24 óra, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-17 / 40. szám

12 2015. FEBRUÁR 17., KEDD____________________________­­ ,£ p||| Hosszú Katinka 50 méter háton országos csúccsal nyert, összesen négy elsőséget szerzett­­ f Jg W ■ [UNK] m ^ ^ Amiens-ben, a franciaországi hagyományos nemzetközi úszóverseny befejező napján. A Vasas vi­­ssljF­i­lág- és Európa-bajnoka így nyolc aranyat, egy ezüstöt és három bronzot gyűjtött három nap alatt. J ** - A tatai Kun Anna Buenos Airesben lépett pástra vívás A negyedik helyen vég­zett a magyar válogatott a fér­fi párbajtőrözők kanadai világ­kupaversenyén, Vancouverben. A Bányai Zsombor, Boczkó Gá­bor, Imre Géza, Rédli András összeállítású csapat a nyolcad­­döntőben magabiztosan, 45- 34-re múlta felül a cseheket, majd a negyeddöntőben 45- 39-cel túljutott a világranglis­tán második dél-koreaiakon is. A folytatásban előbb a finálé­ba jutásért rendezett összecsa­páson 45-39-re kikapott a sváj­ciaktól, végül a bronzmérkőzé­sen 44-28-as vereséget szenve­dett a franciáktól. A nők Buenos Airesben versenyeztek, ahol a magya­rok - Antal Edina, Kun Anna (OMS-Tata Iron Trade), Révész Julianna, Tóth Hajnalka össze­állításban, tehát a könyökmű­téten átesett Szász Emese nél­kül - végül a tizenkettedik he­lyen végeztek. A két fegyver­nem következő csapat világku­pa fordulóját május elején ren­dezik Párizsban, illetve Johan­­nesburgban, és attól kezdve hét alkalommal, jövő év febru­ár végéig öt vk-versenyen, az Európa-bajnokságon és a világ­­bajnokságonn az olimpiai csa­patkvóta lesz a tét. A férfi és a női válogatott is a hetedik he­lyen áll jelenleg a világranglis­tán. ■ Kun Anna Az FTC és az Érd várja a keddi sorsolást kézilabda A női kézilabda KEK-ben az FTC-Rail Cargo, az EHF Kupában az Érd várja a ne­gyeddöntők keddi bécsi sorsolá­sát. A negyeddöntők első mérkő­zéseire március 7-én vagy 8-án, a visszavágókra március 14-én vagy 15-én kerül sor. Az elődön­tők első felvonását április 4-én vagy 5-én, a másodikat ápri­lis 11-én vagy 12-én játsszák le. A csapatok: KEK: FTC-Rail Car­go Hungária, Hypo NÖ, Midt­­jylland, Fleury Loiret, Blom­­berg-Lippe, Byasen Trondhe­­im, MKS Lublin, Zvezda Zvenyi­­gorod, EHF: Érd, Esbjerg, Tvis Holstebro, Issy Paris, Buxtehu­­de, Asztrahanocska, Rosztov Don, Belediye. ■ Meglepő vértessomlói siker labdarúgása Kecskéd csapata az utolsó fél órában négy gólt rúgott A Vértessomló, a Kecskéd, a Lábatlan és a Sárisáp csa­patai jutottak a megyei mű­füves labdarúgó-bajnokság elődöntőjébe. Kovács László A negyeddöntők küzdelmeivel folytatódott a megyei téli mű­füves labdarúgó-bajnokság. A megyei másodosztályú Vértes­somló csapata meglepően si­mán legyőzte az egy évvel ko­rábban a döntőben büntetőkkel alulmaradó Oroszlány csapatát. A tavalyi bronzérmes Kecskéd ellen egy órán át tartotta a lé­pést a Vértesszőlős legénysége, ám innentől nem kegyelmezett Linczmaier László edző csapa­ta, és az utolsó félórában négy­szer talált a szőlősiek hálójába. A Lábatlan alaposan meg­izzadt a továbbjutásért a Bana ellen, a Duna-partiak a lefújás előtt öt perccel szerezték meg a győztes gólt. Az előző idényben még a másodosztályban szerep­lő, a Magyar Kupa megyei dön­tőjében is találkozó Tatai AC és