24 óra, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-13 / 10. szám

11 2015. JANUÁR 13., KEDD SPORT Égi pályán az Aranycsapat jobbhátvédje buzánszky Jenő A Magyar Labdarúgó-szövetség megyei igazgatósága saját halottjának tekinti Nyolcvankilenc éves ko­rában vasárnap este el­hunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás labda­rúgója. Kovács László Buzánszky a Tolna megyei Dombóváron született, szíve­sen emlékezett vissza az akkor még Királyi Katolikus Esterhá­zy Miklós Nádor Főgimnázium nevet viselő intézményre. A tanintézet előnyének mondta, hogy volt ott egy focipálya, ahol szülei nagy bosszúságára lyu­kasra rugdalta cipőjét. Gyak­ran a gesztenye helyettesítette a labdát. Aztán hamar kiderült, hogy van tehetsége a focihoz. A Dombóvári Vasutashoz igazolt, majd a Pécsi VSK következett, innen pedig a Dorogi Tárnához, majd a Bányászhoz vezetett út­ja. 274 élvonalbeli meccsen ka­pott szerepet, olimpiai bajno­ki, illetve világbajnoki ezüst­érmet is szerzett. Edzősködött Dorogon, Esztergomban, a fővá­rosban. 1985-1993 között a Ko­máromi, illetve Komárom-Esz­­tergom megyei Labdarúgó-szö­vetség elnökhelyettese, 1993- 97 között elnöke volt. 1993- tól kezdve a Magyar labdarú­gó-szövetség (MLSZ) elnökségi tagjaként, valamint az utánpót­lás bizottság elnökhelyettese­ként is tevékenykedett. Buzánszky Jenőt minden év­ben interjúval is köszöntötte a 24 Óra. Minden alkalommal elmondta, örül, hogy eddig az életkorig eljutott. 2012-ben pél­dául a következőket nyilatkoz­ta: „Örülök annak, hogy betölt­­hettem a nyolcvanhetedik élet­évem. Elsősorban azt kívánom, hogy sportszerű életmóddal mindenki jusson el eddig a ko­rig. Bízom abban, hogy a mos­tanihoz hasonlóan még több­ször felköszöntenek a barátok, ismerősök”. Minden alkalom­mal hozzátette azt is: „Szeret­ném azt is, hogy a szurkolók is­mét örömüket leljék a fociban”. Amikor még felesége, Lenke is élt, mindig elmondta azt is, hogy az ünnepi asztalra csirke­paprikás, és mákos palacsinta is kerül. Egyik beszélgetésünk alkal­mával, amikor mindennapjai­ról faggattuk egy kis türelmet kért, hozta az elmaradhatatlan kis noteszét. Fellapozta, majd közölte: az előző évben 172 na­pot töltött családjától. Hozzátet­te: évről évre hasonló nagyság­­rendű számokat tudna nekem sorolni. Amikor azt kérdeztem tőle, miért vállal ilyen sok sze­replést, így indokolt: „Mennem kell, mert az emberek még min­dig kíváncsiak ránk. Rengete­gen emlékeznek még arra, hogy a mi időnkben csak a foci jelen­tette számukra a szórakozást, a papok még a litániát is más idő­pontra hirdették ki, ha mi ját­szottunk”. Két évvel ezelőtt a Csíksom­­lyóba tartó zarándok vonat cso­portját is ő vezette. „Szeretném, ha az utasok jól éreznék majd magukat. Képzelje, már kere­sem azokat a magnókazettái­mat, amelyeken a harmincas évek nótái hallhatók...” - újsá­golta lelkesen. De a foci mellett szívesen állt jó ügyek mellé is, például több­ször járt a gyermekmentőkkel Erdélyben. De 2005-ben szere­pelt egy, a Dorogi Ipari Parkot népszerűsítő reklámban is. Ak­kor így indokolt lapunknak: „58 éve élek Dorogon, tudom, hogy lépést kell tartani a fejlődő vi­lág követelményeivel. Amen­­­nyiben minél előbb benépesül az ipari park, jót tesz a város­nak, s a környéknek egyaránt, így több pénz juthat a sportra is”. Dorogon 2010-ben nevezték el róla a stadiont. Buzánszky Jenő december 12-én került az esztergomi kór­házba, ahol aznap meg is ope­rálták. Fia, ifjabb Buzánszky Je­nő december 