Dolgozók Lapja, 1974. április (27. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-20 / 91. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) 1974. április 20. SZOMBAT AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVII. évi 91. sz. Ara: 80 fill. Apró Antal a Csepel Művekben Apró Antal, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke pénteken — dr. Kocsis József kohó- és gépipari miniszterhelyettes és Peták Emil, a Budapesti Párt­bizottság Oktatási Igazgatósá­ga vezetője társaságában — látogatást tett a Csepel Vas­as Fémművekben. A gyár pártbizottságán vendégeket a Csepel Művek a gazdasági, politikai vezetői fogadták. Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Csepel Vas- és Fémművek pártbizottságának első titkára tájékoztatást adott a tröszt politikai, társa­dalmi, gazdasági helyzetéről, a X. pártkongresszus határoza­tainak végrehajtásában elért eredményekről, továbbá a XI. kongresszusra való felkészü­lésről. A vendégek az egész napos program során munká­sokkal, szocialista brigádveze­tőkkel, régi munkásmozgalmi harcosokkal találkoztak. Meg­tekintettek több új üzemet, szociális létesítményt. Elláto­gattak a Csepel Művek egyik új óvodájába, és az üzemi lakótelep építkezéséhez. Dél­után a Csepel Művek pártbi­zottsága tanácstermében aktí­vaértekezleten Apró Antal időszerű politikai kérdésekről tájékoztatta a Csepel Művek kommunistáit. M­agyar ifjúsági delegáció utazott Bécsbe Borbély Gábor­nak, a KISZ központi bizott­sága titkárának vezetésével. A küldöttség az Osztrák Kom­munista Ifjúsági Szövetség (KJÖ) I. kongresszusán vesz részt * Hazaérkezett a magyar párt- és k­ormányk­üldöttség Pénteken délelőtt búcsúztak miniszterelnök és más magas­­a lengyel fővárosból a ma- tangú személyiségek, valamint gyár küldöttség tagjai. Kádár hazánk varsói Jánosnak, az MSZMP KB el- Németi József is. nagykövete, fő­titkárának, a küldöttség Még a délelőtt folyamán vezetőjének, Fock Jenőnek, a megérkezett a Varsói Szerző-Minisztertanács elnökének és dés Politikai Tanácskozó Tes- Puja Frigyes külügyminiszter- tülete kétnapos ülésén részi­nek repülőtéri búcsúztatásán vett magyar párt- és­­ oz­­meg­jelent Edward derek, a lányküldöttség. A Ferihegyi LEMP KB első titkára, Hen- repülőtéren küldöttségünket Jyk Jablonski, az Államta- Németh Károly, a KB titkára­­nács elnöke, Piotr Jaroszewicz Aczél György, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, a PB tagjai, Pallai Árpád, a KB tit­kára, Czinege Lajos vezérez­redes, honvédelmi miniszter, Gyenes András és Katona Ist­­ván, a KB osztályvezetői, va­lamint Roska István külügy­miniszter-helyettes fogadta. Jelen volt a fogadtatásnál Ta­­deus Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete is. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülésén részt vett magyar küldöttség pénteken hazaérkezett a len­gyel fővárosból, Németh Károly üdvözli Kádár Jánost a Feri­hegyi­ repülőtéren. Az OMBKE választmányi ülése Oroszlányban A szénbányászati vállalat és a város kapcsolata Az Országos Magyar Bá­­zak tiszteletet. Ezt követően a nyászati és Kohászati Egyesü­ főtitkári beszámoló az egye­­let Oroszlányban, az új vá­­sületi alapszabályok kialaku­­lási művelődési központban lásával, történetével foglalko­­zartotta meg pénteken vá­­zott, végül részletesen taglal­­t osztmányi ülését. Dr. Martos­ta Moharos Jenő az új, ma- Ferenc akadémikus, a Bányá­­dosított alapszabály jellemző­­szaki Kutatóintézet igazgatója, it. korszerűségét, az OMBKE alelnöke köszön- főtitkári beszámolót le­tette a megjelenteket, majd Tegi Jánosnak, az Oroszlány­ Havasi Márton, a Városi Ta­nács elnöke üdvözölte az OMBKE választmányi ülését, az ország szénbányászatának szakembereit, a huszadik évét ünneplő városban. Moharos Jenő, az OMBKE Szénbányák igazgatójának, az OMBKE alelnökének ünnepi előadása követte. Beszédében a szénbányászat és a város kap­csolatával foglalkozott, amely meghatározta, gyorsította Oroszlány fejlődését. Az főtitkára előadói beszédében OMBKE helyi csoportja 15 elmondta, hogy az összejöve­telt a választmány két év­fordulóhoz kapcsolta: az egyik, hogy a vállalatok és intézmények országszerte az idén ünneplik meg a magyar —szovjet műszaki-tudomá­­nyos együttműködés 25. év­fordulóját. A másik pedig, amiért tulajdonképpen orosz­lányban tartják­­,két: a hajdani bányásztelepülés vá­rossá nyilvánításának 20. esz­tendeje. Oroszlány fejlődő- Kossuth-díjas, se szoros összefüggésben van gépészmérnök_ éve alakult meg. Működésével segíti a fiatalok szakmai fej­lődését, de az új technológia alkalmazását is. Előadását bányaüzemek fejlődési lehető­­­ségeinek ismertetésével zárta. A választmányi ülésen, hozzászólások után kitünteté­­­seket adtak át. Zorkóczy-em­­lékérmet kapott Heinrich Jó­zsef, a Bányászat című újság főszerkesztője 25 évi munkás­sága után és Martin Károly nyugalmazott ötvenéves a szénbányászattal. Az Orosz­ egyesületi tagsága után. A Do­lányi Szénbányák Vállalat az iius.Traugott-díjat kapta az ország szénbányászatában Gyulai Zoltán, a Központi Bányászati Múzeum igazgató­ja, nyugalmazott egyetemi ta­nár, gaz­dag tevékenységéért. Havasi Márton a városi OMBKE-alapszervezetnek em­lékserleget adott át. Az or­élenjáró szerepet tölt be. A főtitkári beszámoló — a hagyományoknak megfelelően — megemlékezett arról a 28 választmányi tagról, akik a múlt évi ülés óta eltávoztak köreikből, emléküknek egy­perces néma felállással orr­szágos választmányi ülés­nöki zárszóval ért véget el- Jó a KISZ kapcsolata a tanáccsal és az úttörőkkel Dorogon A KISZ dorogi nagyközségi végrehajtó bizottsága pénte­ken kihelyezett ülést tartott a nagyközségi tanácsnál. A na­pirendek: jelentés a nagyköz­ségi tanács KISZ-alapsz­erve­­zetének munkájáról, illetve a KISZ és az úttörők munka­­kapcsolatának alakulásáról. Az első napirendi ponttal kapcsolatban a végrehajtó bi­zottság tagjai megállapították, hogy az előző évekhez viszo­nyítva fejlődés tapasztalható a KISZ ez irányú munkájában. Feladat az egyéni megbízatási rendszer még szélesebb körű kialakítása és a kiadott mun­ka számon kérése. A KISZ- és az úttörőmunka értékeléséről a vb-tagok el­mondták, hogy az alapszerve­zetek a Központi Bizottság if­júsági határozatát élő és ele­ven munkaként építették be feladattervükbe. Az ifivezetői munkát fontos KISZ-munka­­ként ismerik el az alapszerve­­zetek. A kapcsolatok