24 óra, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-04 / 232. szám

2014. OKTÓBER 4., SZOMBAT HÍRSÁV Ibrahimovic filmet forgattat magáról labdarúgás Zlatan Ibrahi­movic, a francia első osztály­ban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain labdarúgója filmet készíttet magáról. Egy róla szóló visszatekintés lesz, amely a válogatottban szerzett csaknem ötven, el­képesztő gólját tartalmazza. A film Ibrahimovic saját kezdeményezése alapján ké­szül, és feltehetőleg címében foglalja majd Rosengard vá­rosát, ahonnan indult a bos­­nyák felmenőkkel rendelke­ző svéd futballista. A támadó korábban már kiadta „Zlatan vagyok” című könyvét, ami hatalmas népszerűségnek örvendett, ezért okkal bízhat benne, hogy a filmje is ha­sonlóan sikeres lehet. Hatnál jár a pozitív doppingtesztek száma ázsiai játékok Pozitív lett a dél-koreai Incshonban zajló Ázsiai Játékokon női kala­pácsvetésben győztes kínai Csang Ven-hsziu dopping­tesztje. Csang már a hatodik sportoló, aki megbukott az eseményen. Csökkent David Beckham bevétele labdarúgás Tizedével csök­kentek David Beckham angol futballsztár bevételei, amióta 2013-ban bejelentette visszavonulását. A 39 éves exjátékos pénzügyeit kezelő cég tájékoztatása szerint a válogatott korábbi csapatka­pitánya 2012-ben még 16.5 millió fontot (6.5 milliárd fo­rint) kapott szponzoraitól, de egy évvel később már „csak” 14.8 milliót (5.8 milliárd forint). A korábban a Man­chester Unitednél és a Real Madridnál is megforduló Beckham 2012 decemberé­ben hagyta el öt idény után a Los Angeles Galaxyt, és pályafutását Párizsban fe­jezte be, öt hónapig a Paris Saint-Germaint erősítette. KEMMA Hírek percről percre www.kemma.hu 15 SPORT Az NB III. Nyugati csoportjá­ban szereplő Tatabánya FC és a Dorogi FC is hazai pályán folytatja a pontvadászatot. A megyei első osztályú baj­nokság listavezetője, az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó Kecskéd KSK a nyolcadik helyen álló, ám mindössze egy vereséget szenvedő Esztergom vendége lesz. H. K.­K. L. NB III., NYUGATI CSOPORT, 8. FOR­DULÓ TATABÁNYA FC-BUDAÖRS Tatabánya, Grosics Stadion, szombat 15 óra.Gyula A Tatabánya FC jelenleg az ötödik helyen áll, tizenkét pont­tal a tabellán. Ma délután az éllo­vas érkezik a Grosics-stadionba, mégpedig a Budaörs gárdája. - Egyáltalán nem megyünk feltartott kézzel a pályára, ak­kor sem, ha a listavezető érke­zik. Fegyelmezett, pontos játék­ra számítok a fiúktól, remélem, amit beszéltünk a héten, azt a gyakorlatba is át tudják majd ültetni. A srácok közül azon­ban többen már egy ideje sé­rüléssel küszködnek sajnos. A keret elég foghíjas lett. Pólyák­nak combizom-szakadása van, Mórinak térdproblémája, Se­bőknek szintén a térdének tör­tént baja, mégpedig egy hete, a balatonfüredi meccsen rúgták meg. Rájuk biztosan nem szá­míthatok. Felmér lázas beteg volt egész héten, ő talán csere­ként bevethető, Wágner pedig eltiltását tölti - magyarázta Miskei Attila, a Tatabánya FC vezetőedzője. DOROGI FC-SÁRVÁR FC Dorog, szombat 15 óra. A Dorogi FC továbbra is szár­nyal a bajnokságban, hiszen eddig, hét forduló óta veretle­nek a piros-feketék. A hétvé­gén ismét otthon játszanak, a középmezőnyhöz tartozó Sár­vár együttesét fogadják. - A Sárvár szervezett védekezé­sét elég nehéz lesz feltörnünk. Többek között annyit tudunk róluk, hogy hazai pályán min­den mérkőzésüket megnyer­ték, idegenből azonban csupán csak egy pontot raboltak eddig. Igazi kétarcú csapat. A keretből senki sem hiányzik, mindenki egészséges, úgyhogy kellemes gondokkal „küszködtem” a csa­pat összeállításnál - emelte ki Németh Szabolcs, a dorogiak mestere. A forduló további párosítá­sa: szombat 15 óra: Nagyatádi FC-Mosonmagyaróvár, Rákos­mente KSK-Veszprém FC, Új­­buda-Diósd, III. ker TVE-Bala­­tonfüredi TC, Tököl VSK-Cse­­pel FC, vasárnap 15 óra: BKV Előre-Győri ETO IL MEGYEI BAJNOKSÁGOK A megyei első osztályú baj­nokság listavezetője, az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó Kecskéd KSK csapata a nyolca­dik helyen álló, ám eddig mind­össze egy vereséget szenvedő Esztergom vendége lesz. A má­sodik helyezett Sárisáp Bábol­nára látogat, míg a harmadik helyen tanyázó ácsiak Zsám­­békon szaporíthatják pontjaik számát. A második vonalban érdekesnek ígérkezik a harma­dik helyezett Mocsa, illetve az újonc, jelenleg második helyen álló Bakonyszombathely össze­csapása. A harmadosztály Déli csoportjának éllovasa, a Felső­­galla a negyedik­ Tárkányhoz utazik, míg az északiak lista­vezetője, az Almásfüzitő a me­gyei másodosztályból az előző szezon után kieső, nyolcadik helyezett Dunaszentmiklóst fo­gadja. A PÁROSÍTÁSOK: ATLASZ GEODÉZIA MEGYEI I. OSZTÁLY, 8. FORDULÓ: szombat 14 óra: Tata-Komárom. Vasár­nap 14 óra: Vértesszőlős-Ete, Esztergom-Kecskéd, Tardos- Bana, Zsámbék-Ács, Bábolna- Sárisáp, Lábatlan-Tokod, Kör­­nye-Oroszlány. MONTANA MEGYEI II. OSZTÁLY, 8. forduló: vasárnap 14 óra: Vértessomló-Kocs, Bokod-Tát, Piliscsév-Gyermely-Szomor, Mocsa-Bakonyszombathely, Süttő-Nagyigmánd, Ászár- Nyergesújfalu, Koppánymonos­­tor-Vértesi Erőmű, TABAK To­­kodaltáró-Várgesztes, MEGYEI III. OSZTÁLY, DÉLI CSO­PORT, 8. forduló: vasárnap 14 óra: Bakonysárkány-Naszály, Császár-Baj, Dad-Kisbér, Ke­­rékteleki-Réde, Kömlőd-Csém, Tárkány-Felsőgalla, Szabadna­pos, Szákszend, tartalék, 8. forduló: vasár­nap 12 óra: Dad II.-Kisbér II, Bakonysárkány II .-Réde II., Kömlőd II.-Császár II. ÉSZAKI CSOPORT, 8. FORDULÓ: vasárnap 14 óra: Szárliget-Vér­­testolna, Csolnok-Héreg, Cefe­­rino Roma Csapat Esztergom- Epöl-Máriahalom, Almásfüzi­­tő-Dunaszentmiklós, Szomód- Pilismarót, Kesztölc-Nagysáp. Szabadnapos: Annavölgy. TARTALÉK, 8. FORDULÓ: vasár­nap 12 óra: Hajdú Antal Feren­ces DSE Esztergom-Epöl-Má­­riahalom II., Szárliget II.-Szo­­mód II., Kesztölc IL-Csolnok II., Annavölgy II.-Almásfüzitő II. (Az U19-esek mérkőzései a felnőttek összecsapásai előtt két órával kezdődnek. A Naszály-Ta­­ta U19-es mérkőzést szombaton 14 órától rendezik Naszályon.­ KOMÁROM-ESZTERGOM ME­GYEI ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 6. forduló: hétfő 16.30 óra: Ta­tabányai SC-Vértesszőlős, Vértesi Erőmű-Kecskéd, Csol­­nok-Vértessomló, Lábatlan- Gyermely-Szomor, Oroszlány- Környe. FEJÉR MEGYEI ÖREGFIÚK-BAJ­NOKSÁG, 6. forduló: szombat 15 óra: Perbál-Brigetio FC Komá­rom, NŐI BAJNOKSÁGOK NBI.,4. FORDULÓ DOROG-FERENCVÁROS Dorog, Buzánszky Jenő Sta­dion, vasárnap 14 óra. Az újonc dorogiak remekül kezdték a szezont az élvonalban, legyőzték a Szeged, az Újpest és a Femina csapatát. Az elmúlt héten az Astra HFC már „kemé­nyebb diónak” bizonyult Diófa SE számára, a mieink 3-1-re ki­kaptak tőlük. A Dorog a vereség­gel a harmadik helyre csúszott a tabellán, ám ezzel a pozícióval minden bizonnyal senki sem elégedetlen a bányászvárosban. Vasárnap újabb nehéz feladat vár Szabados György edző ta­nítványaira, ugyanis az előző szezon bronzérmese látogat a Buzánszky Jenő Stadionba. A zöld-fehérek a második helyről várják az összecsapást, a fővá­rosiak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik csak meg a tabellán a szintén kilenc pontos