüresedett ülőhelyre mutatnak. Bácsi! Nesze neked. Egyszeriben milyen pokoli lett a hőség. És hogy milyen zajt csapnak ezek a kölykök! A klubban visszafojtott csend fogadta, a verseny elkezdődött. János közepesen sakkozott, de élvezte a játékot, különösen, ha nyert. Egy óra sem telt bele, és mattra állította ellenfelét. Új partner után nézett — evés közben jön meg az étvágy — a tizenhat éves Marikát invitálta. A kislány ügyesen, gyorsan, de talán éppen ezért kissé elhamarkodottan játszott. Amíg ő állt jobban, szinte röpdösött, nemi tudott a helyén megölni, fel-felállt, kibicelő barátnőjével sugdolózott, oldalról nézett vissza a táblára, és látszott, mennyire erőlködik, hogy az örömét sportszerűen leplezze. De, jajj, egyetlen elhibázott lépés, és a férfi máris fölébe kerekedett. „Egy ilyen partit elveszteni!” kapkodott. János gálánsan visszaadott egy ütésben felejtett figurát — ez már nem versenyjátszma volt —, de Marikán semmi sem segített. Mérgesen feldöntötte a bábukat, sarkon fordult és barátnője oldalon duzzogva ellibegett. — Kis vadóc — somolygott a férfi. Nyújtózva feltápászkodott és kényelmes léptekkel utánuk indult. Nem akart tőlük semmit, csak ráért és valahogy vonzódott hozzájuk. A lányok látták, hogy hátrapillantottak, mögöttük jön mégsem várták be. Elnehezült a lélegzete. A nap merőlegesen tűzött. — Igazi strandidő — kapott a mentő gondolaton. Belépett a kapun és elgyönyörködött a látványban. Négyemeletnyi ívelt lépcsősor vezetett a völgybe, az erdő ölén csillogó víztükörhöz, a boldogan meztelenkedő, széllel, nappal viháncoló fürdőzők közé. Gyorsan, nagyon gyorsan közéjük akart vegyülni. Fejest ugrott, úszott, napozott, mindent megtett, amire a strandjegy jogosít, valahogy mégis egyedül maradt. Ismerős ifjak izzadtságtól sárosan fejeltek a homokban egy zöld gumilabdát. Tisztelettel köszöntötték, de játszani nem hívták maguk közé... És nem is ők: Jánosnak a nőtársaság hiányzott. Zsupsz, be a hideg vízbe: nincs erre jobb orvosság. Jó nagy tempókat vett, fejét minden ütemnél belefúrta vízbe, bálnaként fújt, fröcskölt a — fiatalos volt minden mozdulata. Nemcsak most. Extrarövid sortot hordott és a pocakját is behiízta, amikor eszébe jutott. Szőrös lábszárára, mellére nem volt éppen büszke, de a felesége hízelkedő dorombolását, hogy az férfias, már-már elhitte, hiszen olyankor mondta, amikor a férfiak mindent elhisznek. János egy hosszú nagy merülés után tempó és pislogva bukkant fel a vízből, s akkor látta, hogy a medence szélénél van. Egyebet is látott. Két, fürdés után már felöltözött friss húsú csitri mosta, törülgette a parton a lábát. Uram, isten, micsoda fehér alsószoknyájuk volt! János oldalt fordította a fejét, mintha másra figyelne, karjával lassan evezett is — félrevezető hadmozdulatok —, de a lelke a szeme sarkában ült, úgy kuksázott. A lányok nem vették észre? Lehetséges. Arra mindjárt felfigyeltek, azonban amikor egy bronzkorú ifjú titán akadt a horogra. Az is igaz viszont, hogy a vetélytárs nem maradt szófián szemlélője az eseményeknek. — Hová, lányok? Csak nem mennek el? — szólította meg őket fesztelenül, domború mellkasával kiemelkedve a vízből. — Unatkozunk — hangzott a kényeskedő válasz. — Csak unatkoztak — nyomta meg a titán az utolsó szótagot fölényes magabiztossággal, azzal nagy lendületet