24 óra, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-08 / 260. szám

2014. NOVEMBER 8., SZOMBAT Mmmmmmmmmmmmmmmmmgm A parlamenti válogatott látogat ma Kecskédre labdarúgás Szombaton 12 óra 30-kor adják át a kecské­­di sporttelep pályájának ön­tözőrendszerét. Ebből az al­kalomból a helyi öregfiúk a parlamenti válogatott csapa­tával barátságos mérkőzést játszanak. Egykori játékosukra emlékeztek Csémen labdarúgás A fiatalon, a harmincas évei elején el­hunyt Horváth Balázsra em­lékeztek a napokban Csé­men. A Komáromi MEDOSZ, illetve a Komáromi FC csa­patában is szerepelt egykori játékos hajdani csapattársai tiszteletére emlékmérkőzést szerveztek. A csémi öregfiúk és a Brigetio FC Komárom találkozót utóbbiak nyerték 2-1-re. A két együttes játéko­sai a meccset követően ko­szorút helyeztek el Horváth Balázs sírjánál. Az olimpiai futóbajnok babát vár atlétika Várandós az eti­ópok olimpiai bajnok futó­ja, Tirunesh Dibaba, s emi­att kihagyja a következő sze­zont. A 29 éves sportolónő és ugyancsak ötkarikás ér­mes férje, Sileshi Sihine első gyermeküket várják. Dibaba 2008-ban, Pekingben 5000 és 10 000 méteren is diadal­maskodott, majd négy évvel később, Londonban a hos­­­szabb távon megvédte címét. Tízezer méteren ő az aktuá­lis világbajnok is. Az ötszörös vb-győztes áprilisban a ma­ratoni távon is debütált, Lon­donban harmadik lett. Halep szakított az edzőjével tenisz Tíz hónap közös mun­ka után szakított edzőjével, Wim Fissette-tel Simona Ha­lep, a női­ világranglista har­madik helyezettje. Halep ja­nuárban fejezte be a mun­kát addigi trénerével, Adrian Marcuval. A román tenisze­ző az elmúlt két évben nyolc tornán diadalmaskodott, jú­niusban a Roland Garroson életében először vívhatott Grand Slam-finálét, október­ben döntőt játszott a szinga­púri WTA-világbajnokságon. SPORT A labdarúgó-NB III. Nyugati csoportjában a Tatabánya FC Mosonmagyaróváron próbál szerencsét, míg a még min­dig veretlen Dorogi FC az Újbuda együttesét fogadja ma délután. H. K.­K. L. NB III., NYUGATI CSOPORT, 13. FORDULÓ FUTURA MOSONMAGYARÓVÁR­­TATABÁNYA FC Mosonmagyaróvár, szombat 13.30 óra. Már csak három mérkőzés van hátra a 2014/2015-ös sze­zon őszi félévéből az NB III. Nyugati csoportjában. A Tata­bánya FC jelenleg az ötödik he­lyen tanyázik, huszonöt ponttal, azonban ugyanennyivel rendel­kezik a negyedik Újbuda, illetve az előtte álló Győri ETO máso­dik csapata. Nem sok, egészen pontosan négy pont különbség választja el a mieinket az éllo­vas Budaörs gárdájától, amel­­­lyel még jó néhány évvel ez­előtt a másodosztályban is rend­re nagy csatákat vívtak. A Bá­nyász nyolc mérkőzés óta veret­len. A tizenharmadik pozíción álló Mosonmagyaróváron pró­bálnak ma szerencsét a tatabá­nyaiak. Miskei Attila, Bányász mestere elmondta, megtévesz­tő a táblázaton elfoglalt helye mai vendéglátójuknak, és na­gyon nehéz mérkőzésre számít. - Hazai pályán a támadásra he­lyezik a hangsúlyt, veszélyesek. Ha csak az elmúlt két meccsen nyújtott teljesítményüket néz­zük, akkor valóban nagy gólkü­lönbségű győzelmeket arattak. A Tököl ellen 5-0-ra nyertek, a Veszprém felett pedig 4-0-ra di­adalmaskodtak. A csapatomból egyébként Csonka Mátéra biz­tos nem számíthatok, mert bo­­kaszalag-szakadást szenvedett, Kovács Istvánnak összegyűlt az öt sárga lapja, így ő sem fogható hadra, Fölmér Krisztián pedig beteg - mondta Miskei Attila. DOROGI FC-ÚJBUDA Dorog, szombat 13.30 óra. A Dorogi FC együttese még mindig veretlen a bajnokság­ban, ma az Újbudát fogadják. - Úgy érzem, igazi rangadó lesz, mi a másodikak, ők a negye­dik helyen tanyáznak a tabel­lán. Jó csapat látogat hozzánk, szervezettek. A több volt élvo­nalbeli játékost a soraiban