24 óra, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-01 / 205. szám
12. OLDAL - 24 ÓRA Tyson-Golota meccs Michigan államban Október 20-án a Michigan állambeli Auburn Hills Palace-ban kerül sor az amerikai Mike Tyson és a lengyel Andrzej Golota nehézsúlyú profi ökölvívó ranglista-mérkőzésre. A 48 győzelmet számláló amerikai tavaly októberben mérkőzött utoljára hazájában. Akkor Orlin Norrist gongszó után ütötte meg, aki a megsérült, ezért eredményhirdetés nélkül ért véget a találkozó. A 36 győzelmet (ebből 29 K.O.) és 4 vereséget jegyző Golotának szintén volt már botránya. Négy éve előbb júliusban, majd decemberben is leléptették mély ütésért Riddick Bowe ellen. ■ Rendszeres, kora reggeli, naponta 1 órás munkára munkavállalót keresek Dunaszentmiklós és Koppánymonostor területére. A munka nyugdíj vagy főállás mellett is elvégezhető! Érdeklődni lehet: 34/540-105 munkanapon 8-16 óra között. a 24 ÓRA TORODALTÁRÓ területére kézbesítőt keres. Feladata a lap eljuttatása az előfizetőkhöz - új előfizetők gyűjtése Telefon és vállalkozói igazolvány * « előnyt jelent Jelentkezni lehet Debreczeni Zsolt ügynökségvezetőnél 06/60-469-032 S PORT Százötven megyei induló Több mint négyezer nevező a Nike félmaratonon Vasárnap rendezi meg a Budapest Sportiroda a hagyományos Nike Budapest félmaraton futóversenyt. A 21,1 kilométeres táv rendszeres felkészülés mellett bármely amatőr futó számára teljesíthető. Az eseményen 1996-ban még csak 1800- an, tavaly már 3600-an indultak. Idén 4 nappal a rajt előtt 4000-en jelentkeztek. Közülük 770-en életükben először próbálkoznak, meglepő módon 25 százalékuk hölgy. Komárom-Esztergom megyéből eddig 150-en adták le nevezésüket, 17-tel többen, mint tavaly. A legjobb hazai futók is rajthoz álltak 500 ezer forintos pénzdíjért. A női és a férfi győztes 80 ezer forintot kap, és időeredményük függvényében további tízezreket vehetnek át. Az olimpia előtti felkészülés egyik fontos állomásának tekinti a Nike Budapest félmaratont a győri Földingné Nagy Judit, aki Sydneyben a női maratonfutásban képviseli hazánkat. Ott lesz a rajtnál az amatőrök között az élete első maratonjára készülő Németh Lajos meteorológus, és az 1.33-as szakállas egyéni csúcsát megdönteni készülő Nagy Bandó András is. Jelentkezni péntekig még 2350 forintos nevezési díjért lehet a Budapest Sportirodában. Bővebb információ a 267-6560-as telefonszámon kérhető. % A MOB újabb támogatója Schmitt Pál, a MOB és Hans Savonije, a The Coca-Cola Company Közép-Európai Divíziójának elnöke írta alá azt a megállapodást, amelynek értelmében a sporthoz ezer szállal kötődő világcég 2005 elejéig támogatja a magyar olimpiai mozgalmat. A jelentős mértékű együttműködést méltató köszöntőjében Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy a Coca-Cola a nemzetközi olimpiai mozgalom legnagyobb és legrégibb támogatói közé tartozik. Ezért is elismerés a magyar sport számára ez az új együttműködés. Az atlantai székhelyű cég 1928 óta van kapcsolatban az ötkarikás játékokkal.__________________■ a 24 ÓRA SÁRISÁP területére kézbesítőt keres. Feladata a lap eljuttatása az előfizetőkhöz - új előfizetők gyűjtése Telefon és vállalkozói igazolvány k: * előnyt jelent Jelentkezni lehet Debreczeni Zsolt Ügynökségvezetőnél 06/60-469-032 a 24 ÓRA CSOLNOK területére kézbesítőt keres. Feladata a lap eljuttatása az előfizetőkhöz - új előfizetők gyűjtése Telefon és vállalkozói igazolvány előnyt jelent Jelentkezni lehet Debreczeni Zsolt ügynökség vezetőnél 06/60-469-032 S&PCENTRUM ÁRUHÁZ PÁRATLAN Hét VÉG AJÁNLAT! MA ESTE 10-IG NYITVA! JOVŐRE FIZETI - HITELAKCIÓ Bármely tv, video, mosógép és tűzhely hitelvásárlása esetén -30% előleg befizetésével - a törlesztést 2001 Januárjában kezdi. Futamidő: 12 vagy 18 hónap CSAK NÁLUNK! Egész nap AZ ŐSZ SLÁGERE: O Lombszívó _24-990 Ft 9990 Ft O Női harisnyanadrág 30 den 169 Ft Q cipő ^ 3990 Ft O Fiú M9érP _ _ _ _ cipők 3990 Ft 14 órától -20% O Szótárak Akadémiai Kiadó kéziszótár, kisszótár útiszótár, szinonima szótár O Tarzan videofilm 3-őeüT!2700 Ft O Tarzan plüssfigurák 1690 Ft-tól 16 órától Egymással variálható: O Női blézer 6990 Ft O Női alj 2990 Ft O Női nadrág ---— -............... 