véve kiugrott a partra és a kezét nyújtotta. János körüljárta a medencét. Nem találta a helyét. Kutatva nézett a nők szemébe, hát vele senki sem akar kikezdeni. — Mondja, fiatalember, nem hideg a víz? A kérdezősködő duzzadó formái sehogy sem fértek el a pincék kétrészes fürdőruha alatt, szinte félő volt, hogy illetlenül a napvilágra bújnak. A társnője éppen az ellentéte; egy légies, karcsú Diana. Nem is lenne rossz úszni tanítani... — Dehogy hideg, ellenkezőleg — kapott az alkalmon János és ugyancsak vigyázott, el ne riassza a kismadaraiéit. Szinte turbékolt, úgy csalogatta a lányokat, akik hol egymásra, hol a vízre, hol a férfira sandítottak, végre nagy elszánással beledugták lábujjuk hegyét a vízbe. János megsegítette őket egy kis locsolással, erre kiszaladtak. — Menjen innen, akkor majd bemegyünk. Jó. A mélybe úszott, s orrig merülve, mint a bóka, figyelt kifelé. A barátnők leültek a lépcsőre, és nagyokat nevetve a fürdőzőket gusztálták. János visszatért hozzájuk. Megpróbált társalgást szőni. Csúfolta őket, hogy gyávák, találgatta, hány évesek, ám minden erőlködése kár bűvészéitmük már tovaröppent. Figyelcsak foghegyről vetettek egy-két kelletlen, kurta szót. János érezte, hogy fölösleges. Már korábban észrevett egy mosolygós, barna asszonyt, aki a kisfiával játszott, egészen belefeledkezett egy mokvár tornyozásába, nagy holhogy lágyan hajladozott, telt fehér vállai csak úgy villogtak — Jánost a feleségére emlékeztetve. Váratlanul alkalom nyílt a megismerkedésre. A fiúcska a vödrét akarta megmeríteni, de megcsúszott és fejjel bukott a kismedencébe. A mama meg János egyszerre értek oda, hogy segítsenek. A gyereket együtt vigasztalták, s az asszony nem is vette rossznéven a férfi jelenlétét. Ám, amikor könnyű, kíséretet váró léptekkel visszaindult a forró homokpad felé. János lába gyökeret vert, maga sem toldta, miért. Végképp elkeseredett. Lehevert a hegyoldalban. A föld színéről nézve a fű áthatolhatatlan őserdőnek látszott. Figyelte, hogyan vadászik a mezei pók, Ő ehhez nem ért. Elbágyadt az izzó fehér ég alatt, melyre meglepő élesen rajzolódtak a fák ágai, levelei. Szundított egy kicsit. — Megy haza. Majd csak eltelik az a kis idő estig. Hánykor is jön a vonat? — Ahogy felemelkedett a magas fűből, egy csókolódzó párt rebbentett széjjel. Gyorsan eliszkolt. Korán kiért az állomásra. A vonat még sehol. Végre megjöttek ... A gyerekeket lesegítette, aztán a feleségét emelte le a lépcsőről, de úgy, mintha esztendeje várna erre a találkozásra. Julika boldogan si imult a karjába. — De jó meleg a kezed —• suttogta, aztán eltolta magától férjét, ujjával komolykodva megfenyegette, úgy kérdezte: — Nem csaltál meg? Biztosan ki akartak kezdeni veled! Don János sejtelmesen mosolygott. Mert nem kell asszonynak mindenről tudnia.az Fekete János A simavölgy—Petőfi: f1—7-ig Mindenki ártatlan? 9—10-ig paradicsom. Ács—Szikra: Elveszett 6—7-ig Egy év 9 napja. 8—Kl-ig Lázadás. Kápolna—Szabadság: 4-en Az utolsó vacsora, 7-én A kapu. Császár— Kossuth: 6—7-ig Egy asszony, meg a lánya. 11- 10-ig Felismerés: Csolnok—Petőfi: 6—7-ig Házasságból elégséges, f1—16-ig A nagyváros örömei. Horog—Otthon: 4 7-ig Ördögcsapda: 8—f1-ig Egy év 9 napja. Esztergom—Petőfi: 4—7-ig Feltámadás I.