16-án úgy nyilat­kozott, hogy édesapja állapota több mint három nappal a mű­tét után is kritikus, majd 17-én újabb beavatkozásra volt szük­ség. A legendás sportember ké­sőbb az intenzív osztályról a belgyógyászatra került át. Fia december 30-án arról beszélt, hogy apja szervezete nagyon legyengült, hangulata ingado­zó, az ünnepek alatt napokon át jobbára csak aludt, amikor azonban az intenzív osztályról a belgyógyászatra költöztették, a korábbiakhoz képest kimon­dottan jó hangulatban volt. Az egykori kiváló hátvéd az eszter­gomi kórházban vasárnap este 8 órakor hunyt el. A labdarúgó-világszövetség, a FIFA a honlapján olvasható írásban emlékeztetett rá, hogy a 49-szeres válogatott jobbhát­véd 1950-ben debütált a nem­zeti csapatban, amelynek ő volt az egyetlen olyan tagja, aki nem valamelyik nagy budapes­ti klubból került be a válogatott­ba. A nemzetközi szövetség Ki-BUZÁNSZKY JENŐ SZÜLETETT: 1925. május 4., Új­­dombóvári JÁTÉKOSKÉNT POSZTJA: jobbhát­­véd. ÉLVONALBELI MÉRKŐZÉSEINEK SZÁMA: 274. VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEINEK SZÁMA: 48. klubjai játékosként: Dombó­vári Vasutas (1938-1946), Pécsi VSK (1946-47), Dorogi Tárna (1947-51), Dorogi Bányász (1951-60). Edzőként: Dorogi Bá­nyász (1961-1965), Esztergomi Vasas (1965-1967), Dorogi Bá­nyász (1967-1969), Esztergomi Vasas (1969-1970), Fősped Szál­lítók (1972). 1985-1993 között a Komáromi, illetve Komárom-Esztergom me­gyei Labdarúgó-szövetség elnök­e melte, hogy Buzánszky a meg­bízhatóságáról, valamint a tá­madásokat segítő előretörései­ről, s jó beadásairól volt híres. A FIFA mindemellett megemléke­zett az 1952-es helsinki olimpi­ai aranyéremről, az angolok el­leni legendás, 6-3-ra megnyert mérkőzésről, valamint az 1954- es világbajnokságról is, ahol Buzánszky mind az öt meccsen szerepelt. Buzánszky Jenő halálhírét a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) honlapja is címoldalán közölte. Az írás kiemeli, hogy Buzánszky az 1954-es világbaj­noki döntőben pályára lépett magyar válogatott utolsó élő tagja volt, s 89 évesen távozott. A berni fináléban a németek óriási meglepetésre győzték le helyettese, 1993-97 között el­nök, 1993-tól kezdve az MLSZ elnökségi tagja volt, az utánpót­lás bizottság elnökhelyettese. sikerei, díjai: olimpiai játékok aranyérmes: 1952 (Helsinki), világbajnokság ezüstérmes: 1954 (Svájc), Munka érdemrend (1953), Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954), Olimpiai érdemérem (1986), Dombóvár díszpolgára (1991), Dorog díszpolgára (1993), Ma­gyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1993), Dorogi FC Örökös Tag (1999), Csik Fe­­renc-díj (2001), Szent István-díj (2007), Príma Primissima díj (2010) , Nemzet Sportolója (2011) , Emberi Méltóságért-díj (2014), Halhatatlan Magyar Sportolók (2014). 3-2-re a magyarokat - német ol­dalról már csak Horst Eckel és Hans Schäfer él. A DFB honlap­ja felidézi Buzánszky Jenő pá­lyafutását, az 1950-es váloga­tottbeli debütálást és az Arany­csapat soraiban eltöltött éveket, s azt, hogy a „Mágikus Magya­rok” négy éven keresztül veret­lenek tudtak maradni.