24 óra, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-23 / 45. szám

2015. FEBRUÁR 23., HÉTFŐ 14 SPORT­­­HIRDETÉS Az idén ötödik alkalommal rendezett szakmai napot a Magyar Labdarúgó-szövetség megyei igazgatósága. A Tatai Edzőtáborban megyei edzők és sportvezetők hallgathat­tak meg előadásokat. Minden szakember hangsúlyozta: van még hová fejlődni. Kovács László Khéner László, az MLSZ megyei igazgatója bevezetőjében arról szólt, hogy az elmúlt három-négy évben óriásit az infrastruktúra és a tömegesítés területén óriásit lépett előre szűkebb hazánk. Ko­rábban egy műfüves pályája volt a megyének, ma már tizenkettő van. Ebből hat nagyméretű. Nap­jainkban mindegyik alközpont rendelkezik egy-egy nagy műfü­ves pályával. Megépülhetett egy élőfüves pálya is. Mindez nagy részben a társaságiadó-kedvez­­ménynek, ismertebb nevén, a TAO-nak köszönhető. A magunk mögött hagyott esztendőkben kétmilliárd forinthoz jutottak megyénk labdarúgó-szakosztá­lyai, amelyek több mint egymil­­liárdot az utánpótlás-nevelési munkájukra fordíthattak. Popovics György, a megyei igazgatóság elnökségi tagja örö­mét fejezte ki, hogy több mint száz szakember elfogadta a meg­hívást, ez is azt mutatja: van igény a tanulásra, és ezúttal is közérdeklődésre számot tartó té­mákat tűztek napirendre a szer­vezők. A megyei közgyűlés elnö­keként ígérte, hogy a nemzetközi kapcsolatok ápolására ebben az évben is félmillió forinttal segítik a megyei igazgatóságot. Hangsú­lyozta azt is: Khéner László me­gyei igazgatóval együtt dolgoz­nak majd azon is, hogy „életet leheljenek” a Buzánszky Alapít­ványba. Popovics György rámu­tatott arra is: a kistelepüléseken nagy szerepük van a sportegye­sületeknek, és manapság már komoly gazdasági tudásra van szükség a működtetésükhöz. A kluboknak integráló szerepük is van. Az elnökségi tag remé­nyét fejezte ki, hogy a szisztema­tikus munka eredményeként mi­nél előbb lesz olyan megyei lab­darúgó, aki akár a válogatottsá­gig is eljut. - A magyar labdarúgás jó irányba mozdult el, de húsz-har­minc év lemaradását nem lehet egyik napról a másikra behozni - hangsúlyozta dr. Koncz Csaba, az MLSZ megyei igazgatóságá­nak társadalmi elnöke. Kiemel­te azt is, hogy a jövőben még na­gyobb szerepe lesz a népszerű­sítő programoknak. Úgy tűnik, hogy napjainkban más sport­ágak képviselői, például a vízi­labdázók, a kézilabdázók, az at­léták a „merítést” jobban oldják meg, és a labdarúgók elől „leha­lásszák a minőségi gyerekeket”. Mindent meg kell tenni azért, hogy ne csak a rossz tanulók fo­cizzanak! - tette hozzá az elnök. A folytatásban szakmai elő­adásokat hallgattak meg az edzők és a sportvezetők. Dr. Ró­ka Gézát, a Debreceni VSC klub­­igazgatóját arra kérték, hogy mu­tassa be a sikeres klubmodelljü­­ket. A sportvezető kiemelte: a haj­dúsági egyesület az elmúlt más­fél évtized alatt hét magyar baj­noki címet szerzett, hatszor hó­dította el a Magyar Kupát, ötször vehette át a Szuperkupát, és egy alkalommal a ligakupában is leg­jobbnak bizonyult. Emellett egy­szer egyszer eljutottak a Bajno­kok Ligája, illetve az Európa-li­­ga csoportköreibe. Hazai szinten ezek kiváló eredmények, büsz­kék rá. A szinten tartás sem kön­­­nyű feladat számukra, de fejlődni is szeretnének. Dr. Róka Géza fontosnak tart­ja, hogy Szima Gábor tulajdonos, üzletember mellett a város is ma­gáénak érzi a csapatot, a klub pe­dig igyekezett a városra jellem­ző cívis mentalitást megőrizni. A klubigazgató úgy fogalmazott: bátran állíthatja, hogy külföldön Debrecen városáról rögtön a foci jut az emberek eszébe. A jövővel kapcsolatban megemlítette: az utánpótlásra a későbbiekben is befektetésként tekintenek, nem pedig kiadásra. Csak így marad­hat meg a folytonosság. Ugyan­csak fontos, hogy három-négy évente eljussanak a legrango­sabb európai kupák csoportkö­reibe. Ez jelentős bevételt hoz, és a játékosokat így könnyebb kül­földre eladni. A szakember meg­említette: a válogatott Dzsudzsák Balázsért kétmillió euró kaptak, és a klubváltásai után is részese­déshez jutnak, azóta 500 ezer eu­­rót kasszíroztak. Dr. Róka Géza elmondta azt is: a jövőben európai partnerkap­csolatot szeretnének kötni egy nagyobb nyugat-európai klubbal annak érdekében, hogy sportdip­lomáciai támaszt kaphassanak, és erősíteniük kell a társadalmi, jótékonysági és szociális jelenlé­tüket is. Dolgoznak azon is, hogy a szurkolókat visszacsalogassák a stadionjukba. Később Kis Baranyi Sándor, az MLSZ utánpótlás-programveze­tője a szövetség elképzeléseit is­merteti. László Csaba, az MTK szakmai tanácsadója is szót ka­pott, Helyünk Európában cím­mel tartott előadást. A rendez­vény vendége volt Markó Edina, a női válogatott szövetségi kapitá­nya, aki a női labdarúgás fejlesz­tési programjáról beszélt, majd Késedi Gábor, a magyar labdarú­gó-válogatott szakmai stábjának tagja A magyar felnőtt válogatott stratégiájáról szólt. Ne csak a rossz tanulók focizzanak! labdarúgás Az infrastruktúra és a tömegesítés területén nagyot lépett előre megyénk is A szakmai napon részt vevő edzők és sportvezetők érdekes előadásokat hallgathattak meg

Next