24 óra, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-13 / 10. szám
11 2015. JANUÁR 13., KEDD SPORT Égi pályán az Aranycsapat jobbhátvédje buzánszky Jenő A Magyar Labdarúgó-szövetség megyei igazgatósága saját halottjának tekinti Nyolcvankilenc éves korában vasárnap este elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás labdarúgója. Kovács László Buzánszky a Tolna megyei Dombóváron született, szívesen emlékezett vissza az akkor még Királyi Katolikus Esterházy Miklós Nádor Főgimnázium nevet viselő intézményre. A tanintézet előnyének mondta, hogy volt ott egy focipálya, ahol szülei nagy bosszúságára lyukasra rugdalta cipőjét. Gyakran a gesztenye helyettesítette a labdát. Aztán hamar kiderült, hogy van tehetsége a focihoz. A Dombóvári Vasutashoz igazolt, majd a Pécsi VSK következett, innen pedig a Dorogi Tárnához, majd a Bányászhoz vezetett útja. 274 élvonalbeli meccsen kapott szerepet, olimpiai bajnoki, illetve világbajnoki ezüstérmet is szerzett. Edzősködött Dorogon, Esztergomban, a fővárosban. 1985-1993 között a Komáromi, illetve Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó-szövetség elnökhelyettese, 1993- 97 között elnöke volt. 1993- tól kezdve a Magyar labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségi tagjaként, valamint az utánpótlás bizottság elnökhelyetteseként is tevékenykedett. Buzánszky Jenőt minden évben interjúval is köszöntötte a 24 Óra. Minden alkalommal elmondta, örül, hogy eddig az életkorig eljutott. 2012-ben például a következőket nyilatkozta: „Örülök annak, hogy betölthettem a nyolcvanhetedik életévem. Elsősorban azt kívánom, hogy sportszerű életmóddal mindenki jusson el eddig a korig. Bízom abban, hogy a mostanihoz hasonlóan még többször felköszöntenek a barátok, ismerősök”. Minden alkalommal hozzátette azt is: „Szeretném azt is, hogy a szurkolók ismét örömüket leljék a fociban”. Amikor még felesége, Lenke is élt, mindig elmondta azt is, hogy az ünnepi asztalra csirkepaprikás, és mákos palacsinta is kerül. Egyik beszélgetésünk alkalmával, amikor mindennapjairól faggattuk egy kis türelmet kért, hozta az elmaradhatatlan kis noteszét. Fellapozta, majd közölte: az előző évben 172 napot töltött családjától. Hozzátette: évről évre hasonló nagyságrendű számokat tudna nekem sorolni. Amikor azt kérdeztem tőle, miért vállal ilyen sok szereplést, így indokolt: „Mennem kell, mert az emberek még mindig kíváncsiak ránk. Rengetegen emlékeznek még arra, hogy a mi időnkben csak a foci jelentette számukra a szórakozást, a papok még a litániát is más időpontra hirdették ki, ha mi játszottunk”. Két évvel ezelőtt a Csíksomlyóba tartó zarándok vonat csoportját is ő vezette. „Szeretném, ha az utasok jól éreznék majd magukat. Képzelje, már keresem azokat a magnókazettáimat, amelyeken a harmincas évek nótái hallhatók...” - újságolta lelkesen. De a foci mellett szívesen állt jó ügyek mellé is, például többször járt a gyermekmentőkkel Erdélyben. De 2005-ben szerepelt egy, a Dorogi Ipari Parkot népszerűsítő reklámban is. Akkor így indokolt lapunknak: „58 éve élek Dorogon, tudom, hogy lépést kell tartani a fejlődő világ követelményeivel. Amennyiben minél előbb benépesül az ipari park, jót tesz a városnak, s a környéknek egyaránt, így több pénz juthat a sportra is”. Dorogon 2010-ben nevezték el róla a stadiont. Buzánszky Jenő december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol aznap meg is operálták. Fia, ifjabb