24 óra, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-16 / 114. szám

kosárlabda Történelmi siker kapujában áll az észak-ko­máromi extraligás kosárlab­da-csapat. Már csak egy mér­kőzés választja el őket első bajnoki címüktől a legmaga­sabb osztályú szlovák bajnok­ságban - ehhez azonban a hősiesen küzdő Privigye csa­patát kellene legyőzni. A ko­máromi MBK Rieker fantasz­tikus szezont fut. Febuárban ezüstérmet szerzett a gárda a Szlovák Kupában, a döntőben csak a pozsonyi Inter tudta őket megállítani. A bajnokság alapszakaszában második he­lyen végeztek, egy ponttal le­maradva az idén bombaerős Privigye mögött. A rájátszás­ban a komáromiak megmu­tatták valódi erejüket: előbb Besztercebánya csapatát sö­pörték ki 3:0 arányban, majd a kupagyőztes Intert szedték darabokra - 4:1-gyel léptek a fináléba. A döntőbeli ellenfél az alap­szakasz-győztes Privigye lett. A komáromiak lendülete azon­ban kitartott, előbb idegenben győztek, majd otthon hajszol­ta győzelembe a csapatot a fa­natikus észak-komáromi kö­zönség. A privigyeiek szépíteni tudtak otthon, ám a komáromi­ak ismét győztek hazai pályán, és már csak egy győzelem kel­lett a történelmi első bajnoki címhez. Privigye azonban nem adta olcsón a bőrét, és hatalmas fel­támadást produkált. Előbb ott­hon győzött nagy különbség­gel, majd meglepetésre bevet­te a komáromi várat is a dön­tő szerdai mérkőzésén, ahol a hazai szurkolók bajnokavatóra készültek. Szombaton tehát az észak-ko­máromi csapatnak idegenben kell bevinni az utolsó csapást, és hazahozni a régen várt baj­noki aranyat. A párharc kísér­tetiesen emlékeztet a két év­vel ezelőtti, 2013-as döntőre. Az észak-komáromi csapat ak­kor is döntőbe jutott, és 3:2-re vezetett a pozsonyi Inter ellen. A döntő hatodik meccsén már 23 pontos előnyben is voltak a komáromiak, ám jött az érthe­tetlen összeomlás: innen is el tudták veszteni a meccset, rá­adásul a hazai, hetedik mérkő­zésen is kikaptak - maradt az ezüstérem. ■ SPORT 2015. MÁJUS 16., SZOMBAT Egy lépés választja el az észak-komáromi csapatot az aranytól A véghajrához közeledve labdarúgás A Dorog hazai pályán, a Tatabánya Tökölön lép pályára Az NB III. Nyugati csoport­jában szereplő csapataink közül a Dorogi FC otthon folytatja a pontvadászatot, a Tatabánya FC idegenben pró­bál szerencsét. H. K.­K. L. NB III., NYUGATI CSOPORT, 27. FOR­DULÓ DOROGI FC-III. KER.TVE Dorog, szombat 18 óra. A bajnoki tabella kilencedik helyén álló Dorogi FC az előtte álló III. ker. TVE együttesével­­ találkozik a huszonhetedik for­­­­dulóban.­­ Igazából egy nagyon jó meccsre számítok. A vendé­geket bátor támadójáték jellem­zi, de ismerjük az erősségei­ket illetve a gyengéiket. Szeret­nénk hazai pályán újabb ponto­kat behúzni, mindenki egész­séges és bevethető, azaz teljes kerettel várjuk a fővárosiakat. Az egyesületünk családi na­pot szervez szombaton, így a ti­zennégy alatti fiatalok ingyen tekinthetik meg a mérkőzést. j Természetesen nagy szeretettel várjuk a szurkolóinkat - hang­súlyozta Németh Szabolcs, a Dorogi FC trénere. TÖKÖL VSK-TATABÁNYA FC Tököl, szombat 18 óra. A hatodik helyen tanyázó Ta­tabánya FC együttese az utol­só előtti pozíción álló Tököl ott­honába látogat a