24 óra, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-25 / 21. szám

6 HÍRSÁV Elhatárolódott Csigától a drogbizottság tegnap elhatárolódott a drogstratégiát előkészítő bizottság Csige Tamás szo­cialista képviselő egy hó­nappal ezelőtti nyilatkozatá­tól - áll Szitka Péter (MSZP) közleményében. Csige a táv­irati irodának decemberben azt mondta: „a kábítószer a megelőzéssel foglalkozók­nak is üzlet, nemcsak a bű­nözőknek, ezért a valós helyzet megismerése szinte senkinek sem érdeke”. Több kínait szeretne a Turizmus Rt. az elmúlt két évben három­szorosára nőtt a Magyaror­szágra utazó kínaiak száma - hangzott el a Magyar Turizmus Rt. tájékoztatóján. Az adatok szerint amíg 2003-ban csak 10 ezren, 2005-ben már 30 ezren jár­tak itt, a beutazók kéthar­mada üzleti céllal látogatott hozzánk, egyharmaduk turistaként. A társaság azt reméli, hogy ezt a számot sikerül megtartani. Eljárást indítottak a lezuhant gép ügyében továbbra sem lehet részle­teket tudni arról, hogy mi­lyen körülmények miatt zuhant le hazánkban múlt héten a szlovák katonai gép. Közben a rendőrség az ügyben gondatlanságból elkövetett, halálos tömeg­szerencsétlenséget okozó, légi közlekedési veszé­lyeztetés miatt indított l­g>i eljárást. Kórház-magánosítás: kritika Orbánnak miközben Orbán Viktor a kórházak magánosítása el­len beszélt Pécsett, addig az első sorban ott ült a siklósi kórház privatizációjában ügyvédként közreműködő Páva Zsolt - jelentette ki tegnapi nyilatkozatában Körömi Attila független honatya. A Jobbik-MIÉP képviselőjelöltje hozzátette: Páva a Fidesz egyik most induló pécsi országgyűlési képviselőjelöltje is.­ ­ TOVÁBBI hírek: www.reppel.hu HAZAI TÜKOR Program helyett ígéretek kampány A pártok februárban és márciusban ismertetik terveiket Két és fél hónappal a par­lamenti voksolások előtt még csak egyetlen parla­menti párt, az SZDSZ hozta nyilvánosságra választási programját. A többiek még hetekig ki­várnak. Éber Sándor Elő a farbával - követeli az SZDSZ a többi párttól, miután vasárnap közzétették választási programjukat kampányindító nagygyűlésükön. A felszólítás el­lenére a többi politikai erő csak február második felében közli programját. A két nagy párt túl későn áll ki a nyilvánosság elé választási terveivel - véli Kumin Ferenc. A politológus szerint ennek egyik oka az lehet, hogy még nem sziklaszilárdak az elképze­lések, így azokon a hátralévő he­tekben lehet változtatni. Ugyan­akkor a hátralévő idő túl kevés lehet ahhoz, hogy az emberek érdemben, szakértők segítségé­vel megismerhessék a program­pontokat, például televíziós vi­ták során - tette hozzá. „Az MSZP választási programja a február 18-i kongresszuson ke­rül a nyilvánosság elé” - árulta el lapunknak Újhelyi István, a szocialista párt alelnöke. A do­kumentum nem tartalmaz irreá­lis bejelentéseket - hangsúlyoz­ta Újhelyi, aki szerint egyáltalán nem későn kerül nyilvánosságra az MSZP választási programja. A dokumentum tartalmára utal­va az alelnök elmondta: tovább­viszik az adó- és járulékcsökken­tés­ reformját a 100 lépés prog­ramjának szellemében. A vá­lasztási program fajsúlyos ele­me lesz az államháztartási, ál­lamigazgatási és az egészség­­ügyi reform. A dokumentumban hangsúlyos szerepet kap az uniós támogatások elosztása is A Fidesznek január elején kész volt a választási program­ja, amelyből már Orbán Viktor és a párt más vezetői több rész­letet is nyilvánosságra hoztak - mondta lapunknak