24 óra, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-27 / 97. szám

24 ÓRA - 2005. ÁPRILIS 27., SZERDA _______________________________KOMÁROMI NAPOK______________________________________________________________________________________HL Gregor Bernadett és Benkő Péter lesz a pénteki lovas parádé házigazdája Tekintettel a tavalyi sikerre, a 14. Komáromi Napokon is megrendezik a Frigyes-lak­tanyában a lovas találkozót. A szervezők arra számíta­nak, hogy most is telt ház várja a fellépőket. Kovács L. A program pén- já BBk teken 19 órakor _ ? kezdődik a lo­vardában. A be-­v . lépés díjtalan -Br*0 kaptuk a tájé­­■ HHvVhk­­koztatást mar­kos ATTILA főszervezőtől. - Tavaly felajánlottam a város vezetőinek, hogy a lovardánk­ban tartsunk színvonalas gálát. Magam sem gondoltam volna, hogy hatalmas sikert aratunk, sokan be sem jutottak - mond­ta, majd így folytatta: - Az idén is szeretnénk kitenni magun­kért. Erőfeszítéseinket s a tava­lyi sikert látva az önkormány­zat jelentős anyagi segítséget nyújtott. Természetesen hozzá­téve a mi részünket is, ismét re­mek szórakozást ígérünk. A kö­zönség jobb kiszolgálása érde­kében lelátórendszert építet­tünk ki, kilencszázan tudnak helyet foglalni a padokon.­­ Ami a show-t illeti: a fellé­pők száma megkétszereződött. A szereplők 70 lóval érkeznek városunkba. Az est házigazdája és műsorvezetője két közkedvelt színművész, Gregor Bernadett és Benkő Péter lesz. Ellátogat hozzánk két előadóművész, Szandi és Pintér Tibor, mindket­ten lóháton ülve énekelnek majd. Pintér Tibor nem akármi­lyen kísérettel érkezik, a csalló­közi lovas íjászokkal közösen lép fel. Itt lesz a Száron élő Bor­só Dorottya és Borsó Ágnes, a két fiatal hölgy andalúz lovakkal tart bemutatót. A gödöllői Ma­gyar Dámalovas Egyesület tagjai ezúttal tükörlovaglást mutatnak be. Újra ellátogat a Duna menti városba Hans Peter Reiss svájci világbajnok westernlovas is. - Minden bizonnyal sokaknak nyújtanak majd felejthetetlen él­ményt a Mészáros testvérek - folytatta Márkos Attila. Egyelőre nem árulom el, hogy a­­ 11 éves László, a 8 esztendős Csaba és az 5 éves Balázs mivel lepi meg a nézőket Azt azonban elmondom: a napokban a Német­országban rendezett lovas világ­­találkozón 70 ezer nézőtől kap­tak vastapsot Mellettük kun­pusztai csikósokkal ismerked­hetnek meg a hozzánk ellátoga­­tók, a komáromi Szentirmai Pé­ter és Bécs Ágnes kitartásos ma­gas ugratásban méri össze tudá­sát. Itt lesz megyénk két kiváló fogathajtója, az ácsi Dosztál Jó­zsef és a kisbéri Jámbor Vilmos is. Érdekesnek ígérkezik a nem­régiben Christopher Lamberttel is együtt filmező kaszkadőr, Lezsák Levente bemutatója. Ter­veink szerint a kétórás progra­mot a Bábolnai Ménesbirtok Kft lovas harsonásai zárják. Borsó Dorottya és Borsó Ágnes tavaly is nagy sikert arattak andalúz lovaikkal A Magyar ATV-ben is látható lesz az esemény összefoglalója A Magyar ATV-n minden hónap utolsó vasárnapján látható az Equus, a magyar lovas kultúra magazinja. Az összeállítás rende­zője, producere, igazgatója, műsorvezetője a Komáromban élő Márkos Attila. A mostani lovas találkozóról is felvétel készül, s ha­marosan összefoglalót láthatnak a televíziónézők a hazánkban el­sőként alakult kereskedelmi csatornán. Építkezők, lakásfelújítók figyelem! Tavaszi akció! Műanyag nyílászárók -25% kedvezménnyel Hörmann szekcionált garázskapuk már bruttó 99 900 Ft-tól megrendelhető a Haland-Bau Kft. bemutatótermében Komárom, Szegfű u. 12. szám alatt. Jöjjön, mérjünk, számoljunk együtt! 