24 óra, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-27 / 122. szám
24 ÓRA - 2005. MÁJUS 27., PÉNTEK SPORT Az angol FC Liverpool drámai csatában, háromgólos hátrányát ledolgozva, 3-3-as döntetlent követően büntetőpárbajban 3-2-re legyőzte az olasz AC Milant a labdarúgó Bajnokok Ligája isztambuli döntőjében, így története során ötödször hódította el a trófeát. MTI labdarúgás A két vezetőedző, a győztes Rafael Benitez és a vesztes Carlo Ancelotti is nehezen talált kifejezéseket az isztambuli BL-döntő értékelésére: az FC Liverpool labdarúgócsapatát dirigáló spanyol szakember a töretlen hitet és akaratot emelte ki, míg az AC Milant irányító olasz tréner a második félidő „hatperces őrületéről” beszélt. „Nagy gondom van, nem tudom, miként tudnám most kifejezni az érzéseimet” - mondta Benitez. - Az első félidő után sem adtuk fel, a szünetben arról beszéltünk, mit tegyünk a fordításért. Arra jutottunk, hogy már egy gól is megváltoztathatja a mérkőzés menetét. Nagyon nehéz dolgunk volt, hiszen az ellenfél nagy előnyt szerzett, ráadásul Harry Kewellt is elveszítettük. Szerencsére a hitünket egy pillanatra sem veszítettük el. Carlo Ancelotti úgy véli, hogy együttese szinte tökéletesen futballozott. „Csodálatosan játszottunk ezen a különös mérkőzésen. Sajnos hat perc alatt őrületes dolgok történtek velünk, minden megfordult ebben az időszakban. Vereséget szenvedtünk, pedig nem érdemeltük meg. De tudomásul kell venni, hogy az ellenfél nyert.” Fantasztikus fociparádé az isztambuli éjszakában Jegyzőkönyv FC LIVERPOOL - AC MILAN 3-3 (0-3, 3-3, 3-3) - 11-ESEKKEL: 3-2 Isztambul, 68 000 néző, vezette: Mejuto Gonzalez (spanyol). FC Liverpool: Dudek - Finnan (Hamann, a szünetben), Carragher, Hyypiä, Traore - Luis Garcia, Xabi Alonso, Gerrard, Riise - Kewell (Smicer, 23.), Baros (Cisse, 85.). AC Milan: Dida - Cafú, Stam, Nesta, Maidini - Gattuso (Rui Costa, 112.), Pirlo, Kaká, Seedorf (Serginho, 85.) - Sevcsenko, Crespo (Tomasson, 85.). Gólszerzők: Gerrard (54.), Smicer (56.), Xabi Alonso (60.), illetve Maidini (1.), Crespo (39., 44.). így örültek a liverpooliak a tizenegyespárbajt követően sikerüknek Opel Corsa Start 1.0 12 V 3 ajtós 60 Le Egy sportautó megjelenése 4,41/100 km-es fogyasztással lehet az Öné most 400 000 Ft árelőnnyel, szervokormánnyal, légzsákkal, központi zárral és elektromos ablakkal. Cserélje le régi autóját nálunk és vegye birtokba az Opel Corsa Start-ot havi 21 604 Ft-értl (20% önerő, 100 hő, CHF dopon, THM 6,<»%) Opel Corsa Fantasy 1.2 16V 5 ajtós 80 Le Kimagasló belső méretek, gazdag felszereltség kombinációja ajándék ABS-sel most 680 000 Ft* megtakarítással. Az elektromos ablak, központi zár, szervokormány, ülés- és kormányállítás mind az ön kényelmét szolgáltja már 2 250 000 Ft-tól, akár klímás változatban is. Használtautó beszámítás piaci áron, akciós finanszírozási lehetőségekkel. Opel Meriva Fantasy 1.4 16V 90 Le (ABS) Fantasztikusan "nagyterű" ajánlat 650 000 Ft* megtakarítással, hiszen most ajándék a légkondicionáló, a központi zár és elektromos ablak, a vezetőülés és kormány magasság állítása, valamint a CD-rádió. Váltson most az ABS-sel felszerelt variálható belterű Meriva-ra, hiszen májusban plusz 200 000 Ft-tal* magasabb áron számítjuk be használt autóját. Opel Tatabánya TAVASZI AKCIÓ! Opel. Jó ötletek - jobb autók. Még! Van miért rohanni. De már csak néhány napig... Mert