Pokorni Zoltán, a párt alelnöke. Az egész program február végén vagy március elején kerül a nyilvá­nosság elé. Orbán Viktor a prog­ramból a közelmúltban jelentet­te be a munkanélküliség felszá­molására szolgáló 10 százalék­­pontos tb-járulék-csökkentést, a családi adózás és az ingyenes gyógyszer bevezetését. Pokorni szerint a dokumentum tartal­mazza a párt elnökének azokat a korábbi bejelentéseit is, ame­lyek a nemzeti garanciáról, a vil­lany- és gázárcsökkentésről szól­tak. Orbán újabb elemeket jelent be vidéki útjain és vasárnapi év­értékelő beszédében is. „Az ok­tatásban értékközvetítő neve­lést szeretnénk megvalósítani, védelmeznénk a kis iskolákat, s a pedagógusbéreket központi­lag garantálnánk, nem a gyer­meklétszámokhoz kötnénk” - avatott be Pokorni a nyilváno­san még el sem hangzott ter­vekbe. A Fidesz alelnöke nem tartja későinek választási prog­ramjuk közzétételét. Az MDF terveit február végén vagy március elején fogadja el a választmányi ülés - mondta la­punknak Herényi Károly. A párt frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy elképzeléseiket addig is több fórumon keresztül ismerte­tik. Herényi programjuk legfon­tosabb elemének a gazdasági élet szereplői esélyhelyzetének javítását tartja. Az örökösödési illeték megszüntetéséről tovább­ra sem tettek le. Új elem, hogy a szomszédos országok mintájá­ra 18 százalékos jövedelemadót vezetnének be. MMHI' ' '"I1'I, .......I I ' li—' 'IW.......*...11 »I. in' ' I Szakemberek szerint a választásokig hátralévő idő kevés lehet arra, hogy az emberek is megvitathassák Gyurcsány és Orbán programját Gazdából csinálna minisztert a Fidesz elnöke Ha AZ ORSZÁGGYŰLÉSI válasz­tások után a Fidesz alakít kormányt, az agrártárca élére maguknak a gazdáknak kel­lene minisztert jelölniük - je­lentette ki Orbán Viktor a Fi­desz évértékelő beszélgetései­nek szentesi állomásán. Hoz­zátette: a mezőgazdaságból élőkön a választások után azonnal segítenének, elsősor­ban a magyar piac megnyitá­sával. Beszélt arról is, hogy csökkenteni kell azok terheit, akik gépkocsijukat munkába járásra, megélhetésükhöz használják. „Azok, akik vidé­ken, kis településen a gép­kocsihasználat magas díja miatt érzik elzárvi magukat a munkahelyektől, számíthat­nak változásra a választáso­kat követően, számíthatnak ránk, ezt az állapotot meg fogjuk változtatni” - ígérte a volt kormányfő. Szervkivétel: nem kell engedély ombudsman Az élethez való jog áll az első helyen Nem­ okoz alkotmányos visszás­ságot, törvénysértést, de még eti­kai vétséget sem az orvos, ha nem kéri az elhunyt hozzátarto­zójának hozzájárulását szerv­nek és szövetnek átültetés miatt való eltávolításához - olvasható Lenkovics Barnabás, az állam­­polgári jogok országgyűlési biz­tosa állásfoglalásában. Szerinte a törvény alapján a hozzátartozó hozzájárulására csak kiskorúak­nál van szükség. A gyakorlatban az orvosok azonban etikai szem­pontok miatt kérik a hozzájáru­lást, amelyet gyakran megtagad­nak. Hazánkban személyes til­takozó nyilatkozat ad lehetősé­get arra, hogy az illető még éle­tében megtagadja szerveinek későbbi felhasználását. Lenko­vics Barnabás szerint a szervát­ültetésre szoruló, életveszélyben lévő betegek élethez való joga az alapvető emberi jogok rangsorá­ban első helyen áll. ■ D. Á. Lenkovics Barnabás a törvényt értelmezte jól van a kislány SAJTÓINFORMÁCIÓK szerint jól van, és hamarosan el­kerül az intenzív osztályról az a két és fél