4990 Ft 18 órától Egymással variálható: O Vasaló- -499crTt állvány 3990 Ft O Vasaló- -TStrFt , huzat 599 Ft O Moulinex vasaló Ax8, gőzölős, 1400 W 4990 Ft 20 órától O Budmil szabadidőruhák [p’Ö h Gőzerővel készülnek a kung-fusok A tizenkét éves őstehetségtől kiváló eredményeket várnak A tatabányai Chinese Boxing Kung-fu Harcművészeti Sportegyesületnél Kiss Ottó 4. dános és Jelinek Ferenc 2. dános kung-fu mester vezetésével nagy erővel folyik a felkészülés a novemberi gödöllői nemzetközi harcművészeti versenyre, valamint a 2001- ben rendezendő tatabányai Harcművészeti Világfesztiválra, melyet a Városi Szabadidő Sportszövetség rendez, Vadócz László irányításával. Kiss Ottó szeretné, ha az elkövetkezendő versenyeken a tavalyi, Budapest Sportcsarnokban megrendezett kung-fu-világbajnoksághoz hasonló jó eredményeket érnének el tanítványai. Külön kiemelte az őstehetség Erdei Barnabás tanítványát (nyílt harcművészeti versenyeken többszörös 1-2. helyezett, a vb-n 4. és 5. helyezett), aki 12 éves kora ellenére időt, energiát nem kímélve télen és nyáron is keményen tréningezik, hogy a nívós versenyeken kiváló eredményeket érjen el. Tőle kiugró eredményeket várnak a jövőben. A mester dicsérő szavakkal illette a csapat többi tagját is szorgalmukért és kitartásukért a cseppet sem könnyű harcművészeti megmérettetéseken való sikeres szereplésükért. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben sem fog ez a pozitív hozzáállás megváltozni. Szeptembertől ismét a megszokott helyeken, az alábbi időpontokban kezdi tréningjeit a Chinese Boxing Kung-fu HE: Tatabánya- Újváros, Móra Ferenc Általános Iskola, hétfő, szerda 18 órai kezdéssel. Tatabánya (Bánhida), Éltes Mátyás Általános Iskola, kedd 18 óra, péntek 16.30 órai kezdéssel. Környe, Faluház kedd, csütörtök 16 órai kezdéssel. Erdei Barnabástól további sikereket várnak A TKC elindul a Százhalom Kupán Szeptember 2-án és 3-án (szombatvasárnap) az NB I-ben szereplő százhalombattai csapat kétnapos nemzetközi kézilabdatornát rendez Százhalombattán, melyre a Tatabányai KC férfiegyüttesét is meghívták. A részt vevő együtteseket két csoportba osztották, az egyikbe a Komlói Bányász, a jugoszláv Jugovic Kac és a Tatabányai KC, míg a másikban a Priboly, az osztrák Union West Wien és a Százhalombatta kapott helyet. A tatabányai együttes szombaton 13 órától a Komlói Bányásszal, aztán 16.30-tól a Jugovic Kac csapatával mérkőzik. Vasárnap a szombati mérkőzések eredményétől függően lép pályára a TKC a helyosztó mérkőzésen. Kanyó Antal, a TKC edzőjének véleménye szerint nagyon hasznos lesz ez a torna, mert hazai és külföldi első osztályú csapatok ellen játszhatnak Fülöp Péterék, és egy héttel a Magyar Kupa, valamint két héttel a bajnokság rajtja előtt jó felmérés lehet, hogy a felkészülésben hol tart most a társaság.________■ Cselgáncs Atom Kupa Pakson, a nemzetközi Atom Kupa cselgáncsversenyen a Tatabányai Judo Club versenyzői a következő eredményeket érték el: Diák „C”, 33 kg: 2. Csík Annamária, 36 kg: 5. Pokornyi Róbert, diák „B”, 41 kg: 1. László Csaba, 45 kg: 3. Juhász Sándor, 5. Lisztes Bence, diák „A”, 45 kg: 1. Tóth Attila, 2. Elek Soma, serdülő: 44 kg: 1. Csernoviczki Éva, 2. Tóth Attila, 5. Pém László, 40 kg: 3. Konkoly József, 5. Schlégl László, 63 kg: 1. Keliger Zsuzsa, serdülő: 48 kg: 7. Reichen Gábor, 52 kg: 5. Tankó Sándor, 57 kg: 5. Nauer Zoltán, ifjúsági 63 kg: 2. Keliger Zsuzsa, 48 kg: 3. Csemnoviczki Éva, 52 kg: 3. Schlégl Ágota, 40 kg: 3. Koblinger Péter, 3. Konkoly József, 5. Schlégl László. Vezetőedző: Demeter Béla és Csemnoviczki Csaba. A THAC cselgáncsosainak eredményei, ifik, 63 kg: 1. Szerencse Mónika, diák „B” korosztály, 40 kg: 1. Tiborcz Lívia.