24 óra, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-06 / 31. szám

1993. február 6., szombat PEC­A­B­O­T — H­O­R­­ J­Á­S­Z Z­S­I­N­Ó­R7 Kérem, itt van a 24 Óra első nagy ho-ho. hu-hu nagy horgá­sza. Eperjesi Lajos tatabányai pecás olyan halat fogott, amely mindenkinek álma. A tatabá­nyai központi-üzemi horgász­tón ötvenkilós harcsa akadt a horgára, amely 170 centisre nőtt az évek során. A hal kerülete 95 centi. Az ismert horgásznak szá­mító Eperjesi Lajos így mesélte el a nagy történetet: -Kissé szeles, borongós idő volt, amolyan őszies novem­beri. Pontyra készültem felsze­relésemmel, ám a parttól tíz mé­terre egy jókora harcsa akadt a horgomra. Pontosabban, annak oldaluszonyába. Másfél órás fá­­rasztás után, két társam, Vanya László és Varga János segítsé­gével, két vágóhoroggal sikerült partra húznunk a kapitális pél­dányt. A harcsát természetesen többféle variációban feldolgoz­ták, ízletes falatok kerültek az asztalra. Eperjesi Lajosnak nem ez volt az első nagy fogása. 1991-ben kukoricával szintén a közkedvelt pontyra hajtott, ak­kor szélcsendes időben. Észre­vette, hogy a közelben egy szép méretű harcsa köröz a felszínen. Mindjárt váltott és odadobta pontyozó­ felszerelését. Százöt­venöt centis, 95 centi átmérőjű, negyvenkilós volt a zsákmány. A halimádók kedvencének számító ikra súlya szinte hihe­tetlen. 4,5 kiló! Az még hozzátartozik a tör­ténethez, hogy a pontyozó szák kicsinek bizonyult a harcsa ki­emeléséhez. Ezért a derék hor­gász a hal szájába nyúlva húzta partra két társa segítségével a szép példányt. A kiváló horgász elmondta, hogy a '93-as évre is nagyon készül. Vagyis nincs megállás, jöhetnek az újabb nagy fogások. Péntek Sándor Eperjesi úr nagy fogása Eperjesi Lajos a harcsával Köszönet Szent Péternek Lapunkban írtuk, hogy ez az oldal elsősorban a horgászoké. Itt leírhatják nagy kalandjaikat, elmondhatják gondjukat, örömeiket. Madlena Tamás, lapunk régi olvasója tollat ragadott és papírra véste régi szép horgászélményeit. Ezek közül, íme az egyik. Továbbra is várjuk a leveleket, lehetőleg fényképpel mel­lékelve. 1987. július 24. A délutáni órákban, borult, eső utáni, mondhatni taknyos időben, kel­lemetlen hullámok között vág­tam neki a nyílt víznek. Re­ménykedve, hogy tüskéshátú kedvenceim meglátogatnak. A hullámok fehér tarajai szinte már ijesztővé váltak, mikor a parttól kb. 300 méterre „lepar­koltam”. Bár a süllő fogásához talán korai még az idő, azért én mégis reménykedtem kapó kedvükben. Előkészítettem a csemegének szánt babahalakat. Szinte egy időben repül a horog a sárga jelzéssel! Lehet, hogy piros is követi? De talán mégse!? A hullámok egyre erő­södtek, már-már becsaptak a csónakba. Sehol­­ semmi. No, ebből elég, mondta egyik énem, cuccolás és irány a part! De a másik énem engedve hor­gász ösztöneimnek (horgásznak nem kenyere a kudarc). Mi lenne ha... És már repül is a szűz fehér TWISTER a mélybe. A bot pedig mint egy dárda, úgy ágaskodik a kezemben, miköz­ben evezőket bevont csóna­komban „lovagolok” a hullá­mok hátán. Álmaimból egy pil­lanat alatt felébredek, mikor va­lami hirtelen kitépi kezemből a hetykén tartott, de már repülő botomat. Gyorsan utána kapok, így nem a vízbe csobban, ha­nem a