tu­dó Újbuda ellen azonban egyér­telmű célunk, hogy itthon tart­suk a három pontot. Remélem az őszi idény végéig meg tudjuk őrizni a veretlenségünket. Tar­tós sérültünkön, Mészároson kí­vül nincs, mindenki egészsé­ges a csapatból, így teljes keret­tel várjuk a találkozót - emelte Németh Szabolcs, a piros-feke­ték vezetőedzője. A forduló további párosítása: szombat 13.30 óra: Balatonfü­­red-Győri ETO II., Tököl VSK­­III. ker. TVE, Sárvár FC-Rákos­­mente KSK, Csepel-BKV Előre, Budaörs-Nagyatádi FC, Diósd- Veszprém. MEGYEI BAJNOKSÁGOK A megyei első osztályban két rangadót is rendeznek vasár­nap, ugyanis az első négy he­lyet elfoglaló csapatok egymás­sal találkoznak. A listavezető Kecskéd KSK a harmadik helye­zett Ácsi Kinizsit látja vendégül, míg a második helyen álló Ko­márom VSE a Sárisápi Bányász­hoz utazik. A PÁROSÍTÁSOK: ATLASZ GEODÉZIA MEGYEI I. OSZTÁLY, 13. FORDULÓ: Szombat 13.30 óra: Vértesszőlős-Bábol­­na. Vasárnap 13.30 óra: Kecs­­kéd-Ács, Sárisáp-Komárom, Környe-Esztergom, Oroszlány-Zsámbék, Ete-Tata, Tardos, Lábatlan-Bana,Tokod­ 13. MONTANA MEGYEI II. OSZTÁLY, forduló: szombat 13.30 óra: Nyergesújfalu-Vértessom­­ló. Vasárnap 13.30 óra: Nagyig­­mánd-Tát, Bakonyszombat­­hely-Gyermely-Szomor, Kop­­pánymonostor-Süttő, TABAK Tokodaltáró-Mocsa, Várgesz­­tes-Piliscsév, Vértesi Erőmű- Bokod, Kocs-Ászár. MEGYEI III. OSZTÁLY, DÉLI CSO­PORT, 13. forduló: vasárnap 11.30 óra: Réde-Kisbér, Tár­­kány-Dad, Felsőgalla-Császár, Szákszend-Bakonysárkány, Csém-Baj, Kömlőd-Naszály. Szabadnapos: Kerékteleki­ tartalék, 13. forduló: va­sárnap 11.30 óra: Réde II.-Kis­­bér II., Szákszend II.-Bakony­­sárkány II., Császár II.-Dad II. ÉSZAKI CSOPORT, 13. FORDU­LÓ: vasárnap 13.30 óra: Duna­­szentmiklós-Epöl-Máriaha­lom, Kesztölc-Ceferino Roma Csapat Esztergom, Nagysáp- Csolnok, Annavölgy-Szárliget, Pilismarót-Héreg, Vértestolna- Szomód. Szabadnapos: Almás­füzitő, tartalék, 13. forduló: vasár­nap 11.30 óra: Kesztölc II.-Haj­­du Antal Ferences DSE II. Esz­tergom, Almásfüzitő II.-Szo­­mód II. (Az I. és a II. osztályban az U19-esek mérkőzései a felnőt­tek összecsapásai előtt két órá­val kezdődnek.) FEJÉR MEGYEI ÖREGFIÚK-BAJ­­NOKSÁG, 11. FORDULÓ: Szombat 13.30 óra: Brigetio FC Komá­­rom-Dunafüred. NŐI BAJNOKSÁGOK DOROG-SZEGED Dorog, Buzánszky Jenő Stadi­on, vasárnap 13 óra. A negyedik helyezett doro­giak a sereghajtó, mindössze egy pontot szerző csapatot lát­ják vendégül. A két együttes az első fordulóban találkozott Sze­geden, akkor a mieink 5-1-re nyertek. Szabados György ve­zetőedző tanítványai akkor el­mondhatták magukról, úgy si­került a bemutatkozásuk az él­vonalban, ahogy azt megálmod­ták. A dorogiak aztán olyan eredményesen folytatták sze­replésüket, amilyenre senki nem számított. A Diófa vezetői nyáron úgy fogalmaztak, min­den pont ajándék számukra, de valószínűleg nagyon csaló­dottak lennének, ha most nem gyűjtenék be a három pontot. FEJÉR MEGYEI NŐI REGIONÁLIS BAJNOKSÁG, 11. FORDULÓ: szom­bat 13.30 óra: Nádasdladány- Tatabányai Amazonok SE. Va­sárnap 10 óra: Komáromi For­tuna SE-Környe SE. Nehéz meccsre számít Miskei labdarúgás A Dorog FC együttese meg szeretné őrizni veretlenségét az ősz végéig A Tatabánya FC csapata a tizenharmadik helyen tanyázó Mosonmagyaróvár együttesének otthonába látogat ma délután JLDorogi FC_ ü 8 1_Ö 16-5 28_ 3 Győri ETO II. 12 8 1 3 27-9 25 4 Újbuda ___12 8 1 3 16-10 25 5. Tatabánya FC 12 7 4 1 30-15 25 HS8 12 12 5 5 2 22-36 7. Diósd 12 5 1 6 10-15 16 8. Rákosmente ♦ lg : 5 16 19-16 15 9. Ili. ker. TVE 12 4 3 5 20-20 15 II. Balatontoed 12 4 3 5 1846 15 11. Csepel_________12 4 2 6 14-14 14 1.