kialakí­tásánál a mészmű, a kórház és az aknamélyítők KISZ-esei állnak az élen. Jó kezdemé­nyezésnek tartják a Május­i Ruhagyár KISZ-csúcsvezető­­ségének a pályaválasztási té­ren nyújtott segítséget: meg­hívják a nyolcadikos úttörő­ket, akik üzemlátogatáson vesznek részt és rövid áttekin­tést kapnak az üzem életéről Ezután a vb tagjai a május 1-re való felkészülés, vala­mint a győzelem napi prog­ram feladatait tárgyalták. Ja­vaslatot tettek a Kiváló KISZ Oktatási Kör címre, melyet a kórház KISZ-alapszervezeté­­nek ítéltek oda. Kiváló pro­pagandista címre javasolták Hartha Istvánt és Albert Eleo­nórát A vb elfogadta a beter­jesztett írásos hozzászólásokkal anyagokat, a és a kiegé­szítésekkel együtt. A BNV-PAVILONBAN Gépipari bemutató A csehszlovák Trojimport Külkereskedelmi Vállalat áp­rilis 20-28 között szerszámgép­kiállítást rendez a BNV Al­­bertirsai út 23-as pavilonjá­ban. Az 1440 négyzetméter ki­terjedésű kiállítási területen a csehszlovák vállalat többek között NC gépeket, progres­­­szív szerszám- és forgácsmen­tes alakítógépeket mutat be magyar partnereinek. A HUNGRXPO szervezésében április 22-től 25-ig naponta két előadást tartanak, amelyeken többek között a számjegyve­zérlésű szerszámgépek fel­használási területeiről lesz szó. A nagyszabású gépipari be­mutatót pénteken­ Stanislav Kalousek, a Trojimport igaz­gatója és Csehszlovákia Frantisek Hala kereskedelmi tanácsosa nyitotta meg és mu­tatta be a sajtó képviselőinek. Hiúsági ankét az Állami b­iztosítónál Tatabányán április 19-én az igazgatóság székházában fiú­­sági ankétot rendezett az Ál­lami Biztosító Komárom me­gyei Igazgatósága. A megnyitó után dr. Szilágyi Imre az igaz­gatóság vezetője szólt a fia­­talokhoz. Jellemezte az ifjúság helyzetét szocialista társadal­munkban. Szólt a feladataik­ról, és ismertette velük a me­gyei igazgatóság intézkedési tervét, az ifjúsági törvény végrehajtásának szellemében. Tájékoztatta őket, az 1973-ban elért gazdasági eredményeik­ről és megköszönte a fiatalok odaadó munkáját. Szólt az 1974-es év feladatairól is, kérte a fiatal dolgozók segít­s­­égét ennek eredményes vég­rehajtásához. A vitaindító előadás után­ számos észrevétel, hangzott el a 30 éves javaslat aluli résztvevőktől, amely bizonyig tatta, hogy az igazgatóság fia­tal dolgozói alaposan felké­­­szültek az összejövetelre. Vé­gül az ankét résztvevői meg­­­választották az országos fjú­­­sági parlamenti küldötteket. Q békéről minden fórumon A békehónapot szervező télén foglalkozik a békehónap megyei operatív bizottság pén- célkitűzéseivel. így érhetjük teken délelőtt alakult meg Ta­­el, hogy különböző szerveze­­t a bányán, a népfront székhá­­zak taggyűlésein, brigádért la­zában. Tagjai a politikai szer­­kezleteken, testületi összejö­­vők, a szövetségek, az egyesü­­leteleken szóba kerülnek a létek. A népfront, az Országos békemozgalom időszerű kér- Béketanács kezdeményezése, dései. az ő segítségükkel átfogja az Az eszperantisták például egész megyei. május 17-én, a Tatára össze-Mint ismeretes, a békehónap hívott országos találkozón, május 9-én kezdődik és júni- KIOSZ a kisiparosok gyűlése- a us 9-én zárul. Hazánkban ez­ in emlékezik meg a békenap­­úttal 