1M72 Tel./fax: 34/347-800 • e-mail: kalandbau@axelero.hu PADLÓLAPOK, CSEMPÉK, 1 FÜRDŐSZOBAI KIEGÉSZÍTŐK KÉK DUNA Kereskedőház (B.J.R. Kft.) magyar, spanyol, cseh burkolatok a legnagyobb választékban ragasztók, fugázók széles választékban Komárom legnagyobb fürdőszoba szakáruházában Magán, közületi és kivitelező vásárlóinkat egyaránt várjuk Cím: Komárom Lovarda tér 7. tel.: 34/345-142 Nyitva: hétfő-péntek 08-16, szombat 08-12 óráig A Komáromi Gyógyfürdő új főbejárattal, felújított szabadtéri termálmedencével, új fedett gyógymedencével, változatlan árakon várja a pihenni, gyógyulni, kikapcsolódni vágyó vendégeket. HOZZÁNK MEGÉRI BETÉRNI! Címünk: Komárom, Táncsics M. u. 34-36. Telefon: 34/342-551. wm.komb­erma.hu 24 Óra Klubkártya elfogadóhely AGISZ Munkaerő-kölcsönző és Tanácsadó Kft. S­zolgáltatásaink: - Személyzeti tanácsadás - Munkatárs-közvetítés - Munkaerő-kölcsönzés - Fejvadászat Irodáink: Tatabánya, Komáromi út 9. Telefon: 34/303-666 Komárom, Marek J. u. 1/B. Telefon: 34/346-666 Székesfehérvár, Távírda u. 9. Telefon: 22/339-385 134215 J Csokonaira emlékeznek észak-komárom. Hommage á Csokonai Vi­téz Mihály címmel nyitnak kiállítást szer­dán 17 órakor a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumban. Az összeállítással a je­les költő halálának 200. évfordulója alkal­mából tisztelegnek. A pOLLÓ-o^ SZEMÉLY- ÉS VAGYONVÉDELMI SZOLGÁLTATÓ KFT. Komárom, Barátság Itp. 1. fszt. 4. web: www.apollo07.hu E-mail: apollo07@extemet.hu Tel:. 34/540-050 • Fax: 34/540-051 Céginformáció Őrzésvédelem Vagyonőrképzés Magánnyomozás (közlekedési szaktanácsadás) Pénz- és értékszállítás, kísérés m­ém Kempelen Farkas Középiskola és Kollégium EBCL és ECDL Vizsgaközpont Akkreditált felnőttképzési Intézmény, Nyelv. szám: 0548 2900 Komárom, Frigyes tér 2-3. Tel./Fax: (34)/340-666 Iskola kódja: OM 031973, Ny. sz.: 02-0006-02 Igazgató neve: Kiss Ilona Pályaválasztási felelős: Csemer Lajosné E-mail: skempelen@vipmail.hu Iskolánk a 2005/2006. tanévben az alábbi továbbtanulási lehetőségeket ajánlja: Érettségi vizsga megszerzése utáni OKJ-s képzések a nappali és a felnőtt tagozaton: - Idegenvezető - Marketing- és reklámügyintéző - Külkereskedelmi üzletkötő Jelentkezz az Európai Gazdasági Oklevél és az Uniós Számítógépes Tudás együttes megszerzésére! Kihelyezett tagozat: TIT, Székesfehérvár, Tel.: 06-22/311-001 A felnőttképzés díjának 30%-a leírható az adóból! Lehetőség van kedvezményes gépjárművezetői és motorostanfolyam elvégzésére. Jelentkezés folyamatosan. - Gyermek- és Iffúsági felügyelő - Humán kontrolling ügyintéző - Public relations ügyintéző - Logisztikai ügyintéző - Szállítmányozási ügyintéző - Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser - Jövedéki ügyintéző - Idegenforgalmi ügyintéző és menedzser - Menedzserasszisztens - Irodavezető - Gazdasági informatikus - Számítástechnikai szoftverüzemeltető - Általános menedzser - Személyügyi ügyintéző - Személyügyi gazdálkodó

Next