Sárisáp összecsapásán utóbbi­ak a 68. percben szereztek ve­zetést, majd Karcagi Pál edző cseréi, Dalanics és Jurák Ká­roly is meghálálták a bizalmat, és magabiztossá tették csapa­tuk győzelmét. Az elődöntőben a vértessom­lóiak a kecskédiekkel, míg a lá­­batlaniak a sárisápiakkal ját­szanak a fináléba jutásért. EREDMÉNYEK NEGYEDDÖNTŐK: VÉRTESSOMLÓ-OROSZLÁNY 4-1 (1-0) Tatabánya, vezette: Kiss L. (Bábszki G., Miráki G.). VÉRTESSOMLÓI KSK: Sztán - Tóth L., Szipőcs, Kozár, Németh G. (Fábián, 74.), Szomolya, Nagy G. (Takács, 61.), Koller, Nagy B. (Horváth P., 88.), Kovács K., Igó (Radics, 85.), technikai vezető: Koller Tibor. OROSZLÁNYI SZE: Balogh - De­meter, Zsidó, Zelenai, Németh I., Simonka (Kese, 83.), Kuzma, Mester (Batin, 85.), Földi, Sze­pesi (Budai, 71.), Szabacsi (Biri, 85.). edző: Boros György. GÓLSZERZŐ: Szomolya (5.), Koller (52., 81.), Szipőcs (77.), il­letve Zsidó (54.). KECSKÉD-VÉRTESSZŐLŐS 4-0 (0-0) Oroszlány, vezette: Pál L. (Kó­­ródi I., Gaszner T.). kecskéd­isk: Sándor (Grósz, 82.) - Tomayer Á., Berki, Pe­tő (Uher, 81.), Gelbman, Babér, Kovács S., Bukovecz, Katona, Müller (Jóni, 62.), Kiss Zs. edző: Linczmaier László. VÉRTESSZŐLŐSI SE: Kosztel­­nik - Kuglics, Bencsik, Gallai, Matláry (Horváth Á. 63.), Sző­ke (Nádudvari, 87.), Gulyás, Ko­vács R. (Plotár P., 70.), Szappa­nos, Pankotai, Kocsis, edző: Kiprich József. GÓLSZERZŐ: Kovács S. (60.), Gelbman (65.), Bukovecz (75.), Jóni (83.). LÁBATLAN-BANA 1-0 (0-0) Tokod, vezette: Sipos T. (Bar­­ta Sz., Gabala Zs.). LÁBATLANI EGYETÉRTÉS: Laka­tos - Lőrincz, Budaházi, Var­ga, Vas, Szakmáry (Vida, 69.), Szenes, Németh V. (Kéner, 73.), Nagy A., Mann, Fenyvesi, játé­kos-edző: Fenyvesi László. banai ksk: Giber - Altrichter, Róth (Rigó, 46.), Szabó A., Mül­ler, Poloviczei, Fodor, Antal, Szabó R., Kiss M., Vincze. Edző: Mohácsi Antal. gólszerző: Szenes (85.). kiállítva: Szenes (86.), Mann (92.). TATA-SÁRISÁP 0-3 (0-0) Komárom, vezette: Varga J. (Papes D., Dávid R.). tatai AC: Giricz - Bujdosó B. (Kun, 46.), Mezei, Csordás D., Csordás G., Csizmadia (Botka, 56.), Tóth Á. (Purgel, 46.), Bog­nár I., Minárcsik, Kisek (Bujdo­só S.), Rába. edző: Wéber Roland. sárisápi BSE: Bábszki - Var­ga, Kopányi, Bercsényi, Fürst (Párkányi, 69.), Fluxa, Válent, Sándor (Dalanics, 53.), Góman, Jurásek Zs. (Jurásek K., 46.), Kiss G. edző: Karcagi Pál. GÓLSZERZŐ: Fluxa (68.), Dala­nics (81.), Jurásek K. (86.). AZ ELŐDÖNTŐK PÁROSÍTÁSAI: Oroszlány, szerda 18 óra: vér­TESSOMLÓ-KECSKÉD. Komárom, csütörtök, 18 óra: LÁBATLAN-SÁRISÁP. A csoportjukat hibátlanul megnyerő vértessomlóiak a negyeddöntőben is jeleskedtek Messi már csak két gólra van Cristiano Ronaldótól labdarúgás A fantasztikus formába lendülő Lionel Messi már lőtávolban - két gól - van Cristiano Ronaldóhoz képest az Aranycipőért folytatott ver­senyben. A 300. bajnokiját és 500. Barca-meccsét játszó ar­gentin klasszis triplával ünne­pelte dupla jubileumát, ezzel pedig már 26 bajnoki gólnál jár a szezonban. Messi a leg­utóbbi öt bajnokin 10, az utolsó tízen 16 gólt szerzett. ■ Totónyeremények Totótippek Totóeredmények 7. hét­­ 2. forduló 1. B. Miinchen-Hamburg_______8-0 1 2. Leverkusen-Wolfsburg_______4-5 2 3. M.gladbach-1. FC Köln 10 1 4. Hoffenheim-VfB