24 óra, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-27 / 49. szám

1993. február 27., szombat SPORT SPORT SPORT Csizmadia újra megpróbálja Évekkel ezelőtt egy angol úr 1508-szor guggolt le egy óra alatt, s ezzel az eredmé­nyével ő tartotta a Guin­­ness-rekordot. Február 21-én ország-világ láthatta a Magyar Televízió „Leg, leg, leg” című műsorá­ban, hogy négy fiatalember megpróbálta megdönteni a csúcsot, köztük a 18 éves észak-komáromi Csizmadia Tibor is, aki a délieknél, va­gyis nálunk, az „Alex” SE erőemelő és testépítő klubban készült a vetélkedőre. - Mikor jutott eszedbe, hogy benevezzél ebbe a nem minden­napos versenybe? - Öt éve kerékpározok a Spartak Komarno együttesében. A tornatermi edzések során többször is guggolásokkal erősí­tettünk, s előfordult olyan eset is, amikor magánszorgalomból 1000-szer guggoltam le - mondja Tibor. Szilveszter előtt láttam a te­levízióban a „Leg, leg, leg” fel­hívását, gondoltam, nevezek. - Maradjunk egy kicsit a ke­rékpársportnál. Milyen ered­ményeid voltak az elmúlt öt év alatt? - Az első évben még gyen­gén „gurultam”. A következő esztendőben már éreztem „gépet”, ifjúsági versenyeken­ , több jó helyezést értem el, s be­kerültem a Keleti Válogatottba is. Tavaly, a Komárom-Eszter­­gom megyei kerékpáros viada­lokon junior kategóriában ötből öt versenyt nyertem. - Most az év elején pedig ke­vés híján megnyerted a gug­­goló­ versenyt Budapesten. Ho­gyan zajlott le ez a vetélkedő? - Négyen vártuk az óra indí­tását a Flórián Üzletközpont­ban. Én kezdtem a leglassab­ban, amit így utólag már nem bánok. Az egyik srác túl nagy iramban kezdett, neki hat perc alatt el is szakadt a combizma. Utána a huszadik perc körül „kidőlt” még egy versenyző, így csak ketten maradtunk. Ek­kor már nekem is „minden ba­jom” volt, de még az órám „prüttyögésére” tudtam gug­golni. Félóra elteltével 1350-nél jár­tam, ezután mintha megállt volna az idő. A lábam, a talpam először zsibbadt, majd nem sokkal később már fájt is. Újabb tíz perc elteltével már a dere­kam is megérezte a túlzott fizi­kai igénybevételt. Kis idő múlva már vérzett a talpam is erősen... - Nem gondoltál arra, hogy kész, vége, elég, kiszállsz? - Dehogynem, de mindig volt valami plusz, ami erőt adott. A műsorvezető be­mondta, hogy a társammal túl­jutottunk a világrekordon, ez nagy lökést adott. Barátom, Bognár Tamás, és a közönség biztatott, segített, így sikerült végig kínlódnom az egy órát. 2609-et teljesítettem, a társam, aki szintén kitartott, valamivel 2700 felett, de nem búslako­dom. Ő már 28 éves, és mara­toni futó. -Mi történt a verseny után? Próbálkozol a legközelebbi al­kalommal is? - A verseny után rögtön elfe­küdtem, forgott velem a világ. Feltámogattak, nagy nehezen haza­vánszorogtam. Éjjel nem tudtam aludni, másnap orvos­hoz kellett mennem, akkora vérhólyag lett a talpamon. A rendelőben csak mosolyogtak rajtam, amikor elmondtam, hogy mi is történt valójában. Az is ide tartozik, hogy a pulzusom össze-vissza vert, s több mint egy hétig görbe bottal tudtam csak menni otthon. Most né­hány héttel később nem látom olyan vészesnek az egészet, így lehetséges, hogy újra megpró­bálom.