—II. 8—10-ig Bekerítve. Esztergom—Szabadság: I1—7-ig Óva aludni akar. 9—10-ig Az elmaradt találkozó. Kesztölc—Petőfi: 5—7-ig Elveszett paradicsom. 9—10- Feltámadás I. 11. Kisbér—Kosául!»: 5—7-ig önfeláldozás: 8—10-ig Zendülő fiatalok. Lábatlan—Otthon: 5-én Bekerítve: 7—8-ig A nagy olimpia. Nagyigmánd— Petőfi: 4—5-ig Két élet I.—n. Naszály—Rákóczi: 7—8-ig Halászlegény frakkban. Nyergesújfalu— Alkotmány: 6—7-ig Bekerítve. Nyergesújfalu—Viscosa: 5-én Áprilisi riadó: 7—8-ig Az elmaradt találkozó. Oroszlány—Ady: 8—10-ig önfeláldozás. Oroszlány—Vörös Csillag: 4—5-ig Egy asszony, meg a lánya. 7--8-ig Rocco és fivérei. Sárisáp—Vörös Csillag: 5-én A lelkiismeret lázadása II: 6--7-ig Szombat esti tánc. Süttő—Petőfi: 4— 6-ig A nagyváros örömei: 7—8-ig Emberek a hídon. Szőny—Szabadság: 4—5-ig Ármány és szereljem, 7—8-ig Lányok tavasza. Tata—Béke: 4—5-ig az elmaradt találkozó. Tata—Tó: 4—7-ig Elveszett paradicsom, 8—10-ig ördögcsapda. Tatabánya—Táncsics: 4—5- ig Soha többé!rt—7-ig Zendülő fiatalok. Tát—Duna: 5—7-ig Hófehérke és a 7 törpe, 8—10-ig Mamlock professzor. Tokodaltáró—Bányász: 5— 7-ig Suhog a pálca, 8—lft-ig Az utolsó vacsora. DON JÁNOS Á Vadmlogatás Kovács bácsi komolyan fogadta mindig a rábízott feladatokat. Felszabadulás előtt hajtó volt a Madárházi grófság vadászterületein, a grófságok lealkonyulásával átvedlett hivatalsegéddé az erdészeti központban. Mert manapság már a vadászok szenvedélyes szórakozásuk legizgalmasabb mozzanatait, a vad rejtekhelyének felkutatását és puskacső elé hajszolását nem bízzák másokra. Kovács bácsi új munkakörébe is jól beletalálta magát, csak szarvasbőgés idején volt némi nosztalgiája a hajtóélet után. Olyan megtévesztő hűséggel tudott bőgni, hogy akárhány szarvasbika megirigyelhette volna, talán még jobb is volt az ő utánzása, mint az eredeti mélabús hang. Nyár vége felé a főmérnöki irodába hivatták Kovács bácsit. A vezető elvtárs titkolódzó körülményességgel vallatta az öreget, hogy nem felejtette-e el még régi tudományát — mármint a bőgőst. — Hogy feledtem volna! Az ördög hegedűse is tudott volna muzsikálni, ha elveszíti hegedűjét, s csak tíz év múlva találja meg. Egy petrólámpa üvege kell hozzá, semmi egyéb. — Mert tudja, Kovács bácsi, az idei bőgéskor kapitalista urak jönnek hozzánk vadászni, és nekünk kell gondoskodni hajtőkről. Úgy hallottam, maga nagy mestere volt ennek. — Kapitalista urak hozzánk? — nyílt tágra a szeme az öregnek. — Hát nem félnek, hogy a vasfüggöny rájuk zuhan, és levágja a nyakukat? — Jönnek. Úgy látszik, a vadászszenvedély mindennél erősebb náluk. Nekünk meg jó valutát jelent ez. Az pedig népgazdasági érdek. — Hát ha fontos a népgazdaságnak, rajtam ne múljék. A beszélgetés után a bőgőmester szorgalmasan gyakorolt hajnalban, a szelente. Régi ismerős, egy remek nyolcas-bika tanyázott a vadvizesnél a cserjésben, azt bolondítgatta a lámpaüveg trombitával. De csak egyszer sétált elő a tisztásra a vén betyár. Akkor is csak unottan körülnézett, majd visszafordult a tanyája felé, nem méltatta válaszra Kovács bécsi mesterbőgését. — Okos vagy, bitang — mosolygott bajsza alatt a csalogató. — Tudod, hogy nem jött még el a csatározások ideje. Csak meg akartad nézni magadnak az ostoba, kezdő fajankót, akit úgy hajszol a nászi kedv, hogy már nyáron a fűbe akar harapni. Mert kikészítesz te még minden fiatal bikát, de legalábbis