dorogi csapatot. Az élvonalbeli rutin a Fradi mellett szól, ám ezt minden bizonnyal lelkes játék­kal ellensúlyozni tudja majd a Diófa­ SE. Egy biztos: a házigaz­dák mindent megtesznek majd a siker érdekében. FEJÉR MEGYEI NŐI REGIONÁLIS bajnokság, 6. forduló: vasár­nap 10 óra: Komáromi Fortuna SE-Csetény. KOMÁROM-ESZTERGOM ME­GYEI U15-ÖS BAJNOKSÁG, 2. FOR­DULÓ, A-CSOPORT (NYERGESÚJFA­LU): szombat 15.30 óra: Dorogi Diófa SE-Nyerges SE. 16.10 óra: Komáromi Fortuna SE-Dorogi Diófa SE. 16.50 óra: Komáromi Fortuna SE-Nyerges SE. B-cso­­port (szákszend): szombat 10 óra: Szákszendi FC-Bábolnai SE. 10.40 óra: Szákszendi FC­­Kecskéd KSK. 11.20 óra: Bábol­nai SE-Kecskéd KSK. c cso­­pORT (TATA): szombat 10 óra: Környe SE-Süttői SC. 10.40 óra: Környe SE-Tatai AC. 11.20 óra: Tatai AC-Süttői SC: Kétarcú csapatot fogadnak labdarúgás A veretlen Dorogi FC gárdájának otthonába a Sárvár együttese látogat A Tatabánya FC labdarúgócsapata a listavezető Budaörs együttesét fogadja a nyolcadik fordulóban Öt megyei szakosztályvezető vehetett át kitüntetést ünnepség A Természetjárók Napján, Dobogókőn találkozott egymással a csaknem ezer lelkes túrázó Szeptember harmadik szom­batja hagyományosan a termé­szetjárás ünnepe, hiszen ezen a napon van minden évben a Ter­mészetjárók Napja Dobogókőn, ezúttal huszonhatodik alkalom­mal. Az ünnepségre csaknem ezer természetjáró jött el az or­szág minden részéből. Az ünne­pi beszédet Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója mondta, majd Czene Attila a MOB alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mint ismert, Komárom-Esz­­tergom megye hosszú évek óta a természetjárás szervezettsé­gét, aktivitását tekintve mindig dobogós helyen állt és van jelen­leg is a megyék között. A szak­osztályok száma, a taglétszám, a kiemelt rendezvények száma tekintetében ez a kis megye pél­damutatóan teljesít. Ezért aztán nem véletlen, hogy az MTSZ el­nöksége is jóváhagyta a megyei elnöknek, Horváth Zoltánnak a javaslatát és öten is kitüntetés­ben részesülhettek. A Természetjárás fejleszté­séért „arany” fokozatot vehet­te át Ilóczkiné Sipos Márta, a Tatabányai Vulkán TSE szak­osztályvezetője, az „ezüst” fo­kozatot kapta meg Pápai Lász­­lóné a Tatabányai Volán SE szakosztályvezetője és Székely Józsefné, a KVSE szakosztály­­vezetője. Kiemelkedő technikai mun­káért „Czárán Gyula emlékér­met” vehetett át Wittmer Antal, a Tatabányai Erőmű SE szakosz­tályvezetője. „Gábor Ignác em­lékérmet” kapott kiváló ifjúsági nevelő tevékenységéért Deákné Csém Andrea, a TSC szakosz­tályvezetője. A felterjesztő Horváth Zoltán, a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetségé­nek Természetbarát Szövetsé­gének elnöke gratulált az öt me­gyei kitüntetettnek. Majd mind­egyiküknek a megyei elnökség ajándékát is átnyújtotta. Czene Attila, a MSZSZ elnö­ke méltatta saját szövetsége és a természetjárók szövetségének tevékenységét és kifejezte remé­nyét, hogy a két szövetség még szorosabb együttműködése nyo­mán egyre többen mozoghatnak egészségük érdekében. Horváth Zoltán büszkén említette meg, hogy nálunk a két megyei szövet­ség között ez az együttműködés példásan működik. Dobogókőn adta át Pálmai Vencel, az MTSZ gyalogtúra bizottság vezetője az igen fiatal Barcsa Rolandnak a természetjáró „bronz” minő­sítő jelvényt, aki a Tatabányai Cement SE szakosztály tagja. Megyénket csaknem tíz szak­osztály képviselte a természet­­járás ünnepén, akik az összejö­vetel előtt és után is rövidebb túrákat is tettek. ■ Horváth Zoltán és a díjazottak

Next