24 óra, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-20 / 16. szám

2015. JANUÁR 20., KEDD A tatabányai Kassai Viktort a kilencedik helyre rangsorolták labdarúgás A világ kilence­dik legjobb játékvezetőjének választotta meg a tatabányai Kassai Viktort egy nemzetközi internetes portál. A footballs­­topten.com a közelmúlt telje­sítményét vette alapul, és egy karrierje elején járó szerb síp­mestert állított az első helyre. A footballstopten.com - ahol a weboldal nevéből is kiderül - el­sősorban azzal foglalkozik, hogy különböző kritériumok alap­ján TOP10-es listákat állít össze. Ezúttal a játékvezetők jöttek so­ron, Kassai Viktor pedig befért a legjobbak közé a világon a szer­kesztők döntése értelmében. „Elit kategóriás játékvezető. 2003-ban lett a FIFA-keret tag­ja, és azonnal munkához is lát­hatott az UEFA Kupában. Pálya­futása első komoly elismerése az volt, hogy a 2008-as Eb-n negye­dik játékvezetőként működhe­tett közre” - áll a jellemzésben. A portál az elmúlt években nyújtott teljesítményt vette ala­pul, és pályafutása elismerése­ként egy olyan bírót is nevezett a tízbe Frank de Bleeckere sze­mélyében, aki időközben már visszavonult. Az első helyet az a szerb Milorad Mazic szerezte meg, aki az új generáció egyik legtöbbre hivatott játékvezetője. A portál szerint a legjob­bak: 1. Milorad Mazic (szerb), 2. Ravshan Irmatov (üzbég), 3. Cü­­neyt Cakir (török), 4. Björn Ku­­ipers (holland), 5. Frank de Ble­eckere (belga), 6. Howard Webb (angol), 7. Pedro Proenca (portu­gál), 8. Jorge Larrionda (urugu­ayi), 9. Kassai Viktor (magyar), 10. dr. Félix Brych (német). ■ Kassai Viktor játékvezető SPORT 11 A listavezető Tatabányai KC női csapata újabb magabiz­tos győzelmet aratott. A fér­fiaknál az újonc Oroszlányi SE megszorongatta az éllo­vas Bonyhádot, ám a mieink túl nagy előnyt adtak nekik az első felvonásban. P. J./H. K./K. L. * 3 * * * 7 AMATŐR NB, NYUGATI CSOPORT, NŐI, 12. FORDULÓ TATABÁNYA-BAJA 80-43 (18-18,20-11,22-7,20-7) Tatabánya, 100 néző, vezette: Nepp, Czupi. tatabányai KC: Fekete A. 4, Guti 11, Csicsai 10/3, Ruttner 8, Fülöp K. 11. Csere: Szamosi 8/6, Cseh-Szombathy 7, Németh N. 10, Mozsolics 6, Horváth B. 3, Bakó 2, Mercsényi. Edző: Fu­­kács Sándor. Az első pontot a nyolcadik he­lyezett vendégek szerezték, de aztán a házigazdák vették át a kezdeményezést. Négy kosár­ral fordítottak, ám 13-7-nél meg­akadt a gépezet, és végül az el­ső tíz perc döntetlennel zárult. A folytatásban gyorsan eldőlt a mérkőzés, mivel hét percig nem szereztek pontot a vendégek, miközben a Lukács-tanítványok szorgos méhecske módjára 14 pontot gyűjtöttek össze. A har­madik felvonásban is volt egy négyperces bajai „gólcsend”, amely már valóban sokba került a vendégeknek, hiszen 24 pont­tal megugrott a veretlen, lista­vezető. A negyedik negyedben sem változott a találkozó képe. Öt perc leforgása alatt újabb 13 ponttal növelte vezetését a TKC, ám a hajrában már felváltva hul­lottak a kosarak... MÓZES EMIL, A TKC SZAKOSZ­TÁLYVEZETŐJE: - Az első negyed kiegyenlített játéka után, már felszabadultan, jól védekezve kosárlabdázott az együttes. A formánk bíztató a soron követ­kező mérkőzések előtt. TATAI SE-MAFC 63-81 (24-29, 19-17, 6-16,14-19) tatai SE: Kiss I. 8, Jakubovics 7, Orsós-Bogdán 22, Kiszner 3, Veres 12. Csere: Kiss Cs. 2, Si­­pos 8, Togyeriska 1, Brenner, Ja­­gicza. Edző: Szabó Judit. szabó Judit: - Fej-fej mellett haladt sokáig a két csapat. Kiss Judit kipontozódása után már nem voltunk képesek vissza­állítani