24 óra, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-13 / 214. szám

2014. SZEPTEMBER 13., SZOMBAT A komáromi lányok a nemzetközi mezőnyben is helytálltak floorball A lengyelországi Zi­­elonka városa adott otthont a Nemzetközi Floorball Szövetség (IFF) által rendezett EuroFloor­­ball Cup selejtező csoportja mér­kőzéseinek. Ott volt a bajnoki cí­met nyerő Szőnyi Palánkdönge­­tők Köre női csapata is. A mie­ink először próbáltak szerencsét az európai porondon. Az SZPK-t két lengyel és egy holland csapattal sorsolták össze, és a kiírás értelmében az első két helyen végző gárda léphetett to­vább a következő körbe, amelyet Norvégiában rendeznek. A komáromiak az első mérkő­zésüket a lengyel EO Osowa gár­dájával játszották. Hamar kide­rült, hogy az ellenfél nagyobb já­tékerővel rendelkezik, de a mie­ink így is szépen helytálltak és a meccs második felében a fe­gyelmezett védekezéshez egy­re több kidolgozott helyzet tár­sult. Ezt biztatónak és jó előjel­nek tekintette az SZPK. A máso­dik meccsükön aztán ki is jött a lépés, kidolgozott akciók, jó össz­­játék, szép megmozdulások jelle­mezték a hatvan percet. A hely­zetkialakítással nem volt gond, viszont az eredményes befeje­zés sokszor elmaradt, annak el­lenére, hogy végig magabiztosan uralták a játékot a komáromiak. A továbbjutást eldöntő meccsen két szerencsés találattal jutottak előnyhöz a lengyelek, viszont a második harmadban négy re­mek góllal 4-2-re fordítottak a mieink. A záró felvonás az első­re hasonlított, az SZPK több ka­puvasat ütött, a lengyelek pedig néhány perc alatt megfordítot­ták a meccset. A komáromiak a harmadik he­lyen végeztek a csoportban, nem jutottak tovább, de nincs szé­gyenkezni valójuk, a nemzetkö­zi mezőnyben is megmutatták, hogy ott is van keresnivalójuk. AZ SZPK EREDMÉNYEI: SZPK­­EO Osowa (lengyel) 3-6 (0-4, 1-1,2-1). UC Face Off-SZPK 0-3 (0-1, 0-0, 0-2). MMKS Podhale Nowy Targ (lengyel)-SZPK 7-4 (2-0,0-4, 5-0). A szőnyiek csapatában Hu­szár Ágnes, Gyugos Beáta, Vára­­di Vivien, Juhász Vivien, Kopó­­csi Pálma, Takácsi Anna, Marton Fanni, Miklós Rita, Vértesi Nico­­le, Tóth Dóra, Bacher Evelin, Kiss Klára, Mészáros Judit és Darai Szilvia ütötte a lyukacsos labdát. Edző: Bak Norbert. ■ SPORT Az NB III. Nyugati csoport­jának harmadik helyezettje, a Dorogi FC a Balatonfüred otthonában is három pontot szeretne szerezni. H. K.­K. L. NB III., NYUGATI CSOPORT, 5. FORDULÓ BALATONFÜRED-DOROGI FC óra:Balatonfüred, szombat 16.30 A dorogiak eddig jól szerepel­tek az idei pontvadászatban, hi­szen veretlenek, a Nagyatádot 2-0-ra, a Rába-partiakat 2-1-re győzték le, Veszprémben gólnél­küli döntetlennel zártak, a Di­­ósd ellen szintén három pontot gyűjtöttek. A bányászváros csa­pata a harmadik helyről várja a mai mérkőzést. A fürediek a ti­zenkettedik helyen tanyáznak - Nem szeretnénk, ha a jó soroza­tunk megszakadna. A csapatból mindenki egészséges, nincs hi­ányzónk. Mi vagyunk a mérkő­zés esélyesei, és mindent meg is teszünk a