24 óra, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-24 / 20. szám

HÍRSÁV Lemondott a kapitány, szakmai csapat irányít evezős Benyújtotta lemondá­sát Ficsor László, az evezős vá­logatott szövetségi kapitánya. Lemondását a szervezet el­nöksége elfogadta - olvasható a szövetség honlapján pénte­ken közzétett hírben. A veze­tőség új struktúra felállítása mellett döntött, amelyben egy szakmai csapat irányít majd. A team vezetője Szierer János szövetségi vezetőedző, tagja pedig Danó Károly utánpót­lás szövetségi kapitány és egy külföldi edző/szakértő lesz. Utóbbi szerződtetéséről még egyeztetnek. A csapat mun­káját Székely Balázs és Sáska Beáta fogja segíteni. Olimpiai programba kerülne két sportág sznúker/biliárd A biliárd és a sznúker sportágak képvise­lői hivatalosan jelezték, hogy szeretnének bekerülni a 2020-as tokiói nyári olimpia programjába. A Profi Biliárd és Sznúker Világszövetség (WPBSA) és a Biliárdsportok Konföderációja (WCBS) je­lentkezése azért keltett némi meglepetést, mert a két szer­vezet eredetileg úgy tervez­te, hogy a 2024-es ötkarikás szereplést fogja megpályáz­ni. A szövetségek magyaráza­ta szerint az utóbbi időben vi­lágszerte ugrásszerűen növe­kedett a sportágak rajongói­nak tábora. Kobe Bryant súlyosan megsérült kosárlabda Súlyos vállsé­rülést szenvedett Kobe Bry­ant, az észak-amerikai ko­sárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers veterán sztárjátéko­sa. A 36 éves, ötszörös baj­nok kosaras még szerdán, a New Orleans Pelicans elleni összecsapáson egy zsákolást követően sérült meg, a csü­törtöki MRI-vizsgálat pedig kimutatta, hogy elszakadt a rotátorköpenye (a vállízüle­­tet körülölelő négy­en). Labdarúgás A világbajnok német válogatottat irányító Joachim Löw lett a 2014-es esztendő leg­ 5 . jobb­­/minsi­gi­k.ipit.mva .1 l­ibd­ougas történetevel es si<itis/tik.ij­v.it mglalko/o szervezet, az . ___ * IFFHS szavazáson. A szakember elsöprő fölénnyel, 220 ponttal végzett a szavazás élén. * I Az esélyesebb csapat nyert kosárlabda Az oroszlányiak sokat hibáztak a második felvonásban Jó erőkből álló csapattól szenvedett vereséget az Oroszlányi SE-Lions együt­tese csütörtök este. Az U21-es gárda viszont nyert Veszprémben. Kovács László NB I B, NYUGATI CSOPORT, FÉRFI, 12. FORDULÓ VESZPRÉM-OROSZLÁNY 75-68 (21-21,21-14,16-17,17-16) Veszprém, 150 néző, vezette: Horváth, Szalai, Benedek. OROSZLÁNYI SE­ LIONS: KISS Kornél 21/3, Burai 7, Hajmásy 2, Gorzsás 10, Keller 2. Csere: Ughy 12/3, Bocsárdi 3, Kiss Ká­roly 8, Túri, Magyari 5/3. Edző: Kovács Nándor. Az alapszakasz visszavágó körének első találkozóján, egy újabb dobogóra pályázó csapat otthonában léptek pályára az újonc oroszlányiak. Két hazai hármas ellenére is szorosan alakult az első ne­gyed. Kiss Kornél találatainak köszönhetően tartotta a lépést ellenfelével az OSE. Felváltva estek a kosarak, így 10 perc után egyenlő volt az állás (10. p. 21-21). A második etapban egyre többet hibáztak a vendégek, pontatlan dobások, eladott lab­dák miatt fokozatosan ellépett a Veszprém, és félidőre hét egy­séggel járt előrébb, mint az OSE (20. p.: 42-35). A második félidőben küzdöt­tek, hajtottak az oroszlányiak, agresszív védekezéssel késztet­ték hibázásra a vendéglátókat. Támadásban ők is hibáztak, ezért nem tudtak számottevő­en csökkenteni a hátrányukból Bocsárdiék (30. p. 58-52). A befejező negyedben tovább­ra is nagy küzdelem folyt a pá­lyán. Mindkét gárda jól védeke­zett, ám