ezek a kedvező árak 2005. május 31-ig tartanak! Akciós ajánlatunk korlátozott darabszámú megrendelésre, a készlet erejéig, illetve 2005. május 31-ig érvényes. A megjelenített autók átlagfogyasztása: 4.S-9.4 1/100 km, Co,kibocsátása 115-225 g/km * Lízingszerződés esetén. Az Ön Opel-partnere: Opel Tatabánya 2800 Tatabánya, Győri út 37. , Tel.: (34) 511-919, Fax: (34) 511-929, info@opeltatabanya.hu, www.opeltatabanya.hu Opel Astra Fantasy 1.4 16V 5 ajtós 90 Le Most 620 000 Ft* megtakarítással. Szervokormány, ABS, dupla légzsák, központi zár, állítható kormányoszlop ill. vezető ülés és klíma berendezés Most csak 2 690 000 Ft-ért Cserélje le használt autóját és válassza kamatmentes lízingajánlatunkat: 0% kamat (30% önerő, 48 hó, Casco-mentes, CHF depo lízing) 15 A Fradi az ezüstérmes Labdarúgás Az NB I-ben tegnap befejeződtek a küzdelmek. A bajnoki címet már korábban megszerezte a Debrecen. Tegnap a dobogós helyezésekről döntöttek a csapatok, végül is a második a Ferencváros, míg a harmadik az MTK lett. Az ezüstérmes Fradi is indulhat az UEFA Kupában. Az élvonalból a Nyíregyháza és a Békéscsaba búcsúzott el. Eredmények: Bp. Honvéd - Ferencváros 0-1 (0-0), Kaposvár - Nyíregyháza 1-1 (1-1), Zalaegerszeg - Debrecen 2-1 (0-0), Győr - Pápa 3-0 (1-0), Diósgyőr - Újpest 1-3 (0-1), Fehérvár - Sopron 1-1 (0-1), MTK - Vasas 2-1 (1-0), Pécs - Békéscsaba 5-0 ((H)). VÉGEREDMÉNY 1. Debrecen 195 6 57-25 62 2. Ferencváros 175 8 56-31 56 3. MTK 169 5 47-26 56 4. Újpest 15 10 5’60-34 55 5. Győr 166 8 44-32 54 6. Zalaegerszeg "13 512"48-45 44 7. Sopron 119 10 44-44 42 8. FC Fehérvár 11 10 9 44-36 40 9. Diósgyőr 114 15 39-45 37 10. Pécs9 9 12 33-35 36 11. Bp. Honvéd 105 15 37-58 35 12. Kaposvár 8 10 12 34-47 34 13. Vasas 103 17 34-48 33 14. Pápa8 6 16 40-47 30 15. Nyíregyháza 5 11 14 38-63 26 16. Békéscsaba 4 7 19 26-65T1 Az MTK-tól 1, a Fehérvártól 3, a Békéscsabától 8 pont levonva Megbotlott az Ácsi Kinizsi Labdarúgás NB III. - ELMARADT MÉRKŐZÉS Dunakeszi - Ács 3-1 (2-0) Dunakeszi, 100 néző, vezette: Bányai. Ácsi Kinizsi: Valakovics - Schmidtmayer (Tőcsér), Margl, Musitz, Vörös, Hannich, Varga, Németh, Csáki, Kovács, Purgel. Edző: Horváth Dénes. Gólszerző: Mundi (11-esből) a 8., Mundi a 33., Varga a 73., Oláh a 81. percben. A gólok története 8. perc: Vörös és Margi együttes erővel szabálytalanul állította meg a kitörő Gyetvánt a 16- oson belül. A büntetőből Mundi a jobb alsó sarokba helyezte a labdát, 1-0. 33. p.: Mundi lépett ki a lesre spekuláló védők közül, a támadó Valakovics mellett is elhúzta a labdát, majd 5 méterről a hálóba gurított, 2-0. 73. p.: Varga 22 méterről szabadrúgásból lőtt a házigazdák hálójába, 2-1. 81. p.: szép akció végén Gyetvai gurított vissza Oláhhoz, aki egy csel után 15 méterről a Kinizsi kapujába helyezte a labdát, 3-1. Csuka László szakosztályvezető: - Nem tudtuk felvenni a meccs iramát, a pontszerzésre most nem volt esélyünk. * * ★ Magyar Kupa - megyei selejtező Az elmúlt héten félbeszakadt mérkőzéseket pótolták szerdán este a csapatok. Eredmények: Bököd - Zsámbék 2-3, Szák - Komáromi VSE 3-4. A döntőbe jutásért június 1-jén 17 órától játszanak a csapatok. A párosítás: Zsámbék - Tatabánya, Komáromi VSE - Dorogi FC. Bosszúvágy nélkül Vízilabda OB. I. B - RÁJÁTSZÁS AZ 1-8. HELYÉRT Tatabányai - Kecskemét Tatabánya, péntek 18 óra A Kecskeméttől a rájátszás kezdetén 8-4-es vereséget