­­ Még szeretnék mondani va­lamit! Köszönöm, hogy itt a komáromi „Alex” SE-ben ké­szülhettem, továbbá köszönöm az „Enduro” Rajkai Kerékpár­­szaküzletnek és a „Gösser” sö­röző támogatását is. Kovács László Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Kék-fehér „hetes” Tatabányai SC-Környe 7-1 (3-1) Tatabánya, 150 néző. Ve­zette: P. Nagy. TSC: Markó (Szicsó)-Hege­­dű­s (Gábrics), Udvardi, Csaná­­losi, Matics-Szabó Z. (Gár­dony), Ignácz, Máté (Mester), Deák (Horváth)-Plotár (Lu­kács), Pop (Nagy). Edző: Csapó Károly. Környe: Harmath (Varga)­­Szőke, Aradi, Szerencze, Naár, Kristyák, Haász, Magyar, Szabó F., Milkó, Bátor, csere: Vincze. Edző: Straub József. A hótól megtisztított pálya szemre elfogadható volt, de sok helyen azért csúszós volt a talaj. A hazaiak már az 5. percben megszerezték a vezetést. Plotár bal oldali beadását Szabó Z. lőtte a hálóba, 1-0. A 14. perc­ben ismét Szabó és Plotár volt a főszereplő. Most Szabó jobb oldali beívelését Plotár fejelte a kapuba, 2-0. A vendégek gyors ellentáma­dása után, a Markóról kipattanó labdát Bátor értékesítette, 2-1. Az első félóra végén Szabó Z., aki már sokadszor ügyesen ment el a jobb oldalon pontosan adta a labdát Deák elé, s közép­pályás nem hibázott, 3-1. Szünet után egyre inkább a hazaiak vették át a kezdemé­nyezést és sorozatban lőtték a szép gólokat. Az 50. percben Máté volt eredményes, 4-1. Két perccel később korszerű tatabá­nyai támadás futott végig a pá­lyán. Máté és Plotár összjátékát követően, utóbbi mesterien he­lyezte a labdát Ignácz elé, aki nem habozott, s máris 5-1. A 73. percben Máté balról adott kapu elé, s a jókor érkező Lukács nagy gólt lőtt, 6-1. Ki­lenc perc múlva Lukács vihar­zott el a bal oldalon, átadását Hováth ragasztotta a környei kapuba, 7-1. Az eredmény ellenére a kör­­nyei csapat jól játszott. Míg bír­ták erővel szép támadásokat is vezettek. Arról nem is szólva, hogy a vendégek idén másod­szor játszottak edzőmérkőzést. A TSC-n is látszott, hogy a so­rozat mérkőzések egyre jobban formálják a társaságot, s ez az eredményességben is tükröző­dik. (petrik) Karván folytatták Az elmúlt hétvégén a szlová­kiai Karván folytatódott a Hal­ler Imre nemzetközi női terem­­kézilabda-torna, amelyen több megyei női kézilabdacsapatunk is érdekelt. EREDMÉNYEK: Komá­romi AC-Acsi Kinizsi 20-14, Jason Brasov-Sturovo 19-18, Zlatna-Solymári Pemü 36-7, Dinamo Brasov-Tatai HAC 19-16, Iason Brasov-Dorogi SZSE 20-13, Dinamo Brasov- Komáromi AC 21-13, Sturovo- Iason Brasov 21-25, Komáromi AC-Zlatna 20-26, Sturovo-Di­­namo Brasov 29-7, Komáromi AC-Tatai HAC 16-11, Iason Brasov-Acsi Kinizsi 35-15, Zlatna-Dorogi SZSE 28-17, Ia­son Brasov-Tatai HAC 22-12, Dinamo Brasov-Acsi Kinizsi 24-13. A táblázatot a százszázalékos Iason Brasov vezeti, 13 mérkő­zésből 26 pontot gyűjtött a ro­mán együttes. Második a Zlatna 18 ponttal. Harmadik a Solymár 11 mérkőzésből 16 ponttal, míg a negyedik helyről a Sturovo várhatja a március 13-án, és 14-én Brassóban sorra kerülő folytatást. K. L. Egy „égisz” alá Ifjúkorában kezdte, már „öreg motoros” a tar­­dosi sport vezetésében Schmidt Vendel. Tizenhat éve elnökösködik a Spartacusnál. - Elmúltak a kényelmes idők - mondja némi malíciával. - Ami persze csak abban mutatko­zott, hogy a sportolás anyagi alapjait nem kellett úgy összekunyerálni. Főképp a kátéesz volt jó mecénásunk. A sportot bevette szövetkezetpoli­tikai törekvései közé, jártunk tornán, sporttalál­kozón a morvaországi Hodoninban, többször Komarnóban és Nyitrán. Három-négy sportág­ban versengtünk a megyei szövetkezeti élme­zőnyben. Tardos sportéletét szinte irigyelték a környéken. Stabil alapjai voltak.