csónak szélén koppan, de akkorát, hogy azt hittem össze­törik. De szerencsére nem tör­tént meg a végzetes „törés­próba”, így a nagy ugrással visszaszerzett „fegyverrel” rög­tön konstatálni tudtam az isme­retlen elragadót, ami horogra akadt. De mi ez? Mintha tuskó lenne, vagy tartás!? De nem, mert a következő pillanatban olyat visszarúg, hogy megije­dek. Te jó Isten, mit fogtam? „Kellett nekem lovagoskod­­nom.” A MISTERRE jött ven­dég odalent komótosan „sétál”, mintha valami divatbemutatón lenne. Aztán hirtelen meglódul, s irány a mély. A hullámok pe­dig egyre jobban sodornak bel­jebb és beljebb. Te jó ég, legalább száz métert sodródtam befelé akkor, amikor menekülnöm kéne! A felkorbá­csolt hullámok pedig egyre job­ban ijesztgettek! Pont most, amikor már csónak közelbe si­került hoznom a „fenevadat”, most kellene abbahagynom? - ez lehetetlen! De még mindig nem láttam, hogy mit is fogtam, csak azt tudtam, hogy legalább 5 kilós. Süllőt sejtek, bár moz­gása nem rá vall. Még fel sem tudtam fogni, hogy a mólótól milyen messze kerültem, amikor fellőtték a pi­ros jelzést is. Mi lesz ha a vi­har... Feltettem mindent egy lapra! Lesz, ami lesz! Zsinórom elég nehézkesen mozog, teljes fel­szerelésemet igénybe véve, erőltettem a halat. Csodák cso­dája enged az erőszaknak. Most már biztatom magam, az ő ereje sem véges! így nyerem a zsinórt méterről méterre, harcolva az életéért küzdő hallal, mene­külve a természeti elemekkel szembeni, egyenlőtlen küzde­lem elől! Már-már azon morfondíroz­tam, hogy elvágom a zsinórt, hisz egy balatoni vihar nem tréfa - említve dr. Hunyady At­tilát. De végre itt van, érzem már. Hatalmas nagy hal. A játé­kos fehér hullámok között meg­jelenik egy farok, majd egy for­dulónál ezüstösen csillogó test. SÜLLŐ! De mekkora, te jó ég! Lehet vagy 6 kilós. Szinte min­den porcikám reszket, miköz­ben az átélt fenevadat kieme­lem. Megvan! Még épp jókor, irány a part, mert a vihar egyre jobban közeledik. Végkimerülésig eveztem, szinte az utolsó pillanatban ér­tem partot, mikor „kirobbant” a vihar! Szerencsére már a szá­razföldön gyönyörködhettem a szép 6 kiló 35 dekás zsákmány­ban, és köszönhettem a kétsze­res szerencsét a horgászok vé­dőszentjének, Szent Péternek. Amikor én még horgász voltam Még soha nem jártunk olyan közel az élő Köröshöz, mint azon a nyári délelőttön, amikor az angolnát fogtam. Lélek­vesz­tőnkön az imitt-amott foghíjas nádrengeteg között lavíroztunk, hogy valamilyen kikötésre alkalmas helyet találunk. Ez a fog­lalatosság annyira lekötötte energiáinkat, hogy társaim végül kiraktak egy elhagyatott, a gyékény mélyén megbúvó stégre, s tovább eveztek a zsilipek irányába. Abban maradtunk, hogy hirtelen jött ötletük megvalósítása után visszajönnek értem. De a sietség ritkán szül jó dolgokat. Épphogy kikászálódtam a csónakból és igyekeztem használhatóvá tenni készségemet, mi­kor eszembe jutott, minden csalim és villantom azon az egyre távolodó ladikon van, amelyik tőlem megkönnyebbülve vidá­man siklik a folyó felé. Hát ez pech. Lelki szemeim előtt már láttam is, hogy néhány óra múlva, az unalomtól kinyúlva, mi­lyen kaján ábrázattal vesznek fel cimboráim, amikor megtalál­nak... Hallottam már sokféle csaliról, mesélték, hogy