24 óra, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-28 / 50. szám

2015. FEBRUÁR 28., SZOMBAT HÍRSÁV Félbeszakadt a Tel-Aviv Marathon atlétika Tel-Avivban félbe­szakították az évente meg­rendezett maratoni futóver­senyt, mert két induló szív­rohamot kapott, és további hetvenöt versenyzőt kellett elsősegélyben részesíteni a hőség miatt. Még a félbesza­kítás előtt sikerült győztest hirdetni, elsőként a kenyai Willian Kiprono érkezett a célba 2:10:29 órás idővel, ez­zel megnyerte a Tel-Aviv Ma­rathon tizenötezer dolláros első díját. A maratoni futást idén azért tervezték február­ra, hogy még a nagy meleg előtt megrendezzék, de vélet­lenül mégis sikerült kifogni egy szokatlan hőhullámot. Rózsa Csilla remekül kezdett golf Jól kezdett pályafutása első profi versenyén Rózsa Csilla, 18 éves magyar golfo­zó az Új-Zélandon zajló, 200 ezer euró összdíjazású torna első játéknapját követően 48. a 136 fős mezőnyben. Az el­ső hatvan játékos szerepel­het a vasárnapi zárószakasz­ban is. A kanadaiak kapitánya Sopronban folytatja kosárlabda A női kosárlab­da NB I-ben szereplő UNI­­QA-Euroleasing Sopron szer­ződtette Kimberley Gau­­cher-Smith-t, a kanadai vá­logatott csapatkapitányát. A bedobó a szezon végéig szóló megállapodást kötött a klub­bal. A játékos március 8-án csatlakozik a kerethez. Ismét veszélyben van a licence kerékpár Ismét veszélybe került a kazah Asztana or­szágúti kerékpáros csapat­nak a kiemelt kategóriájú versenyeken való indulást biztosító World Tour-licen­­ce, mivel a nemzetközi szö­vetség (UCI) kezdeményezte annak visszavételét. Az UCI azért fordult pénteken a li­­cencadó testülethez, mert a lausanne-i egyetem sporttu­dományi karának vizsgála­ta szerint jelentős eltérések vannak a csapat december­ben a bizottságnak felvázolt doppingellenes politikája és a valóság között, emellett a padovai ügyészség is nyomo­zást indított az istálló ellen. Az engedély múlt év végén azért került veszélybe, mert a klub öt bringása is fenn­akadt a doppingvizsgálaton. Elhunyt az NBA első fekete kosárlabdázója kosárlabda Életének 87. évében elhunyt Earl Llo­­yd, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnok­ság (NBA) első afroameri­kai játékosa. Earl Lloyd az 1950. október 31-én debü­tált a Washington Capitols­­ban, ezzel ő lett az NBA el­ső afroamerikai játéko­sa. Pályafutása során 4682 pontot dobott az NBA-ben. 1971-ben Lloyd lett a li­ga első afroamerikai veze­tőedzője, amikor egy idé­nyen át a Pistonst irányí­totta. 15 SPORT Az NB III. Nyugati csoport­jában és a megyei bajnoksá­gokban is útjára indul a lab­da hétvégén. H. K.­K. L. NB III., NYUGATI CSOPORT, 16. FOR­DULÓ DOROGI FC-NAGYATÁDI TC Dorog, szombat, 14 óra. A Dorogi FC a tizenharma­dik helyen tanyázó Nagyatádi TC együttesét fogadja. Az őszt veretlenül záró piros-feketék a pontlevonások miatt a kiesőzó­nába kerültek. A bajnoki nyitá­nyon két­gólos győzelmet arat­tak a dorogiak mai vendégeik ellen. Németh Szabolcs, a do­rogiak mestere elmondta, a fe­gyelmi bizottság felfüggesztette a játékjogát Skita Tamásnak és Vígh Ádámnak a további vizs­gálatok miatt.