­­ Kunyerálnunk ugyan most se kell, az ön­­kormányzat a tőle telhető támogatást megadja a működéshez, a felszerelések felújításához. De hát egyszerre sok lett a munkanélküliek száma, nem is tudom mennyi, de nagyon magas. Ők a sportra nem nagyon lelkesíthetők fel, a támoga­tásra még úgy se. Most mi irigyelhetünk olyan községeket, ahol nem ilyen reménytelen a gazda­sági helyzet.­­ Ám a sport alapállása általában, hogy vész­helyzetben sem lehet csüggedés. Schmidt Vendel is végsőkig kitartó, harcos „mohikán”.­­ Nem adjuk meg magunkat. Egy pályázat út­ján éppen most valósul majd meg régen dédelge­tett tervünk, egy tornaterem építése. Ha elkészül, mindent lendületbe hozhat. A diáksportot, az utánpótlás-nevelést gyökeresen átalakíthatja. Amúgy is most folyik a tardosi sportban a gene­rációváltás. S hogy ez a tornateremig is zökkenő nélkül menjen, az egyik iskolánál közösen be­rendeztünk egy tornaszobát. Az egyesület tag­sága hatszáz munkaórával szállt be.­­ Megtartottuk az ipari szövetkezetek „sport­címkéjét”, a Spartacus nevet, hiszen így ismer­nek bennünket sokfelé, ez szerzett hírnevet. Ki­csit azt is jelzi, hogy bízunk a helyi ipar újjáéle­désében, ha nem is szövetkezeti, de társulási ala­pon.­­ Versenynaptárunk átprogramozását is két irányban oldjuk meg. A régi, amiben más „piros­betűs” napok voltak, elavult. De május elsejét, az építők napját, mint ismert malomvölgyi ese­ményt megtartjuk. Március 15., augusztus 20. aztán a tardosi búcsú napja: ezekre összpontosí­tunk még. A Spartacus-elnök még abban él, amikor min­den itteni sport e név égisze alatt folyt, de látja mellette a mástövű friss hajtásokat.­­ A távfutást, az ilyen amatőr akciókon való indulást Schenk Sándor hozta Tardosra, ő ked­­veltette meg. Öt fiú a Bécs-Budapest szuperma­ratonin is elindult. Hódít a Gerecse 50. túra. Nő a kerékpározók tábora. Az önkormányzat őket is támogatja. Mi azt szeretnénk, ha a község sporté­lete egy egyesületben összpontosulna, anyagilag és aktivitásban ugyanúgy. Örömmel fogadunk minden sporthoz kapcsolódó törekvést, de ebben a helyzetben jobb, ha együtt történik, ha nem forgácsolódik szét. Hiszen Tardos nevében fo­lyik mind. Ez is hitet és új ambíciót ad Schmidt Vendel­nek ahhoz, hogy ne kelljen minduntalan az el­múlt szép időket emlegetnie. H. L. Erotika és sport Félmeztelen hölgyek A tatabányai közönség is megismerheti a csütörtöki TV 2 adásában látható csábos és izgalmas hölgyeket, akik a debreceni Foxi Boxi SE pank­­rációs bunyósai. A városi sportcsarnokban mérkőznek meg a ringben, félmeztelenül, boxkesztyűvel a kezükön. A február 27-én (szombaton), 18 órakor kezdődő program fényponjának ígérkezik népszerű énekesnő, Szűcs Ju­a­dit fellépése, aki slágereivel szórakoztatja a közönséget. Körzeti foci A tatai körzeti labdarúgó­bajnokság felnőtt mezőnyéből 12 együttes jelentkezett a TSC csarnokban, február 28-án sorra kerülő teremfocira. A helyosz­tók 14.30-kor lesznek. Kérik a csapatokat, hogy a kitűzött időre legyenek a helyszínen. Hétvégi sportműsor Szombat: Asztalitenisz: Férfi NB I. B csoport: Generál - Szolnoki Tisza H. 15.00, Ta­tabánya, Kodály téri Általános Iskola. Női pankráció box: 18 órakor, TSC csarnok (élő zene, erotikus diszkótánc). Kosárlabda: NB II. férfi: Oroszlányi Sportegyesület - Kaszinó-Vigadó 17.00, Orosz­lányi Sportcsarnok. NB I. női: TSC-Ikarus SE 11.00, TSC Club (rájátszás 3. mérkőzés). Diákolimpia döntő: fiú kosár­labda 9 órától, Tatabánya, Bánki Donát Szakközépiskola. Labdarúgás: Teremtorna a Süttői Polgármesteri Hivatal rendezésében, 9 órától, Süttő, Rákóczi F. Általános Iskola tornaterme. (Nyergesújfalu, Lábatlan, Bajót, Süttő önkor­mányzati testületek dolgozói­nak rész­véte­lével.) Röplabda: Férfi NB I.: Győri Dózsa - TSC 11.00.