győzelem érdekében - hangsúlyozta Németh Sza­bolcs, a piros-feketék mestere. VESZPRÉM-TATABÁNYA FC Veszprém, szombat 16.30 óra. A 14. helyen álló, eddig két pontot szerző együtteshez láto­gat a 10. helyezett Tatabánya. Az előző játéknapon a kék-fehé­rek 7-1-es vereséget szenvedtek a Győri ETO második csapatá­tól. A kék-fehérek most minden­képpen javítani szeretnének. Megbeszéltük a hibáinkat, de nehéz meccsre számítok, rá­adásul a rengeteg eső miatti mély talajú pályával is meg kell küzdenünk. A keret nem teljes, továbbra is sérült Simkó Krisz­tián, aki combizom-szakadást szenvedett, de nem számítha­tok az eltiltott Máj Gáborra va­lamint Kiprich Dánielre sem - emelte ki Miskei Attila, a Tata­bánya FC vezetőedzője. MEGYEI BAJNOKSÁGOK A megyei első osztályú lab­darúgó-bajnokságban a lista­vezető Ácsi Kinizsi csapata a ti­zenegyedik helyen álló Eszter­gom együttesét látja vendégül. A házigazdák újabb győzelem­mel szeretnének hozzájárul­ni a búcsú jó hangulatához, il­letve a Városi Vigasságok ren­dezvény sikerességéhez. A má­sodik helyezett Komárom az ezüstérmes, ám az ősszel fele­más teljesítményt nyújtó Lábat­lan gárdáját fogadja, míg a har­madik helyen álló Kecskédhez a Vértesszőlős utazik. A másodosztályban a listave­zető Mocsa a két évvel ezelőtti bajnokhoz, a Vértessomlóhoz látogat. Az eddig szintén hibát­lan teljesítményt nyújtó, máso­dik helyen álló Tát a kilence­dik helyezett Süttőt fogadja. Az újonc, harmadik helyezett Ba­­konyszombathely is hazai kör­nyezetben szerepel, a tizen­egyedik Koppánymonostor le­génységét fogadja. A PÁROSÍTÁSOK: ATLASZ GEODÉZIA MEGYEI I. OSZTÁLY, 5. FORDULÓ: Szombat 15.30 óra: Komárom-Lábatlan, Zsámbék-Tata. Vasárnap 15.30 óra: Kecskéd-Vértesszőlős, Sá­­risáp-Környe, Ács-Esztergom, Tardos-Bábolna, Tokod-Ete, Bana-Oroszlány. MONTANA MEGYEI II. OSZTÁLY, 5. forduló: szombat 15.30 óra: Tát-Süttő, Nyergesújfalu-Vár­­gesztes. Vasárnap 15.30 óra: Na­­gyigmánd-TABAK Tokodaltáró, Bakonyszombathely-Koppány­­monostor, Gyermely-Szomor- Ászár, Vértessomló-Mocsa, Bo­­kod-Piliscsév (Oroszlányban rendezik), Kocs-Vértesi Erőmű. MEGYEI III. OSZTÁLY, DÉLI CSO­PORT, 5. forduló: szombat 15.30 óra: Baj-Kömlőd (Vér­tesszőlősön rendezik). Vasár­nap 15.30 óra: Réde-Tárkány, Bakonysárkány-Kerékteleki, Császár-Dad, Csém-Felsőgal­­la, Naszály-Szákszend, Sza­badnapos: Kisbér, tartalék, 5. forduló: vasár­nap 13.30 óra: Császár II.-Dad 11., Bakonysárkány II.-Szák­­szend II., Kisbér II.-Réde II. ÉSZAKI CSOPORT, 5. FORDULÓ: vasárnap 15.30 óra: Dunaszent­­miklós-Kesztölc, Héreg-Szá­m­od, Szárliget-Almásfüzitő, Csolnok-Ceferino Roma Csa­pat: Pilismarót-Nagysáp, Vér­­testolna-Annavölgy. Szabadna­pos: Epöl-Máriahalom, tartalék, 5. forduló: vasár­nap 13.30 óra: Szárliget II.-Al­­másfüzitő II., Csolnok II.-Haj­­du Antal Ferences DSE Eszter­gom, Annavölgy II.-Szomód 11., Epöl-Máriahalom II.