24 óra, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-04 / 80. szám

2015. ÁPRILIS 4., SZOMBAT HÍ­RS Fantasztikus az új kerékpár kerékpár Az olimpiai baj­nok és korábbi Tour de Fran­­ce-győztes Bradley Wiggins szerint a Team Sky által kifej­lesztett új kerékpár „forradal­masíthatja a sportágat”, annyi­ra jól kezelhető a macskakö­ves burkolaton. A Sky a Jaguar autógyárral közösen készítette el Wigginsnek és hét csapat­társának az egyedi hátsó fel­függesztéssel ellátott új kerék­párt, amelyről a brit versenyző azt mondta, soha nem tekert még ehhez hasonló bringával. Mancini is ringbe száll Dybaláért labdarúgás Paulo Dybala, a Palermo csapatának csatára a szezon végén elhagyja csa­patát. A játékos szerződteté­séért folytatott harcban szá­mos, már korábban bejelent­kező sztárcsapat mellé most az Internazionale is beszállt. Az olasz Corriere dello Sport napilap szerint az Inter ve­zetőedzője, Roberto Mancini kérte a klub elnökétől, Eriek Thohirtól Dybala szerződte­tését. Az Inter kész 23 millió eurós ajánlatot tenni az ar­gentin futballistára. A Juven­­tus van a legkedvezőbb hely­zetben a Dybaláért folyta­tott versenyfutásban, az In­ternek nehéz dolga lesz, ha a BL-ben még szereplő torinói­ak előtt akar befutni. A Győr játssza a nyitómeccset kézilabda A leukémiában el­hunyt Karl Erik Böhn egykori barátja, Andreas Smeby szer­vezésében április 3. és 5. kö­zött utánpótlástornát rendez­nek a néhai kézilabdás szak­ember emlékére szülővárosá­ban, Sandefjordban, amelyen részt vesz a Győri ETO 16 éves játékosokból álló csapata is. Tizenhat együttes indul a tornán, a 15 és a 16 éveseknél is két négycsapatos csoport­ban zajlanak a mérkőzések. A 16 éveseknél a Győr a norvég Runarral, Gjövikkel és Bjarg­­gal találkozik. Liu Hsziang bejelentheti visszavonulását atlétika Egy helyi újság sze­rint jövő kedden bejelen­ti visszavonulását Liu Hszi­ang, a kínaiak olimpiai baj­nok gátfutója, aki elhúzódó sérülése miatt kényszerül er­re a lépésre. Az ázsiai atléta azóta nem versenyzett, hogy a 2012-es londoni játékokon Achilles-ín-szakadást szen­vedett. Pekingben egy ha­sonló sérülés miatt volt kény­telen visszalépni. Liu akkor vált Kína egyik legismer­tebb sportolójává, amikor 2004-ben, Athénban olimpi­ai aranyérmet szerzett a 110 méteres gátfutásban. Felfüggesztették a brazil játékjogát labdarúgás A brazil Ga­­úcho állami bajnokságban szereplő Internacional csa­patának vezetősége felfüg­gesztette Fabrício játékjogát, aki az Ypiranga ellen 1-0-ra megnyert bajnokin bemuta­tott a közönségnek, miután kifütyülték őt. SPORT Az NB III. Nyugati csoport­jában szereplő Tatabánya Diósdon, a Dorog Budaörsön folytatja a pontvadászatot. A megyei első osztályú baj­nokságban a forduló mérkő­zését Komáromban rendezik, ahol két olyan csapat találko­zik, amelyek tavasszal még nem szenvedtek vereséget. H. K.