Fiatal nádhajtással miként lehet amurt fogni, de arról egyetlen törté­net sem szólt, mi a fenét lehet kezdeni, ha a közelünkben csak buzogány van. Próbáltam én giliszta után kutatni, ám ilyenkor minden gyűrűsféreg a föld mélyén röhög magában. Elkesere­désemben, tehetetlenségemben a vizet bámultam, s láss csodát, a trepni cölöpéi között egy szitakötőlárvát vettem észre. Fo­galmam sem volt róla, hogy igazán mire jó, de legalább mozog a horgomon - gondoltam. S igazam lett. A közelben találtam egy tégladarabot, erre támasztottam bo­tomat, de jóformán be sem lógattam a felcsalizott zsinegemet, már elkezdődött a tánc. Egy pillanatra hajoltam le, hogy vala­milyen sárdarabból kapásjelzőt biggyesszek a damilra, mikor felszerelésem „elindult” a víz felé. Odaugrottam, bevágtam..., ez tuskó, más nem lehet, hiszen majd szétszakadt az orsóm. Újra próbálkoztam, hátha kiakad. Sikerült, minden ellenállás nélkül húztam kifelé a fenekezőt. Meglepetésemre a bot végén valami sikló­féle himbálódzott. Kiderült ez egy angolna. A sike­res fellépés után mégis órákat unatkoztam a parton, mert csak visszatérő barátaim tudták megszabadítani készségemet a mohó angolnától, amíg ők nem jöttek segíteni, várnom kellett. Petrik József Pingpongoznak a pecások A téli időszakban rozsdásodó horgászreflexek „karbantar­tása” érdekében az Alföldi Por­celángyár és a Hódmezővásár­helyi Polgármesteri Hivatal immár harmadik alkalommal hirdette meg horgász-ping­­pongversenyét, így hat verseny­számban (ifjúsági leány és fiú, felnőtt női és férfi, valamint nyílt egyes és páros) mérhetik össze tudásukat azok, akik sze­retik az asztaliteniszt és érvé­nyes horgászigazolvánnyal is rendelkeznek. Pecásaink bizo­nyára hosszantartó küzdelmek­ben döntik el a helyezések sor­sát. Itt döntő lehet a jó ideg, amellyel horgászaink többsége rendelkezik. A versenyt február 14-én 8 órától rendezik meg az Alföldi Porcelángyár Rt. sportcsarno­kában (Hódmezővásárhely, Er­zsébeti út 7.), és ugyanerre a címre lehet elküldeni a nevezé­seket Prokop István részére feb­ruár 10-ig. Nevezni még a 62/345-222/318-as telefonszá­mon is lehet. Február 14-én te­hát eldől, hogy ki a legjobban pingpongozó pecás. Ezek után persze azt sem lenne érdektelen megtudni, hogy ki a legjobban pecázó pingpongos. A Komáromi HE tervei Ünnepi versenyre készülnek A héten tartotta a második vezetőségi ülését a Komáromi Horgász Egyesület. A húsztagú vezetőség az aktuális gondokra és az évi tervek végrehajtásának menetére helyezte a főhang­súlyt. Hamarosan el szeretnék kezdeni a koppánymonostori Holt-Duna-ág részleges lehalá­szását, s a halakat áttelepíteni a Rüdiger-tóba. Ezzel jelentős összeget meg tudnának takarí­tani. A vezetőség sajnálattal vette tudomásul, hogy a monos­tori holtág, valamint a Rüdi­­ger-tó kotrására az önkormány­zat nem szán pénzösszeget. Az ülésen elhangzott az is, hogy fontos lenne a tó déli part­jának a megvilágítása is, így ta­lán kevesebb lenne a hallopás. Ugyanitt pedig nem ártana egy kisebb illemhelyet is felállítani. A tervek között szerepel egy klubhelyiség kialakítása, de egyelőre még nem tudják hol lesz erre lehetőségük. A vezetőség beszámolt arról is, hogy egy komoly ellenőrzési rendszabályt is