24 óra, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-20 / 117. szám

24 ÓRA - 2006. MÁJUS 20., SZOMBAT Rangadóra készülnek az Esztergomi Vitézek RÖGBI NB I. -14. FORDULÓ Bulldogok - Vitézek Százhalombatta, vasárnap 16 óra. A múlt héten a II. Wilkinson Pub-kupán gyako­rolhatták élesben azokat a taktikai variációkat a Vité­zek, amelyeket a Bulldogok ellen is szeretnének bevetni. Igazi rangadó lesz a vasárna­pi találkozó, hiszen az eszter­gomiak 18 ponttal állnak a második helyen, a battaiak 16-tal a harmadikon. Ősi riválisok feszülnek egymásnak, de remélhetőleg a teljes kerettel utazó király­városiak örülhetnek a meccs után. Nagy tétje van a mérkő­zésnek, hiszen amelyik együttes győz, az lesz a pá­lyaválasztó a rájátszásban. ■ Kovács E. Partali Csaba ötödik helyezett Horvátországban vívás Splitben rendezték a nemzetközi Balkán-bajnoksá­got, ahol a 112 induló között a Tatabányai SC versenyzője, Partali Csaba is pástra lépett. Plásztán Attila tanítványa hat selejtező mérkőzésen diadal­maskodva jutott a 64-es táblá­ra. Csaba remekül vívott, a se­lejtezők után a főtáblán is paza­rul helytállt, veretlenül jutott el a nyolcas fináléba. Itt azzal a szlovén párbajtőrözővel talál­kozott, aki kis különbséggel, 15:13-mal jutott tovább. Meg is nyerte a küzdelemsorozatot, míg Partali az ötödik helyen végzett. ■ Kovács Eszter Igmándi dobók újabb sikerei Salgótarjánban atlétika Szenior versenyt ren­deztek Salgótarjánban, amely­re az ország minden részéből érkeztek dobóatléták. Megyén­ket az Igmándi SC versenyzői képviselték a megméretésen, ahol három számban szerez­hettek bajnoki medáliát az in­dulók, kettőben nyílt országos versenyt tartottak. Lénárt Lászlóné három aranyat szerzett, Amberger Tiborné egyet és két ezüstöt hozhatott haza. Bartos Mik­lós mindhárom medáliából egyet-egyet gyűjtött, Mészá­ros Miklós három ezüsttel lett gazdagabb. A nyílt versenyben Lénárt Lászlóné egyszer a dobogó leg­magasabb fokára állhatott, má­sodik lett Amberger Tiborné, harmadik pedig Bartos Miklós. Mészáros Miklós itt két első he­lyezést zsebelt be. ■ K. E. SPORT LABDARÚGÓ NB I. - 27. FORDULÓ Tatabánya - FC Sopron Tatabánya, szombat 18 óra. Szeretne visszavágni a Cső­szer FC Tatabánya Auto Trader együttese az FC Sopronnak az ősszel elszenvedett 5-1-es vere­ségért. Nem lesz könnyű dolga megyeszékhelyünk csapatának, jó képességű labdarúgók alkot­ják a hűség városának legénysé­gét. Tatabányai győzelem esetén a két gárda helyet cserélhet a táblázaton. - Jó csapat látogat ma hoz­zánk, amely anyagi háttere is rendezett. Nyilván szeretnék el­vinni tőlünk a három pontot. Szoros meccsre számítok, bízom abban, hogy ismét győzelemmel örvendeztetjük meg szurkolóin­kat - reménykedett Sisa Tibor, a tatabányaiak vezetőedzője. A kék-fehér gárdában Nana és Nagy Tamás sérülés miatt nem léphet pályára. Nem szerepelhet Ngalle sem, a kameruni idegen­­légiósnak begyulladt az egyik fo­ga. Az elmúlt héten Székesfehér­ tó csapat jön Tatabányára labdarúgás Sisa Tibor vezetőedző szoros mérkőzésre számít váron kiállított Balogh Zoltán sem futhat ki a pályára, a közép­pályást két mérkőzésre eltiltotta a fegyelmi bizottság. A mérkőzés játékvezetője Er­dős lesz. A Tatabánya várható kezdő­csapata: Polekszics - Kerényi, Vámosi, Filó, Rajnay - Tóth, Deme, Megyesi, Hajdú - Már­kus, Kouemaha. A forduló további mérkőzé­sei: Szombat 15 óra: Újpest - MTK (TV: Sport Klub TV). 18 óra: Rákospalotai EAC - Pápa, Győri ETO - FC Fehérvár. 