-Kesz­­tölc II. (Az U19-esek mérkőzései a felnőttek összecsapásai előtt két órával kezdődnek. A me­gyei első osztályban a Na­­szály-Lábatlan mérkőzés szombaton 13 órakor kezdődik Naszályon, a Zsámbék-Tata ta­lálkozót pedig vasárnap 13 óra 30-kor rendezik.) KOMÁROM-ESZTERGOM ME­GYEI ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 4. forduló: hétfő 17 óra: Vértes­szőlős-Oroszlány, Vértessom­­ló-Vértesi Erőmű, Környe-Ta­­tabánya, Csolnok-Lábatlan. (A Gyermely-Szomor-Kecskéd mérkőzést szeptember 20-án 17 órától rendezik.) FEJÉR MEGYEI ÖREGFIÚK-BAJ­NOKSÁG, 3. forduló: szombat 13 óra: Brigetio FC Komárom-Vla­­dukt Biatorbágy, NŐI BAJNOKSÁGOK FEJÉR MEGYEI REGIONÁLIS-BAJ­NOKSÁG, 3. FORDULÓ TATABÁNYA-KOMÁROM Tatabánya, Erőmű-pálya, szombat 15 óra. A Tatabányai Amazonok SE gárdája az előző szezonban úgy szerzett ezüstérmet, hogy a me­zőny egyetlen veretlen csapa­ta maradt. Az elmúlt héten vi­szont megtört a jég, a mieink a bajnok Cseténytől 5-3-ra kap­tak ki. Az elmúlt idény negye­dik helyezettje, a Komáromi Fortuna SE jól kezdte a szezont, 3-2-re nyert a bronzérmes Ba­­racs ellen, majd hazai környe­zetben 9-0-ra lelépte a Duna­újváros-Pálhalma csapatát. A két megyei csapatunk legutób­bi mérkőzésén a tatabányaiak 6-2-re bizonyultak jobbnak. A Duna-partiak minden bizon­­nyal szeretnének visszavágni, így várhatóan küzdelmes, iz­galmas meccset vív majd ma délután a két együttes. Győzni mennek Füredre labdarúgás Veszprémben javítana szombaton a Tatabánya FC csapata A sötét mezes dorogiak legutóbb magabiztosan győzték le a Diósdot, Balatonfüredre is nyerni mennek Hatvannégy csapat a halastavak mellett labdarúgás A jövő nemzedékének 11. országos seregszemléje Nyergesújfalun A Gyermek Labdarúgásért Alapítvány és a Nyergesújfa­lu Sportegyesület tizenegyed­szer rendezett foci utánpótlás korú játékosoknak a nyergesi halastavak melletti sporttele­pen. Nagyon sok hozzátartozó lelkes szurkolása mellett, négy korosztályban, csoportonként tizenhat csapat küzdött az Al­­cufer Kupá(k)ért. A 2004-ben születettek To­­yo Seat csoportjának döntőjét a Ferencváros fiataljai nyerték a Mészöly Focisuli legényei ellen. A mezőnyben tatabányai, tatai és helybeli gárda is szerepelt. A 2005-ösök végső győzel­mét a BOKK Paper csoportban a Mészöly Focisuli szerezte meg, a zárómeccsen a dorogi­ak ellen nyertek. Vértessomlói, tatabányai és komáromi csapat is pályára lépett. A 2006-osok seregszemléjén, a Prenker csoportban, a győzel­met a Vasas Kubala Alapítvány csapata nyerte, a döntőben a Ta­ta AC gárdája ellen bizonyultak jobban. A mezőnyben tatabá­nyai, lábatlani, komáromi és vér­testolnai gárda is pályára lépett. A 2007-es születésűek, Hart-Technik csoportjának mezőnyében a Ferencváros bi­zonyult a legjobbnak. A fra­­disták végső győzelmét tata­bányai, tatai, dorogi és vértes­somlói srácok igyekeztek meg­akadályozni. ■ F. K: Balogh András edző a nyergesi csapattal a következő mérkőzésük előtt 15 Pénzdíjas futam, országos bajnokság lesz mától Oroszlányban KAJAK-KENU/KAJAKPÓLÓ Ma 9 órától immáron hatodik alka­lommal rendezik meg az