- Ülőröp­labda Magyar Közgazdasági Kupa, 9 órától a Tatabánya, Bánhidai Általános Iskola tor­naterme. Vasárnap: Asztalitenisz: megyei ifjúsági bajnokság 8.30 órától (fiú-leány) Esztergom, Somogyi Béla (Sugár u. 24.) Általános Iskola. Ülőröplada Magyar Köztársasági Kupa 9 órától. Tatabánya, Bánhidai Ál­talános Iskola. VI. Uniker-kupa Esztergomban Párját ritkító verseny Hatodik alkalommal rendezik meg Esztergomban, a Vá­rosi strandfürdőben az Uniker diák úszókupát. Március 2-án (kedden), 15 órától, az általános iskolások küzdenek nyolc számban (fiú és leány nyolc-nyolc. Korcsoportonként: 40 mé­ter mellúszás, 60 méter mell, 40 m. gyors, 60 m. gyors, 60x40 m. fiú és leány váltó)), egy hét múlva a középiskolások követ­keznek. Ők március 9-én, szintén a városi strandfürdőben, 15 órától hét számban (40 m. pillangó, 80 m. mell, 40 m. hát, 80 m. gyors, 80 m. leány-fiú vegyes, 60x40 m. leány váltó, 60x40 m. fiú váltó) mérik össze erejüket. A verseny rendezői: Uniker úszószakosztálya, városi diák­sportbizottság és a városi sportközpont. Az Uniker-kupa or­szágosan is az egyik legelismertebb utánpótlás úszóverseny. Röviden felidézzük eddigi történetét. A Rozgonyi Miklós által vezetett Uniker úszószakosztály 1988-ban állt elő a verseny ötletével, amelyet Nagy János az Uniker Rt. vezetője örömmel fogadott és támogatott. Márma­­rosi Anti bácsit a TE elnökét, valamint a városi diáksport bi­­zottágot már nem volt nehéz „táncba vinni”. Az elmúlt hat esztendőben a kupa nagy sikert aratott. Az idén rekordnevezésre számít a versenybíróság és a költsége­ket teljes egészében felvállaló Uniker TE vezetése. Az orszá­gosan is párját ritkító diáksport-rendezvénynek jelentős hát­teret biztosít Esztergom diákváros jellege, valamint a haté­konyan szervezett u­ikeres versenyúszó bázis. Minden felté­tel adott tehát, hogy e gyönyörű sportág újabb híveket szerez­zen Esztergomban. Péntek Sándor Bevonultak a válogatott bunyósok A hét közepén bevonulás volt. A kötelező katonai szolgá­latot természetesen a legjobb sportolók sem „úszhatják meg”, így nekik is egy évet le kell szolgálniuk az alakulatoknál. Az Oroszlányi Bányász és a TSC ökölvívó szakosztályaiból öten költöztek be Tatára. Tata­bányáról a többszörös junior vá­logatott és felnőtt válogatott ke­rettag Tulkán Attila, és a junior magyar bajnoki helyezett Né­meth János kezdte meg a kikép­zést Tatán. Az OBSK három versenyző­jét kénytelen nélkülözni, így a junior válogatott, ifjúsági ma­gyar bajnok Tóth Lászlót, (aki mellesleg az augusztusi junior Európa-bajnokságra készülő keret tagja), Konkoly Andort ju­nior magyar bajnoki érmest, és Dászkál Józsefet, junior magyar bajnoki ezüstérmest. Az, hogy Tatára vonultak a válogatott ökölvívók még sze­rencsésnek is mondható, hiszen Tatabánya és Oroszlány közel­sége lehetőséget adhat szá­mukra, hogy a közelgő felnőtt magyar bajnokságra felkészül­jenek. Közülök hárman ugyanis indulási jogot szereztek, a jövő hónapi legrangosabb hazai eseményre. Úszásoktatás a Buborékban A tatabányai sátortetős sportuszodában ismét úszó­tanfolyam indul. A foglalkozások húsz al­kalmat jelentenek. Minden héten hétfőn, szerdán és pén­teken. A részvétel alsó korhatára hat év. A kurzusok kezdési idő­pontja 16.30. Jelentkezni a Buborékban lehet, a tanfolyam kezdése­kor, Tátrai Zoltánná és Ko­csis Márta edzőknél. 