Dolgozók Lapja, 1980. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-27 / 278. szám

VRAG PIIOIETARIAt. EGYESÜLjETEK! doimokém .— ------------- --------- "' "7 i! AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA TM* Magyar—kambodzsai barátsági és szolidaritási nagygyűlés Lázár György és Heng Samrin mondott beszédet A hazánkban hivatalos bar nagygyűlés résztvevőit, majd réti látogatáson tartózkodó magas szintű kambodzsai kül­ így folytatta: — Népünk tudatában van döttség. Heng Samrinnal, a annak, hogy a Kambodzsa Kambodzsa Megmentésének Megmentésének Nemzeti Egy­ Nemzeti Egységfrontja és a jégfrontja irányításával folyó Kambodzsai Népi Forradalmi tatott győzelmes harc­a, Tanács elnökével az élen szer- amely véget vetett a kínai dán Lázár György mi- hegemonisták által támogatott, fi­szterelnök társaságában a Magyar Optikai Mű­vekbe látogatott. A vendé­geket a MOM vezetői, vala­mint a XII. kerületi párt- és tanácsi vezetőik üdvözölték. Posch Gyula, a MOM igazgatója tájékoztatást vezét­­a 104 esztendős vállalat adott fej­lődéséről, arról a hosszú útról, amelyet az egykori tanműhely­től — a felszabadulás utáni évek kemény munkájával — a mai nyolcezer tagú nagyválla­lattá fejlődésig megtettek. A MOM kollektívája nevé­ben átnyújtotta a Felszabadu­lási emlékmű, a Szabadság híd és az Erzséb­et-híd körvo­nalait ábrázoló, csiszolt üveg emléktárgyat, amelyért Heng Samrin meleg szavakkal mon­dott köszönetet. A program üzemlátogatással folytatódott. Megtekintették a számítástechnikai üzemet és az itt gyártott termékekből összeállított bérmutatót, s tájé­kozódtak a műszeralkatrésze­ket gyártó forgácsolóüzem munkájáról. A látottakról Heng Samrin elnök elismerés­sel nyilatkozott, s jókívánsá­gait tolmácsolta a gyár veze­tőinek, dolgozóinak. A kambodzsai vendégek dél­­u­tán magyar—kambodzsai ba­­­rátsági és szolidaritási nagy­gyűlésen találkoztak a főváro­si munkásokkal, dolgo­zókkal, a MOM Szaka­­sits Árpá­d Művelődési Há­zának magyar, kambodzsai és vörös zászlókkal, üdvözlő fel­iratokkal díszített színházter­mében. Fölcsendül a kambodzsai és a magyar Himnusz, majd Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke a Budapesti Pártbizottság és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa ne­vében köszöntötte a nagygyű­lés résztvevőit. Ezután Lázár György lépett a mikrofonh­oz. Lázár György nagy tapssal fogadott beszédét követően Heng Samrin szólt a nagygyű­lés résztvevőihez. A forró hangulatú barátsági és szolidaritási nagygyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. A Minisztertanács elnöke az MSZMP Központi Bizottsága, a kormány és a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa ne­vében köszöntötte a testvéri kambodzsai nép képviselőit, a a történelemben szinte példa nélkül álló Pol Pot-rezsim népirtó uralmának — új feje­zetet nyitott a kambodzsai nép történelmében, szabaddá tette az utat a demokrácia és a tár­sadalmi haladás erői előtt. Egész közvéleményünk isme­ri és nagyra becsüli azokat a figyelemre méltó eredménye­ket, amelyeket sokat szenvedett népük a múlt súlyos öröksé­gének felszámolásában, a szét­dúlt gazdaság helyreállításá­ban, a politikai, a társadalmi és a kulturális élet újraindí­tásában már eddig is elért. A továbbiakban kijelentette: külpolitikánk elvi alapokon nyugszik, nyílt és következe­tes. Nemzetközi munkánk leg­főbb célja, hogy biztosítsa szo­cialista építőmunkánk külső feltételeit, hozzájáruljon béke és biztonság megőrzésé­­­hez. Külpolitikánk alapja: szö­vetségünk, együttműködésünk barátságunk, sz­üntelen erősítése a Varsói Szerződés, a KGST tagállamaival. Ezen be­lül számunkra külön is nagy­­fontossága van közös bará­tunkkal, a Szovjetunióval meg­lévő kapcsolataink állandó to­vábbfej­lesztésének.