elkergeted a tehén mellől, az hétszentség! De azért próbálkozott, próbálkozott Kovács bácsi kitartóan: — Már csak nem sülhetek fel a kapitalista Arak előtt — biztogatta magát. Lankadatlanságát végül is siker koronázta. Két hét elteltével gyakorta visszabődült neki a Nyolcas, elő már nem jött, de feleselt. — Ez is valami! Hiába, no! Tudja ez, hogy a verekedéssel még várni kell. Aztán taktikát változtatott az öreg: követelőző türelmetlenséggel bőgette a lámpa üvegét, s örömmel tapasztalta, hogy a kiegyensúlyozott válaszok is kezdtek indulattal megtelni. — Kezd belegyűlni a kutya a mozgásba! Egyszer csak azt is hallani vélte, hogy egyre közelebbről harsog a viszontbőgés. Ezért óvatosan, egyik fa mögül a másik mögé rejtezkedve osont a tisztás felé. Vagy fertály óráig is eltartott az izgalmas játék, a feszültséget csak fokozta a hangszeréből időnként kicsalogatott mesterien sikerült bődülés, melyre szinte hajszálazonos színezettel érkezett mindig a válasz. Már a legszélső fa takarta csak tisztás szélén, amikor csörtetést halalott Kovács bácsi. — No, mégis kimozdult várából a bitang — lesett kifelé az öreg lelkendezve. Akkor ütött bele a mennykő az egészbe: nem a nyolcas bika, hanem egy lámpaüveg trombitás jelent meg a tisztáson, s bizonytalan félsszel pillantgatott körül bőgés idején ugyanis nem tanácsos puska nélkül kukoricázni az öreg szarvasbikákkal.) Kovács bácsi dühödten rontott elő a fa mögül: — Kicsoda maga, és mit keres itt? — Bőgetek. — Azt hallottam, de mással nem tud szórakozni? — Külföldi vadászokat várunk a házi erdészetbe, azért gyakorolom a felhajtást. — Aztán mióta eszi itt a fene? — Egy hete járok már. Azt mondták, erre tanyázik valahol egy öreg bika. Még látni nem láttam, de már visszabőgött többször is. — A nyavalyát bőgött az magának. Én voltam az a híres bika. Én meg magát hittem a nyolcasnak. Fuccsba ment az egész fáradság! A házi ember is letörtnek látszott, de nem vette annyira a szívére a félreértést, mint Kovács bácsi. Vigasztalta társát meg magát is. — Ne búsuljon, szaki! Ez csak „előbőgés" volt. — Előbőgés ... előbőgés ... — morgolódott pulykaméreggel az öreg hajtó. — Lebőgés volt ez, nem előbőgés. A csoda vigye el a házi erdészetet. A bolondját járatja egy egész hétig az emberrel! És még azt mondja, szaki. Szaki magának a ... — Aztán cikornyás káromkodását elnyelte a bozótropogás, amit dühösen taposott az erdő sűrűjébe visszakanyarodva. A lámpaüveget úgy hajította el, hogy az száz szilánksziporkát szórva csörömpölt szét egy odvas fa törzsén. B. Horváth Magda ! /HEGYES BEMUTATÓK A Máriássy-házaspár új filmje. Főszereplői: Csehszlovákia népszerű színésznője Jana Brejchova, Ruttkai Éva, Jaroslav Marvant, Gábor Miklós és Ivan Mistrik. Játssza: Az oroszlányi Ady mozi október 5-től 7-ig, a dömösi, a dunaalmási, a nagysápi, a tarjáni mozik október 6—7- ig. a komáromi Jókai mozi október 6—7-ig. NDK film egy tudós tragédiájáról. Játssza: a tatabányai Szabadság Filmszínház 4—7-ig. Nyugatnémet filmszatíra. Játssza: a Komáromi Jókai Filmszínház október 5—8-ig. a tokodi mozi október 6—7-ig. a tatabányai Szabadság Filmszínház október 8—10-ig a nEsi Nagysikerű magyar film. Játsza: a banai, etei, a neszmélyi, a tárkányi mozi október 6—7-ig, a tatai Béke Filmszínház és a nagyigmándi Petőfi mozi október 7—8-ig. fen