24 óra, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-25 / 47. szám

Ismeretes: Vajda Attila olimpiai és világbajnok kenust decemberben mélyvénás ka ^ ^ ^ trombózissal kezelték a szegedi klinikán. A versenyző tegnap arról számolt be, hogy az úszás mel­lett már húszperces kocogásokkal egészítheti ki edzésprogramját. KÉZILABDA NB I B, FÉRFI, 14. FORDULÓ TATAI AC-VÁCI KK Tata, Eötvös-csarnok, szerda 18.30 óra. A váciak éppen az elmúlt for­dulóban, Dabason veszítették el tizenöt forduló óta őrzött veret­lenségüket. Ezzel viszont a fővá­ros környéki együttes pontszám­ban is ellépett a negyedik he­lyen tanyázó „tópartiaktól”. Fü­­löp Péter, a tatai fekete-fehérek szakvezetője viszont azt emel­te ki, hogy a dabasiak teljesítmé­nyéből, miszerint az akarat oly­kor felülmúlhatja a nagyobb tu­dást, a TAC is okulhat és profi­tálhat. A papírforma ugyan ven­dég sikert ígér, de határtalan lel­kesedéssel és határozott véde­kezéssel, akár bravúrt is véghez vihet a Fülöp-legénység. A házigazdák dolgát nehezí­ti, hogy a gólerős Kőhalmit be­tegsége miatt nélkülöznie kell a szakvezetésnek. ■ P. J. A La Rióját kapta a BL-ben a Veszprém kézilabda A Veszprém a spa­nyol La Rióját, a MOL-Pick Sze­ged pedig a német Rhein-Nec­­kar Löwen csapatát kapta ellen­félnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi, bécsi sorsolásán. Az első mérkő­zéseket március 11. és 15. között rendezik, a visszavágókat márci­us 18. és 22. között tartják. A ki­emelés alapján mindkét magyar csapat otthon játszhat a második összecsapáson. ■ Csúcsrangadót rendeznek ma este a tatai Eötvös-csarnokban Rajtra készek a sípmesterek labdarúgás Kassai Viktor ezúttal angol szintfelmérőt vezényelt le A hét végén megkezdődik a pontvadászat a megyei el­ső-, illetve másodosztályú labdarúgó-bajnokságban is. Játékvezetőink a Tatai Edzőtáborban ismét elméleti és gyakorlati felkészítésen vettek részt. Kovács László A megyei játékvezetői­ bizottság továbbképzésen 127 sípmester, illetve asszisztens adott számot felkészültségéből. Ott voltak azok a fiatalok is, akik a január­ban indult tanfolyam hallgatói. Ők majd márciusban vizsgáz­nak, ám nem árt, ha már most belekóstolnak a légkörbe, pró­bára tehetik az eddig megszer­zett ismereteiket - hangsúlyoz­ta Horváth Sándor, a megyei já­tékvezetői­ bizottság elnöke. A továbbképzés komolyságát mutatja az is, hogy a rendezvé­nyen részt vett Tóth Vencel egy­kori FIFA-játékvezető, az orszá­gos bizottság tagja is. Az elméleti tesztkérdéseket ezúttal is Kassai Viktor, a világ egyik legjobb játékvezetője állí­totta össze. A sípmester az aka­démiai előkészítő csoport tagja­inak, illetve a nyári dániai és portugáliai nemzetközi torná­ra jelentkezőknek angol szint­felmérőt is levezényelt. Azok, akik igazoltan maradtak távol, illetve valamelyik felmérő­jük nem érte el a megfelelő szin­tet, három hét múlva pótteszten vesznek részt. Horváth Sándor ezúttal is úgy nyilatkozott: a továbbképzésen is mindent megtesznek azért, hogy a bajnokságok végkimenetele ne a játékvezetőkön múljon. Horváth Sándortól megtud­tuk azt is: az országos kerethez tartozó játékvezetőink mind­egyike sikeresen teljesítette az NB I-es, NB II-es és NB III-as sípmestereknek és assziszten­seknek összeállított tesztet. AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYE I-ES JÁTÉKVEZETŐI KERETEK TAGJAI: ORSZÁGOS KERETTAGOK: Erős Gábor (FIFA-asszisztens), Hor­váth Attila (NB III-as ellenőr), Horváth Sándor (NB I1-es ellen­őr), Horváth Tibor (NB III-as já­tékvezető), Kassai