így is sikerült két pont­ra feljönniük Ughyéknak (37. p. 66-64). Többször is adódott esély az egyenlítésre, de pon­tatlanok voltak a mieink, akik a végjátékban a támadó palánk alatt kegyetlenül lefaultolt, vér­ző Gorzsást is elveszítették. Ez­után is voltak még lehetőségek, de az oroszlányi dobások kima­radtak, a hazaiak pedig bünte­tőkkel növelték előnyüket, és szereztek hét pontos győzelmet. Végig kiélezett, küzdelmes találkozón szenvedett veresé­get, a Tanácsot továbbra is nél­külöző OSE-Lions. KOVÁCS NÁNDOR: - Rossz szá­zalékban dobtuk a hármasokat, de így is végig szoros mérkőzést játszottunk esélyesebb ellenfe­lünk otthonában. NB I B, NYUGATI CSOPORT, FÉRFI, U21,12. FORDULÓ VESZPRÉM-OROSZLÁNY 80-83 (10-17, 24-17, 26-23, 20-26) oroszlányi SE-Lions U21: Bu­rai 23, Túri A. 11/6, Magyari 20/6, Galló 6, Kapitány 4. Csere: Túri G. 3, Csukás 16, Matajsz. Edző: Kovács Nándor. Az első fordulóban elszenve­dett hazai vereségért a mieink szerettek volna visszavágni az egyetemistáknak. A vendégek mindjárt a mérkőzés elején ma­gunkhoz ragadták a kezdemé­nyezést, és jó védekezéssel hét pontos előnyre tettek szert. A második etapban megfordult a tendencia és a hazaiak akarata érvényesült, így félidőre egállal vonultak a csapatok. Fordulás után fokozatosan növelte előnyét a vendéglátó (27. p. 58-47), ám a játékrész végé­re az OSE felzárkózott három pontra. A negyedik negyedben vé­gig felváltva estek a kosarak, egyik gárda sem tudott meglép­ni a másiktól. Az utolsó percben taktikus játékkal sikerült meg­szereznie az oroszlányi csapat­nak a győzelmet. Kovács Nándor: - A végjáték­ban okosan játszva megszerez­tük első idegenbeli győzelmün­ket. A fehérmezes oroszlányiak, akárcsak legutóbb a listavezető Bonyhád ellen, Veszprémben is lelkesen harcoltak Vadmacskákat látnak vendégül a tatabányaiak Az amatőr női NB Nyugati cso­portjában a listavezető, eddig valamennyi mérkőzését megnye­rő Tatabányai KC a harmadik helyen álló Kanizsai Vadmacs­kák SE gárdáját látja vendégül. A találkozó szombaton 16 óra­kor kezdődik a Földi Imre Váro­si Sportcsarnokban. A mieink az őszi szezonban 81-71-re nyer­tek a zalai városban. A sereghajtó, eddig az összes meccsén veresét szenvedő Tatai SE számára most sem ígérkezik könnyűnek a játéknap, a mie­inknek a negyedik helyezett BKG DSE otthonában kellene helytállnia. A két csapat őszi meccsén a szigetszentmiklósiak 87-32-re nyertek a tavak városá­ban. A meccset vasárnap 17 órától rendezik. jr ar jr jr Kit lehet szabadon engedni? A hentesek fővárosa? Itt a farsang, áll a bál! Az idei év első heteiben több olyan brutális bűncselekmény történt, amit olyanok követtek el, akik éppen kiszabadultak a börtönből. Ez az igazságszol­gáltatás vagy a büntetés-vég­rehajtás hibája? Egyáltalán tehet-e valaki arról, hogy ilyen magas a bűnismétlés aránya? Talán az új börtönkódex segít­het? A HÉT TÉMÁJA• Új gasztrotrend terjed Ma­gyarországon. Már nem a le­­vesesek vagy a halasok hódí­tanak csak, az egzotikumok mellett a régi hentesek is egyre divatosabbak. A disz­nótoros, sültes trend annyira terjed Budapesten, hogy már a CNN várost bemutató ri­portfilmjében is foglalkoznak a témával. sztori Elűzni a hideget és a rossz szellemeket - ezért tartották az első farsangi rituálékat, amelyek ma már inkább tu­ristacsalogató karneválok, de megtartották a hagyományos kellékeket. Ismerje meg ve­lünk a világ legkülönlegesebb mulatságait a harsány Riótól a romantikus Velencéig