24 óra, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-07 / 259. szám

2014. NOVEMBER 7., PÉNTEK 3 PERCES INTERJÚ Újra a dobogós helyezés közelében járnak labdarúgás A Lábatlani ESE csapata az előző forduló­ban 4-2-re legyőzte a sereg­hajtó Környe SE gárdáját, így már csak egy pont választja el a Duna-parti együttest a dobogós helyezéstől. - Ismét az egyik érem meg­szerzése a csapat célja? - Az előző idényben sem az volt. Két és fél évvel ez­előtt úgy vettem át az együt­tes szakmai munkájának irá­nyítását, hogy pontot sem sze­rezve esett ki a megyei első osztályból. Akkor a csapatépí­tést tartottam a legfontosabb szempontnak. Rögtön fel is ju­tottunk az első ligába, ahol az­tán mi kaptuk a bronzérmet. Azért fogalmazok így, mert a Kecskédtől tizenhat pontot levontak, így mi a negyedik helyről a harmadikra léptünk a végső elszámoláskor. Az elő­ző idényben a kilencedik-ti­zenkettedik hely egyikét sze­rettük volna elérni, az idei ki­írásban az első nyolc helyezés egyikére pályázunk. - Mi volt az oka, hogy a szezon elején rendre hazai környezet­ben bukták el meccseiket? - Több olyan hibát vétet­tünk, amelyeket az előző idényben nem, és a Fortuná­val sem voltunk barátság­ban. Elég, ha csak azt emlí­tem, hogy az Ács elleni mecs­csünkön három-hármas ál­lásnál a kilencvenedik perc­ben büntetőt hibáztunk, a győzelem helyett pedig az el­lentámadásból kapott góllal vereséget szenvedtünk. - Vasárnap a nyolcadik helyen álló Bana látogat Lábatlanra. Az újabb három pont lendüle­tet adhatna az őszi hajrához... - Nem lesz egyszerű fel­adatunk, továbbra sem tu­dunk még abban az összeál­lításban játszani, ahogy azt szeretném. Az elsődleges szempontunk az, hogy nyer­jünk, aztán majd meglátjuk, miként tudjuk befejezni az őszi szezont. ■ FENYVESI LÁSZLÓ, A LÁBATLAN­I­ESE JÁTÉKOS­EDZŐJE Nagy csatában diadalmaskodott a Komárom KOSÁRLABDA Az MBK Rieker Comn therm Komáro férfi ko­sárlabdázói hazai pályán, nagy csatában, 100-95-re legyőzte a Besztercebánya csapatát a szlo­vákiai élvonal szerda esti mér­kőzésén. Az észak-komáromi gárda nyolc forduló után a har­madik helyen áll, és csak ros­­­szabb kosáraránya miatt szo­rul a BC Prievidza, illetve a BK Inter Incheba Bratislava mögé a tabellán. A Besztercebánya kilencedik a tíz csapatot felvo­nultató bajnokságban. A Komárno szombaton is­mét hazai környezetben lép pályára, 18 órától az ötödik helyen álló MBK Handlová le­génységét fogadja. ■ SPORT A XIX. alkalommal megren­dezett Kempelen-kupáért a város középiskolásai mellett kisbéri, tatai, ajkai és fel­vidéki diákok versenyeztek. A szervezők már készülnek a jubileumi tornára. Kovács László A komáromi Kempelen Farkas Gazdasági, Vendéglátó, Idegen­­forgalmi Alapítványi Szakkö­zépiskola, Szakiskola és Kollé­gium ismét megrendezte