Viktor (FI­FA-játékvezető), Molnár István (NB III-as játékvezető), Révész Csilla (NB III-as asszisztens), Szalai Balázs (NB II-es asszisz­tens), Szalai Dániel (NB I-es asszisztens), Szécsényi István (NB III-as asszisztens). MEGYE I., JÁTÉKVEZETŐK: Ba­lázs Kornél, Barta Szabolcs, Csejtei Csaba, Hamza Róbert, Juhász Dávid, Jurák Ferenc, Kiss László, Kolonics Gábor, Lo­vas Attila, Mihályi László, Mi­ráki Gábor, Sípos Tamás, Szép­­laki Gábor, Tamási Péter, Tóth Roland. asszisztensek: Bábsz­­ki Gábor, Büki Ferenc, Csongrá­di Csaba, Dabasi Gergő, ifj. Im­­rő János, Jászberényi Marcell, Koller Péter, Komáromi Nor­bert, Kunstár Péter, Mók Attila, Szántó Ruben, Szedlacsek Atti­la, Tóth Imre. MEGYE II., JÁTÉKVEZETŐK, AS­­szisztensek: Baranyai Lász­ló, Erdélyi Dániel, Erős Dá­vid, Ferling Ákos, Gyalogos Pé­ter, György István, Havashá­zi Szabolcs, Hégli Krisztián, Horváth István, Horváth Ma­rianna, Janovics István, Kato­na Bence, Koller Gábor, Kóró­­di István, Kristóf Gábor, Lovas Péter, Majerik József, Mihályi Gergő, Nagy Bálint, Nagy Gá­bor, Pál Lajos, Szabó Géza, Sza­bó Rácz János, Szeibert Philip, Vankó Dániel, Varga Imre, Var­ga Zsolt. MEGYE III., JÁTÉKVEZETŐK, AS­­­szisztensek: Bakri Alexand­ra, Bankó István, Bankó Olga, Bánsági Gergely, Csákány Ba­lázs, Csobán András, Damian­­sitz Csaba, Dávid Rita, Doktor Balázs, Dógi Ádám, Drexler Dá­vid, Eipl Jonatán, Fehér Bence, Fehér György, Felpéczi Tamara, Frank Viktor, Gabala Zsombor, Gaszner Tamás, György Bence, Holczhacker Attila, Józsa Csaba, Kecskés Tamás, Kellner Károly, Kiss Dominik, Kornreich Gábor, Kovács István, Kovács Mónika, Kun Péter, Lovas Gábor, Lőrincz Dániel, Mohos Kitti, Nagy Mik­lós, Nádudvari Ádám, Németh Norbert, Németh Richárd, Pa­­pes Dávid, Pénzes Norbert, Se­bestyén Norbert, Sirokmán Alex, Szabó Máté, Szabó Valen­tin, Szíjártó Márton, Szűr Zol­tán, Tomacsek Balázs, Tóth Ben­jámin, Villám Csaba. JÁTÉKVEZETŐI ELLENŐRÖK: Fa­ragó Miklós, Klotz Tamás, Kro­­navetter János, Kunstár Béla, Paulovics Imre. A megye II.-es játékvezetők fizikai tesztje. Előtérben György István HIRDETÉS Az edzőmérkőzést követően sítáborba utaztak a dorogi lányok labdarúgói A női élvonalbeli labdarúgó-bajnokság március derekán kezdődő tavaszi pont­­vadászatára készülő Dorogi Diófa SE edzőmérkőzésen 5-4- re kikapott az NB II-es MTK II. gárdájától. A meccsen hullámzó telje­sítményt nyújtott Szabados György vezetőedző együttese. Nagyon jól felkészített, agres­­­szív focit játszó, fiatal csapat­tal nézett farkasszemet a Do­rog, sokáig nem is találtak el­lenszert a fővárosiakkal szem­ben. A kék-fehérek 1-0-ra ve­zettek a 10. percben, de a fél­idő végére a mieink átvették a vezetést Vadas Nikolett két góljának, illetve Andy Mgco­­yi találatának köszönhetően. Egy védelmi hibát kihasznál­va 3-2-re feljött a hazai csa­pat, de Nagy Ágnes szépség­díjas találatával 4-2-re módo­sult az eredmény. A második játékrészben kijött a fáradtság a csapaton. A Dorogi Diófa SE együtte­se az edzőmérkőzést követően kicsit lazított is, pontosabban csapatépítésre, szlovákiai sítá­borozásra utazott. A bányászváros csapata a negyedik helyről várja az alap­szakaszból hátralévő három fordulót. Szabados György gár­dájának szerencsés esetben egy pont is elegendő lenne ah­hoz, hogy a felsőházban foly­tathassa majd a rájátszást. ■ HIRDETÉS KIEMELT bérezéssel, légtechnikában jár­tas klímaszerelőt keresünk. Tel.: 34/301- 459, hétköznap 8.30-14 óráig. ------------------------------------------------------------------ *74175*

Next