­­ A nemzetközi élet leg­nyugtalanítóbb jelensége és egyúttal a feszültség növeke­désének fő oka, hogy a NATO- országok, de különösen az Egyesült Államok szélsősége­sen reakciós körei új fegyver­kezési hullámot indítottak el. A békeszerető erők nagy fel­adata napjainkban, hogy meg­állítsák a fegyverkezési haj­szát, megvédjék az enyhülés eredményeit és új lendületet adjanak a leszerelésért folyó küzdelemnek — hangsúlyozta a Minisztertanács elnöke. A madridi találkozóval kap­csolatban Lázár György kifej­tette: “ A magunk részéről azt tartjuk, hogy a tárgyalások légkörét mérgező vádaskodá­sokat elkerülve, az európai együttműködés továbbfejlesz­tését szolgáló további érdemi javaslatok konkrét megvitatá­sára kell helyezni a hangsúlyt, mert a konferencia ezzel já­rulhat hozzá a helsinki záró­­okmány mor5-VI.-loz­ítá­s­á­ho­z, p.z együttműködés erősítéséhez, az enyhüléshez. — Teljes mértékben szolidá­risak vagyunk a kambodzsai néppel — mondotta —, támo­gatjuk annak egyedüli törvé­nyes képviselőjét, a Kambod­zsai Népi Forradalmi Taná­csot. A kambodzsai küldöttség ve­zetője bevezetőben átadta a magyar­­ népnek, az MSZMP és a magyar kormány vezetőinek a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja, a Kam­bodzsai Népi Forradalmi Ta­nács forró üdvözletét. Elmond­ta, hogy­­ hazája és népe igen nagyra becsüli a magyar nép­nek — az MSZMP vezetésével — a­­ társadalmi haladásért, a forradalom ügyéért folytatott harcát, az építőmunkában el­ért sikereit. — Nemrégiben a kambod­zsai nép — folytatta — Kam­bodzsa Megmentésének Nem­zeti Egységfrontja és a bodzsai Népi Forradalmi Kam­Ta­nács vezetése alatt, azok for­radalmi zászlaja rülve megdöntötte köré tömö­r népirtó Pol Pót,­ Ieng Saryt, Khieu Samphan rezsimjét és létre­hozta a Kambodzsai Népköz­­társaságot, amely a kambod­zsai nép újjászületésének új távlatait nyitja meg.­­ A Kambodzsa Megmenté­sének Nemzeti Egységfrontja köré tömörülve, a Népi Forra­dalmi Tanács irányítása alatt a kambodzsai nép alig több mint egy év alatt kiemelkedő ország­építő eredményeket ért el az élet minden területén, a me­zőgazdaságban, a gazdasági életben és a társadalomban egyaránt. — A kambodzsai nép immár több évszázados tradíciója, hogy sorsa összekapcsolódik Vietnam és Laosz népével. Szi­lárd meggyőződésünk, hogy ez a megingathatatlan szolidari­tás mind alanyi urak sajátos fej­lődésének, szuverenitásának, függetlensége megőrzésének és forradalmának állandó, továb­bi hatalmas biztosítékát jelen­ti. Kambodzsa fő óhaja, hogy a szocialista országokkal jó kapcsolatokat alakítson ki. Heng­ Samrin kifejezte meg­győződését, hogy a Kambod­zsai és a Magyar Népköztársa­ság közötti testvéri kapcsolatok tovább fejlődnek. Az elnök nagy tapssal fo­gadott beszédét zárva a kam­bodzsai nép, a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egy­ségfrontja, és az NFT nevé­ben köszönetét fejezte ki azért az értékes segítségért, ame­lyet hazánk a kambodzsai nép­nek eddig is nyújtott. Heng Samrin kambodzsai elnök látogatása a budapesti MOM-ban Mai számunkban: Asszonyok—civilben Szerkesszünk együtt! S. oldal Vállalati jövedelemszabályozás 1981. 