­K. L. NB III., NYUGATI CSOPORT, 21. FORDULÓ DIÓSD-TATABÁNYA FC Diósd, szombat 16.30 óra. A negyedik helyezett Tatabá­nya FC a hatodik pozíción ta­nyázó Diósd otthonában folytat­ja a pontvadászatot. A kék-fehé­rek eddig négy döntetlent értek el, úgyhogy ezúttal mindenkép­pen meg szeretnék szerezni el­ső tavaszi győzelmüket. Az őszi szezonban hazai pályán három pontot gyűjtöttek a mie­ink, hiszen 3-0-ra nyertek, Sza­bó Richárd, Fölmér Krisztián és Kiprich Dániel góljaival. Rá­adásul a Bányász vezetőedzője, Miskei Attila számára is külön­leges mai ellenfelük, ugyanis a Tatabánya előtt a Diósd szakmai munkájában vett részt. P. Nagy László, a Tatabánya pályaedző­je kiemelte, úgy néz ki, elég rö­vid a kispaduk, ennek ellenére igyekeznek mindent megten­ni a siker érdekében. Majd hoz­zátette, csapatuknál továbbra is harcképtelen Tóth Zoltán és Klausz Ádám, Krupánszki Ba­lázs valamint Wágner Dávid ap­róbb problémákkal küzdenek. Eltiltás miatt biztosan nem fog­ható hadra Máj Gábor és Pólyák Ferenc, ők Győrben megkapták ötödik sárga lapjukat. BUDAÖRS-DOROGI FC Budaörs, szombat 16.30 óra. A Dorogi FC ma délután az el­ső helyen álló Budaörsre látogat. Egy hete is sokan hiányoztak a csapatból, a helyzet azóta sem változott sokat. Mészáros Áron térdét operálták, Szedlár Zol­tán a győri meccsen nagy rú­gást kapott a térdére, Kun Ben­jámin részleges bokaszalag-sza­­kadást szenvedett, ő már nagy­jából felépült, Füredi Patriknak bokaszalag-húzódása van, Für­jes Ádámnak fáj a csípője. Né­meth Szabolcs, a dorogiak mes­tere szerint ha bátran, és felsza­badultan játszanak, akkor meg­lepetést is tudnak okozni, de há­romesélyes a meccs. A FORDULÓ TOVÁBBI PÁROSÍ­TÁSA: szombat 16.30 óra: Mo­­sonmagyaróvár-BKV Elő­re, Nagyatádi FC-Rákosmen­­te KSK, Győri ETO-Újbuda FC, Balatonfüredi FC-Tököl VSK, Csepel FC-Sárvár FC. MEGYEI BAJNOKSÁGOK A megyei első osztályú bajnok­ságban a forduló mérkőzését a komáromi Czibor Zoltán Városi Sporttelepen rendezik, ahol két olyan csapat találkozik, ame­lyek tavasszal még nem szen­vedtek vereséget. A házigaz­dák a második, az esztergomi­ak pedig az ötödik helyről vár­ják az összecsapást. Szomszéd­várak is találkoznak a játékna­pon, a listavezető Kecskéd a se­reghajtó Környét fogadja, míg a kilencedik helyezett Ácsi Kini­zsi a hetedik helyen álló Bábol­nát látja vendégül. A második li­gában az éllovas Nyergesújfalu a tizenegyedik helyen tanyázó TABAK Tokodaltáró együttesé­re vár, a második helyezett Na­­gyigmánd a sorozatban három­szor nyerő, negyedik helyen ál­ló Koppánymonostor jó soroza­tát igyekszik megtörni. A má­sodik Vértessomló a tizenötö­dik Piliscsévvel csap össze. A harmadik vonal Déli cso­portjában az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó Felsőgal­­la a tizenegyedik helyezett Ré­­de csapatát fogadja. Északon, a bajnok és jelenlegi listavezető, a Vértestolna a tizenkettedik he­lyen álló esztergomi Ceferino Roma Csapatot fogadja. A PÁROSÍTÁSOK: ATLASZ MEGYEI I. OSZTÁLY, FEL­NŐTT, 21. forduló: szombat 16 óra: Komárom-Esztergom. Va­sárnap 16 óra: Bana-Zsámbék, Tardos-Tata, Ács-Bábolna, Sá­­risáp-Lábatlan, Kecskéd-Kör­­nye, Tokod-Véresszőlős, Orosz­­lány-Ete.