24 óra, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-02 / 27. szám
24 ÓRA - 2005. FEBRUÁR 2., SZERDA KÉZILABDA Gyógyulnak a Carbonex sérültjei Már egy hét sincs hátra, és megkezdi szereplését a Magyar Kupában és az NB I-ben a Tatabánya- Carbonex KC csapata. Az együttes sérültjei gyógyulnak, valószínűleg teljes csapattal léphetnek pályára Füzesi Ferenc edző tanítványai. Antalóczy Alfréd Tatabánya február 8-án, kedden 18.15 órától Csömörön vendégszerepelnek a tatabányaiak. A szintén NB I-es együttes ellen a legjobb nyolc közé jutásért játszanak Szathmáriék. 11-én, pénteken 18 órától már Győrben, az ETO ellen kell bizonyítani a Carbonexnek bajnoki mérkőzésen. Az eddig lejátszott előkészületi meccseken a sérülések miatt foghíjas volt a tatabányai legénység. Dr. Stettler Mihály főorvos elmondta: a válogatott Katzirz Dávid lábfeje még az előző csapatánál sérült meg, sokáig nem is játszott, és a válogatott edzőtáborában régi gondja ismét kínozta. Most több mint egy hétig pihentette a lábát, kezeléseket kapott, valószínűlg pályára léphet a nyitó meccsen, de a nyári szünetben műtéttel rendbe kell hozni. Szotyori István saroksérüléssel bajlódik, kezelési kúrája befejeződött. Az átlövő már edz, valószínűleg szerepelhet Csömörön. Iváncsik Tamás bal válla, vagyis a lövő keze sérült, kezeléseket kap, minden bizonnyal a szélső is pályára léphet. Kuzma Norbert jobb könyökét csak a bajnoki idény befejezése után operálják meg. Haag Dávidnak a szlovákok elleni edzőmérkőzésen sérült meg a jobb válla, az irányító rövid időn belül harcképes lesz. Kiss István combhúzódása szépen javul, a rajton valószínűleg ő is ott lehet. A főorvos hangsúlyozta: keményen dolgoztak a fiúk a felkészülési időszakban, s ilyenkor könnyebben előfordul kisebb-nagyobb sérülés, mint a versenyidőszakban. Gyerekek a gyűrűn Tata Az edzőtábor adott otthont tegnap a torna-diákolimpia döntőjének. Az általános iskolások legjobbjai a területi versenyre juthattak tovább. Az eredményeket később közöljük. Felvételünkön Eipl Dániel, a tatabányai Váci-iskola tanulójának gyűrűgyakorlata. Sportrovatunk címe: 24 Óra szerkesztősége 2801 Tatabánya, Pf. 141. Bt (34) 514-017, (34) 514-010 • Fax: (34) 514-011 Sportszerkesztők: Kovács László (email: laszlo.kovacs Saxelspringer.hu) Szeles Viktor (email: viktor.szeles@axelspringer.hu) SPORT 15 KICKBOX Világraszóló sikerek évzáró, évnyitó Megyénk hírnevét öregbítették versenyző A felnőtt versenyzők az Európa-bajnokságon, az utánpótlás korúak a kadett, illetve a junior vi lágbajnokságon öregbítették a megyei kick-box jó hírnevét - hallhattuk Zrínyi Miklós elnöktől, edzőtől a szövetség hét végi, Esztergomban tartott közgyűlésén. Fenyvesi Károly Megyei információ Zrínyi Miklós elmondta: az érmeket, helyezéseket tekintve remek esztendőt tudhat maga mögött a szövetség, de a szervezettségben még akad tennivaló. Az Eb-n a felnőttek mezőnyében az esztergomi Pruzsinszky Ivett Európa-bajnoki címet, Krempf Réka és a nyergesújfalui Szántó Sándor ezüstérmet, Olasz Attila (Esztergomi Kick-Box Sportegyesület) bronzérmet szerzett. A fiatalabbak közül kiemelkedik Molnár Mónika (Esztergom) világbajnoki aranyérme, Miskolczi Anett (Esztergom), Scheirich Nikolett (Nyergesújfalu), Szemők István (Bajnál KBSZSE) ezüstje, továbbá Béták Zsuzsanna (Zoltek SE), Kondár Anna (Bajna) és Hartmann Balázs (Nyergesújfalu) bronzérme. Összesítésben az Esztergomi KBSE versenyzői szerepeltek a legjobban, megelőzve a Zoltek Nyergesújfalu SE, a Bajnai KBSZSE és a Dorogi SE Sportolóit. Zrínyi Miklós szólt az idei év feladatairól is. Ebben az évben is megyénk rendezi a gyermek, serdülő és ifjúsági magyar bajnokságot. Egyeztetések zajlanak , a felnőtt lightcontact magyar bajnokság megrendezéséről is. Az év fő eseménye a felnőttek világbajnoksága Szegeden, lesz megyei szövetség ebben az évben is megrendezi a négyfordulós területi bajnokságot. Két kick-box-gála szervezése is szóba került - a végső szót az anyagiak ismeretében mondják ki. A megyei szövetség elnöke értékelésében nem feledkezett meg a támogatókról sem. Külön megköszönte a Vértes Volán Rt., a nyergesújfalui és a dorogi önkormányzat segítségét. Itt említette meg, hogy mekkora segítség lenne az esztergomi sportolóknak, ha a sportcsarnokban sem kellene bérleti díjat fizetniük - nem kényszerülnének arra, hogy hetente háromszor Nyergesújfalura utazzanak edzésre. Az esztergomi Pruzsinszky Ivett az dzéseken