szeretnének ké­szíteni, amelybe bevonják a rendőrséget és a vízirendészetet is. Az egyesület idén lesz 45 éves. A jubileum tiszteletére május elsején, a „Komáromi Napok” keretében ünnepi hor­gászversenyt rendeznek, s ké­szülnek egy kiállítással is. A Komáromi Horgász Egye­sület minden hónap első kedd­jén tartja vezetőségi ülését 17 órától a Közösségi Házban, ahová szeretettel várják az ér­deklődő horgásztársakat. Pecázás a Rüdiger-tóban Fontos tudnivalók A horgászegyesületi tagsá­got országosan egységes hor­gászigazolvány tanúsítja. Tar­talmazza a horgász személyi adatait, lakcímében, személyi igazolványának számában bekövetkezett esetleges vál­tozásokat. A horgászegyesü­let évről évre abba jegyzi be az egyesületi tagság megújí­tását. Abban az esetben, ha a horgász két, vagy három hor­gászegyesületnek is tagja, ennek a ténynek a rögzítésére is rovatok állnak rendelke­zésre. Ha a horgász más hor­gászegyesületbe kíván át­lépni, az átigazolást is a hor­gászigazolványba kell beje­gyezni. Van a horgászigazol­ványnak olyan rovata is, ahová a horgászattal kapcso­latos kitüntetések, elismeré­sek, illetve jogerős fegyelmi büntetések jegyezhetők be. Ugyanitt igazolja az egyesü­let a sikeres alapismereti be­számolást. A horgászigazolvány végül besorolja az egyesületekre, il­letve a halászatra-horgászatra vonatkozó jogszabályokat, a horgászegyesületi tagok jo­gait és kötelességeit, illetve a fegyelmi vétségeket és bünte­téseket. A horgászjegyet a MO­­HOSZ a horgászegyesületek útján adja ki. Kiállításától a naptári év végéig érvényes. Tizennégy éven felüliek ese­tében csak a személyi igazol­vánnyal együtt jogosít horgá­szatra. (Folytatjuk) : Csejtei A süllő horgászata Érdekesnek ígérkező előadásnak lehetnek tanúi mindazok, akik érdeklődnek a horgászfortélyok iránt. Február 17-én, 16 órától a Puskin Művelődési Otthonban dr. Hunyadi Attila mesterhorgász a süllő és a csuka fogásáról mondja el tapasz­talatait, ismerteti a különböző „praktikákat”. Negyvenéves a Szőnyi DHE A közelmúltban megtartotta éves rendes közgyűlését a Sző­­nyi Dolgozók Sporthorgász Egyesülete. A gyűlésen megjelent Karikó Balázs alpolgármester és Kecs­kés András, a MOHOSZ me­gyei intéző bizottságának tit­kára is. A rendezvényt Óvári Gyula elnök nyitotta meg, majd ismer­tette a napirendi pontokat. A je­lenlevők az egyesület titkárától hallhatták az 1992-es év beszá­molóját, az idei év terveit, és a távlati tervekről is szó esett. A szőnyi kórház mögötti ta­vat viszonylag kevesen ismerik, s azt még kevesebben tudják, hogy az egyesület tagjai közös­ségi munkában alakították ki a tó környezetét is. A tó jelenleg az önkormányzat tulajdonában van, s ennek fejében a horgá­szok tartják rendben, ők csino­sítják a környéket, a pihenőpar­kot is. Tavaly 15,4 mázsa halat tele­pítettek. Tilalmi időben hasvíz­kor ellen gyógytápszert kaptak a halak, a vizet mészhidráttal fertőtlenítették a szőnyiek. 