Dolgozók Lapja, 1971. október (26. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-14 / 242. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜL­JETEK! 1971. október 14. CSÜTÖRTÖK AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. évf. 242. sz. Ara: 80 fillér Külpolitikánk k­ét alapelve Péter János felszólalása az ENSZ-ben Az ENSZ XXVI. közgyűlé­sén felszólalt Péter János a magyar delegáció Külügyminiszterünk vezetője. tour d’horizon-ját általános figye­lem fogadta az ülésteremben. Péter János bevezetőül kifej­tette: JAVULÓ LÉGKÖRBEN — A múlt évi, huszonötödik évfordulót jelző jubileumi közgyűléshez a népek és kor­mányok nagy reményeket fűztek. Úgy volt, hogy állam­fők, kormányfők világméretű arányokban találkoznak itt a jubileum alkalmából. Ezt meg­akadályozta valamiféle hideg­­háborús fuvallat. — Ez a mostani közgyűlés — ellentétben a múlt évi ju­bileumival — rendkívül jó légkörben indul. — Ez azt mutatja, hogy a múlt év óta sok kedvező vál­tozást tapasztaltunk a nem­zetközi viszonyokban. A vál­tozások egyik oka, hogy ENSZ ajtaja nyílni készül az a Kínai Népköztársaság előtt. — Ennél lényegesebb ok az, hogy javulnak a Szovjetunió és az Egyesült Államok kap­csolatai . A szovjet—amerikai vi­szony javulása mellett az ál­talános nemzetközi viszonyok kedvező változása keretében az európai viszonyok új ese­ményei gyakoroltak lénye­ges hatást a nemzetközi lég­körre és így a mostani köz­gyűlésre is. EURÓPA BIZTONSÁGA — Az európai biztonság ü­gye összefügg az egész világ békéjével. Éppen így a köz­gyűlés elé terjesztett szovjet javaslatnak az általános bé­kére és biztonságra vonatkozó eszméje összefügg az európai biztonsággal is. A magyar de­legáció kész együttműködni a javaslattal összefüggő nemzet­közi munkák tervének kidol­gozásában.­­ Nemcsak olyan kérdé­sekben mutatkozik javulás, amelyekben gyakorlati előre­haladás tapasztalható, hanem olyanokban is, amelyekben a gyakorlati megoldás felé vagy nagyon kevés, vagy egyáltalá­ban semmilyen lépést nem tudunk tenni. O MEGOLDATLAN KÉRDÉSEK A vietnami agresszió. A háború még mindig folyik. Időnként új lendületre kap, sőt újabban a korábbi­nál szélesebb területre is ki­terjed. A vietnami nép meg­becsülése azonban, ideértve igazának elismerését, soha nem volt általánosabb.­­ Egyesekben talán voltak korábban olyan illúziók, hogy egyik vagy másik szocialista ország révén rá lehet venni a vietnami nép vezetőit, hogy függetlensége feláldozásával, vagy legalábbis megcsorbítá­sával folytassák tárgyalásai­kat támadóikkal. Ez az illúzió általában csökkent. De most nem kizárt, hogy vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy efféle célt el lehet ér­­n­i a Kínai Népköztársaság révén. Az ilyeneket csalódás éri. A Kínai Népköztársaság nemzetközi kapcsolatai nor­malizálásának terve ellentét­ben áll a vietnami nép ellen folyó agresszió eltűrésével.­­ A koreai kérdés, Javu­lás itt is van. Olyanok, akik korábban szerették ezt a kérdést hidegháborús célokra használni, ezen a közgyűlé­sen visszahúzódtak. A két Korea vöröskereszt szerveze­tei között folyó tárgyalások szintén jelentenek valami újat. Itt az ENSZ-ben az se­gítene, ha elmozdíthatnánk az ENSZ-zászlót a Panmind­­zsonban folyó tárgyalások asztaláról, és ha a Korea új­raegyesítésére és rehabilitá­ciójára alakult bizottság tag­jai visszaadnák megbízatásu­nkat. A Közel-Kelet. A gya­korlati megoldás meg­közelítésének hiánya ellenére javulás itt is van Az arab népek ügyének igazságát világ népei ma jobban értik, a mint 1967-ben. A biztonsá­gi tanács 242. számú határoza­tának az érvényesítésében — figyelembe véve minden érde­kelt eddig kifejtett vélemé­nyét — a következő képzelhe­tő el: — olyan átmeneti megoldást valósítani meg a Szuezi-csa­­torna megnyitása érdekében, amely magában Jael készségének foglalja Iz­kifejezését, arra, hogy csapatait az elfog­lalt területekről kivonja; — amint az Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke javasolta, hogy a Szuezi-csatorna keleti oldalán átmenetien az izraeli megszállók helyett ENSZ, vagy más békefenntartó erők vegyék át az adminisztrációt, ugyanígy; — minden más terület ad­minisztrálását ugyanilyen e­­rők vegyék át az összes kérdé­sek megtárgyalásának befe­jezéséig.