és a bu­sók járta Mohácsig! utazás A Vasashoz látogat a Dorogi FC, teremtornán az FC Tatabánya labdarúgás NB III-as csapa­taink már javában vívják az előkészületi mérkőzéseket. A Dorogi FC legénysége ma az NB II-es Vasas vendége lesz, a találkozó 10 órakor kezdő­dik az Illovszky Rudolf Stadi­onban. Az FC Tatabánya csapata te­remtornája hivatalos, a mie­ink a győri Alcufer-kupán sze­repelnek. A kék-fehérek a cso­portmérkőzések során az NB II-es Sopronnal, a megyei el­ső osztályú Csornával és Li­­pót csapataival találkoznak. A csoport első két helyezettje va­sárnap délután a felső ágon, a 3-4. helyezettjei délelőtt az alsó ágon folytatják a tornát. ■ Szekeres Tamás távozott a Ferencvárostól labdarúgás Közös megegye­zéssel távozik Szekeres Tamás, a Ferencváros új stadionját mű­ködtető cég ügyvezető igazga­tója - áll a Nemzeti Sport szer­kesztőségébe eljuttatott sajtó­­közleményben. Az augusztusban átadott Üllői úti stadiont a Lagardere Unlimi­­ted Stadium Solutions Kft. üze­melteti, e cég ügyvezetői poszt­járól távozik Szekeres Tamás. Helyére Vámos Zoltán és Siklósi Csaba kerül. Előbbi az FTC kom­munikációs igazgatójaként, Sik­lósi pedig a LUSS Kft. kereske­delmi igazgatójaként dolgozott korábban. Kettejük munkáját az anyavállalat képviseletében Jens König támogatja. A sajtóközlemény szerint meg­nyitása óta eddig több mint 150 ezren látogattak el a Fradi léte­sítményébe, amely az elmúlt öt hónapban a magyar válogatott mérkőzései mellett mintegy 80 rendezvénynek adott otthont. Az előfoglalások alapján 2015-ben 100-120 eseményt rendeznek a zöld-fehérek otthonában. ■ Rövidítésben kikaptak Babosék tenisz Óriási meglepetésre Roger Federer kiesett Babos Tímea, oldalán az ameri­kai Eric Butoraccal, döntő rövi­dítésben vereséget szenvedett az első helyen kiemelt Sania Mirza, Brúno Soares indiai, brazil ket­tőstől az ausztrál nyílt teniszbaj­nokság vegyespáros küzdelme­inek első fordulójában. A viadal honlapjának beszámolója szerint a magyar teniszező és partnere rendkívül simán, mindössze 19 perc alatt elbukta az első játsz­mát, a másodikat azonban ke­reken fél óra alatt hozta. A dön­tő rövidítésben végül a US Ope­­nen címvédő rivális diadalmas­kodott, és jutott a 16 közé. Ba­bos így már csak párosban van versenyben, itt a francia Kristi­­na Mladenoviccsal a legjobb 32 között a Bethanie Mattek-Sands, Lucie Safarova amerikai, cseh párossal találkoznak. Óriási meglepetésre a máso­dik helyen kiemelt Roger Fede­rer kiesett: a korábbi világelső svájci játékos a harmadik fordu­lóban négy játszmában kapott ki az olasz Andreas Seppitől. ■ A szupersztár 2011-ben búcsúzott ilyen korán az Australian Openen A 17-szeres Grand Slam-győz­­tes, négyszeres melbourne-i bajnok szupersztár legutóbb 2001-ben búcsúzott ilyen korán az Australian Openen. A világ­­ranglistán 46. Seppi korábban tíz alkalommal találkozott Fe­­dererrel, de mindeddig csak egyetlen szettet tudott nyerni ellene, még 2012-ben a dohai torna negyeddöntőjében. A skót Andy Murray és a cseh Tomás Berych könnyedén, míg a bolgár Grigor Dimitrov nehe­zen, öt szettben jutott tovább a legjobb tizenhat közé. Rafael Nadal három szettben győzött az izraeli Dudi Szela ellen. A spanyolra a legjobb tizenhat kö­zött a dél-afrikai Kevin Ander­­son vár. A nőknél Eugenie Bo­­uchard, Simona Halep és Júlia Görges is továbbjutott. A máso­dik helyen kiemelt Marija Sara­­pova simán, 6:1, 6:1-re legyőzte a kazah Zarina Dijaszt. ■ i

Next