16. alkalommal szerve­­zől. A megyei tanács kereske­­zik meg ezt a megmozdulást,­delmi osztálya és a MÉSZÖV A békés egymás mellett élést kirakatversenyt ír ki. A Mo­­népszerűsítve foglalunk állást Miüzemi Vállalat 10 béketárgyú a szabadságukért harcoló nő- filmet vándoroltat és mutat pék mellett, fejtjük ki állás­ be a megyében, pontunkat minden elnyomás és agresszió ellen. A békehónap alkalmából külföldi országokat képviselő Az operatív bizottság úgy delegációk érkeznek hazánk­­határozott, hogy a békehónap­ba. Az operatív bizottság fel­­megnyitóját Ácson tartják készül, hogy megyénkben is meg. Minden szerv­et maga fogadhassunk egy-egy küldött­területén rendezett összejöve­­séget. Az igazi nyertes a közönség Lángoló Jubileum-csúcs, rablóhús nyárson Befejeződött a Kristály Ven­déglátó Vállalat háromnapos rendezvény­sorozata. A vetél­kedőn a vállalat éttermei­ben dolgozó legjobb fiatal szakmun­kások mérték össze tudásukat. Az öt-öt versenyzőből álló cá­pátok példamutató lelkesedés­sel végezték az egyáltalán nem könnyű feladatokat, hi­szen nemzetközileg elismert szakemberekből álló zsűri előtt kellett számot adni fel­­felkészültségükről. A terítési, felszolgálói, valamint ételké­szítési verseny­számokban csa­patok versenyeztek, a hideg­­konyhai készítmények és cukrászipari termékek avatott a kezű készítői egyénileg ver­senyeztek.­­­ Remekeltek a szakácsok, felszolgálók és a cukrászok. Több olyan étel került az asztalokra, amelyekről nagyközönség és a zsűri is em­­­ismerően nyilatkozott. Ízletes volt a csallóközi pergelt le­ves, a lángoló Jubileum-csúcs, a süllőből készült „ételkölte­­mény”, valamint a rák-koktél. Látványos volt a Fürdő szálló csapatának helyszínen készí­tett rablóhúsa, amelyet az ügyes kezű pincérek a ven­dég asztalánál készítettek el. A hidegkonyhások készítmé­­nyei a korszerű táplálkozás alapanyagát a fehériedvs tej­termékeket tartalmazták. A bemutatóval egy időben a Fejér- Ko...arom megyei Tejipari Vállalat mintegy 60 féle tej­terméket mutatott be, amely­nek legnagyobb része kitűnő­en beépíthető a hidegtálak hagyományos összetételébe. A péntek délutáni ered­ményhirdetésen Fritz József, tergomi Kispipa étterem ver­senyzői nyertek­ versenyzőik közül a Az egyéni legjobb eredményt Simon Lászlóné, a tatabányai cukrászüzem ver­senyzője érte el, megelőz­ve munkatársát Konka Gézá­nál, és az esztergomi cukrász­üzemben dolgozó Cirok Fe­rencnél. A KISZ különdíját a Kristály Vendéglátó Vállalat Fehér I­szlóné a dorogi cuk­­igazgatója átadta az Ifjúsági Kristály Vándor Kupát a Ju­bileum étterem csapatának, akik n­éhány ponttal előzték meg az esztergomi Fürdő szálló és a tatabányai Halász­rászüzem dolgozója kapta. A szakácsok közül Kiss József, a Kristály étterem szakácsa szerezte meg az első helyet, megelőzve Nagy Gézát, a tatai Kristály és Sajtos Józsefet a Halászkert szakácsát. A KISZ t „. . .­­ , . . ,t „ _ . . . ... kert csapatát. A KISZ-alap- különdíját Restye János szak-Inycsiklandozó a cukrászok termékeiből rendezett bemutató, szervezet különdíját az eső- oktató nyerte el . Készül a rablóhús. Kósa Já­nos, a Fürdő-szálló csapatának felszolgálója ügyesen forgat­ja a nyársat.

Next