­­ A keret szinte teljes, Fekecs Dávid bajlódik csak kisebb sé­rüléssel. Ráadásul „vérfrissí­tés” is volt a télen, hiszen több új, tehetséges fiatal csatlakozott hozzánk többek között Szomba­­helyről és Pécsről. A játéktéren szeretnénk bebizonyítani, hogy igenis jó csapat vagyunk, és hogy a pályán nyújtott teljesít­ményünk alapján ítéljenek meg minket... Mindenképpen a há­rom pont megszerzése a célunk hazai pályán, jelen helyzetünk­ben mást nem is engedhetünk meg magunknak - szögezte le Németh Szabolcs. RÁKOSMENTE-TATABÁNYA FC Budapest, vasárnap 13 óra. Miskei Attila tanítványai a negyedik pozíción állnak a táb­lázaton, holnap pedig az RKSK csapatához látogatnak a fővá­rosba. Az első félév mérkőzé­sén a Bányász kikapott, de jo­gosulatlan játék miatt a mieink kapták a három pontot. Most a pályán is nyerni szeretnének. - Nagy szoros, pikáns meccs­re számítok, nagy taktikai harc lesz. Lényeges, hogy az el­ső 3-4 fordulóban eredménye­sek legyünk, de nehéz dolgunk lesz, az biztos. Sajnos a csapat­ból Klausz Ádám súlyos sérü­lést szenvedett, az első diagnó­zis szerint keresztszalag-sza­­kadást szenvedett. Wágner Dá­vid a comjával bajlódik, Ár­vai Dánielnek pedig el van tör­ve a keze. Ennek ellenére min­dent megteszünk a győzelem érdekében - hangsúlyozta Mis­kei Attila, a Tatabánya vezető­edzője. MEGYEI BAJNOKSÁGOK Megkezdődnek a küzdelmek a megyei első-, illetve másodosz­tályban is. A listavezető Kecs­kéd az utolsó előtti helyen álló Tokod gárdáját látja vendégül. A második helyezett Komárom, il­letve a tizenharmadik helyen ál­ló Ete csatája azért ígérkezik ér­dekesnek, mert a Kisbér mellet­ti kistelepülés csapatának kis­­padján az a Hagymási Zoltán ül, aki az ősszel a Duna-parti gárda szakmai munkáját irányította. A második ligában Nagyig­­mándon rendezik a forduló rangadóját, az éllovas a máso­dik helyezett Nyergesújfalu csa­patát fogadja. A PÁROSÍTÁSOK: ATLASZ GEODÉZIA MEGYEI I. OSZTÁLY, 17. FORDULÓ: Szombat 14.30 óra: Komárom-Ete (Czi­­bor Zoltán Városi Sporttelep, műfüves pálya). Március 1., va­sárnap 14.30 óra: Tata-Eszter­­gom (Edzőtábor), Zsámbék-Lá­­batlan, Tardos-Környe, Ács- Vértesszőlős, Sárisáp-Orosz­­lány, Kecskéd-Tokod, Bábolna- Bana. MONTANA MEGYEI II. OSZTÁLY, 17. forduló: szombat 14.30 óra: Tát-TABAK Tokodaltáró, Bo­­kod-Ászár (Oroszlány, műfü­ves pálya). Március 1., vasár­nap 14.30 óra: Vértessomló- Koppánymonostor (Oroszlány, műfüves pálya), Piliscsév-Süt­­tő, Gyermely-Szomor-Várgesz­­tes, Nagyigmánd-Nyergesújfa­­lu, Mocsa-Kocs. A Bakonyszom­­bathely-Vértesi Erőmű mérkő­zést március 14-én 15 órától rendezik. (Az U19-esek mérkőzései a felnőttek összecsapásai előtt két órával kezdődnek. A Naszály- Ete U19-es találkozót szomba­ton 11 óra 30-tól rendezik Na­szályon.) Folytatódik a pontvadászat labdarúgás A piros-feketék hazai pályán, a kék-fehérek idegenben kezdenek Miskei Attila tanítványai a Rákosmente ellen lépnek pályára idegenben Százesztendős lenne a szakosztály-alapító ökölvívás Takács György maradandót alkotott pályafutása alatt, máig bunyóznak Tatabányán Takács György neve még ma is jól cseng a bunyósok idősebb korosztályának fülében. Az egy­kori profi bokszoló 1915. febru­ár 28-án, éppen száz éve szüle­tett. 21 évesen került Tatabányá­ra, és három évvel később, 1939- ben megalapította a TSC - má­ig működő - ökölvívó szakosz­tályát, miközben ő maga is egé­szen 1946-ig bokszolt. Az egyko­ri szakosztály a felsőgallai és az ó­telepi bokszcsoport összevoná­sával kezdett „üzemelni”. Takács György 22 évig egy­huzamban vitte, intézte a bu­nyósok ügyeit. Persze edzőskö­­dött is, és mindezt napi munká­ja mellett, lelkesedésből, sport­­szeretetből. Keze alatt a kiváló tanítvá­nyokból ismert, elismert, válo­gatott szintű ökölvívók kerül­ rá(?), korszakra(?) lehet oszta­­ték ki. Gyuri bácsi működésé­­ri. Az első generációt, amely en­nek időszakát - kissé önkénye- nevelt, pátyolgatott a Szarka, sen persze - három időszak- Kerényi, Dudás és Salamon Hu­gó nevével fémjelzett. A követ­kező tehetséges