3. oldal 4. oldal az új Zaporozsec Az új Zaporozsec 968M-et számos előnyös változtatás különbözteti meg elődjétől. A gépkocsi formája áramvonala­sabb. Megszüntették a léghű­tést biztosító kopoltyúkat, mi­által a kocsi formája tetszető­sebb lett. A motortér növelése következtében a pótkerék a csomagtartóból a motortérbe került. Az utastér kényelme­sebb és ugyancsak tetszető­sebb. Korszerűbb lett a mű­szerfal és csökkent a zajszint. A fűtőberendezés szabályozha­­tósága lehetővé teszi a kívána­tos mikroklíma megteremtését. A tervezők növelték a mo­tor teljesítményét. A gépkocsi végsebessége eléri az órán­kénti 130 kilométert. Csökken­tették a benzinfogyasztást, ami jelenleg 100 kilométerenként 6 liter körül van. Az egyre szigorúbbá váló környezetvé­delmi szabályoknak tesz ele­get a gépkocsi új típusú por­lasztója. A ZAZ—968M. Fiatalok sikeres akciója Tatabányán Az elmúlt hét végén sikeres társadalmi munka fejeződött be Tatabányán. A városi KISZ-­ bizottság és a tanács szerve­zésében több mint félezer ál­talános iskolás és középisko­lás fásított, hiányzó cserjéket pótolt a parkokban, illetve lehullott faleveleket gyűjtötte­k össze. Az akcióban az Árpád Gimnázium, a közgazdasági, a keres­kede­lmi, a gépipari, az egészségügyi szakközépiskolák, a 314. sz. Ipari Szakmunkás­képző Intézet diákjai, vala­mint az I-es, II-es, III-as, és a IV-es számú általános iskolák­ tanulói vettek részt. Rajtuk kívül zottsága a népfront körzeti ki­kezdeményezés­ére Kertvárosban az elmúlt héten,­ illetve e héttől Dózsakertben a lakosság is bekapcsolódott a növényültetésbe. A sikeres tár­sadalmi munkát igyekeznek hagyománnyá tenni a város­ban. A jövőben nemcsak a di­ákok, hanem az üzemi KISZ- szervezetek a népfront közre­működésével, a lakosság bevo­násával évente kétszer — ta­vasszal és ősszel — szerveznek hasonló akciókat. A KISZÖV-elnökség­ fórumán Figyelemre méltó eredmények az ipari szövetkezetekben Szerdai ülésén az ipari szö­vetkezetek háromnegyedévi mérlegadatait elemezte a KI­­SZÖV elnöksége. Kelemen Sándor pénzügyi osztályvezető a gazdálkodás tapasztalatairól elmondta: a szövetkezetek vá­rakozáson felüli eredményt ér­tek el a kilenc hónap alatt, közel 900 millió forint (saját) termelési értéket állítottak elő. Tavalyihoz mérten vál­tozatlan áron 9,5 százalékos a növekedés. Kiugróan magas fejlődést ért el a Hűtőtechnika, a Remobil Fa- és Vegyipari, a Komárom megyei Szövetkezet. Ezekben Háziipari a gaz­dasági egységekben a tartós, következetes termékfejlesztés és a gyártási szerkezet átalakí­tása a fejlődés fő forrása. Kedvező változás követke­zett be az értékesítésben is. A külföldi értékesítés 46,6 szá­zalékkal növekedett. Ezen be­lül a nem rubelelszámolású export közel kétszerese az elő­ző évinek. A lakásépítés a tervezett szerint alakult. Az év végéig túlteljesítés várható. A Ko­máromi Építő Szövetkezet tervezettnél több lakást ad át.a A fogyasztói és a lakossági szolgáltatás az ipari szövetke­zetek egyik fő feladata. A há­romnegyed évben teljesített szolgáltatás — folyóárán — 25,3 százalékkal nagyobb, mint a múlt év hasonló időszakáé­ban. Kiemelkedő a szolgáltatás fejlődése, a háztartási kisgép­javítás, a mosás, a vegytisztí­tás, a fényképészet, az építő­ipari javítás, a kölcsönzés stb.karbantartás és A vártnál jobb eredménye­­­ket négy százalékkal kevesebb dolgozóval szövetkezetek érték el. Az ipari nyereségesen dolgoztak. A termelői árren­dezés hatására a nyereség át­lagosan 56 százalékkal kisebb az előző évinél, de a tervezett­­­nél nagyobb. A szolgáltatók (korrigált) nyeresége mintegy négyszerese a tavalyinak. A KISZÖV-elnökség megál­lapította, hogy az V. ötéves terv időszakában az ipari szö­vetkezetek dinamikusan