24 óra, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-11 / 59. szám
1993. március 11., csütörtök PECABOT — HORGÁSZZSINÓR Nem akármilyen szégyen érte a képen látható óriási busát, hiszen minden rendes halhoz illően a végtisztességet szájon át szokta, volt megadni magának. Nem így azonban ez a bánhidai busa, amelynek vesztét a farka okozta. Történt pedig azon a február végi napon, hogy vígan lubickolt a tatabányai hőerőmű melegágyában, s az izgő-mozgó farka valahogy beleakadt egy horogba. Előbb nem vette komolyan az esetet, s csak úgy félvállról kezelve elindult az orra után. Ment vagy jó ötven métert, amikor érezte, hogy valaki erősen húzza a farkát a part felé. Küzdött, mint minden valamirevaló élőlény, akinek a farkába akadt valami idegen test. Márpedig a parton álló Staudinger János jó erősen tartotta botját, s igyekezett „meggyőzni” az akkor még általa nem látott, de kezével érzett erős zsákmányt arról, hogy jobb lenne mihamarabb kifáradnia és feladnia a harcot. Nem így azonban a bánhidai busa. A maga 36 kilójával bele-belefeszült a farka tövében megbúvó horognak, s újra nekiindult a tónak. Húszperces egyoldalú küzdelem után végül is a partközelbe érve a botot tartó, s a köréje sereglők tömge ámulva látta, hogy nem akármilyen példány vívja csatáját a pecással. A segítségre sietők egyike vágóhorgot hozott, s ezzel próbálták jobb belátásra bírni a menekülő busát, mert ekkor már mindannyian felismerték. A kopoltyú alá vágott vágóhorogból végül is újra kitépte magát a bús busa és mintegy 100-150 métert visszaúszott a gát felé, de már egyre fáradtabban. A szerencsés horgász, s a segítségére sietők ekkor már látták, hogy különleges helyen akadt meg a horog, s megállapították, hogy a ficánkoló busának a farka okozta a vesztét. Aztán ahogy nőtt a fáradtság, egyre közelebb került a parthoz a zsákmány, s előkerült egy nagy merítőháló is, amelyet Staudinger János barátja, Rácz Ferenc szép komótosan a bús busa fejére húzott, majd közös erővel szárazra húzták a kapitális példányt. Otthon előkerült a mérleg, a fényképezőgép s a centiméter. Harminchat kilót mutatott a mérleg nyelve, s az 1,2 méter hosszú 86 centi átmérőjű busát végül is Méri János hentesmester annak rendje-módja szerint megnyúzta, majd a szerencsés horgász feleségével, Mária asszonnyal 21 darab takaros kóstolócsomagot készített belőle, úgy, hogy a fejet külön téve, azt Oroszlányban egy preparátor készítse ki, s majd díszelegjen a trófeák között. Ez annál is érdekesebb, mert Staudinger János édesapja erdész és hivatásos vadász volt, s fia tőle örökölt egy csomó szarvasagancsot, de miután ő nem folytatta édesapja mesterségét, így a horgászatban lelve kedvét végül is ő is igazi trófeával büszkélkedhet, hiszen az óriás busa valóban kapitális példányú feje méltóképpen reprezentálja a horgászatot. Staudinger János ezt az évet már jól kezdte, hiszen az év első napjaiban fogott már egy nyolckilós amurt, egy öt kiló feletti harcsát és két pontyot, amelyek együtt 11 kilót nyomtak. Jusztin Tibor A farkába akadt Bús-e a bánhidai busa? A finom húsú ragadozó hal A sebes és a szivárványos pisztráng A pisztráng a legjobb húsú halaink egyike. A gyors folyású, hideg vizű hegyi patakok lakója, de megél a hideg vizű tavakban is. Zömök, hengeres teste oldalt kissé lapított. Háta zöldesbarna, oldala sárgászöld. Feje, szeme nagy. Szájnyílása a szem hátsó széléig ér. Testét aránylag nagy vörös, fekete pettyek tarkítják. Úszói jól fejlettek. A sebes pisztráng a leggyorsabb vízfolyásban is villámgyorsan halad. A hátúszója mögött apró zsírúszója van. Félénk, óvatos