24 óra, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-21 / 68. szám

2015. MÁRCIUS 21., SZOMBAT SPORT Visszavágna a Tatabánya FC csapata labdarúgás A harmadik liga küzdelmei rangadókkal kezdődnek a hétvégén A Tatabánya FC Győrben, a Dorog Diósdon lép pályára a tizenkilencedik fordulóban. A megyei első osztályban az egyik legérdekesebb mérkő­zésnek az első helyen álló Kecskéd, illetve a tizenkette­dik helyezett Ete összecsapá­sa ígérkezik. H. K.­K. L. NB III., NYUGAT! CSOPORT, 19. FORDULÓ GYŐRI ETO FC-TATABÁNYA FC Győr, szombat 15 óra. A Tatabánya FC együttese ma délután a dobogó második fo­kán tanyázó Rába-partiakhoz látogat. Miskei Attila tanítvá­nyai jelenleg a negyedik helyen állnak. A mieinknek nem in­dult túl jól a tavaszi pontvadá­szat, ugyanis mindhárom mécs­esükön döntetlent értek el. Sé­rülések is nehezítik Miskei At­tila dolgát, Klausz Ádám után Tóth Zoltán szezonja is véget ért, ugyanis mindkét játékosuk operáció előtt áll, és többen baj­lódnak problémákkal, apró sé­rülésekkel. Az első félévben csúfos vereséget szenvedett a Bányász, ugyanis 7-1-re kaptak ki a Grosics Gyula Stadionban, így biztosan fűti a visszavágás vágya a vendégeket. Jövő héten azonban nem lép pályára a csa­pat, ugyanis a Veszprém vis­­­szalépett. DIÓSD-DOROGI FC Diósd, szombat 15 óra. A Dorogi FC együttese is ide­genben lép pályára, mégpedig a középmezőnyhöz tartozó Diósd otthonában. Németh Szabolcs, a dorogiak mestere elmondta, a keretük sajnos nem teljes, több játékost nem tud hadra fogni. Szedlárnak fáj a térde, Perovic­­nak izomhúzódása van, így fi­atal futballisták segítségével pótolja a hiányzó játékosokat. Majd hozzátette, harcos, küz­­dős gárdának tartja ellenfelü­ket, akik egész jól erősítettek a télen. Bár a tavaszi szezonban eddig nem igazán voltak ered­ményesek, a felkészülési mecs­eseiken jól játszottak. A forduló további párosítása: szombat 15 óra: Mosonmagya­­róvár-Rákosmente, Nagyatádi FC-III. ker. TVE, Balatonfüredi FC-Sárvár, Budaörs-Csepel FC, vasárnap 15 óra: BKV Előre-Új­­buda FC. NBI, NŐI, 13. FORDULÓ Dorog-Viktória Dorog, Buzánszky Jenő Stadi­on, szombat 14 óra. Az újonc dorogiak a felsőhá­zi rájátszásba jutás kapujában állnak. Szabados György veze­tőedző tanítványainak legalább egy pontot kell szerezniük ah­hoz, hogy a legjobb négy kö­zé jussanak. Természetesen a piros-feketék nem elégszenek meg az egy ponttal, a háromért szállnak harcba a szombathe­lyiek ellen. A Diófa SE az első tavaszi játéknapon 5-1-re ki­kapott a második helyezett Fe­rencvárostól, a Viktória pedig 2-0-ra nyert az utolsó előtti he­lyen álló Újpest ellen. A dorogi­ak 18 ponttal a negyedik helyen állnak, míg a Vas megyei csa­pat az ötödik helyezett 13 pont­tal. Október derekán a mieink 2-1-re nyertek Szombathelyen. MEGYEI BAJNOKSÁGOK A megyei első osztályban az egyik legérdekesebb mérkőzés­nek az első helyen álló Kecskéd, illetve a tizenkettedik helyezett Ete összecsapása ígérkezik. A házigazdák tavasszal még nem veszítettek pontot, a Kisbér mel­letti kistelepülés legénysége pe­dig még nem kapott ki. A máso­dik helyen tanyázó komáromiak a sereghajtó Környét látják ven­dégül. A második vonalban az él­lovas Nagyigmánd az utolsó előt­ti helyen álló Várgeszteshez uta­zik. A harmadik liga küzdelmei rangadókkal kezdődnek. A Dé­li-csoportban az immáron tíz hó­napja bajnoki mérkőzéseken fo­lyamatosan nyerő Felsőgalla csa­pata a harmadik helyen álló Baj vendége lesz. Az összecsapást Vértesszőlősön rendezik. Rang­adókat rendeznek északon is, a címvédő és a listavezető Vértes­­tolna a bronzérmes, jelenlegi ne­gyedik helyezett Almásfüzitő­­höz látogat, míg a második he­lyen álló Pilismarót a harmadik Dunaszentmiklóshoz utazik. ATLASZ GEODÉZIA MEGYEI I. OSZTÁLY, FELNŐTT: 19. FORDULÓ: szombat 14.30 óra: Esztergom- Tardos, Komárom-Környe (Czi­bor Zoltán Városi Sporttelep). Vasárnap 14.30 óra: Bana-Ta­­ta, Zsámbék-Bábolna, Ács-Lá­batlan, Sárisáp-Vértesszőlős, Kecskéd-Ete, Tokod-Oroszlány, MONTANA MEGYEI II. OSZTÁLY, FELNŐTT: 19. FORDULÓ: Szombat 14.30 óra: Tát-Ászár. Vasár­nap 14.30 óra: Nyergesújfalu- Vértesi Erőmű, Kocs-Piliscsév, Bokod-Mocsa, Vértessomló- Süttő, Gyermely-Szomor-Kop­­pánymonostor, Bakonyszom­­bathely-TABAK Tokodaltáró, Nagyigmánd-Várgesztes, MÉSZÁROS&M­ÉSZÁROS ME­GYEI III. OSZTÁLY, DÉLI CSOPORT, felnőtt: 15. forduló: szombat, 14.30 óra: Baj-Felsőgalla (Vér­tesszőlősön rendezik). Vasár­nap, 14.30 óra: Dad-Kömlőd, Bakonysárkány-Tárkány, Kis­­bér-Szákszend, Réde-Csém, Kerékteleki-Naszály. Szabad­napos: Császár, tartalék: 15. forduló: vasár­nap 12.30 óra: Dad II.-Köm­­lőd II., Kisbér II.-Szákszend II., Császár II.-Bakonysárkány II. ÉSZAKI CSOPORT: FELNŐTT, 15. forduló: vasárnap 14.30 óra: Ceferino-Szomód, Szárli­­get-Kesztölc, Fléreg-Nagysáp, Epöl-Máriahalom-Annavölgy, Dunaszentmiklós-Pilismarót, Almásfüzitő-Vértestolna. Sza­badnapos: Csolnok. TARTALÉK: 15. FORDULÓ: vasár­nap 12.30 óra: Hajdú Antal Fe­rences DSE Esztergom-Szomód II., Szárliget II.-Kesztölc II. (A megye I., illetve II. osztá­lyokban az U19-es mérkőzések a felnőttek összecsapásai előtt két órával kezdődnek. Az I. osz­tályban a Naszály-Környe ta­lálkozón 11 óra 30-kor indul út­jára a labda.­ A Tatabánya FC a Győri ETO otthonába látogat szombat délután Örömből és ürömből egyaránt kijutott nekik judo Csernoviczki Éva az ötödik helyen végzett a Grúziában rendezett Grand Prix-viadalon Az ötödik helyen zárta Cserno­viczki Éva a grúziai Tbiliszi­ben rendezett olimpiai kvalifi­kációs tornát: az Ippon SE Ta­tabánya kiválósága győzelem­mel kezdett a török Lokman­­dekim ellen, második meccsén azonban alulmaradt a spanyol Figueroával szemben. A vi­gaszágon Csernoviczki legyőz­te orosz ellenfelét, a bronzmér­kőzésen viszzont a mezőny má­sik török versenyzője, Ebru Sa­tun jobbnak bizonyult nála. A siklósi ifjúsági ob-n is ve­gyes érzésekkel térhettek haza a csapat tagjai. Kis Eszternek ugyan remek versenyzéssel si­került megszereznie az első helyet a lányok 52 kg-os kate­góriájában, a többiek azonban lecsúsztak a dobogóról. A lá­nyok között Oláh Adrienn (40 kg), Ábrahám Titanilla (44 kg) és Fodor Csilla (57 kg) végzett az ötödik helyen, a fiúknál pe­dig az 55 kilós Kis József és a 73 kilós Hadaró Balázs lett ötödik. A csapat vezetőedző­je, Csernoviczki Csaba kérdé­sünkre elmondta: úgy gondol­ja, az öt „tatabányai” bronz­meccsből három esetben bírói tévedés döntött az ellenfél javá­ra. A diák „A” és „B” korosz­tály dzsudokáinak részvételé­vel zajló tatai Magyar Kupá­ról több éremmel tértek haza a tatabányaiak. A fiatalabb kor­osztályban az 55 kilós Miklós­völgyi Dániel az első, a 35 ki­lós Szóda Dávid a harmadik, a +49 kilós Varga Fanni pedig az ötödik helyet szerezte meg. Diák „A” korosztályban Szabó Áron (35 kg), Keller Rebeka (38 kg) és Galambos Bernadett (45 kg) is a második helyen zárt, a 38 kilós Staudt Zétény pedig bronzérmes lett. ■ Még legalább három hét acél vitorlázás Fa Nándor, a Spirit of Hungary kormányosa társá­hoz, az új-zélandi Conrad Col­­manhez hasonlóan élvezi, hogy jelenleg már az Atlanti-óceánon jó tempóban haladnak a Barce­lona World Race földkerülő vi­torlásversenyen, melyen még legalább három hét vár rájuk a célba érésig. A Spirit of Hunga­ry a hetedik helyen halad a ver­senyben, a hatodik Renault Cap­­turtől közel 1200, míg az éllo­vas Cheminées Pujoulat-tól több mint 4700 tengeri mérföldre le­szakadva.