keményen dolgozik a sikerekért Egyre népszerűbb a sportág Szűkebb hazánkban egyre több helyen tartanak kickbox-oktatást. A legújabb csoport a nagysápi, ahol Perei József sportoktató vezetésével zajlanak az edzések. Zrínyi Miklós kiemelte, a sporttörvénynek megfelelően mindenütt csak szakképzett oktatók tartanak edzéseket. LABDARÚGÁS Teljes erőbedobást! barátságos mérkőzés Ma 15 órakor Szaúd-Arábia a mieink ellenfele Lothar Matthäus, a ma gyar labdarúgó-váloga tott szövetségi kapitánya elmondta, hogy fejében már kialakult az a szűk, 26 tagú keret, amelyre a világbajnoki selejtezőkön a továbbiakban számít. Ennek ellenére a mai, Szaúd-Arábia elleni mérkőzésen többnyire a ha zai bajnokságban szereplő játékosok kapnak le hetőséget. A meccs 15 órakor kezdődik Isztam bulban. MTI Isztambul - Mostanra kikristályosodott számomra, hogy kik alkotják majd a nemzeti csapat magját, akik a kvalifikációs találkozókon is szerephez jutnak. Akik állandóan a cserepadot koptatják klubjukban, nem valószínű, hogy a válogatottban helyet kapnak, persze nagyon indokolt esetben akadhat kivétel - jelentette ki LOTHAR MATTHÄUS. A német szakvezető példaként az angol Crystal Palace-t erősítő Torghelle Sándort hozta fel, hozzátéve, hogy a csatár a második csapatban hétről hétre rendszeresen játszik. Kapitányunk a Szaúd-Arábia elleni mérkőzésre kitérve elmondta: százszázalékos erőbedobást, fegyelmet és lelkesedést vár játékosaitól, s nem szeretné azt látni, hogy bárki is félvállról veszi a találkozót. - A végső célt kell szem előtt tartanunk. A bolgárok elleni vb-selejtező előtti két barátságos mérkőzésen a kellő önbizalom megszerzése a lényeg - mondta Matthäus, aki ezúttal csak két idegenlégiósra, Kovács Péterre és Tóth Balázsra számíthat. A két ország válogatottja eddig egyszer, Győrben találkozott egymással: 2000. május 31-én úgy született 2-2-es döntetlen, hogy egy perccel a rendes játékidő vége előtt még a mieink vezettek 2-0-ra. A rivális a február 9-ei Üzbegisztán elleni vb-selejtezőjére készül. L-mm A magyar csapat kerete Kapusok Szűcs Lajos (Ferencváros), Posza Zsolt (Vasas). Védők Nikolov Balázs, Éger László (mind a ketten Debrecen), Stark Péter (Győri ETO), Juhász Roland (MTK), Vanczák Vilmos (Újpest), Gyepesi Gábor (Ferencváros). Középpályások Huszti Szabolcs, Rósa Dénes, • Lipcsei Péter, Leandro (mind [UNK] Ferencváros), Tóth Balázs (Malatyaspor), Simek Péter (Újpest FC), Vincze Ottó (Győri ETO). Csatárok Kenesei Krisztián (Győri ETO), Kerekes Zsombor (Debreceni VSC), Kovács Péter (Viking Stavanger), Rajczi Péter (Újpest FC). : SPOitffl Szerda, 14.45 óra Magyarország - Szaúd-Arábia 24 ÓRA Komárom-Esztergom megyei napilap Midii a Anl Sprinpar-Magyarország Mi KimárgrUizlergom Imii ködül. Főszerkesztő: MISKEI FERENC Vezető szerkesztő: TÓTH ILONA Kiadóvezető: B. NAGY LAJOS Kiadóvezető-helyettes, hirdetési vezető: BARSI SZABOLCS A szerkesztőség és a kiadó címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 4. Levélcím: 2801 Tatabánya, Pf. 141. Telefon: (34) 514410. Szerkesztőségi telefax (34) 514011 email: szerk.kom@axels.hu Kiadói telefon: (34) 514000; Kiadói telefax (34) 514001 Esztergomi kirendeltség: 2500 Esztergom, Vörösmarty u. 5. Telefon: (33) 414068, (33) 509-220 Komáromi kirendeltség: 2900 Komárom, Igmándi u. 14-16. Telefon: (34) 346-120, t+fax (34) 340057 Készült: Szilády Nyomda Kft Telefon: (76) 481-401 • Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN-szám:14160650 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft Komárom-Esztergom Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a RÁBAHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: TÍMÁR JÁNOS Telefon: (34) 514030; Fax (34) 514033 email: telj.kom@axels.hu 4-Előfizetés a kiadónál: Tel: (34) 514031. Telefax (34) 514033 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül postautalványon és átutalással a KHB (Tatabánya) 104009130911733000000000 ASM (Tatabánya) pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 1595 Ft negyedévre 4 785 Ft fél évre 9 570 Ft, egy évre 19 140 Ft. Hirdetésfelvétel: Tel: (34) 514020; Telefax (34) 514021 emal: hird.kem@axels.hu Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A 24 Óra bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva.Értesüléseket átvenni csak a 24 Órára hivatkozva lehet. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségében tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.