24 óra, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-16 / 216. szám

1>J­ja ■ [UNK] Kézilabda Térdsérülés miatt meg kell műteni Hornyák Ágnest, a Bajnokok Ligája-győztes és ma­gyar bajnok Győri Audi ETO KC kézilabdázóját. Az operációt várhatóan a hét első felében hajtják majd végre a játékoson, akinek ezt követően négy-hat hetet kell majd pihennie. Este ismét pályán az európai elit labdarúgás Dortmund-Arsenal összecsapással kezdődik a szezon a Bajnokok Ligájában Kedden megkezdődnek, szerdán pedig folytatód­nak a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmei. Megkérdeztünk megyénk­ben tevékenykedő edzőt, játé­kost, sportvezetőt arról, hogy mit várnak az idei sorozattól. Kovács László A sorsolás érdekessége az volt, hogy három angol csapat ugyanazt a három német klu­bot kapta meg, mint tavaly. Az első forduló slágermérkőzésé­nek a Borussia Dortmund-Ar­senal és a Bayern München- Manchester City összecsa­pás ígérkezik, de e két találko­zó - és a harmadik angol-né­met párharc, a Chelsea-Schal­­ke összecsapás - mellett is ren­deznek érdekes meccseket. Az MTI arról írt, hogy az elő­ző kiíráshoz hasonlóan a mos­tani idényben is 910,3 millió euró (273 milliárd forint) lesz a Bajnokok Ligája főtáblájának összdíjazása, a sorozat győzte­se pedig ideális esetben akár 37,4 millió euróval (11,2 mil­liárd forint) is gazdagodhat. A csoportkörben érdekelt együt­tesek mindegyike rajtpénzként 8,6 millió eurót kap. A csoport­körben aratott győzelemért egy­­, a döntetlenért félmillió euró jár, a nyolcaddöntős szereplés további 3,5, a negyeddöntő 3,9, az elődöntő 4,9 millió eurót ér. A berlini Olimpiai Stadion­ban jövő június 6-án sorra ke­rülő finálé vesztese 6,5 millió, győztese - a trófea mellett -10,5 millió euróval gazdagodik. Ha egy csapat minden meccsét megnyeri, akkor 37,4 millió eu­rót kereshet. A meccspénzek mellett további 409,6 millió eu­rót oszt szét az UEFA különbö­ző marketing és nemzeti szem­pontok alapján. Az előző kiírás­ban győztes Real Madrid így összesen 57,414 millió eurót ka­pott.­­ Nem valószínű, hogy a vi­lágbajnokság kudarca rányom­ja a bélyegét a spanyol csapa­tok szereplésére. A címvédő Re­al Madridnál is történtek válto­zások, a Barcelonánál is meg­tették a változáshoz szüksé­ges lépéseket. A németekkel is mindenképpen számolni kell, és kíváncsi vagyok az olaszok­ra, akiknek mostanában nem nagyon sikerült beleszólniuk a végső küzdelmekbe. Nyilván, kilencven százalékban a klas­­­szis csapatok jutnak majd to­vább, de melyik lesz a legjobb 16 közé jutó kiscsapat, arra nagy tétben nem mernék fogad­ni - mondta Bánfi János, az FC Esztergom szakmai igazgatója. - Nagyon várom az­ idei so­rozatot. Arra leszek kíváncsi, hogy a világbajnokságot köve­tően lesznek-e olyan klubcsa­patok, amelyek átveszik az új rendszert és három belső védő­vel fociznak. Jómagam valame­lyik angol csapat sikerére szá­mítok. A Real Madridnál nagy volt a mozgás, a Barcelona is át­alakult, nem hiszem, hogy a két spanyol csapat egyike szerezné meg a trófeát - vélekedett Mo­hácsi Antal, a megyei első osz­tályú Banai KSK edzője. - Természetesen, mi lányok is várjuk a Bajnokok Ligája küzdelmeit. Ha tehetjük, együtt nézzük a meccseket. Előfordult már olyan is, hogy edzőnk, Sza­bados György megkért bennün­ket, hogy valamelyik mérkő­zést nézzük meg, mert az adott csapat játékstílusát érdemes lesz elemezni. Jómagam a Bar­celonának szurkolok - mondta Gőbölös Gabriella, az NB I-es Dorogi Diófa SE csapatkapitá­nya, majd így folytatta: - A csa­jokkal a meccsek előtt és után rendre üzengetünk egymás­nak, megy a trikó. Hajba még nem kaptunk, de szóváltások mindig előfordulnak - árulta el Gabi. - Jómagam a Barcelo­nának szurkolok, nagyon sze­retem a sok passzos focijukat, a csapatjátékukat. Szerintem a katalánok nyerik a kupát. Ben­ne van a pakliban, hogy a Re­al megvédi címét, de úgy gon­dolom, májusban én örülhetek. - Úgy gondolom, a német és a spanyol csapatok dominálnak majd az idei kiírásban. A Bar­celonának szurkolok én is, elfo­gult vagyok. Szerintem a Barce­lona, Real Madrid, Bayern Mün­chen hármasból kerül majd ki a győztes. Szerintem is lesz meg­lepetés, egy kiscsapattal talál­kozhatunk majd a legjobb nyolc között - latolgatta az esélyeket Khéner László, a Magyar Lab­darúgó Szövetség megyei igaz­gatója. A következő meccseket rendezik ma és holnap a legrangosabb kupában KEDD: a-csoport: Olimpiakosz (gö­­rög)-Atlético Madrid (spanyol), Juventus (olasz)-Malmö (svéd) - TV: Digi Sport2 (felvételről). b-csoport: FC Liverpool (an­­gol)-Ludogorec (bolgár) - TV: Digi Sport2 (élő), Real Madrid (spanyol)-Basel (svájci) - TV: Digi Sports (élő). C-csoport: AS Monaco (fran­­cia)-Bayer Leverkusen (német), Benfica (portugál)-Zenit (orosz). d-csoport: Galatasaray (tö­rök)-Anderlecht (belga), Borus­sia Dortmund (német)-Arsenal (angol) - TV: Sports (élő). SZERDA: e-csoport: AS Roma (olasz)­­CSZKA Moszkva (orosz), Bay­­ern München (német)-Man­chester City (angol) - TV: Digi Sport1 (élő). f-csoport: Barcelona (spa­­nyol)-APOEL (ciprusi) - TV: Di­gi Sport2 (élő), Ajax (holland)­­Paris SG. g-csoport: Chelsea (angol)­­Schalke (német) - TV: Digi Sport2 (felvételről), Maribor (szlovén)-Sporting (portugál). h-csoport: Porto (portugál)­­BATE (fehérorosz), Athletic Bil­bao (spanyol)-Sahtar Doneck (ukrán). (valamennyi összecsapás mindkét játéknapon 20 óra 45- kor kezdődik.) Tippelőink közül mindenki biztosra veszi a Barcelona, a Reál Madrid, az Atlético Madrid, a Bayern és a Juventus továbbjutását 2 4 ÓBA . Atlético Madrid Atlético Madrid Atlético Madrid Atlético Madrid Atlético Madrid_ R _________Juventus__________:_________Juventus__________:_________Juventus__________■_________Juventus_________:_________Juventus_________ Reál Madrid Reál Madrid : Reál Madrid : Reál Madrid Reál Madrid B Liverpool : Liverpool___________• Liverpool j_________Liverpool___________•_________Liverpool_________ - Monaco Bencia : Monaco : Leverkusen : Monaco c__________Benfica__________j___________Zenit___________•__________Benfica__________•__________Benfica__________•________Lerverkusen________ ~ _ ............~ Ársenal Arsenal Arsenal Arsenal Arsenal ü ________Dortmund__________ Galatasaray___________• Dortmund___ : ______Dortmund_________:_________Dortmund________ - Bayern München Bayern München Bayern München Bayern München j Bayern München 6________Manchester City______ ; Manchester City_______:_______Manchester City_______:________Manchester City_______:_______Manchester City______ - Barcelona Barcelona Barcelona Barcelona Barcelona f Paris SG___________: ____Paris SG_____ : ______Paris SG__________:_________Paris SG_________:_________Paris SG_________ ~ Chelsea Chelsea Chelsea Chelsea : Chelsea ”_________ Sporting_________:__________Sporting__________: ______Schalke__________:________ Schalke__________:__________Schalke_________ u Bilbao : Porto : Porto : Porto : Bilbao " Doneck_________Doneck : BATE__________• ____Doneck j__________Doneck_________ Ma este ez már rangadó lesz a javából a Balaton partján KÉZILABDA NB I., FÉRFI, 3. FORDULÓ BALATONFÜRED­GRUNDFOS TATABÁNYA KC Balatonfüred, kedd 19 óra. A szerdára tervezett bajnoki mérkőzés dátumát és kezdési időpontját is megváltoztatták, mivel a Duna Televízió élőben közvetíti az összecsapást. Ez a találkozó már igazi erőfelmérő lesz, hiszen két, a felsőházba igyekvő csapat csatázik. - Egyik meccsünk sem volt könnyű és nem is lesz az, de most a bronzérmes otthoná­ban kell helytállnunk - emelte ki Marosi László, a tatabányai klub szakmai elnöke. - Ilyen szempontból ez tűnik az eddigi legkeményebb erőpróbának. A vendégeknél Harsányi Gergelyre, Bartók Donátra és Novak Boskovicsra tovább­ra sem számíthat Vladan Ma­­tics vezetőedző. Harsányi csak lassan épül, Bartók combiz­ma részlegesen beszakadt, így több hétre kidőlt. Boskovics - jó esetben - október végén kezdheti el az edzéseket, azaz rá november táján számíthat először a Grundfos KC. - A papírforma alapján nem mi vagyunk a meccs esélyesei - jegyezte meg a sportvezető. - Persze nyerni szeretnénk, de a fürediek alaposan megerő­södtek és sokan is vannak, így könnyebb menet közben frissí­teniük. Ez rólunk nem igazán mondható el. Ám így is nagy küzdelemre, szoros mérkőzés­re számítok. ■ Petrik J. Marosi László szakmai elnök Babos Tímea öt helyet javított a ranglistán tenisz Nincs változás a női teni­szezők világranglistájának él­csoportjában, továbbra is nagy fölénnyel az amerikai Serena Williams vezet a román Simo­­na Halep és a cseh Petra Kvito­­va előtt. A legjobb magyar Ba­bos Tímea, aki öt helyet javítva múlt heti helyezésén a 104. A női tenisz-világranglista él­mezőnye (a WTA honlapja sze­rint, zárójelben az előző heti he­lyezés): 1. (1.) Serena Williams (amerikai) 9430 pont, 2. (2.) Si­­mona Halep (román) 6160,3. (3.) Petra Kvitova (cseh) 5926, 4. (4.) Marija Sarapova (orosz) 5575,5. (5.) Agnieszka Rad­­wanska (lengyel) 5380,6. (6.) Li Na (kínai) 5270. ■ A

Next