­­ Nyomjuk tovább. Tudjuk, hogy van előttünk még legalább három hét vitorlázás, de erre fel is vagyunk készülve - hangsúlyozta Fa Nándor. ■ Remekeltek a Gyurkovics-tanítványok kézilabda A Dózsa-iskola csapatai két korcsoportban is megnyerték a megyei döntőt A közelmúltban rendezték a le­ány kézilabda diákolimpia me­gyei döntő versenyeit. A Tata­bányai Sport Club női kézilab­da szakosztályának közvet­len utánpótlását biztosító Dó­zsa György Sportiskolai Általá­nos Iskola csapatai két korcso­portban is megnyerték a me­gyei döntőt. Gyurkovics István tanítványai az országos finálé­ba jutottak a negyedik és har­madik korcsoportban egyaránt. Véget értek a régiós küzdelmek az Em­ma gyermekbajnokságban is az I11-es korcsoport számá­ra. A TSC-Dózsa csapata a végel­számolásnál a harmadik helyen végzett, ezzel az országos elődön­tőbe jutott. A lányok az eredmé­nyeik alapján a második pozíci­ón végeztek, azonban az influ­enzajárvány miatt egy alkalom­mal nem tudtak teljes létszám­mal kiállni, ezért sajnos pontle­vonás sújtotta az együttest. U14: Borbély Bianka, Fodor Fanni, Gengeliczki Lili, Halász Csenge, Kiss Vivien, Majtán Lu­ca, Monsour Karla, Molnár Esz­ter, Pancsits Lívia, Póczos Karina, Ponyicska Petra, Szűcs Alexand­ra, Tolvaj Dorka, Újházi Petra. U12: Halász Csenge, Borbély Bi­anka, Falusi Eszter, Herr Zsan­­na, Kiss Vivien Mansour Karla, Mészáros Kíra, Moharos And­rea, Radócz Viktória Rigó Bar­­ bara Tolvaj Dorka, Újházi Petra. Edző: Gyurkovics István. ■ Az U14-es korosztály is első helyet szerzett 15 Horvát válogatott átlövővel erősítenek kézilabda Ivan Sliskovic személyében horvát váloga­tott balátlövővel erősített az MKB-MVM Veszprém férfi ké­zilabdacsapata. A Celje idény végén szabadon igazolhatóvá váló játékosa négyéves szerző­dést kötött a magyar bajnok­kal. Sliskovic érkezéséről már korábban írtak a szlovén sajtó­ban, az igazolás most vált hi­vatalossá. A balátlövő 2013- ban igazolt Celjébe, előtte az RK Nexe Nasice játékosa volt. A szlovén együttes múlt hó­napban Katarba adta kölcsön Sliskovicot, aki az al-Ahli csa­patában játszott három hétig. Phil Taylor vereséget szenvedett darts A tizenhatszoros vi­lágbajnok Phil Taylor hiá­ba nyújtott történelmi telje­sítményt, 7-4-re kikapott a címvédő Raymond van Bar­­neveldtől a darts Premier League hetedik állomásán Glasgow-ban. A kilencnyi­­las kiszállótól milliméterek­kel elmaradó Gary Anderson 7-5-re győzte le a belga Kim Huybrechtset, míg Michael van Gerwen magabiztosan nyert Dave Chisnall ellen. Felbomlik a világ legjobb duója tenisz Felbomlik a női te­nisz történetének egyik leg­jobb párosa, a Sara Errani, Roberta Vinci duó. Az olasz játékosok új célokat tűz­nek ki maguk elé, úgy érzik mindketten új fejezetet akar­nak nyitni egyéni pályafu­tásukban. Errani és Vinci öt Grand Slam-tornát nyert meg egymás oldalán. Ötvenmillióért vinnék Sterlinget labdarúgás Szigetországi lapértesülések szerint az an­gol élvonalbeli labdarúgó-baj­nokságban szereplő Liverpo­ol már meg is találta Raheem Sterling lehetséges alternatí­váját. Mint ismert, a 20 éves támadóval még mindig nem tudott dűlőre jutni a hosszab­bítást illetően a Liverpool. A Manchester City akár 50 mil­ lió fontot sem sajnálna a játé­kosért. Mindeközben a „vörö­sök” már megtalálták a lehet­séges „Sterling-pótlékot” is: az Arsenal 26 éves támadó­­ ját, Theo Walcottot. Egyetértés kell a közös induláshoz labdarúgás Csak akkor in­dulhatnak közös brit futball­csapatok a 2016-os Rio de Ja­­neiró-i olimpián, ha a skót, a walesi és az északír szövet­ség is áldását adja az ango­lok kezdeményezésére. Az Angol Labdarúgó-szövetség szeretne közös csapatot in­dítani - úgy, mint a 2012-es londoni olimpián -, ám el­lenállásba ütközött a többi tagszövetség részéről. A skót szövetség a független FI­­FA-tagságát félti, de a walesi szövetség elnöke sem lelke­sedett a közös brit csapatért. Az egyetértés mellett persze az is szükséges, hogy Anglia kvótát szerezzen az ötkari­kás játékokra. M

Next