szenvedtek idegenben a TVSE pólósai. Annak a meccsnek az eredményét nagymértékben befolyásolta a tény, hogy az összecsapást két „szükségbíró” dirigálta a játékvezetők sztrájkja miatt. Ezért mindkét csapat, de főleg a vendégek feszültséggel telve hagyták el a medencét. Vojvoda István edző: - A fiúknak le kell vetkőzniük bosszúvágyukat, hiszen a Kecskemét rutinos és jó erőkből álló alakulat lévén kihasználhatja az ebből adódó hibákat. Az elmúlt fordulóban mutatott taktikus és látványos játék ma is a két pont bezsebelését eredményezheti. ■ Kovács Eszter SPORT A KÉPERNYŐN 16.00: Labdarúgás- übertadores-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó, River Plate - LDU Quito. 17.45: Labdarúgás - U 19-es Eb-selejtező, Magyarország- Belgium (élő). 20.15: MotorSports. 21.00: Heti helyzet 21.45: Fullkontakt-magazin-mai bokszob. 22.15: Bokszmágia- Patterson, Tyson, Napoles. 23.15: Golf TV. 00.15: Boxutca (ism.)-Fl-es magazin. S PORTFI 13.15: Labdarúgás(ism.)-magyar bajnokság.30.forduló, Honvéd-Ferencváros. 16.15: Motorcsónak-F1es vb., 1.futam.Portimaio. 17.15: Motorcsónak-magazin. 17.45: Labdarúgás - Libertadores-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó, Boca Juniors- All. Junior. 1930: Mountain bike-magazin (ism.). 20.00: Labda rúgás- magyar bajnokság, összefoglaló. 21.00: Ökölvívás(ism.-nemzetközi gálák, Vitalij Klicsko,Calzaghe, Balzsay. 2230: Bushido - Üsd,vágd! 76/25-26. mmspoRT **+ * * 15.00: Kerékpár-Tourofztaly, 18. szakasz. 17.15: Tenisz-Francia Nyílt Teniszbajnokság,5.nap.21.00: Labdarúgás -Top 24 klubok. 2130: Labdarúgás (ism.) - UEFA Bajnokok Ligája. 23.00: Tenisz- Francia Nyílt Teniszbajnokság, 5. nap 00.00: Extrém sportok. 0030: Eurosport hírek. 24 ÓRA Komárom-Esztergom megyei napilap a salá Springif-ffagykorizát üli Komárom-Esztergom Matyit Irodija. Főszerkesztő: MISKEI FERENC Vezető szerkesztő: TÓTH ILONA Megbízott lapigazgató: BARSI SZABOLCS A szerkesztőség és a kiadó eíme: 2800 Tatabánya, Fő tér 4. Levélcím: 2801 Tatabánya, Pf. 141. Telefon: (34) 514-010; Szerkesztőségi telefax: (34) 514-011 e-mail: szerk.kom@axels.hu Kiadói telefon: (34) 514-000; Kiadói telefax: (34) 514401 Esztergomi kirendeltség: 2500 Esztergom, Vörösmarty u. 5. Telefon: (33) 4144 68, (33) 509-220 Komáromi kirendeltség: 2900 Komárom, Igmándi u. 14-16. Telefon: (34) 346-120, t*fex (34) 340357 Készült: Szilády Nyomda Kft Telefon: (76) 481401 • Telefax (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám:1416-8650 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft Komárom Esztergom Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a RÁBAHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: TÍMÁR JÁNOS Telefon: (34) 514030; Fax: (34) 5144)33 email: telj.kom@axels.hu Előfizetés a kiadónál: TeL: (34) 5144)31. Telefax: (34) 5144)33 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB (Tatabánya) 104009130911733000000000 ASM (laptanya) pénzforgalmieevszámra Előfizetés díja: egy hónapra 1595 Ft negyedévre 4 785 Ft fél évre 950 Ft egy évre 19140 Ft Hirdetésfelvétel: Tel: (34) 514020. Telefax (34) 514421 email: hird.kom@axels.hu Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A 24 Óra bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a 24 Órára hivatkozva éhet Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségében tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.