Buzánszky Jenő december 16-án úgy nyilatkozott, hogy édesapja állapota több mint három nappal a műtét után is kritikus, majd 17-én újabb beavatkozásra volt szükség. A legendás sportember később az intenzív osztályról a belgyógyászatra került át. Fia december 30-án arról beszélt, hogy apja szervezete nagyon legyengült, hangulata ingadozó, az ünnepek alatt napokon át jobbára csak aludt, amikor azonban az intenzív osztályról a belgyógyászatra költöztették, a korábbiakhoz képest kimondottan jó hangulatban volt. Az egykori kiváló hátvéd az esztergomi kórházban vasárnap este 8 órakor hunyt el. A labdarúgó-világszövetség, a FIFA a honlapján olvasható írásban emlékeztetett rá, hogy a 49-szeres válogatott jobbhátvéd 1950-ben debütált a nemzeti csapatban, amelynek ő volt az egyetlen olyan tagja, aki nem valamelyik nagy budapesti klubból került be a válogatottba. A nemzetközi szövetség Ki-BUZÁNSZKY JENŐ SZÜLETETT: 1925. május 4., Újdombóvári JÁTÉKOSKÉNT POSZTJA: jobbhátvéd. ÉLVONALBELI MÉRKŐZÉSEINEK SZÁMA: 274. VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEINEK SZÁMA: 48. klubjai játékosként: Dombóvári Vasutas (1938-1946), Pécsi VSK (1946-47), Dorogi Tárna (1947-51), Dorogi Bányász (1951-60). Edzőként: Dorogi Bányász (1961-1965), Esztergomi Vasas (1965-1967), Dorogi Bányász (1967-1969), Esztergomi Vasas (1969-1970), Fősped Szállítók (1972). 1985-1993 között a Komáromi, illetve Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó-szövetség elnöke melte, hogy Buzánszky a megbízhatóságáról, valamint a támadásokat segítő előretöréseiről, s jó beadásairól volt híres. A FIFA mindemellett megemlékezett az 1952-es helsinki olimpiai aranyéremről, az angolok elleni legendás, 6-3-ra megnyert mérkőzésről, valamint az 1954- es világbajnokságról is, ahol Buzánszky mind az öt meccsen szerepelt. Buzánszky Jenő halálhírét a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) honlapja is címoldalán közölte. Az írás kiemeli, hogy Buzánszky az 1954-es világbajnoki döntőben pályára lépett magyar válogatott utolsó élő tagja volt, s 89 évesen távozott. A berni fináléban a németek óriási meglepetésre győzték le helyettese, 1993-97 között elnök, 1993-tól kezdve az MLSZ elnökségi tagja volt, az utánpótlás bizottság elnökhelyettese. sikerei, díjai: olimpiai játékok aranyérmes: 1952 (Helsinki), világbajnokság ezüstérmes: 1954 (Svájc), Munka érdemrend (1953), Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954), Olimpiai érdemérem (1986), Dombóvár díszpolgára (1991), Dorog díszpolgára (1993), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1993), Dorogi FC Örökös Tag (1999), Csik Ferenc-díj (2001), Szent István-díj (2007), Príma Primissima díj (2010) , Nemzet Sportolója (2011) , Emberi Méltóságért-díj (2014), Halhatatlan Magyar Sportolók (2014). 3-2-re a magyarokat - német oldalról már csak Horst Eckel és Hans Schäfer él. A DFB honlapja felidézi Buzánszky Jenő pályafutását, az 1950-es válogatottbeli debütálást és az Aranycsapat soraiban eltöltött éveket, s azt, hogy a „Mágikus Magyarok” négy éven keresztül veretlenek tudtak maradni. Mély fájdalommal értesültem a halálhírről. Szerencsésnek mondhatom magam hogy Jenő bácsit személyesen ismerhettem. Megyei sportvezetőként nagyon jó kapcsolatot ápoltam vele. Munkám során mindig számíthattam rá, és nagy örömmel hallgattam az Aranycsapatról szóló élménybeszámolókat. A rajna-pfalzni német partnerkapcsolat