24 óra, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-25 / 276. szám

24 ÓRA - 2011. NOVEMBER 25., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR­­­HIRDETÉS megyei információ Kedvező fo­gadtatásra talált a Vértes Volán Zrt. tavaszi kezdeményezése. Májustól három, a napokban pedig további huszonegy távol­sági autóbuszon internetez­­hetnek az utasok. A vezeték nélküli, díjtalanul igénybe ve­hető szolgáltatás ezentúl a Pécsre, Kecskemétre és Szeged­re tartó buszok mellett a Komá­rom, Budapest, Bábolna, Győr, Kisbér, Dunaújváros, Székesfe­hérvár, Esztergom, Balatonfü­­red irányába közlekedő járato­kon is elérhető. Az „okos telefo­nok” és a hordozható számító­gépek automatikusan felkínál­ják a csatlakozási lehetőséget, amint az autóbusz néhány mé­teres körzetében, vagy az utas­térben tartózkodik valaki a ké­szülékével. A „Vértes Volán” há­lózatot kiválasztva díjtalanul böngészhetnek utazásuk során a táblával jelölt járműveken. Mint azt Németh Tamás, a közlekedési vállalat vezérigaz­gatója elmondta, az utazókö­zönség körében nagy sikert aratott az első három wifi-be­­rendezés is, ezért szerelt fel to­vábbi autóbuszokra ilyen be­rendezést a zrt., amellyel egy­­egy járművön egyszerre har­­mincketten csatlakozhatnak az internethez. Lapunk, a 24 Óra on-line ol­dala, a kemma.hu reklámmat­ricái is kikerültek azokra a tö­megközlekedési eszközökre, amelyeken lehet internetezni. ■ Petrik J. A KEMMA.hu jelzi, hol lehet internetezni az autóbuszon Adventi kettős kereszt? nyílt levél A Jobbik talál módot a szimbólum kihelyezésére vértesszőlős Vágó Sebestyén, országgyűlési képviselő a héten Nagy Sándor polgármestert nyílt levélben szólította fel „nyíltan magyar- és keresztényellenes” tevékenységének befejezésére. A Jobbik megyei elnöke azt sérel­mezte, hogy a település önkor­mányzatának benyújtott kérvé­nyét, miszerint a Jobbik adventi kettős keresztet kíván állítani Vértesszőlősön, a polgármester elutasította. Az ügyben megkér­deztünk Nagy Sándort, aki el­mondta, ostoba vádaskodásnak tartja a Vágó Sebestyén nyílt le­velében foglaltakat. - A kérvényt a Jobbik a telepü­lés jegyzőjének címezte, holott az ügy polgármesteri jogkörbe tartozik - mondta. Nagy Sándor arról tájékoztatott, hogy a közte­rület-használati rendelet a tele­pülésen nem teszi lehetővé, hogy valaki vagy valakik díjmentesen szobrot, emlékművet állítsanak. Ráadásul a kérvény szerint a Job­bik 80 centiméter mélyre szeret­te volna ásni a kettős keresztjét, pedig a kiszemelt területen a köz­műszolgáltató az önkormányzat­nak még fák telepítését sem en­gedélyezte, mivel azok veszélyez­tették volna a felszín alatt futó közművezetékeket.­­ A kettős kereszt állítását csak abban az esetben engedé­lyezhettük volna, ha a Jobbik dí­jat fizet és engedélyező nyilatko­zatot hoz a közműszolgáltatótól, erről azonban nem volt szó a kérvényben - mondta Nagy Sán­dor polgármester. Vágó Sebestyén, országgyűlé­si képviselő nyílt levelét úgy zár­ja, hogy „a Jobbik talál alternatív lehetőséget, így az advent szelle­miségét hirdető kettős kereszt mindenképpen állni fog Vértes­szőlős területén”. A Jobbik megyei elnöke el­mondta, az adventi kettős ke­reszt állítása a Jobbik részéről nem politikai akció, hanem több éve tartó misszió, melynek célja, hogy az emberek a karácsonyi vásárlási lázban megálljanak egy pillanatra, és gondoljanak az ünnep valódi jelentésére. . . . ........... . in Kettős kereszt, más néven érseki kereszt, apostoli kereszt, pátriárkakereszt: olyan kereszt, melynek füg­gőleges szárát egy rövidebb és egy hosszabb szár metszi. A felső vízszintes, rövidebb szár a keresztfeliratot jelké­pezi, melyet Pilátus helyezett Krisztus feje fölé a keresztre. más néven eljövetel vagy eljövet: keresztény kul­túrkörben a karácsonyt meg­előző negyedik vasárnaptól karácsonyig tartó időszak, amely alatt az Úr eljövete­lének közelségét szokás ün­nepelni.