orosz­lányi Malom-tónál a Vért-kupa kajak-kenu versenyt. A szerve­zők tizenhat szakosztályt hív­tak meg a megmérettetésre. Tör­pe, gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt kategóriában rendez­nek versenyeket. A 200 méteres futam pénzdíjas lesz. Az ered­ményhirdetést várhatóan 15 óra­kor tartják. A versenyt díjtala­nul tekinthetik meg az érdeklő­dők. Csakúgy, mint a 14 órakor kezdődő Vért-kupa Kajakpóló Országos Bajnokság küzdelme­it. Ezen a rendezvényen várha­tóan hat felnőtt és négy ifjúsági csapat méri össze tudását. Szom­bat délután és vasárnap délelőtt a csoportmérkőzésekkel indul a bajnokság, majd vasárnap dél­után a helyosztó meccseket játs­­­szák, a csoportmérkőzéseken egymás ellen elért eredmények alapján. Mivel a magyar klub­csapatok az idei évben eredmé­nyesen szerepeltek a nemzetkö­zi mezőnyben is, így küzdelmes, színvonalas mérkőzésekre szá­míthat a közönség. ■ Százan ütötték a labdát a tatai emlékversenyen asztalitenisz Az idén máso­dik alkalommal adott otthont Tata az Urbán Józsefről elne­vezett veterán ranglista ver­senynek. Több mint száz játé­kos tisztelte meg a tornát, tisz­telgett ezzel a tatabányai asz­talitenisz egyik meghatározó alakjának emléke előtt. Hét egyéni és hat páros számban küzdöttek egymás­sal a veteránok, s nem ma­radtak el a nagy csaták, sőt a meglepetések sem. A körül­ményekre azonban nem lehe­tett panasz, hiszen a tizenhá­rom asztal, a tágas és világos terem méltó helyszíne volt az­­ eseménynek. Bár megyénk­ből kevesen indultak el a meg­mérettetésen, de így is jutott siker, Saláta Ferenc, oldalán Sallai Zoltánnal csak a dön­tőben talált legyőzőre „király kategória” páros versenyszá­mában. ■ Németországba vitték a dorogi Buzánszky-kupát labdarúgás Az idén már negye­dik alkalommal rendezte meg a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatósága Dorogon a Buzánszky-kupát. Ezúttal a Do­rogi FC, a német Fritz Walter Ala­pítvány, a Csolnok és a Nyerges­­újfalui U12-es korosztályhoz tar­tozó csapatai­ mérték össze tu­dásukat. A tornát a Fritz Wal­ter Alapítvány csapata nyer­te, megelőzve a Nyergesújfalu, Csolnok és a házigazda Dorogi FC gárdáját. A meccseket meg­tekintette Buzánszky Jenő, az Aranycsapat Dorogon élő védő­je, a torna névadója is. A kapcsolat tovább folytató­dik, november elején egy megyei csapat is részt vesz majd Német­országban, a Kaiserslauternben rendezendő Fritz Walter-kupán. - Már negyedik éve rendez­zük meg a Buzánszky-kupát Do­rogon, a Fritz Walter Alapítvány támogatásából épült műfüves sportpályán. Jó házigazdának bi­zonyultunk, hiszen a tornát a né­met csapat nyerte meg. A magyar utánpótlás csapatoknak minél több, hasonló nemzetközi mér­kőzéseket kellene játszaniuk, hi­szen ezek a meccsek segítik a fej­lődésüket. Megyénk szerencsés helyzetben van, hiszen szlováki­ai és német partnerkapcsolattal is rendelkezünk, így játékosaink minden évben találkoznak egy­mással - mondta Khéner László, az MLSZ megyei igazgatója. ■

Next