a már hagyományos, országhatáro­kon átnyúló XIX. Nemzetközi Kempelen-kupát. A több mint háromszáz diákot megmozgató kétnapos rendezvény alatt ké­zilabdában, floorballban, lab­darúgásban és sakkban mér­ték össze tudásukat a középis­kolás diákok. Az idén első al­kalommal a rossz idő miatt mó­dosítani kellett a programon, a most elmaradt fiú focitornát, a csapatvezetőkkel egyeztetve, tavasszal rendezik meg. Pastorek Róbert főszervező beszámolt arról is, hogy az el­ső három helyen végzett csapa­tok oklevelekkel és érmekkel gazdagodhattak, dr. Molnár At­tila polgármesteri díját pedig a legjobb komáromi játékos, Mol­nár András, a Széchenyi Ist­­ván-szakközépiskola tanulója vehette át. EREDMÉNYEK: labdarúgás: lány: 1. Kem­pelen Szakképző és Kollégi­um (Komárom), 2. Szent-Györ­­gyi Albert Szakközépiskola és Szakiskola (Ajka), 3. Bláthy Ot­tó Szakközépiskola és Szakis­kola (Tata), 4. Jókai Mór Gimná­zium (Komárom), 5. Kultsár Ist­ván Szakközépiskola és Szakis­kola (Komárom). Gólkirályn­ő: Juranovics Anita (Kempelen). Legjobb játékos: Markos Dani­­ella (Szent-Györgyi). Legjobb kapus: Bacher Evelin (Kempe­len). Kézilabda: Fiú: 1. Széchenyi István Szakközépiskola (Ko­márom), 2. Kulcsár, 3. Kempe­len. Gólkirály: Kocsis Norbert (Széchenyi). Legjobb játékos: Dukony Krisztofer (Kempelen). Legjobb kapus: Fekete Ádám (Széchenyi), lány: 1. Kultsár, 2. Selye János Gimnázium (Észak-Komárom, Szlovákia), 3. Szent-Györgyi, 4. Táncsics Mi­hály Gimnázium és Szakközép­­iskola (Kisbér), 5. Széchenyi, 6. Kempelen. Gólkirály: Schaeffer Vivien (Kultsár). Legjobb játé­kos: Szűcs Gabriella (Táncsics). Legjobb kapus: Vesztergom Vi­vien (Szent-Györgyi). floorball: Fiú: 1. Széchenyi II., 2. Széchenyi I., 3. Jókai, 4. Kulcsár, 5. Alapy Gáspár Szak­iskola (Komárom), 6. Kempe­len. Gólkirály: Molnár Dávid (Széchenyi). Legjobb játékos: Ádám Milán (Alapy). Lány: 1. Kultsár, 2. Kempelen, 3. Szé­chenyi. Gólkirály: Csige Enikő (Kultsár). Legjobb játékos: Jura­novics Anita (Kempelen). POLGÁRMESTERI DÍJ: Molnár András (Széchenyi). SAKK: IGAZOLT VERSENYZŐK: 1. Gyurenka Ádám (Selye), 2. Horváth Árpád (Selye), 3. Dó­­czé Sándor (Selye). amatőr ver­senyzők: 1. Szalai Claudia (Se­lye), 2. Szabó Dániel (Kempe­len), 3. Gellé Donát (Selye). A pontversenyt az induló ver­senyzők száma és az eredmé­nyek alapján a 2014. évi Nem­zetközi Kempelen-kupa sakk­versenyét a Kempelen csapata nyerte. Háromszázan versenyeztek Kempelen-kupa Négy sportágban mérték össze tudásukat a diákok Pastorek Róbert adja át az oklevelet a legjobbnak választott lány kézilabdakapusnak, Vesztergom Viviennek Bombameglepetés Manchesterben labdarúgás A Bayern München, a Barcelona, a Paris SG és a Porto is továbbjutott kedden a Real Madrid, vala­mint a Borussia Dortmund, szerda este