15 Kedden focifórum Rendhagyó meghívó A Tatabányai Sport Cub labdarúgó-szakosztályának vezetése egy baráti beszélge­tésre várja mindazokat az egykori labdarúgókat, sport­barátokat, akiket foglalkoztat a szakosztály jelenlegi hely­zete, jövője a tatabányai fut­ball fellendítése, segítése. Az összejövetelt március 2-án, kedden rendezik a TSC székházának tanácstermében. Teltházra számítanak Testépítő magyar bajnokság a tatabányai sportcsarnokban Március 28-án Tatabányán rendezik a női és férfi felnőtt II. osztályú testépítő magyar baj­nokságot. Megyénk először ad otthont ilyen rangos sportese­ménynek ebben a dinamikusan fejlődő, népszerűsödő sportág­ban. A verseny színhelye a Ta­tabányai Városi Sportcsarnok lesz. A rendező, helyi Jumbó SE, mintegy 130 egyesület tag­jainak részvételére számít. Me­gyénket hat klub, 10-15 izmos embere képviseli majd. A rendezvény sikere azon is múlhat, hogy a város, a megye mennyire érzi magáénak az eseményt, mert a szervezők még támogatókra várnak. S ami szintén nem mellékes teltházra számítanak, hiszen a bajnokság első és második helyezettjei az első osztályú országos bajnok­ságon is indulhatnak. Jegyek korlátozott számban még kap­hatóak, a tatabányai Etalon sportcentrumban. A megyei szövetség, dr. Par­­tali Lászlót, az OTSH megyei sportigazgatóságának osztály­­vezetőjét kérte fel a verseny védnökének. -Pj­ Sakkhírek Kisbérről „Mattot adott” az önkormányzat A kisbéri KPM Klubhelyisé­gében rendezték a városi sakk­csapatbajnokságot. Pénteken­ként 4 csapat 16 versenyzője küzdött a bajnoki pontokért. Az őszi-tavaszi rendszerben rende­zett bajnokságon nagy taktikai csatákat vívtak egymás ellen. Az őszi játszmák alapján a Kis­béri Polgármesteri Hivatal és a Bakony vidéke Takarékszövet­kezet csapatai álltak az élen, egyaránt 34 és fél ponttal. Har­madik helyezett volt a Petőfi DSK 18 és fél ponttal, míg a negyedik Samu SC 8 és fél pon­tot gyűjtött. A tavaszi utolsó forduló előtt a Takarékszövetkezet egy és fél pont előnyt szerzett, taktikus já­tékával a polgármesteri hivatal­lal szemben. A bajnoki cím sor­sát eldöntő utolsó forduló ös­­­szecsapását a két vezető csapat vívta. Nagy taktikai és pszichi­kai küzdelemben, a polgármes­teri hivatal 12 és fél-3 és fél különbséggel nyert, így kiala­kult a végső sorrend. Vagyis mattot adott az önkormányzat ellenfeleinek. 1. Kisbéri Polgármesteri Hi­vatal 75, 2. Bakonyvidéke Ta­karékszövetkezet 67,5, 3. Petőfi DSK 31,4. Samu SC 19,5. A szép és díszes serleget az Inter-Motor Kft. ajánlotta fel.­­ énte - Három esztergomi érem Az Esztergomi Judo Club felnőtt versenyzői folytatják jó szereplésüket, a Magyar Köztársasági Kupán nagyon szép eredményeket értek el. Az influenza nem kerülte el az EJD versenyzőit sem. Paska Veronika és Válent Marianna lázas betegen cselgáncsozott. Ennek ellenére, remekül helytálltak az esztergomiak. Paska a nagyon erős, 56 kg-os mezőnyben 2. lett, Válent a 61 kg-ban szintén ezüstérmet vehetett át. A fi­úknál Bádi Tiboron kezd meglátszani a több éves tudatos fel­készülés, 95 kg-ban bronzérmes lett. Az esztergomiak vezető­edzője, Eizel József.

Next