Stuttgart 21 1 5. Bremen-Augsburg__________3-2 1 6. E, Frankfurt-Schalke________1-0 1 7. Hertha BSC-Freiburg________0-2 2 8. Sassuolo-Fiorentina_________1-3 2 9. Palermo-Napoli____________3-1 1 10. Milan-Empoli______________1-1 x 11. Roma-Parma______________0-0 12. Atalanta-lnternazionale______1-4 2x 13. Udinese-Laiio_____________0-1 2 +1 Hannover-Paderborn________1-2 2 7. hét - 2. forduló Találat_________Darab_________Forint 13+1____________­____________-13____________­____________­___12____________4_______360 605 11__________44________32 780 10__________400_________6910 Góltotó Találat_________Darab_________Forint 6________­________1­5____________­____________­4__________1________142 040 8. hét­­ 1. forduló 1. Schalke-Real Madrid____________2 2. Basel-Porto__________________1 3. Roma-Feyenoord_______________1 4. PSV-Zenit___________________x2 5. Torino-Ath. Bilbao_____________lx 6. TrabzonsportNapoli_____________2 7. Wolfsburg-Sporting____________lx 8. Young Boys-Everton_____________2 9. Villarreal-Salzburg_____________1 10. Anderlecht-D. Moszkva__________x2 11. Sevilla-M.gladbach_____________1 12. Liverpool - Besiktas_____________1 13. Tottenham-Fiorentina___________1 +1 Celtic-lnternazionale____________x Tar Sándor biztosította helyét a keretben ökölvívás A Tatabányai Sport Club másik versenyzője, Szabó Bence az ötödik helyen végzett Az Énekes István ökölvívó em­lékversenyen harmincnégy egyesület, kilencven verseny­zője indult. Az ifjúsági korcso­portnak ez az év első válogató versenye, ami nagyban hozzá­járul a válogatott keret kiala­kításához. A négy napos ver­seny kemény meccseket hozott a feltörekvő ökölvívók részé­re. A mezőny egyik legsűrűbb súlycsoportjában indult a tata­bányai Tar Sándor, ahol tizen­hat induló állt a rajthoz a bajno­ki cím megszerzéséért. Sándor a döntőig menetelve, minden mérkőzését TKO-val nyerte. A Madárfészek Akadémia ver­senyzőjét is nagy fölénnyel és biztosan győzte le. Ennek ered­ményeként Sándor vehette át a dobogó tetején a bajnoknak járó trófeát. Ezzel a teljesítményével biztosította a helyét a válogatott keretben. A Tatabányai SC má­sik versenyzője, Szabó Bence a 49 kg-osok között csatázott, aki az elődöntőbe jutásért a későb­bi bajnokkal került szembe, így végül az előkelő ötödik helyen végzett. Rózsa András vezető­edző elégedett volt a fiúk telje­sítményével. De nemcsak ezen az egy vi­adalon szerepeltek megyeszék­helyünk egyesületének tagjai. Az 59. Nemzetközi Bocskai Ist­ván emlékversenyen tizennyolc ország, száznegyven verseny­zője indult. A mérkőzéseken a magyar elit vett részt, így kö­zöttük Czifrik János képvisel­hette a Tatabányai SC színeit. A nyolc közé jutásért egy lengyel riválissal küzdött meg, ahol az ellenfél kezét emelték a magas­ba, azonban a TSC versenyzője ezzel is egy rangos nemzetközi megmérettetésen szerezhetett rutint. Felkészítő edzője Kar­dos József. Bíróként pedig Babai Sándor vett részt a seregszem­lén. A Zágrábban rendezett ma­­gyar-horvát válogatott csapatta­lálkozón a két tatabányai nem­zetközi AIBA bíró, Babai Sándor és Csokor Zoltán képviselte vá­rosunk színeit. A magyar csa­pat 10:8-ra legyőzte a horváto­­kat. ■ A Tatabányai SC versenyzői ismét jól teljesítettek

Next