a rendet a pályán, játé­kunk kicsit szétesett, a harma­dik negyedben mindössze hat pontot dobtunk. Az utolsó fel­vonásra újra összekaptuk ma­gunkat, de nem volt időnk arra, hogy jobban felhúzzuk az ered­ményt. Sajnos papírok hiányá­ban még nem tudtuk játszatni a frissen igazolt Pallagi Nórát. Reményeim szerint vele erősöd­ni fogunk. NB I B, NYUGATI CSOPORT, FÉRFI, 11. FORDULÓ OROSZLÁNY- BONYHÁD 64-71(9- 28,16-10,22-16,17-17) Oroszlány, 300 néző, vezet­te: Esztergályos, Sabáli, dr. Ma­­gyari. OROSZLÁNYI SE­ LIONS: KISS Kornél 17/6, Hajmásy 3/3, Bu­rai 5, Gorzsás 13, Keller 3. Cse­re: Magyari 2, Ughy 11/3, Bo­­csárdi 8, Túri, Kláris 2. Edző: Kovács Nándor. Az alapszakasz első körének utolsó összecsapását az újonc a tavalyi bajnok és a jelenlegi lis­tavezető ellen vívta. Megilletődötten, bátortalanul kezdte a mérkőzést a betegsé­gek, és sérülés miatt három játé­kosát, Tanácsot, Kiss Károlyt és Zabót is nélkülöző ŐSE. Nagyon rossz támadójáték, sok hiba, ki­hagyott helyzetek sora következ­tében hét percig mindössze két pontot szereztek a hazaiak, mi­közben a Bonyhád szinte alig hi­bázott dobást (7. p. 2-20). A továb­biakban sem csökkent a különb­ség, így az első etap végén csak­nem húsz pont volt a két csapat között (10. p. 9-28). A második játékrészben na­gyot változott a játék képe. Szoro­sabban, keményebben védekez­tek a vendéglátók, jól szedték a lepattanókat, és Ughy pontjaival megkezdték a felzárkózást (17. p. 25-33). Mivel a maradék időben csak vendégkosár esett, így fél­időben tizenhárom egységnyivel jártak előrébb a tolnaiak. Fordulás után sokáig nem na­gyon változott a különbség (25. p. 32-47). Ezután óriási roha­mot indítottak Kiss Kornélék, és egy 13-0-s fantasztikus peri­ódussal felzárkóztak két pont­ra (28. p. 45-47). Többre nem volt már erő, s mivel jött egy-két pontatlan dobás és eladott lab­da, 47-54-es állással zárult a harmadik felvonás. A negyedik negyed elején is­mét a látogatók akarata érvénye­sült, és újból eltávolodtak a szur­kolóik által példásan támoga­tott oroszlánoktól (36. p. 51-66). A hátralévő időben űzte-hajtotta ellenfelét az oroszlányi gárda, és Gorzsás kosaraival csökkentet­te hátrányát (54-66). Lukács har­madik triplája a lehető legros­­­szabbkor jött, ám tizenöt pontos hátránynál (37.p.: 54-69) is újíta­ni tudott az utolsó leheletig küz­dő ŐSE, s felzárkózott 64-71-re. Rossz kezdés után szívet me­lengetően küzdöttek a fiúk, ezért a vereségük ellenére is nagy tapsot kaptak a mellettük végig kitartó, ezúttal is fantasz­tikus publikumtól. Kovács Nándor: - Korán nagy hátránya kerültünk. Óriási energiákat mozgósítva sikerült felzárkóznunk, de többre nem maradt erőnk. NB I. B. U21, NYUGATI CSOPORT, 11. FORDULÓ OROSZLÁNY U21-BONYHÁD U21 76-65 (22-16,17-21,21-25,16-14) OLE-LIONS U21: Burai 9, Tú­ri A. 12/9, Magyari 30/9, Galló 2, Kapitány 10. Csere: Túri G. 3, Csukás 10, Szabadfi, Márkosi. Edző: Kovács Nándor. Az oroszlányiak a sereghajtó ellen megszerezték harmadik győzelmüket. Kovács Nándor:­­ Küzdel­mes, izzadtságszagú győzelem, kosárlabda Az oroszlányi férfiak nagy előnyt adtak a listavezető Bonyhádnak Tucatnyi forduló, tucatnyi győzelem A fehér mezes tatabányaiak az első negyedben még nem érezték a ritmust, de a folytatásban nem kegyelmeztek Az újonc CSE Oroszlányok női csapata továbbra is hibátlan PEST MEGYEI BAJNOKSÁG, NŐI, S. FORDULÓ OROSZLÁNY-FERENCVÁROSI KC 95-59 (17-16,35-14,20-13,23-16) CSE OROSZLÁNYOK: BoCskor 7, Lázár 6/6, Gurszkyné, dr. Sza­bolcs 5, Krecsmajer 