__________■ 2000. Szeptember 1., péntek Petanque-os fiatalok sikerei Tatabánya A Szigetszentmiklóson megrendezett országos petanque duplettbajnokságon a Tatabányai Petanque Klubot 15 versenyző képviselte. Az ifjúságiaknál teljes volt a siker, hiszen az indulók 60 százaléka tatabányai volt, ami megnövelte a bajnoki cím elnyerésének esélyeit. A nőknél a hazai pályán játszó szigetszentmiklósiak nem találtak legyőzőre, így a tatabányaiaknak nem sikerült a bajnoki trófea megszerzése. Eredmények, ifjúságiak: 1. Jávorcsik Ákos, Kovács Máté (Tatabánya), 2. Frank László (Tatabánya), Vermola Balázs (Szigetszentmiklósi PC), 3. Bátky Viktor, Németh Marcell (Tatabánya), 5. Vesztróczi Mónika (Tatabánya, ő volt a fiúknál az egyedüli leány induló), Franyó Péter (BSBŐ Bp.). Felnőtt, nők: 1. Domokos Ágnes, Ullmann Katalin (Szigetszentmiklósi PC), 2. Frankné Farkas Gabriella, Pancsitsné Nagy Ildikó (Tatabánya), 4. Deák Anna Mária, Gessler Gabriella (Tatabánya). Férfiak: ...7. Dr. Kovács Béla, Péli Rezső (Tatabánya). A következő megméretés szeptember 2-án, Pécsett az országos csapatbajnokságon lesz a tatabányaiak számára. A Tatabányai Petanque Klub szeretné megismertetni a 10-14 éves gyermekekkel a kiváló szabadidősportot, a petenque-ot. Kezdeményezésüket támogatja Tatabánya önkormányzata, a Magyar Petanque Szövetség és a McDonald’s. A sportág nagyszerűsége abban áll, hogy bármilyen testalkatú, adottságú gyermek bárhol játszhatja. A szükséges petanque-készlet egy részét pár hónapra kölcsönözni tudják az érdeklődőknek, és segíteni tudnak olcsó, tömegsporthoz alkalmas eszközök beszerzésében. A megyeszékhelyen és az országban első alkalommal rendeznek az iskolák részére petanque-versenyt, a tini-kupa 2001. június 10-én lesz. Október 14-én városi bajnokság rendezését tervezik Tatabánya várossá nyilvánításának évfordulójára. Érdeklődni és jelentkezni lehet levélben: Tatabányai Petanque Klub, Frankné Farkas Gabriella, Tatabánya, Komáromi út 21. III/15. 2800. Telefonon: napközben 450-012, az esti órákban 339-319. Személyesen a Jubileum-parkban délutánonként 5-7 óra között várja az érdeklődőket Frankné Farkas Gabriella, Gossler Gabriella és Frank László. m Tempós karatetanfolyamok Megyei információ A Tempo Karate Egyesület új tanfolyamot indít kezdőknek, melyekre szeptember közepéig lehet jelentkezni. Az egyesület érdekeltségi köréhez tartozó edzési helyeken megkülönböztetett szerepet kap a gyermek- és ifjúsági oktatás. A rendszeres mozgás, sportolás lehetőségével együtt kiváló mesterek kiemelt figyelmet fordítanak a szellemi nevelésre, a jellem szilárdítására, a kitartás, a szorgalom és az akaraterő fokozására. Az alábbi edzési helyeken, napokon, időpontban várják azokat, akik szeretnének shotokan karatét tanulni: Komárom, szakmunkásképző intézet szerdapéntek 18-19 óra, Tatabánya, Dózsa György Általános Iskola, kedd 16.30-17.30, csütörtök 17.30-18.30, Kisbéri Általános Iskola (alsó tagozat) kedd-csütörtök 15.30-16.30. Edzéseket vezeti: Filep Imre 3. dános mester, tel.: 16/30/217-8659. Tata, Jázmin Általános Iskola kedd, csütörtök 16-17 óra, Tata Új Úti Általános Iskola kedd-csütörtök 18-19 óra. Edzéseket vezeti: Ladányi Attila 1. dános, telefon: 16/20/994-8792. Mocsai Általános Iskola kedd-csütörtök 18-19 óra, edzéseket vezeti: Németh Zoltán 1. dános, tel.: 16/30/908-3419. Szákszendi Általános Iskola kedd-csütörtök 15-16 óra, Császári Általános Iskola kedd-csütörtök 16.45-17.45 óra. Edzéseket vezeti: Grónai Sándor 1. kyu, tel.: 344-057. ■