­­ Mély fájdalommal értesül­tem a halálhírről. Szerencsés­nek mondhatom magam hogy Jenő bácsit személyesen ismer­hettem. Megyei sportvezető­ként nagyon jó kapcsolatot ápol­tam vele. Munkám során min­dig számíthattam rá, és nagy örömmel hallgattam az Arany­csapatról szóló élménybeszá­molókat. A rajna-pfalzni német partnerkapcsolat létrejöttében majd ápolásában óriási érde­meket szerzett. Bármilyen po­zíciót töltött be a magyar fut­ballban, mindig figyelemmel kísérte és szívén viselte Komá­rom-Esztergom megye labda­rúgását. Életvidám, közvetlen és egy nagyon agilis embert is­merhettem meg személyében. Óriási megtiszteltetés volt vele közös nemzetközi és hazai ese­ményeken részt venni. Csak kö­szönettel tartozunk Jenő bácsi­nak amit sportolóként, edző­ként, majd sportvezetőként tett a magyar és a megyei labdarú­gásért - mondta Khéner László, a Magyar Labdarúgó-szövetség megyei igazgatója. Dr. Koncz Csaba, a megyei igazgatóság társadalmi elnöke így nyilatkozott: - A megyei labdarúgó-szö­vetség saját halottjának tekin­ti Buzánszky Jenőt. Pótolhatat­lan veszteség számunkra. Jenő bácsi ugyan Dombóváron szü­letett, de pályafutása és későb­bi élete Doroghoz kötötte. Büsz­kék voltunk rá, hogy az Arany­csapat egyetlen vidéken játszó labdarúgójaként megyénk jó hírét vitte a világba. A megyei szövetség elnökeként, az MLSZ alelnökeként sokat tett a sikere­sebb magyar fociért. A rajnai, illetve a német labdarúgó-szö­vetséggel kialakított partner­­kapcsolatban is fontos szere­pe volt. Az 1954-es világbajno­ki döntő hatvanadik évfordu­lójára rendezett németországi ünnepségen még együtt emlé­kezhettünk meg a nagy meccs­ről. Köszönettel tartozunk neki a közösen elvégzett munkáért, mindig számíthattunk taná­csaira, javaslataira. Buzánsz­ky Jenő a megyei futball kima­gasló alakja, biztos vagyok ab­ban, hogy lélekben mindig ve­lünk marad. Négy éven át a megyei szövetség elnöke volt Buzánszky Jenő mindenhová elment, ahová meghívták. Tatabányai ünnepségen 2013 novemberében A világverő Aranycsapat játékosa. Buzánszky Jenő az álló sorban balról a második Bejegyzés egy emlékkönyvbe A Népstadionban Puskás Ferenccel (balra) és Grosics Gyulával JEGYZET Újra együtt az Aranycsapat A generációm - harmincon túl, negyvenen innen - már nemigen tapasztalhatta meg, milyen is a minőségi, lát­ványos és eredményes ma­gyar futball. Amikor csepe­redtem, már csak „nyomok­ban tartalmazott” sikereket és kiemelkedő tehetségeket a honi labdarúgás, a jelenlegi helyzetből ki­indulva persze gyermekko­ri példaképem, Détári La­jos, valamint kor és csapat­társai mindegyikének a ne­vét, játékát kötelező lenne kizárólag felsőfokú jelzők­kel illetni. Édesapámtól tud­tam meg, hogy volt idő, ami­kor nem kellett relativizál­­ni, mert a magyar válogatott a földkerekség legjobbjának számított. Semmi de, semmi ha, egyszerűen a legkiválóbb gárda volt, aminek pusztán a „legerősebb kezdő tizen­egye” rejthetett igazságta­lanságot, tekintve, hogy ak­kortájt - az ötvenes évek­ben - minden posztra ju­tott jó néhány magyar világ­­klasszis. A legtöbbre még­is a Grosics, Buzánszky, Ló­ránt, Lantos, Bozsik, Zakari­ás, Budai II., Kocsis, Hideg­kúti, Puskás és Czibor alkot­ta csapatot értékelték, és azt - teljes joggal - „aranyba is foglalták”. a legendák közül néhányan bántóan korán távoztak, míg mások sokáig velünk marad­tak, hogy fájdalomról, küz­delemről, dicsőségről mesél­hessenek. Noha méltó köve­tőik nincsenek, és félő, so­káig nem is lesznek, általuk a világsikerek velünk éltek. Egészen mostanáig. Az égi csapatnak ugyanis szüksége volt a jobbhátvédjére is, hi­szen tíz emberrel csak nem lehet kiállni... Aki úgy hiszi, mind meghaltak, nagyobbat nem is tévedhet, hiszen ők halhatatlanok. És most már készen állnak rá, hogy a ber­ni döntőt újrajátsszák. Hogy a könnyeket felszárítsák. BARLANGI GERGŐ

Next