8. Cserék: Pándiné 12, Katona 12, Zsol­­nay Gy. 32/6, Berendi 5/3, Far­kas 4, Balassa 4, Kurucz. Edző: Zsolnay Árpád. Az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó oroszlányiak a hatodik helyezett gárdát látták vendé­gül. Az első pontokat a fővárosiak sze­rezték, majd lassan magához tért a hazai csapat és átvette a veze­tést. A második negyedben csere­ként beállt Katona és Zsolnay ve­zérletével, ellenfelét letámadva, sok labdát szerzett az OSE. A mie­ink közelről és távolról is eredmé­nyesek voltak, így biztos előnnyel zártál az első félidőt. A szünet után szinte minden ha­zai játékos kivette a részét a pontszerzésből, a két csapat kö­zötti különbség folyamatosan nőtt, végül pedig újabb maga­biztos győzelemnek örülhetett az oroszlányi együttes. Az Oroszlányok csütörtökön az eddig szintén hibátlan teljesít­ményt nyújtó Százhalombatta junior gárdájához látogatnak, majd szombaton a Duna-parti­­ak felnőtt együttesét fogadják. Zsolnay árpád: - Győzelmün­ket a mérkőzés elején könyök­csonttörést szenvedett Gurszky­­nénak, valamint a korábban megsérült Izsákinak ajánljuk, és mielőbbi felépülést kívánunk mindkettőjüknek! Megkezdte a felkészülést a Tatai AC labdarúgás Wéber Roland, az új vezetőedző jó alapokra építheti csapatát Wéber Roland személyében új ve­zetőedzője van a megyei első osz­tályban szereplő Tatai AC felnőtt labdarúgócsapatának. A tavak városának együttese a hetedik helyről várja a tavaszi szezont, amely március 14-én kezdődik majd. A TAC egyébként még do­bogóra is esélyes, mindössze há­rom pont választja el a fekete-fe­héreket a harmadik helytől. A Tatai AC újoncként kezdte a pontvadászatot a megyei el­ső osztályban. A hatodik fordu­lót követően­­ akkor is a hete­dik helyen állt a gárda - Chme­­lovics Attila edző lemondott posztjáról, és ekkor Wéber Ro­­land megbízott játékos-edző­ként vehette át a hátralévő őszi fordulókra a csapat szakmai munkájának irányítását. A ve­zetőség a szezon végén, rövid egyeztetést követően, Wébert vezetőedzőnek nevezte ki. - Nagy megtiszteltetés ez a vezetőktől, és hatalmas feladat, amit vállaltam. Köszönöm a bi­zalmat! Tataiként mindig is az volt az álmom, hogy egyszer majd a TAC felnőtt csapatának lehetek az edzője. Nem gondol­tam, hogy ilyen korán eljön ez a pillanat. Ez most valóra vált, de az igazi munka csak most kezdődik számomra. Minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy egy jó csapatot építsünk. A jó alap adott. Fiatal, jó szellemiségű játékosok alkot­ta csapatunk van, a fiúkra lehet építeni. Remélem, sok szép si­kernek leszünk együtt részesei és büszkék lehetnek majd ránk Tatán! - mondta Wéber Roland. Az együttes az elmúlt héten megkezdte a felkészülést a tava­szi küzdelmekre. Azt tervezik, hogy heti négy alkalommal lesz­nek majd foglalkozások. A tata­iak a tervezett edzőmérkőzése­ik mellett részt vesznek a máso­dik alkalommal kiírt megyei téli műfüves bajnokságon is. A TAC a megyei első osztályú Komá­rommal és Banával, valamint a második ligás Süttő és Kocs csa­patai ellen igyekszik kiharcolni a továbbjutást érő első két helye­zés egyikét. A Wéber-legénység a komáromi Czibor Zoltán Váro­si Sporttelepen vívja majd cso­portmeccseit. A TAC először a banaiakkal találkozik, a meccs vasárnap 14 órakor kezdődik. ■ Városi döntőt rendeztek Tatabányán. Megyeszékhelyünk műjég­pályáján tartották tegnap délután a gyorskorcsolya diákolimpia városi döntőjét. A legjobbak hamarosan a megyei fináléban mérik össze tu­dásukat, felkészültségüket.

Next