­­ A nemzetközi viszonyok javulásának számos jelét ta­pasztaljuk tehát ezen a köz­gyűlésen. Azt is tudjuk azon­ban, hogy számos politikai tényező törekszik a javulás folyamatának megállítására és visszafordítására. Mivel azonban ennek a közgyűlés­nek az általános vitája a jó reménység jegyében folyik, most ezek a visszahúzó törek­véseknek a részletezésébe nem szeretnék belebocsátkozni. KÜLPOLITIKÁNK ALAPELVEI Amint az ország belső életében a nép alapvető javát kívánjuk szolgálni, úgy külpolitikánkban minél kedve­zőbb életfeltételeket kívánunk biztosítani a nép élete számá­­ra. Mivel népünk és minden nép jövője alapvetően összefügg a term­­onukleáris háború elhárításának lehető­ségével, ezért mi részt ve­szünk minden nagy nemzet­közi együttműködésben, amely a termonukleáris háború ve­szélyének elhárítására irá­­nyul. A helyi konfliktusok is nagy háborúkhoz vezet­hetnek, ezért támogatunk min­­den lépést, amely az agres­­­­szió felszámolására irányul. A Varsói Szerződés és a gírség Kölcsönös Gazdasági Lő­Tanácsa alapelveinek megfelelően a nagy nemzet­közi együttműködésekért dol­gozunk. Készek vagyunk részt ven­ni minden tárgyalásban — így az európai biztonsági rendszer kidolgozásában, — amely feleslegessé teheti katonai szövetségi rendszerü­n­ket. Amíg azonban a NATO képviselői nem hajlandók er­re, erősítjük védelmi katonai szervezetünket. A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsa olyan intéz­mény, amely nem zárkózik el más országoktól. Mi az integ­ráció mellett, de a diszkrimi­­náció ellen vagyunk. Szoros kapcsolatokat ke­resünk a szocialista or­szágokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval. Keressük többi szocialista országgal is a kapcsolataink mélyítését. Szé­lesíteni akarjuk kapcsolata­inkat a Kínai­sággal és minden Népköztársa­más szo­cialista országgal, ideértve­­ Albániát is. Nagy törekvésünk, hogy Ázsia, Afrika, Latin- Amerika országaival bővülje­­nek kapcsolataink. A békés egymás mellett zak élés elvei alapján fokoz­kapcsolatainkat a nyu­gat-európai és amerikai or­szágokkal. Számos kérdést, amely a magyar—amerikai kapcsolatokat terhelte, sike­rült rendezni az utóbbi idő­ben. Ennek következtében kapcsolataink fejlődésében új lehetőségeket lehet feltár­ni. A két német­ állam viszo­nyának javulása új lehetősé­geket tár fel a magyar— nyugatnémet kapcsolatok előtt Befejezésül Péter János U Thant érdemeit méltatta. Mai számunkban: Jó munkához jó légkört! 3. oldal -O-7­ihanyi ősz 4. oldal -O­Több óvoda kellene a tatai járásba is 5. oldal -O­Szerkesszünk együtt! 6. oldal Mágneses viharok A napkitörések (az ún. napfoltok) elég gyakran megzavar­ják a Föld lakóinak életét. Egészségügyi hatásuk ismert, de kevésbé tudott dolog, hogy a Földet körülvevő ionoszférában is komoly zavarokat idéznek elő a napkitöréseket követő mágneses viharok: bonyodalmakat okoznak rádiókapcsolatokban, különösen a rövidhullámú a telefon- és hírközlés­ben. Kellő tapasztalat birtokában már kisebb rádiótelesz­kópokkal is kimutatható a mágneses viharok közeledte. Ez­ért több országban előrejelző rendszert építenek ki, amely a rádió, a tengerészet, valamint a távíró- és telefonszolgálat részére ad előzetes tájékoztatást. A képen látható leszkópot is e célra telepítették a Svéd Távközlési rádióte­Hivatal tetejére. Pályaválasztási kiállítás nyílt T­atabányán Tegnap nyitotta meg Tata­bányán, a Puskin Művelődési Házban Tóth Károly, a KISZ megyei bizottságának első tit­kára a Komárom megyei pá­lyaválasztási vándorkiállítást. A megyei Pályaválasztási Ta­nácsadónak, a Munkaügyi Mi­nisztérium szakmunkásképző intézeteivel közösen megren­dezett kiállítása megnyitására ellátogatott Kreszner László, a megyei tanács elnöke, Izsáki Mihály, a Hazafias Népfront megyei titkára, Salamon Hu­góné országgyűlési képviselő, a tatabányai városi tanács el­nökhelyettese, Tóth Mihály, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője. Nagy segítséget kapott a rendező bizottság a MÜM­ 314-es és a 311. számú szakmunkásképző intézeteinek vezetőitől és tanulóitól. A tö­mérdek vizsgaremek, amelyet szemléltető eszközként vonul­tattak