fejlőd­tek, nőtt a hatékonyságuk. Az idei, szigorúbb gazdálkodási feltételek sem okoztak megto­r­­panást. Munkáspártomént a Keleti II. bányaüzemben Az év utolsó munkásparla­mentjére jöttek össze Tatabá­nyán, a Keleti II. bányaüzem szocialista brigádjai, dolgozói. A téma: az ötödik ötéves terv ideje alatt elért eredmények, bányájuk­ jövője, s az 1981. évi feladatok. A Keleti II. egyak­nás bányaüzem, a XII á-t, né­pies nevén a Vadorzót mond­hatja magáénak. Forisek Ist­ván, a bánya főmérnöke, az ez évi teljesítményeket, a XII a. akna 1976. évi ered­ményeihez mérte. És bár sok nehéz hónapot értek meg az elmúlt esztendőkben, fejlődé­sük példamutató. A Vadorzó 1976-ban — öt évvel ezelőtt — naponta 1100 tonna teljesítménnyel dolgo­zott. Egy frontfejtése huszon­négy óránként 33 vagon sze­net adott. Ebben az esztendő­ben a bánya 1250 tonna napi ten­­­nyt ért el tie: hónap alatt. Két frontfejtésének át­lagos termelése pedig hatvan­két vagon. A­ munkahelyi tel­jesítmények 44> tonnával emelkedtek öt év alatt. A Ke­leti II. a növekvő termelését kevesebb létszámmal érte el. A bányaüzem november 6-án teljesítette 1980. évi előirány­zatát, s december végéig öt­venezer tonna szenet ad ter­vén felül. Nagy korszerűsödési folya­mat ment végbe az aknán ezekben az években. A gépe­sített munkahelyek megjaví­tották a munkakörülményeket, hatására jelentős mértékben csökkent a balesetveszély. A minőségi változások az ön­költség csökkenésében realizá­lódtak. Az anyaggazdálkodás javulását érzékelteti a bánya­beli anyagmentés eredménye, öt évvel ezelőtt még minden kiszerelhető 100 TH-gyűrűből 41 a bányában maradt, jelen­leg csupán 19. A XII a. aknának még más­fél millió tonna szénvagyona van, öt év az élete. Jövőre az első félévből még kettő, ató­egyház a jövőre működésbe lé­­­ő egyik frontfejtésében fog dolgozni: 150 ember kell 1981- ben, a termelésbe lépő új bá­nyába. 260 ezer tonna szenet kell innen az új esztendőbena fél év alatt a felszínre hozni. Ebben a munkában nagyon számítanak a törzsbányászok­­ra. Sok a lehetőség még az öreg medencében is — mond­ta. Ezt a Keleti II. bánya­üzem különösen bizonyítja. A XII/a. aknaiak fegyelmezet­tebb munkával, egy hónap alatt, — októberben — hatmil­lió forint, eredményjavulást értek el. Ha a szén minőségé­re még jobban ügyelnek, az árbevételük tovább növelhető. A bánya — az ötödik ötéves terv utolsó évében — és üzem szinten tett eleget feladatá­nak. A fó légkörben lezajló, bi­zakodó hangulatú parlament résztvevői, munkái­további eredményes munkájukról biztosították a Tatabányai Szénbányák vezetőit, s hatásukat ígérték az új toma­bá­nyaterületeken folyó munká­ban, na már csak egy frantóeiíéet- frontbr­igádba például Nagy- üzemeltetnek. Ez a tény sok kérdést vet fel. Veszprémi Ist­ván, szocialista frontbrigád­­vezetőt, miközben a Gullick biztosító­tárnok javításának minőségét bírálta, az is érde­kelte, hol fog dolgozni jövőre kollektívája, ha csak egy frontja lesz az üzemüknek? Szőke Ferenc villanyszerelőt az új technika érdekelte, s arra kért választ, hova he­lyezik a XII/a­­knamt gárdáját. Lisztes János törzs­elő­­intó brigádvezető a fiatalítás szükségességét Szőke Gábor, a hangsúlyozta: 612-es front­­brigád vezetője­lezte a fiatalítás megkérdője­A gépesítés folytán gyorsítását, ugyanis, mind kevesebb a frontfejtések létszáma. A tanácskozáson Fekete La­jos, a Tatabányai Szénbányák igazgatója elmondta, hogy jövőben csak kollektívákat he­­­lyeznek át az új munkahelyek­re. Nem forgácsolják szét az erőket. Veszprémi István

Next