­montana megyei II. OSZTÁLY, FELNŐTT: 21. FORDU­LÓ: szombat 16 óra: Tát-Mocsa. Vasárnap 16 óra: Nyergesújfa­­lu-TABAK Tokodaltáró, Kocs- Bokod, Vértessomló-Piliscsév, Gyermely-Szomor-Süttő, Ba­­konyszombathely-Ászár, Na­­gyigmánd-Koppánymonostor, Vértesi Erőmű-Várgesztes, MÉSZÁROS-M­ÉSZÁROS ME­GYEI III. OSZTÁLY, DÉLI CSOPORT, FELNŐTT, 17. FORDULÓ: vasárnap, 16 óra: Naszály-Dad, Császár- Kerékteleki, Bakonysárkány-Kömlőd, Kisbér-Tárkány, Fel­­sőgalla-Réde, Csém-Szák­­szend. Szabadnapos: Baj. TARTALÉK, 17. FORDULÓ: vasár­nap 14 óra: Bakonysárkány II­­Kömlőd II., Szákszend II.-Dad II. ÉSZAKI CSOPORT, FELNŐTT: 17. forduló: vasárnap 16 óra: Vér­­testolna-Ceferino, Csolnok-Al­­másfüzitő, Szárliget-Szomód, Epöl-Máriahalom-Kesztölc, Dunaszentmiklós-Nagysáp, Pi­­lismarót-Annavölgy. Szabad­napos: Héreg,­tartalék, 17. for­duló: vasárnap 14 óra: Csol­­nok II.-Almásfüzitő II., Szárli­get IL-Szomód II., Epöl-Mária­­halom II.-Kesztölc II. (Az I. és a II. vonalban az U19-es mérkő­zések a felnőttek összecsapásai előtt két órával kezdődnek.). Több játékos harcképtelen labdarúgás A Tatabánya megszerezné első tavaszi győzelmét i­s A Tatabánya FC együttesének nem lesz könnyű dolga a Diósd otthonában ma délután NB III., Nyugati csoport 1. Budaörs 19 13 5 1 46-17 44 ZWti ETO : 15 12 4 3 3S-13 <0 3 Újbuda______19 10 4 5 26-22 34 4. TMabton 5. Rákosmente* VAT­­ 8 &: 3;­ 40-25 31 6. ma19 8 3 8 31-26 26 íiíiíip 7. BKV Előre 19 6 8 5 32-28 26­­ 8. Csepel a. ,A8..''rgM 9. Balatonfüred 19 7 4 8 27-27 25 ■O.ilt.Ker.TVE 19 6 5 8 28-35 23 11. Sárvár 18 5 3 10 2­ 132 18 17 Nagyfaútf 13. Dorogi FC** 18 11 5 2 24-13 16 14. Mosonmagyaróvár 19 4 2 13 72L37 14 15. Tököl 18 0 2 16 644 2 Istveenirám 11 3 - Állsi­y3: *(-1 ponti **(-22 pont)_______________ Mindhárom színű medálból jutott cselgáncs A régiós viadalokon és az ob-n is jól teljesítettek a tatabányai versenyzők A Tatabányai Judo Club ifjú cselgáncsozói a közelmúltban több rangos megmérettetésen is részt vettek. A fiatalok igen­csak szép eredményeket értek el, ugyanis számos dobogós helyezést szereztek. Az ifjúsá­gi országos bajnokságon Jánik Viktor 60 kg-ban első éves ifi versenyzőként az értékes hete­dik helyet gyűjtötte be. Koródi Kámea Vera első éves serdülő­ként 40 kg-ban szintén hetedik lett. Baján az országos serdülő válogató versenyen Maszlavér Eszter a dobogó harmadik foká­ra állhatott. Az országos ifi di­ákolimpián Maszlavér Eszter a hetedik helyen fejezte be a via­dalt, Koródi Kámea Véra az ötö­dik pozíción zárt, és mindket­ten a 40 kg-osok között csatáz­tak. Az utánpótlás is jól telje­sített, ők a régiós seregszemlé­ken remekeltek. Eredmények: Tokodaltáró: 32 kg: diák A korcsoport: Áts Ábel 2. hely, 20 kg: diák D korcso­port: Kunyik Botond 1. hely, 39 kg: diák D korcsoport: Gottfri­ed Marcell 1. hely, 36 kg: diák D korcsoport: Dubszki László 3. hely, +50 kg: diák D korcsoport­: Kristóf Márk 3. hely, 44 kg: di­ák B korcsoport: Vasas Gergő 2. hely, 32 kg: diák C korcsoport: Vasas Réka 1. hely, 25 kg: diák D korcsoport: Illényi Kristóf 1. hely, 25 kg: diák D korcsoport: Mayer Zsombor 2. hely, 26 kg: diák D korcsoport: Mayer Bo­tond 2. hely, Veszprém, régi­ós verseny, 20 kg: Kunyik Bo­tond 1. hely, 25 kg: diák D kor­csoport: Illényi Kristóf 3. hely, 39 kg: diák C korcsoport: Gottf­­ried Marcell 2. hely, 32 kg: diák A korcsoport: Áts Ábel 1. hely. A Tatabányai Judo Club edzése­it Kunyik Zsolt vezeti. ■ H. K: A Tatabányai Judo Club tagjai többször állhattak a dobogóra 15 ­ 3 PERCES INTERJÚ| A liga ülésén döntenek A magyar kézilabdázás hat­szoros gólkirálya, a világ­­bajnoki ezüstérmes Marosi László, a Grundfos Tatabánya KC szakmai elnöke. A kivá­ló sportember esetében kön­­­nyen elképzelhető, hogy ha­marosan a megújuló Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) vezetésében is szerephez jut. Vele beszélgettünk. - Olyan információink vannak, hogy a kézilabda szövetség új elnöksége a nemzetközi kap­csolatok szélesítése terén az Ön tapasztalataira is számíta­na... - Április 17-én lesz a szak­­szövetség közgyűlése. Az már ismert, hogy a jelenlegi elnök lemond a tisztségéről. A potenciális új jelölt, Kocsis Máté. Időközben valóban fel­merült annak lehetősége, hogy én felelnék a testület­ben a nemzetközi kapcsola­tokért. Ehhez azonban a liga ajánlása és a klubok egyetér­tése is szükséges. - Évekig a világ egyik legerő­sebb bajnokságában, a német bundesligában játszott. Gon­dolom, nemzetközi tapaszta­lataival, ismertségével a sportág segítségre lehetne itthon is? - Remélem, de ezzel még várjunk a jövő heti ligaülésig! - A hírek szerint, a férfi után­pótlás felügyeletét is szívesen bízná Önre az új vezetőség? - Ez kedvelt feladatom Ta­tabányán is. Az eredménye­ink is az bizonyítják, hogy az az építő munka, amelyet a klubnál elkezdtünk, egyre inkább meghozza gyümöl­csét. Utánpótlás csapataink minden bajnokságban az él­mezőnyhöz tartoznak. A te­hetségeket nem engedjük el­kallódni. A szakmai háttér pedig megalapozott. Valószí­nűleg az Magyar Kézilabda Szövetség is valami hasonlót szeretne. Talán ezért gondol­tak rám is ez ügyben. ■ Petrik I. ** Marosi László, £. j. a GrundfosTa­t TV* Jfli­tabánya KC szakmai elnö- Bronzérmes a tőrözó Mészáros Tamás vívás Bronzérmet nyert a tőrö­­ző Mészáros Tamás a Taskent­­ben zajló kadett vívó-világbaj­nokságon. Az újpesti sportoló a 88 fős mezőnyben három győ­zelemmel és ugyanennyi vere­séggel zárta csoportját, majd előbb holland riválisát, aztán honfitársát, Frühauf Benjámint győzte le, és jutott a legjobb 16 közé. A nyolcaddöntőben olasz, a legjobb nyolc között szinga­púri ellenfelet kapott, előbbit komoly csatában, utóbbit kön­­­nyedén verte, és vívhatott a fi­náléba kerülésért. A magyar tő­­röző menetelését aztán az elő­döntőben a korosztály egyik legjobbjának tartott Samuel Moelis szakította meg ■.

Next