­ Sárvár __­ 12 4 1 7 12-22 13 13. M.magyaróvár 12 3 2 7 15-18 11 ftWaeatád A. 12 2 4­ 5 10 15. Tököl 12 1 1 10 7-31 4 * * (-1 pont) Bányászkorsót vitt a rajnai elnöknek labdarúgás Dr. Kancz Csaba születésnapi ünnepségen képviselte megyénket A Rajnai Labdarúgó Szövet­ség elnökségének meghívására dr. Kancz Csaba, az MLSZ Ko­­márom-Esztergom megyei tár­sadalmi elnöke Németország­ban járt a rajnai elnök, Wal­­ter Desch 70. születésnapi ün­nepségén. A rendezvény zárt­körű volt, megyénket egyedül az elnök képviselte. A köszön­tés helyszínéül a rajnai szövet­ség székházának kerthelyisége szolgált. Házigazdaként Hans-Peter Schössler, rajna-pfalzi Toto-Lot­­to volt ügyvezetője vezényelte le a programot, aki személye­sen is sokat tett a magyar part­nerkapcsolat kialakításáért. A Német Labdarúgó Szövetséget (DFB) a legmagasabb szinten képviselték, hiszen Wolfgang Niersbach elnök is megtisztelte részvételével az eseményt. Dr. Koncz Csaba példaérté­kűnek nevezte az együttmű­ködést, amelynek nyertesei el­sősorban a két nemzet utánpót­láskorú labdarúgói. A szakmai egyeztetések és találkozások so­rán az elmúlt években volt lehe­tőség kölcsönösen megismerni egymás futballkultúráját. A jó kapcsolat továbbvitelének mo­torja Walter Desch elnök, aki­nek születésnapja alkalmából, tisztelete jeléül egy bányászkor­sót és megyei igazgatóság címe­rével ellátott üvegdíjat adott át dr. Kancz Csaba. ■ Balra az ünnepelt, mellette dr. Kancz Csaba megyei elnök 15 Főszerkesztő-kiadóvezető­­terjesztésvezető: TÍMÁR JÁNOS Felelős szerkesztő: TAKÁCS ZOLTÁN Hirdetésvezető: BALASKÓ PÉTER A szerkesztőség és a kiadó címe: 2800 Tatabánya, Mártírok u. 44. Levélcím: 2801 Tatabánya, Pf. 141. Telefon: (34) 5144)10 Szerkesztőségi telefax: (34)5144)11 e-mail: szerk.kom@mediaworks.hu Kiadói telefon: (34) 5144­00 Kiadói telefax: (34) 5144­01 Készült a Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft.-nél. Megrendelés száma: 443 300 Nyomtatás időpontja: 2014.11.07. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BERTANN LÁSZLÓ nyomdaigazgató. ISSN-szám:1416-8650 Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Komárom Esztergom Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Lapker Zrt. regionális árushelyein keresztül történik. MÓRA Komárom Esztergom megyei napilap Terjesztési ügyintézés: Telefon: 06-40-510-510 (helyi tarifás szám) e-mail: elofizetes@mediaworks.hu Levélcím: 5600 Békéscsaba, PF111. Előfizetés a kiadónál: Tel.: (34) 5144­20, Telefax: (34) 514021 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül és átutalással az UNICREDIT10918001- 00000062-61830057 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 2990 Ft, negyedévre 8970 Ft, fél évre 17940 Ft, egy évre 35880 Ft. Hirdetésfelvétel: Tel.: (34) 514020; Telefax: (34) 514021 email: hird.kom@mediaworks.hu Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvény­­pályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, Interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilván­tartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak a ahhoz, hogy azok felhasználásával Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Mediaworks Regionális Kiadó Kft., Mediaworks Magazines Kiadó Kft., Zöld Újság Zrt., Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft., Népújság Kft., Népszabadság Zrt.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhet­nek az általunk kezelt személyes adataik köréről, f elhasználásuk mód­járól és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendsz­errel készült A MATESZ által auditált. ^© mediaworks Content frrst Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A 24 Óra bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a 24 Órára hivatkozva lehet.

Next