éves kislány, akin néhány nappal ezelőtt Magyarországon második­ként végeztek élődonoros szervátültetést. A beavat­kozással kapcsolatban hír­zárlatot rendeltek el. Sólyom László nem nyilvános találkozója Nem nyilvános találkozón egyez­tetett Sólyom László államfő és Orbán Viktor Fidesz-elnök szombaton. A hírt megerősítette Wéber Ferenc, a Köztársasági El­nöki Hivatal sajtófőnöke is. Arra a kérdésre, miért nem értesítet­ték a sajtót, azt felelte: az elmúlt időszakban több olyan hivatalos tárgyalása volt az államfőnek, amelyre nem hívták az újságíró­kat. Hozzátette: az államfő az Or­szággyűlés tavaszi időszakával kapcsolatos kérdésekről tárgyalt Orbánnal. Egyébként a tájékoztatás sze­rint tegnap Gyurcsány Ferenc kormányfővel is találkozott ha­sonló ügyben Sólyom László. ■ Sz. Sz. 2006. JANUÁR 25., SZERDA Kapacitása határán a hazai gázellátás Veszélybe kerülhet a gázellátás, ha a hőmérséklet akár­ egy-két fokot is csökken. A Földgázellá­tó Rt. ugyanis napi 87,5 millió köbméteres fogyasztásig tudja kiszolgálni a felhasználókat, s becslések szerint hétfőn 86 mil­lió köbméter gáz fogyott. Kóka János gazdasági miniszter ezért kedden Brüsszelbe repült, ugyanis azt szorgalmazza, hogy a kelet-közép-európai államok lobbicsoportot hozzanak létre a biztonságos energiaellátás érde­kében. Kóka uniós támogatást kér, és azt szeretné elérni, hogy hazánk újabb gázvezetéket és tárolókat építhessen, így csök­kentve a térség gázfüggőségét Oroszországtól. A Kóka lobbicsoportot hozna létre az energia­függőség miatt. Eközben Magyarországon foly­tatódott a sarkvidéki hideg, kedd éjszaka -23,6 fokot mértek Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az időjárás miatt ebben a térség­ben egy 58 éves, Szolnok megyé­ben pedig egy 73 éves férfi fa­gyott halálra. Hat településen még mindig szünetel a tanítás Borsod-Abaúj-Zemplén megyé­ben, ahol egyébként kedd reg­gelre minden település kiszaba­dult a hó fogságából. A térségben egy nap alatt sokat javultak az útviszonyok, a buszok többsége már közlekedik. A télnek több száz halottja van Európában: Varsóban mínusz 25, Lengyelország déli részein mínusz 35 fok volt, itt harminc­kilencen haltak meg a sarki hi­deg miatt A Krím-félszigeten rendkívüli állapotot hirdettek, Törökországban bezárták az iskolákat, akadozik a légi köz­lekedés. ■ D. Á. Kóka több tárolót szeretne Miniszterelnöki válasz a fantomcégügyben Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint senkinek nem szárma­zott sem előnye, sem hátránya abból, hogy „jogi pontatlanság" történt a Nomentana Kft. bejegy­zésekor. A kormányfő résztulaj­donában álló cégről a Magyar Nemzet múlt héten dokumentu­mokra hivatkozva azt írta, hogy a társaság bejegyzését a cégbíró­ság 2003-ban elutasította. Ennek ellenére a jelenlegi kormányfő a fantomcég nevében üzletelt, amivel megtévesztette a ható­ságokat és az üzlettársait. Gyurcsány tegnap a közrádió­ban elmondta: az állításokat nem akarja minősíteni, azokat jogászoknak kell megvizsgálni. ■ Szakács Á. Gyurcsány pert vesztett jogerősen pert vesztett Gyurcsány Ferenc a Fittelina­­ügyben a Magyar Nemzettel szemben. A napilap Hazu­dott a miniszterelnök cím­mel közölt írást, amelyben a kormányfő szerint több olyan utalás volt, amely nem igaz. A cikk annak a sorozatnak volt a része, amely adócsalás gyanújába keverte a miniszterelnököt a villájába épített luxus­­berendezések áfa­visszaigénylésével kap­csolatban.

Next