pedig a Bayern München, a Barcelona, a Pa­ris Saint-Germain, és a Porto is biztosította helyét a nyolcad­­döntőben a labdarúgó Bajno­kok Ligája csoportküzdelmei­nek negyedik fordulójában. A szerdai játéknapon a Bayern könnyedén, két góllal nyert ha­zai pályán az AS Roma ellen, így már a csoportelsőséget is meg­szerezte. A kvartett másik mér­kőzésén az angol bajnok Man­chester City bombameglepetésre 2-1-re kikapott a CSZKA Moszk­vától. Manuel Pellegrini együt­tese Fernandinho és Yaya Tou­­ré kiállítása miatt kilenc ember­rel fejezte be az összecsapást. Az F-csoportban a Barcelona Messi duplájával nyert az Ajax Amster­dam otthonában, a négyszeres aranylabdás, világbajnoki ezüst­érmes támadó ezzel 71 gólnál jár a legrangosabb európai kupaso­rozatban, amivel utolérte a so­rozat örökranglistájának élén a spanyol Raúl Gonzálezt. SZERDAI EREDMÉNYEK: E-CSO­port: Manchester City (angol)­­CSZKA Moszkva (orosz) 1-2, Ba­yern München (német)-AS Ro­ma (olasz), az állás: 1. (már továbbjutott) Bayern München 12 pont, 2. A Roma 4 (7-11), 3. CSZKA 4 (5-9), 4. M. City 2. f-csoport: Paris Saint-Ger­main (francia)-APOEL (ciprusi) 1-0, Ajax Amsterdam (holland)­­FC Barcelona (spanyol) 0-2. az ál­ lás: 1. (már továbbjutott) PSG 10 pont, 2. (már továbbjutott) Barce­lona 9,3. Ajax 2,4. APOEL 1. g-csoport: Sporting Lisboa (portugál)-FC Schalke 04 (né­met) 4-2, Maribor (szlovén)­­Chelsea (angol) 1-1, az állás: 1. Chelsea 8 pont, 2. Schalke 04 5, 3. Sporting Lisboa 4, 4. Maribor 3. h-csoport: Sahtar Donyeck (ukrán)-BATE Boriszov (fehér­orosz) 5-0, Athletic Bilbao (spa­­nyol)-FC Porto (portugál) 0-2. Az állás: 1. (már továbbjutott) FC Porto 10 pont, 2. Sahtar Do­nyeck 8, 3. BATE Boriszov 3, 4. Athletic Bilbao 1. ■ Tíz érmet hoztak haza a Felvidékről cselgáncs Nabilek Zsófia a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel Gútán Ismét szépen szerepeltek a Tata­bányai Nebuló Judo versenyzői, akik egy aranyérmet, négy ezüs­töt, és öt bronzérmet érdemeltek ki a felvidéki Gútán rendezett nemzetközi tornán. A megméret­tetésen osztrák, cseh, szlováki­ai és magyar cselgáncsozók vet­tek részt, összesen kétszáznyol­­can igyekeztek minél előkelőbb helyezéseket elérni. Szabó Zsu­zsanna és Demeter Béla edzők tanítványai közül Nabilek Zsó­fia szerepelt a legsikeresebben, a C-korcsoportosok mezőnyében, a 25 kilogrammosok súlycsoport­jában végzett az első helyen. A NEBULÓ JUDO DSE VERSENY­ZŐINEK EREDMÉNYEI: D-korCSO- C-korcsoport: 25 kg: 1. Nabilek Zsófia. 50 kg: ...3. Nagy Ákos. +55 kg: ...2. Lakatos György. B-korcso­­port: 34 kg: ...3. Bogár Tibor. 50 kg: ...5. Anderla Róbert. +73 kg: ...3. Palotai Péter. A­ korcsoport: 58 kg: ...2. Gnám Cecília. 66 kg: ...2. Hegyi Gergő. +73 kg: ...2. Ba­logh Balázs. Serdülő korcsoport: 81 kg: ...3. Tímár János.