hal. Kiválóan lát és fejlett a rezgéseket felfogó érzékszerve. Ezért a vízparton órtosan kell közlekedni, a vizet nem szabad túlságosan megközelíteni. Még a vízre vetődő árnyék is elriasztja. A nagyobb példányok állandó búvóhelyen vagy annak környékén tartózkodnak, a kisebbeket még a búvóhely környékéről is elzavarják. A pisztránghorgászathoz nem szabad természetes csalit használni. Ezekkel (giliszta, szöcske, rovarlárva stb.) a patak halállománya rövid idő alatt kipusztítható. A külföldi pisztrángos vizeken csak műléggyel vagy apró villantóval szabad horgászni. Műlegyezéshez a legyek roppant választéka áll rendelkezésre. Válasszuk közülük azt, amely leginkább hasonlít a víz fölött röpködő legyekhez. A szivárványos pisztráng alakja és tulajdonságai rendkívül hasonlítanak a sebes pisztrángéhoz, bár teste kissé nyújtottabb, mint fajtestvéréé. Feltűnő különbség van azonban a színezésükben. A szivárványos pisztráng háta szürkéskék, oldala ezüstös, némi zöldes árnyalattal. Testén nincsenek piros pettyek, csupán apró fekete pettyek tarkázzák a testet. A hímen az oldalvonal mellett hosszanti piros sáv húzódik, színezete „szivárványos” benyomást kelt. Szereti a hideg vizet, de annak hőfokára nem annyira érzékeny, mint a sebes pisztráng. Horgászatához ugyanazt a műlegyes felszerelést használhatjuk, mint a sebes pisztráng horgászatához. P. S. A sebes pisztráng A szivárványos pisztráng Vendéghorgász Nincs akadálya annak, hogy más egyesület kötelékébe tartozó, vagy más vidékről odalátogató horgásztársunkat horgászásra hívjuk meg. Részükre azonban minden esetben be kell szerezni az adott terültre érvényes területi engedélyt, mert saját ilyen engedélyük csak a magunk horgászatára jogosít fel. Ezt elmulasztva szabálysértést követtetünk el. Amikor én még horgász voltam A folyó tükörsima felszínét csak egy-egy apróbb halraj riadt menekülése fodrozta. Az öregebb horgászok süllőre, ha nem mindjárt süllőkre gyanakodtak. Az most nekem is jól jönne, gondoltam, s legalább az át támolygó villantómat is kipróbálhatom, így történt, hogy a stégen állva először jobbra, a rablások irányába hajigáltam a blinkeremet. Néhány percnyi próbálkozás után egy fél méteres, hatvancentis süllő fickándozott a hármashorgon - no nem jószántából. Szép, szép, de ezzel még nem lehet dicsekedni, s enni még kevésbé lehet belőle, főleg, ha hárman-négyen is meg akarjuk kóstolni... Tehát kísértsük tovább a szerencsét. Dobás balra is. A villantó vidáman támolygott egyszer, kétszer..., tízszer. Semmi. Kezdtem unni ezt az ostorcsapkodást. Néha ugyan megközelítette egy-egy süllő a blinkert, de csak nem akart rávágni. Gyanítottam, nem dobom be elég messzire a műcsalit, s így kevés ideje van leendő prédámnak az érzékelésre, majd az üldözésre. Ha viszont a pergetés iramát lassítom, könnyen elakadhatok a hínáros, sziklás part közelében. Annyit pedig egyetlen hal sem ér, hogy beszakadjon az én vádi új Aba villantom. Miközben ezen lamentáltam, egykedvűen tovább tekergettem az orsón a zsinórt, s hirtelen erős ütés rázta meg felszerelésemet. Szinte ugyanabban a pillanatban megrántottam a botot, lám egy újabb, az előzőhöz hasonló süllő billegett a végén. Nem tévedés, valóban billegett, mert a blinker horga a kopoltyújába akadt, így, kezes bárányként érkezett „rendeltetési" helyére és nekünk is megvolt a vacsoránk. -petrik „Villannyal”? A közelmúltban többen is panaszkodtak, hogy az Esztergomi Úszófalu önálló HTSZ villanyhalászattal próbálja zsákmányul ejteni a halakat. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy ez a módszer engedélyezett. Filó György rendőr századost, a komáromi Dunai Vízirendészet parancsnok-helyettesét kértük, mondja el a véleményét a fentiekkel kapcsolatban. - Természetesen, a horgászoknak fájó, hogy az esztergomi halászok is ezzel a módszerrel élnek. A horgász órák hosszát vár arra, hogy végre a botjára akadjon a hal, s lehet, hogy egész nap kint ül a vízparton, mégsem fog semmit. Ezzel szemben a halászok rövid idő alatt nagy mennyiségű halat halásznak le. A villanyhalászat államilag engedélyezett. Mi nem tudunk semmit tenni ez ellen... Itt szeretném megjegyezni, hogy ugyanolyan embertelen módszernek tekintem a horgászok részéről a „gereblézést”, mint a villanyhalászatot a halászok oldaláról. Ha megváltoztatják a halászati törvényt, akkor természetesen annak értelmében lépünk majd fel. Kovács László Fondorlatos horgász A halasboltba betérve, a boltvezetőnő az alábbi mesébe illő történettel kezdte. Négy óra tájban egy középkorú férfi, hátán horgászfelszerelésekkel, megtömött hátizsákkal megjelent itt nálam, érdeklődve, lehet-e halat kapni. Mennyit óhajt uram! -válaszoltam és máris egy nylontasakba helyeztem, jó két és fél kilós potykát. Mint a katonatiszt úgy fizetett. Megköszönve, távozni készült, de alig lépett kettőt, megfordult és arra kért, segítsen beletenni a potykát a szákjába. Elindult, amikor, hirtelen ismét visszalépett és arra kért, hogy legyek szíves a halat a szákkal együtt a haltároló vizébe jól megmártani... Simléderes sapkáját kissé a jobb szemére húzta, élve a gyanúval, nehogy felismerjék, elköszönt, s ajtót nyitva hagyva maga után, mint a rakéta, úgy kiosont a boltból. Csak később esett le a húsz fillér. Eddig a történet. Hát igen, ugyanis a kedves horgásztárs már kora reggel eljött Tatabányáról a Cseke-tóra, azonban a hosszú várakozás nem hozta meg neki a kívánt szerencsét, így próbálkozott otthon „bizonyítani”, hogy nem hiába jött el korán hazulról. Nem árt a kedves horgászfeleségek figyelmét ráirányítani arra, hogy ha gyanús a dolog, sántít valami, időnként meg kell nézniük a fogási naplót, az mindent elárul. Őszinte volt-e a férj, vagy gyenge volt a kapás, esetleg a „zavarosban” horgászott? Huszti Levente 5 Pisztráng a horgon Használt a kandicsrák A tatabányai Mittelbach József körülbelül húsz éve kötött barátságot a pecabottal. Tízévi „szelíd” pontyozás és állóvizi horgászat után lehetősége nyílott arra, hogy pisztrángozzék. A Bakony nyugati szélén folyt a Viszló-patak (Mára már kiapadt a szerző), történetünk itt kezdődött. - Csak elméleti ismereteim voltak a pisztrángfogásról - kezdte beszélgetőpartnerünk. - Kövi Gábor leírásaiból tanulmányoztam a különböző módszereket. Eleinte tirolifás eljárással úgynevezett nimfával pisztrángozott. Általában 80 dekás, egykilós zsákmányokig jutott. Mígnem össze nem ismerkedett egy környékbeli tapasztalt horgásszal, Bencsik Györggyel. - Gyuri bácsi tanított meg a kandicsrák utánzat kötésével - emlékezett vissza. - Ekkor jött egy nevezetes nap, ezerkilencszáznyolcvanhét július tizenhatodika, délelőtt fél tizenkettő... Egész reggel eredménytelenül dobáltam. Nem használt sem a száraz, sem a nedves légy, mint csali. S ekkor tettem fel a horogra a kandicsot. A Csilla-major alatti szakaszon sikerült egy három kiló hatvan dekás szivárványos pisztrángot kifognom (6,15 kg, az országos rekord). A Viszló-patak rendkívül gyors folyású, s azon a szakaszon, mintey 2 méter széles és 1,5 méter mély. Erejét, leginkább a percenkénti 120 köbméteres vízhozam fejezi ki. Mivel a pisztrángozáshoz használatos merítőháló nyele rövid -jegyezte meg Mittelbach József - bele kellett mennem a vízbe a halért. Az, meg vitette magát az árral, mint a veszedelem. Akasztásnál a pisztráng ugyanis kifli alakban meghajlik, s úgy utazik a hullámokon. De egyébként is igen erős. Mellig álltam már a mederben. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egyszer csak visszafordult a pisztráng. Ám a kis merítőháló elakadt a hátam mögötti fa ágában, így nem tudtam szákolni. A sodrás viszont mellemhez hozta a halat. Erősen magamhoz szorítottam a pisztrángot, s éppen akkor letörött a horog hegye... Ezt követően minden évben fogtam ezen a környéken két kiló fölötti pisztrángokat. De nyolcvankilencben kiapadt ez a vízfolyás. Idén viszont újra alkalmam nyílik egy kis pisztrángozásra. Most, április végén a Pinka-patakon - ez Szombathely mellett folyik - próbálunk szerencsét. Petrik J. Pisztrángok terítéken. Kalapban Mittelbach József II. Hunyady Attila előadása Tatabányán A „süllőkirály” nagy sikere A horgászatnak, pontosabban a kifogott, mondhatni kedvenc halaknak vannak specialistái. Ezek a szakemberek úgy ismerik ezeket a kiválasztott fajtákat, mint a tenyerüket. Tudományos módszereket dolgoztak ki ezekről a halakról, ismereteiket előadások keretében adják át a horgásztársaknak. Ilyen nagymester volt a napokban Tatabánya vendége, Dr. Hunyady Attiláról, aki nemzetközileg elismert szakember, azt mondják, hogy ő a „süllőkirály”. Erről az életéhez elszántan ragaszkodó halról tartott előadást a Puskin Művelődési Ház különtermében. Az érdeklődésre jellemző, hogy alig maradt üres hely a tágas teremben. Kecskés András, a MOHOSZ Komárom-Esztergom megyei Intéző Bizottságának titkára köszöntötte a közönséget és az előadót. Ezután dr. Hunyady Attila, aki számtalan szakcikket írt, alkotásai ott sorakoznak minden horgászat iránt érdeklődő könyvespolcán, nagyon élmény- és életszerűen beszélt. Előadásának első részében, a kezdő süllőző horgászok számára adott, igen széles körű áttekintést, a süllő táplálkozási, szaporodási szokásairól, rejtőzködő életmódjáról. A süllő mint megtudhattuk, rendkívül érzékeny a felkeveredő iszapra, amely kopoltyúlemezei közé keveredve fulladást okoz, ennél az oxigénre igen kényes halfajnál. Ezért is keresi a folyókban a köves, akadós, mélyebb vizű és természetesen az oxigénben gazdagabb részeket. Folyóvizeinkben, a még el nem iszaposodott meder ad jó ivó- és búvóhelyet a fogassülőnek. A tavakban a homokos, köves terepet szereti. Az előadás második felében a süllő horgászatának különböző módszereit mutatta be. Képekkel, újságokkal illusztrálva, színes beszéddel fűszerezve. A műcsalikkal való horgászatot, a tisterek, rapalék, támolygók, körforgók, szakszerű használatát, melyből kiderült, ezek a szerszámok nem csodafegyverek, de a hozzáértő horgász kezében szép eredményeket és sikereket hozhatnak. Felforrósodott a levegő a teremben, amikor a mártogató, tapogató módszereket mutatta be az előadó. A közel harmincévi dunai süllőzés, az évek során felgyülemlett rengeteg tapasztalat, és a jóízű anekdotázó stílus, megmutatta, nem véletlenül hívják hazai vizeink „süllőkirályának”. Csak a dunai tájat féltő, a természetbe vágyó sporthorgász tud ennyi szenvedéllyel és szeretettel szólni kedves haláról a fogassüllőről. A jól sikerült előadást kötetlen beszélgetés követte a népszerű előadó és hallgatósága között. énte Rianus... A Palatinus-tó horgászai alig várják a pecaidényt. Az első igazi jó jelet, hatalmas dörrenés kíséretében hallhatták. A tó jege megrepedt, a rianás fülsiketítő volt. A tavasz egyik előhírnökének a horgászok örülnek a legjobban. Lehet „fényesíteni" a horgokat... Kiss T. J. felvétele a rianás pillanatában készült.