19 óra: Vasas - Zalaegerszeg, Pécs - Bp. Honvéd. Vasárnap 11.30 óra: Debrecen - Ferencváros (TV: RTL Klub). A Diósgyőr - Kaposvár össze­csapást tegnap lapzártánk után rendezték. ■ Kovács L. Az állás 1. Újpest FC 195­367--3062 2. Debrecen 178261--3259 3. FC Fehérvár 176444.■1957 4. MTK 166558--3054 5. Ferencváros 1010739-3140 6. Győri ETO 981042-4135 7. FC Sopron961234-■3333 8. Diósgyőr961227-3733 9. Bp. Honvéd891032-4733 10.Tatabánya 8811374032 11. Kaposvár871226-■3531 12. Zalaegerszeg 861339-4730 13. Pécsi MFC781235-3829 14. REAC 741628-5125 15.Vasas 491429--4221 16. Pápa461724-6918 A hét elején a magyar válogatottal játszott edzőmérkőzést a Tatabánya. Kerényinek (balra) gyakran kellett fejjel közbeavatkoznia. Nyernie kell a Tatai HAC-nak kézilabda A KAC kiegyezne az őszi eredménnyel KÉZILABDA NB I. B - NŐI 25. FORDULÓ Komáromi AC - Szekszárd Komárom, szombat 17.30 óra. Ifj: 15.30 óra. 6. Komáromi AC 13 1 10 721-668 27 8. Szekszárd 10 3 1­690-651 23 Az újonc komáromiak a tavaszi szezon középső szakaszában so­rozatban ötször győztek, az el­múlt három fordulóban viszont vereséget szenvedtek. Csordás Árpád edző abban bízik, a rossz széria ma nem folytatódik to­vább, s nagy lépést tesznek an­nak érdekében, hogy megtart­sák a hatodik helyet. A Duna­­partiak az ősszel 34-32-re győz­tek, a szakvezető ezzel az ered­ménnyel most is kiegyezne. A KAC együttesében a sérült Vida Ingrid nem léphet pályára. Tatabánya - Szombathely Tarján, szombat 15 óra. Ifj: 17 óra. 14. Tatabányai SC 1 1 22 584-831 3 9. Szombathely 11 0 13 595-626 20 A Vas megyeiek erős közép­csapatnak számítanak, a tata­bányaihoz hasonlóan szintén sok fiatal szerepel a gárdában. Megyeszékhelyünk együttese ponttal, pontokkal szeretne búcsúzni az NB I. B-től. Erre most van esélyük Pál Árpád tanítványainak, az utolsó for­dulóban nem valószínű, hogy meglepik az élcsoporthoz tar­tozó Marcalit. A TSC-ben nem­­ léphet pályára Kovács, Néveri a térdműtét előtt álló Dreiszmuk. NB I. B - FÉRFI­­ 25. FORDULÓ Tatai HAC - Dabas Tata, vasárnap 17 óra. Ifi: 15 óra. 10. Tatai HAC 8 2 15 693-733 18 7. Dabas 11 2 11 682-642 24 A Tatai HAC utolsó mérkőzését játssza a bajnokságban, ugyanis a 26. játéknapra kiírt Rinya­­menti KC elleni találkozójukat már két héttel ezelőtt megren­dezték. Nagyon fontos lenne, hogy a tavak városának le­génysége megszerezze a két pontot, mert vereség esetén a kieső zónába csúszhat. Basky Péter edző csak a győzelmet tartja elfogadható eredmény­nek. Trrz Ferenc sérülés miatt nem szerepelhet. További hét végi mérkőzések: szombat: NB II., női, 11 óra: Kinizsi - Dorogi ESE. Férfi, 13.30 óra: Komáromi AC­­Foxconn - Mór, 18 óra: Kis­bér - Várpalota, Ácsi Kinizsi - Celldömölk, Mogyoród - Tarján. Női, vasárnap 14 óra: Környe - Szentendre (Tarjánban játsszák). A TFSE - Esztergom női ös­­­szecsapást tegnap lapzártánk után rendezték. ■ Csordás Árpád Idegenben szerepelnek NB III-as együtteseink labdarúgás Szűkebb hazánk két NB III-as csapata Pest megyében próbál szeren­csét. A Budaörsnek és a Do­rognak is úgy lehet esélye a pontszerzésre, ha lelkesen játszanak, s gólszerzési le­hetőségeiket kihasználják. A megyei I. osztályban érde­kesnek ígérkezik a listaveze­tő Tatai HAC tardosi vendég­játéka. NB III., vasárnap 17 óra: Bu­daörs - Bábolna, Taksony - Do­rogi FC. Megyei I. osztály, vasárnap 17 óra: Lábatlan - Bajót, Tardos - Tatai HAC, Sárisáp - Ácsi Ki­nizsi, Vértesi Erőmű - Zoltek SE, Nagyigmánd - Vértes­szőlős, Komáromi VSE Környe, Tokod SE - Esztergom,­­ Kecskéd - Naszály. Megyei II. osztály, vasárnap 17 óra: Várgesztes - Dömös, Héreg - Tát, Tokodi Üveg­­­­ Csém, Kocs - Vértessomló, Baj Piliscsév, Oroszlány, Tarján.Szabadnapos: Megyei III. osztály, déli cso­port, vasárnap 17 óra: Bakonyszombathely - Kerékte­leki, Kisbér - Súr, Dad - Bana, Szák - Kisigmánd, Tárkány - Hánta, Réde - Ete, Császár - Hánta, Bársonyos - Ete, Ászár - Szend. Északi csoport, vasárnap 17 óra: Annavölgy - Csolnok, Nagysáp - Tokodaltárói Barát­ság, Dunaalmás - Koppány­­monostor, Szárliget - Vértes­tolna, Mocsa - Süttő, Szomód - Esztergom-Kertváros, Almásfü­zitő - Kesztölc, Dunaszent­­miklós - Bajna. ■ A Sanmina-SCI Magyarország Kft. a világ egyik vezető elektronikai cége. Új, alaplapok javításával foglalkozó tatabányai központunkba keresünk a következő SAN­INA-SCI pozíciókba tapasztalt kollégákat: Hibaelemző­ technikusok: • technikusi végzettség (elektronikai műszerész, háztartási kisgépszerelő) • legalább 1-2 éves tapasztalat áramkörök tesztelésében, illetve javításában (alaplapok, áramkörök alapos ismerete szükséges). • angol nyelvtudás előnyt jelent. Az önéletrajzokat az alábbi posta- vagy e-mail címre várjuk: Sanmina-SCI Magyarország Kft. Tatabánya 2800, Kóta József u. 2. dorina.aknai@sanmina-sci.com 34-515-300/901 ls951! Az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. közleménye Az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyo­zott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: a Tata településen az Újhegyi út 18-38. és 21-41. számoknál, az Akácfa út 1-39. és 2-38. számoknál, a Feszty - utca és a Zsellér dűllő területén, 2006. május 22-én 9 órától 13 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás korlátozás miatt megértésüket kérjük. 24 ÓRA Komá­rom-Esztergom megyei napilap Kiadja az Axal Springler-Magyarország Kft Komárom­ Esztergom­ Megyei Irodája. Főszerkesztő: SZERDAHELYI CSABA Kiadóvezető: B. NAGY LAJOS Kiadóvezető-helyettes, hirdetési vezető: BARSI SZABOLCS A szerkesztőség és a kiadó címe: 2800 Tatabánya Fő tér 4. Levélcím: 2801 Tatabánya, Pf. 141. Telefon: (34) 514010. Szerkesztőségi telefax: (34) 514011 e-mail: szerk.kom@axels.hu Kiadói telefon: (34) 514000. Kiadói telefax (34) 514001 Esztergomi kirendeltség: 2500 Esztergom, Vörösmarty u. 5. Telefon: (33)414068, (33)509-220 Komáromi kirendeltség: 2900 Komárom, Igmándi u. 14-16. Telefon: (34) 346-120, Wax (34) 340357 Készült: Szilády Nyomda Kft Telefon: (76) 481401 • Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN-szám: 1416-8650 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Komárom Esztergom Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a RÁBAHIR Rt regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: TÍMÁR JÁNOS Telefon: (34) 514030; Fax (34) 514033 e-mail: terj.kom@axels.hu Előfizetés a kiadónál: Tel: (34) 514031, Telefax (34) 514033 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB (Tatabánya) 104009130911733000000000 ASM (Tatabánya) pénzforgalmi jelzőszámla Előfizetés díja: egy hónapra 1595 Ft negyedévre 4 785 Ft fél évre 9 570 Ft egy évre 19140 Ft Hirdetésfelvétel: Tel: (34) 514020­ Telefax (34) 514021 e-mail: hird.kom@axels.hu Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A 24 Óra bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a 24 Órára hivatkozva lehet. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántar­tásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségében tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft, Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ), előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köré­ről felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next