­­ Azóta megtudtuk, hogy az ideiglenes kihelyezést nem is tilt­hatta volna meg az önkormány­zat. Úgy gondolom, több lehetősé­günk van, jogászaink vizsgálják, hogy melyik megoldást válas­­­szuk, magánterületre vagy nem a falu kezelése alá eső területre ál­lítsuk-e fel az adventi kettős ke­resztet - számolt be a fejlemé­nyekről Vágó Sebestyén. Mint elmondta, a kettős kereszt a ma­gyar nemzet keresztény szimbó­luma, amit még a kisebbségek is magukénak érezhetnek, így nem érti, Vértesszőlős vezetése miért ellenzi ennyire a jelkép közterületre való kihelyezését. Nagy Sándor erre úgy reagált, hogy a kereszténység távol áll a Jobbiktól. ■ A. P. A. A vita tárgya: kell-e kettős kereszt Vértesszőlősön? 5 Megyeszerte élelmiszert gyűjtenek a rászorulóknak megyei információ Élelmi­szergyűjtő napot szervez az or­szág 182 helyszínén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pén­teken és szombaton. A cél, hogy a közelgő ünnepek alatt se gyermek, se felnőtt ne éhez­zen. Az egyesülethez kétszer annyi segélykérő levél érkezett az idén, mint az ezt megelőző időszakban. A szervezet ezért is bővíti szokásos karácsonyi adománygyűjtő akcióját, mely­hez a tavalyi partnerek - Auchan, Metró és Tesco - mel­lett az idén a Penny Market áruházlánc is csatlakozott. Az önkéntesek ma 15 és 20 óra kö­zött, szombaton pedig 8 és 19 óra között gyűjtik a vásárlók felajánlásait. Esztergomban és Oroszlá­nyon a helyi Szociális Szolgálat is kiveszi részét a munkából, mindkét város hipermarketei előtt gyűjtik az élelmiszert, amit a téli hónapokban oszta­nak majd szét 15 000 rászorult családnak. „A tavalyi akciónkkal körül­belül 40 tonna élelmiszert gyűjtöttünk, amiből 10 000 csomagot állíthattunk össze.” - összegezte Cseh Balázs, a négy esztendeje alakult Ma­gyar Élelmiszerbank Egyesü­let elnöke. Az alapítás óta több mint 20 000 tonna élelmiszert osz­tott szét 500 karitatív és civil szervezeten, illetve önkor­mányzaton keresztül több mint félmillió rászorulónak. bW.Zs. I­til HIRDETÉS Megújult műszaki választék Áruházunk elektronikai osztálya lát­ványos kihelyezésekkel és egyedülálló választékkal várja a vásárlókat. Válassza ki a TV-falon, és tesztelje testközelből egyedi kivitelezésű, különböző méretek­ben kapható Technika televízióinkat. Szezonális kínálatunkban megtalálja a karácsonyi készülődés kellékeit - ünnepi díszek, ajándékok - éppúgy, mint a kedvenc téli sportjához szükséges termékeket! TESCO TATABÁNYA 2800 Tatabánya, Bláthy Ottó u. 1. Divatos ruhák, stílusos megjelenés Ruházati osztályunk a legfrissebb tren­dekkel és kellemes környezetben várja Önt, hogy nyugodtan és gond nélkül vásárolhasson. Győződjön meg róla sze­mélyesen és ismerje meg legújabb téli ruhakollekciónkat! Háztartási osztályunkon mostantól min­dent megtalál, ami a lakásdekorációhoz kell: tálak, tányérok, poharak, lakástextil termékek várják! Keresse a stílusos for­matervezésű F&F Home kollekcióit, és dobja fel egyszerűen otthonát! Minden szezonra fel vagyunk készülve *■.. 11 ■ Mflfljj. I In? .•'**> ' Tegye még szebbé otthonát!

Next