­­ A nemzetközi versenyen a gyerekek a lehető legtöbbet kihozták magukból, és jó tel­jesítményükkel, eredménye­ikkel hazánk, illetve váro­sunk hírnevét öregbítették. Nagyon büszkék vagyunk rá­juk, szép munka volt! - mond­ta a versenyt követően Szabó Zsuzsanna. ■ port: 24 kg: ...3. Bogár Kriszti. A sikeresen szerepelt tatabányai cselgáncsozók az eredményhirdetés után 15 Huszonkilencszer találtak a tatabányaiak a Sport36 hálójába KÉZILABDA NB I., FÉRFI, 11. FORDULÓ KOMLÓ-TATABÁNYA 22-29 (11-17) Komló, 500 néző, vezette: Bán, Szloska. SPORT36 Komló: Granic - Wéber 2, Kun, Péter-Szabó 1(1), Hadziomerovic 4, Rahi­­mic 3, Oszlár 3. Csere: Sely­mes (kapus), Marcsek, Szö­gi 3, Sebestyén, Radjenovic 2, Hidasi 3(3), Nagy Z. 1. Edző: Ratko Djurkovics. GRUNDFOS TATABÁNYA KC: Pa­ul - Pásztor 6, Harsányi 4(1), Dénes, Diaz 4, Katzirz 3, Ma­­zák 1. Csere: Babaszafari (ka­pus), Bodó 2, Törő 2, Juhász Á. 1, Muszavi 5, Perics 1, Bartók, Nagy Sz. Edző: Vladan Matics. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 2. p.: 2-0, 15. p.: 3-11, 24. p.: 10-13, 36. p.: 15-18, 40. p.: 16- 22, 50. p.: 19-26. kiállítás: 4, illetve 4 perc. HÉTMÉTERES: 4/4, illetve 2/1. A vendégek nem hagytak két­séget afelől, hogy melyik csapat képvisel nagyobb játékerőt. Az első félidőben már nyolc góllal is vezettek a Mt­cs-tanít­­ványok, ám egy kis figyelmet­lenség, és máris felzárkóztak a hazaiak. Aztán a játékrész vé­gére csak helyreállt a rend. A folytatásban már jóval keve­sebb volt az izgalom. A rutino­sabb Tatabánya magabiztosan tartotta előnyt, és megérdemel­ten győzött. Ratko Djurkovics: - Tisztá­ban voltunk vele, hogy a Ta­tabánya jobb együttes. Emel­lett sérülések is nehezítették a dolgunkat. Pedig minden el­követünk, hogy megszerezzük az első győzelmünket. Ez fon­tos lenne az önbizalmunk mi­att, de nagyon nehéz a sorso­lásunk. Vladan matics: - Úgy gon­dolom, látványos mérkőzést játszottunk. J­i is kézilabdáz­tunk, de olykor kissé pontatla­nok voltunk. KONTRA ZSOLT, A GRUNDFOL KC TECHNIKAI VEZETŐJE: - Az el­ső egy-két perctől eltekintve jól kezdtük a mérkőzést, hiszen már hét-nyolc góllal is vezet­tünk. Aztán némi könnyelműs­­ködést követően felzárkóztak a hazaiak. A folytatásban újból tetemes előnyt szereztünk. Túl vagyunk egy kötelező győzel­men. Az ellenfélből az egykori tatabányai Szögi játéka dicsér­hető. ■ Petrik J. Vladan Matics, a Tatabánya edzője 1. Szeged________10 10 ■ -365-230 20 2. Csurgó_________9 8 - 1261-220 ~16~ 3. Balatonfüred 9 7 ■ 2263-223 14 4. Tatabánya 8 Á ■ 2 196-176~12 5. Gyöngyös 10 4 - 6 264-271 8 6. Orosháza 8 4 - 4 217-225 8 . Mezőkövesd 10 4 - 6244-259 8 8. Cegléd 9 3 ■ 6245-278 6 9. PLER________ 10 2 1 7250-283 5 IftSÚBiánit, 10 2: 1: 7243-298 5 11. Komló__________9 - - 9214-299 0

Next