társaságban Molnár Zoltán és Kiss György tartoztak. Aztán jött a Börgön­­di, Nagy Karcsi eredményeivel ismertté vált gárda. Persze ez a felsorolás sokkal, de sokkal né­pesebb lenne, ha nem szabná­nak gátat a terjedelmi határok. Mindeközben, az ötvenes évek elején a legendás, Papp Lacit is trenírozó Adler Zsigmond szö­vetségi kapitány edzőjeként is dolgozott. Utolsó, neves tatabá­nyai tanítványa a junior Euró­­pa-bajnok Réder József volt. A hetvenes évek elején vis­­­szavonult. Ekkor lett minde­ne a baji birtoka. Ebben a köz­ségben is helyezték örök nyu­galomra, kopjafáján egy pár bokszkesztyűvel... Álljon itt a mesterről egyik tanítványának őszinte vallomása. - Az ökölvívással 1950-ben ismerkedtem meg, Takács Gyu­ri bácsi irányításával - emlé­kezett vissza Börgöndi Gyu­la, aki a mester két „korszaká­ban” is eredményes volt. - Ak­koriban nagyon szegényes kö­rülmények között edzettünk, éltünk. Nagyon jól jött a he­ti két alkalommal juttatott po­hár tej és szelet kenyér, amit az edzés után kaptunk. Gyu­ri bácsi azt is elintézte, hogy a bányász konyhán megma­radt ételt kiosszák közöttünk. Én ma is hálával és szeretettel gondolok rá, mert nem csupán velem, de társaimmal is apa­ként törődött... ■ P.J. Takács György egyik kiváló tanítványa Nagy Károly volt Dupla ezüstérem egy nap alatt labdarúgás A legjobb hazai, U14-es játékos Szileszki Márk lett A Tatabányai Alapítványi Sportkör ismét két korosztály­nak rendezett teremlabdarúgó tornát a Földi Imre Sportcsar­nokban. Délelőtt az U14-esek - 2001-es születésűek - léptek játéktérre az Obo Bettermann kupán. A viadal végén a III. ke­rület együttese végzett az első helyen, mögötte a TASK-Tata­­bánya zárt, míg a bronzérmet a Komárom gárdája szerezte meg. A gólkirályi cím birtoko­sa Duka László lett. A legjobb tatabányai játékosnak Szilesz­ki Márkot választották. A fia­talok edzője: Wéber Balázs. Az Ul1-esek - 2004-es születésű­ek - a Schmidt István emléktor­nán küzdöttek a legjobb helye­zésekért. A gyerekek edzői: Ko­vács István valamint Csapó Ká­roly. A dobogó legfelső fokára a Gloriett­ Bp. alakulata állhatott, az ezüstérmet a TASK-Tatabá­nya csapata zsebelte be, míg a harmadik pozíción a Dorog fe­jezte be a tornát. A legkiválóbb hazai játékos Horváth Benedek lett. ■ A TASK U14-es együttese második lett A csoportelsőségre hajt a győri együttes kézilabda A címvédő Győri Au­di ETO KC a csoportelsőségért száll harcba szombaton Larvik­­ban a női kézilabda Bajnokok Ligájában, s a Balatonfüredre is nagyon nehéz meccs vár a német Melsungen ellen a férfi EHF Kupában. Az utóbbi két ki­írásban győztes győriek febru­ár elsején hazai környezetben 26-25-re kikaptak a norvégok­tól. Az ETO tulajdonképpen ak­kor találkozott először a konti­nens élmezőnyéhez tartozó ri­válissal azt követően, hogy több játékosa súlyos sérülést szenve­dett, a várandós Katrine Lunde és Görbicz Anita pedig ugyan­csak kivált a csapatból. Fris­sen igazolt norvég kapusuk, a kétszeres olimpiai bajnok Kari Aalvik Grimsbö képes már jól együttműködni a védelemmel. Amennyiben a már biztos ne­gyeddöntős magyar csapat leg­alább két góllal nyer Larvikban, vagy eggyel, de 26 gólnál többet dob, akkor jó eséllyel csoportel­sőként zár, és a folytatásban majd a másik csoport negyedik helyezettjével kerül szembe. A csoportmásodik a másik hatos harmadikját kapja. A Balaton­­füred két forduló alatt csupán egy pontot szerzett a férfi EHF Kupa D csoportjában. A magyar csapatnak most mindenképpen pontot, pontokat kellene gyűj­tenie a Bundesligában hatodik Melsungen ellen. ■

Next