létrejöttében majd ápolásában óriási érdemeket szerzett. Bármilyen pozíciót töltött be a magyar futballban, mindig figyelemmel kísérte és szívén viselte Komárom-Esztergom megye labdarúgását. Életvidám, közvetlen és egy nagyon agilis embert ismerhettem meg személyében. Óriási megtiszteltetés volt vele közös nemzetközi és hazai eseményeken részt venni. Csak köszönettel tartozunk Jenő bácsinak amit sportolóként, edzőként, majd sportvezetőként tett a magyar és a megyei labdarúgásért - mondta Khéner László, a Magyar Labdarúgó-szövetség megyei igazgatója. Dr. Koncz Csaba, a megyei igazgatóság társadalmi elnöke így nyilatkozott: - A megyei labdarúgó-szövetség saját halottjának tekinti Buzánszky Jenőt. Pótolhatatlan veszteség számunkra. Jenő bácsi ugyan Dombóváron született, de pályafutása és későbbi élete Doroghoz kötötte. Büszkék voltunk rá, hogy az Aranycsapat egyetlen vidéken játszó labdarúgójaként megyénk jó hírét vitte a világba. A megyei szövetség elnökeként, az MLSZ alelnökeként sokat tett a sikeresebb magyar fociért. A rajnai, illetve a német labdarúgó-szövetséggel kialakított partnerkapcsolatban is fontos szerepe volt. Az 1954-es világbajnoki döntő hatvanadik évfordulójára rendezett németországi ünnepségen még együtt emlékezhettünk meg a nagy meccsről. Köszönettel tartozunk neki a közösen elvégzett munkáért, mindig számíthattunk tanácsaira, javaslataira. Buzánszky Jenő a megyei futball kimagasló alakja, biztos vagyok abban, hogy lélekben mindig velünk marad. Négy éven át a megyei szövetség elnöke volt Buzánszky Jenő mindenhová elment, ahová meghívták. Tatabányai ünnepségen 2013 novemberében A világverő Aranycsapat játékosa. Buzánszky Jenő az álló sorban balról a második Bejegyzés egy emlékkönyvbe A Népstadionban Puskás Ferenccel (balra) és Grosics Gyulával JEGYZET Újra együtt az Aranycsapat A generációm - harmincon túl, negyvenen innen - már nemigen tapasztalhatta meg, milyen is a minőségi, látványos és eredményes magyar futball. Amikor cseperedtem, már csak „nyomokban tartalmazott” sikereket és kiemelkedő tehetségeket a honi labdarúgás, a jelenlegi helyzetből kiindulva persze gyermekkori példaképem, Détári Lajos, valamint kor és csapattársai mindegyikének a nevét, játékát kötelező lenne kizárólag felsőfokú jelzőkkel illetni. Édesapámtól tudtam meg, hogy volt idő, amikor nem kellett relativizálni, mert a magyar válogatott a földkerekség legjobbjának számított. Semmi de, semmi ha, egyszerűen a legkiválóbb gárda volt, aminek pusztán a „legerősebb kezdő tizenegye” rejthetett igazságtalanságot, tekintve, hogy akkortájt - az ötvenes években - minden posztra jutott jó néhány magyar világklasszis. A legtöbbre mégis a Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai II., Kocsis, Hidegkúti, Puskás és Czibor alkotta csapatot értékelték, és azt - teljes joggal - „aranyba is foglalták”. a legendák közül néhányan bántóan korán távoztak, míg mások sokáig velünk maradtak, hogy fájdalomról, küzdelemről, dicsőségről mesélhessenek. Noha méltó követőik nincsenek, és félő, sokáig nem is lesznek, általuk a világsikerek velünk éltek. Egészen mostanáig. Az égi csapatnak ugyanis szüksége volt a jobbhátvédjére is, hiszen tíz emberrel csak nem lehet kiállni... Aki úgy hiszi, mind meghaltak, nagyobbat nem is tévedhet, hiszen ők halhatatlanok. És most már készen állnak rá, hogy a berni döntőt újrajátsszák. Hogy a könnyeket felszárítsák. BARLANGI GERGŐ