1992-ben elkezdték a tó bővíté­sét is, amelyet idén folytatnak, de ezek a munkálatok évekig is elhúzódhatnak. Több ezer köb­méter földet kell elhordaniuk, de hát itt is szűkösek az anyagi lehetőségek. Az elképzelések szerint az új meder 1550 négy­zetméter alapterületű lesz majd, másfél méter mélységben. Át­emelik majd a vizet az új me­derbe, ezután kiszárítják, majd iszaptalanítják a régi tó helyét. A tagokat elsősorban az a gondolat foglalkoztatta, hogy a Duna etikátlan halászatára (vil­lanyhalászat), milyen magyará­zatot tud adni a vezetőség és a meghívottak. A jelenlegi halá­szati törvény még nem született meg, így nem tudtak erre a kér­désre érdemleges választ adni. A vízirendészet képviselője ígé­retet tett arra, hogy az Eszter­­gomi Úszófalu önálló HTSZ munkájára fokozottan figyelnek majd a jövőben. Óvári Gyula elnök elmondta azt is, hogy az egyesület az idén lesz negyvenéves. Eddig is tar­tottak baráti összejöveteleket, ahol a családtagok is részt vet­tek a jó hangulatú horgászato­kon, ahol együtt készítették az ízletes halászlevet. Nem lesz ez másképp az idén sem, de mind­ezek mellett több horgászver­senyt is rendeznek majd. A negyvenéves jubileum alkal­mából február 27-én, horgász­bált tartanak a DHE-sek ame­lyet a MOHOSZ megyei intéző bizottsága is támogat. A közgyűlés után a horgá­szok most is felelevenítették a régi sztorikat egy pohár ital mellett. Kovács László A márna a gyors folyású folyókat kedveli Folyóvizeink egyik legnagyobbra növő békés sporthala márna. Tipikus folyóvízi hal. Hosszúra nyúlt hengeres teste, erőteljes uszonyai, alkal­massá teszik a gyors vízfolyás leküzdésére. Az ál­lóvízben nemigen találja meg életfeltételeit. A kisebb példányok a bővizű, gyors folyású pa­takokban is megtalálhatók. A nagyobb, többkilós példányok azonban a gyors folyású, nagyobb esésű, legalább 20-30 méter széles folyókban tar­tózkodnak, azoknak is a sebes, mély részein. A nagy folyókban előszeretettel keresi fel a szennyvízbefolyók környékét, ahol bő táplálékot talál. Általában minden olyan helyet, ahol hirtelen mélyül a meder, s a hordalék lerakódik. Ezeken a helyeken rendszerint nagyobb csapatok gyüle­keznek. A málna a sekélyebb part menti vizekre inkább csak áradáskor vonul. Meg kell még jegyezni, hogy húsa jóízű, de na­gyon szálkás. Ikrája mérgező, emberi fogyasz­tásra nem alkalmas. Hányingert, hasmenést okoz. A málna mindenevő. Fő táplálékai apró állati szervezetek, férgek, giliszták, rovarok, csigák, kagylók, amelyeket lefelé nyíló szájából lelógó négy bajuszszállal tapogat ki a hordalékból. Meg­eszi az apró halivadékot is. Csalétkül a horgászok is gilisztát, lóbogarat, tiszavirág álcát, apró sajt­­kockákt tűznek fel a horogra, de jó eredményt ér­nek el apró, párizsiból vágott kockákkal, sőt fehér szalonnakockával is. A márnának kétféle módon kínálhatjuk fel a csalit a vízfenéken: fenekezéssel és úszós horgá­szattal. A megvalósítás azonban egyik módszer­nél sem egyszerű. Fenekezésnél figyelembe kell venni, hogy a márna erős, szívósan védekező hal. A gyors fo­lyású vízben mégsem használhatunk rövid botot és vastag, erős zsineget. Az örvénylő vízfolyás­ban a zsinór hol megfeszül, hol meglazul. A márna kapása sokszor apró ütésekkel kezdődik, amikor még nem szabad bevágni, csak akkor, amikor határozottan megindul a zsinórral. De a zsinór lazulásánál sem lehetünk biztosak abban, hogy vajon a víz örvénylő mozgása lazította-e meg a zsinórt, vagy a máma jött a part felé, ami­kor is azonnal be kell vágni. - énte -

Next