fel, emberközelbe hoz­za a bemutatni kívánt szak­mákat. Ezenkívül mintegy 50 nagyméretű táblán kitűnő minőségű fényképek hivatot­tak arra, hogy a pályavá­lasztás előtt álló fiatalokkal megismertessék a különböző szakmák szépségeit. Az építő­ipari és a gépipari szakmák mellett több olyan, kifejezet­ten lányoknak való pályákkal ismerkedhetünk, amelyek az elmúlt években kezdtek me­gyénkben meghonosodni. Az október 13-tól 17-ig nyitvatartó kiállításra az álta­lános iskolák fiataljai naponta ellátogatnak szervezett formá­ban. A megyeszékhelyen be­mutatott kiállítás ezután ván­dorútra kel és Kisbér, Komá­rom, Esztergom és Dorog után Oroszlányban és Tatán mutatják be. Kroszner László és Tóth Károly elv­társak a bádogosok vizsgaremekeivel ismerkednek A vita az alkotó munkakedvről tanúskodott! Újjáválasztották a KISZ tatai járási bizottságát Magvas, nem egy sorában szigorúan önkritikus beszámo­lót juttatott el a KISZ tatai járási bizottsága a közelmúlt­ban mindazoknak, akiket a járás ifjúsági szervezeteiben küldöttnek jelöltek e küldöttértekezletére. A terület­járás 33 KISZ-szervezetének kül­döttei szerdán délelőtt tanács­koztak azokról az eredmények­ről és természetesen gondok­ról is, amelyek az ifjúsági szervezet mindennapi életét ki­töltik. Részt vett a tanácskozá­son Molnár József, az MSZMP járási bizottságának első tit­kára, Bokros Albert, a KISZ megyei bizottságának titkára és dr. Pék András a KISZ­ központi bizottságának munka­társa is. Mohácsi Lajos, a járási pártbizottság titkára elnökölt a fiatalok összejövetelén. Az írásos beszámolóhoz Nagy Ist­ván, a KISZ­­ járási bizottságá­nak titkára fűzött vitaindító előadást. A beszámoló és az azt ki­egészítő előadás hű tükrét ad­ta a tatai járás KISZ-szerveze­­teiben végzett munkának. A zömében mezőgazdasági jelle­gű területeken dolgozó ifjúsá­gi szervezetek az elmúlt évek­ben megerősödtek. Különösen a kongresszusi készülődés idő­szakában élénkült meg a fia­talok tevékenysége. A területi vezetőségválasztó taggyűlések során valamennyi KISZ-szer­­vezet megerősítette sorait, egy­ben felszínre kerültek a fia­talokat foglalkoztató, sőt, nem egy esetben nyugtalanító prob­lémák. Számba vették az eredményeket. Különösen kul­turális és a termelést segítő akciók esetén büszkélkedhet­nek félreérthetetlen sikerekkel. A KISZ központi bizottságá­nak kongresszusi levele is kel­lő talajt adott azokhoz a vi­tákhoz amik foglalkoztatják a fiatalokat. Milyen javaslatok kerültek felszínre a tatai járásban? Sok a pályatévesztett fiatal — ez sokakban elkeseredést, ellen­érzéseket szül. A KISZ-nek na­gyobb szerepet kell vállalnia a pályaválasztási gondok megol­dásából — szól a javaslat. Szóba kerültek a hátrányos helyen lakó, többnyire pusztá­kon, tanyákon élő fiatalok is.­ Érdekes ötlet, hogy létesíthet­nének megyei építőtáborokat a KISZ-lakásépítési akciók meg­gyorsítása érdekében. Csupán címszavakban néhány hasz­nos, megszívlelendő javaslat: az OTP nyújtson kedvező köl­­csön­ lehetőségeket a fiatal há­zasoknak: a fiatalok működje­nek közre egyes községfejlesz­tési célok megoldásában; nyolc osztályt el nem végző a fiatalokkal való foglalkozást meg kell oldani, — stb. Természetesen szóba került a vezetőségválasztási gyűlése­ken a KISZ szervezeti szabály­zat módosításának szükséges­sége is. A viták során olyan megszívlelendő javaslatok születtek, amelyeket eljuttat­n­­nak a KISZ Vili. kongresszu­sára is. Ilyenek: szigorúbb fe­gyelmi előírások legyenek, szükségesnek tartsák az át­igazolási rendszer bevezetését. A beszámolót egy cikk kere­tében még körvonalaiban sem ismertethetjük. Summázva annyit lehet írni: helyt álltak a tatai járás fiataljai. Az az eleven, progresszív vita, ami a küldöttértekezletet­ jellemezte, alkotó tettrekészségről tanús­kodott. Ha szabad úgy fogal­mazni: valamiféle munkamegbeszéléssé kollektív szélese­dett a fiatalok összejövetele. „Ti mit szóltok ehhez...” — kérdés (és a válasz is rá) gya­korta hangzott el. A küldöttértekezlet utolsó aktusaként a jelenlévők meg­választották az ifjúsági szer­vezet 29 tagú járási bizottsá­gát és 7 tagú végrehajtó bizott­ságát. A KISZ-bizottság tit­kárává ismét választották meg.Nagy Istvánt

Next