hétvégén. Mis­kei Attila, a Bányász mestere bízik benne, hogy három pon­tot tudnak gyűjteni a hétvégén. - Úgy érzem, tanulságos volt a tavaszunk, ugyanis így láthat­­­­tuk, hogy a jövőben kire szá­míthatunk. Minden elismeré­sem annak a 13-14 labdarúgó­­­­nak, akik végigjátsszák a má­­­­sodik félévet. Célunk egyéb­ként továbbra is a dobogó leg­alsó fokának elérése. Móri Ta­­­­más sajnos nem fogható hadra,­­ mert megsérült az előző játék­napon. Csonka Máténak pedig az utánpótlás meccsen eltört az orra, így a kispadra sem ülhet le - részletezte Miskei Attila, a Tatabánya vezetőedzője. A FORDULÓ TOVÁBBI PÁROSÍTÁ­­­Sa: szombat 18 óra: Diósd- Győ­ri ETO FC, Balatonfüredi FC­­Nagyatádi FC, Budaörs-BKV Előre, Csepel FC-Rákosmente í KSK, Sárvár FC-Újbuda FC. MEGYEI BAJNOKSÁGOK A megyei első osztályú baj­nokságból már csak négy fordu­ló van hátra, így minden pont­nak nagy jelentősége lehet. Az élmezőnyhöz tartozó csapatok közül csak a listavezető Kecskéd játszik otthon, ellenfelük a tizen­negyedik helyezett Tardos lesz. A második helyen álló komáro­miak a kilencedik Banához láto­gatnak, míg a harmadik helyen tanyázó lábatlaniak a sereghajtó Környe vendégei lesznek. A második ligában nagy rangadót rendeznek, az éllovas Vértessomló a harmadik he­lyen álló Nagyigmándot fogad­ja. A harmadosztály Déli cso­portjának listavezetője, a Felső­­galla együttese a hetedik helye­zett Kömlőd ellen gyarapíthat­­ná pontjai számát, míg az észa­kiak első helyezettje, az Almás­füzitő a hetedik helyen álló An­­navölgyhöz utazik. A PÁROSÍTÁSOK: ATLASZ MEGYEI I. OSZTÁLY, 27. forduló, szombat 17 óra: Vér­­tesszőlős-Esztergom. Vasárnap 17 óra: Bana-Komárom, Sári­­sáp-Ács, Kecskéd-Tardos, To­­kod-Zsámbék, Oroszlány-Tata, Ete-Bábolna, Környe-Lábatlan. MONTANA MEGYEI II. OSZTÁLY, 27. forduló, vasárnap 17 óra: Kocs-Gyermely-Szomor, Ba­­konyszombathely-Tát, Vértesi Erőmű-Piliscsév, Várgesztes- Mocsa, TABAK Tokodaltáró- Süttő, Koppánymonostor-Ász­­ár, Vértessomló-Nagyigmánd, Nyergesújfalu-Bokod, MÉSZÁROS-MÉSZÁROS ME­GYEI III. OSZTÁLY, DÉLI CSOPORT, 23. forduló, vasárnap, 17 óra: Naszály-Baj, Kisbér-Bakony­­szombathely, Réde-Császár, Csém-Dad, Szákszend-Kerék­­teleki, Felsőgalla-Kömlőd. Sza­badnapos: Tárkány, tartalék, 23. forduló, vasár­nap 15 óra: Kisbér II.-Bakony­­sárkány II., Réde II-Császár II. ÉSZAKI CSOPORT, 23. FORDULÓ, vasárnap 17 ÓRA: Vértestolna- Héreg, Epöl-Máriahalom-Szár­­liget, Dunaszentmiklós-Csol­­nok, Pilismarót-Ceferino, Anna­­völgy-Almásfüzitő, Nagysáp- Szomód. Szabadnapos: Kesztölc, tartalék, 23. forduló, vasár­nap 15 óra: Epöl-Máriahalom II.-Szárliget II. (Az U19-esek mérkőzései a felnőttek összecsapásai előtt két órával kezdődnek. A megye I-ben a Bana-Naszály találkozót szombaton 17 órától rendezik.­ ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 15. forduló: hétfő 18 óra: Vérte­si Erőmű-Vértesszőlős, Tatabá­­nya-Gyermely-Szomor, Lábat­­lan-Vértessomló, Csolnok-Kör­­nye, Oroszlány-Kecskéd. NŐI BAJNOKSÁGOK NB I, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 6. FORDULÓ DOROGI DIÓFA-ASTRA HFC Dorog, Buzánszky Jenő Stadi­on, vasárnap 16 óra. Az újonc Dorogi Diófa SE csa­pata a felsőházi rájátszás során mind az öt mérkőzésén veresé­get szenvedett, így a negyedik helyen áll. Az Astra HFC együt­tese a harmadik helyről várja a mérkőzést. A találkozónak tét­je nincs, ám a következő össze­csapásuknak már lesz, ugyan­is akkor a bronzéremért mérkő­zik majd meg a két csapat. FEJÉR MEGYEI REGIONÁLIS, 3/4 pályás, 18. forduló, szombat 13 óra: Tatabányai Amazonok SE­­Baracs, 14 óra: Környe SE-Ko­­máromi Fortuna SE. A Tatabánya FC együttese a hétvégi fordulóban a Tököl gárdájával találkozik . NB III., Nyugati csoport 1. Budaörs 25167 2 53-1955 2. Győri ETO 2415_JU 45-181L 3. Kijbuda 241248 31-2940 4. Diósd 25 [UNK] m,9 .­3ÉSzt.HÍ 5. Rákosmente 241158 40-2738 6. Tatabánya Ifi'81 47-31 [UNK] 7. BKV Előre 248106 38-3234 8. Siket. TVE 2481110?34-4230. 9. Dorog** 24156 3 31-1429 10. Balatonfüred 2$8 512 3244■ 11. Sárvár 248 412 294028 12. Csenél ~w8 [UNK] w 23-2826 13. Mosonmagyaróvár 255 713 294222 14. Naeatád 24n 515 144317 15. Tököl* 241 419 8­551L 16. Veszprém törölve * 1, ** 22 büntetőpont levonva Karateszakosztályt alapított a Tatabányai SC küldöttközgyűlés A támogatásoknak köszönhetően az egyesület működése stabil küldöttközgyűlést tartott a Tata­bányai SC a közelmúltban. Saj­nos szomorú momentummal kez­dődött a program, ugyanis a nem­rég elhunyt Maszlavér István el­nökségi tag emlékének adóztak a sportvezetők egy perces néma főhajtással. A küldöttek legfonto­sabb feladata a küldöttközgyűlé­sen a tavalyi évi gazdálkodásról szóló beszámoló, a közhasznúsá­gi melléklet illetve a költségvetés elfogadása volt. A szakosztályok képviselő­it Bereznai Csaba, Tatabánya alpolgármestere köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a vá­ros rendkívül büszke a megye­­székhely legnagyobb civil szer­vezetének sportolói által elért eredményeire. Sámuel Botond, a TSC ügyvezető­ elnöke beszá­molt a küldöttközgyűlésnek a TSC szakosztályai által végzett sportmunkáról, részletezte a ki­emelkedő sporteredményeket az elmúlt esztendőben. Büsz­kén tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a tatabányai önkor­mányzat által létrehozott Földi Imre Sportösztöndíjat, és az az­zal járó eredményességi támo­gatást az egyesület három kivá­ló ifjú sportolója, Luterán Petra magasugró, Schmölcz Márk Xa­vér gerelyhajító és Tar Sándor ökölvívó kapta, illetve a Tata­bánya Sportjáért díjat Hoffer Jó­zsef testnevelő-edző vehette át. Szabó Tamásné beszámolt mun­kájukról, a gazdálkodásról szóló beszámolót illetve a közhasznú­­sági mellékletet egyhangúlag el­fogadták. A 2015. évi költségve­tés tárgyalásakor az ügyveze­tő­ elnök megköszönte Tatabánya önkormányzatának segítségét és hangsúlyozta, hogy a sport­ágfejlesztési illetve TAO támoga­tásnak köszönhetően az egyesü­let működése stabil. A költségve­tést aztán el is fogadták. Aztán szó volt az utcanév változtatás­ról: Ságvári Endre névről Szent Borbála utcára változik a TSC székhelyének a címe. Továbbá az új karate szakosztály alapí­tásáról illetve elismerések át­adásáról is beszéltek. ■ Az ellenőrző bizottság elnöke: Több napirendi pontot is megtárgyaltak a küldöttközgyűlésen 15 Letették a Dagály Uszoda alapkövét úszás Pénteken délelőtt le­tették a 2017-es vizes világ­­bajnokság fő helyszínéül szolgáló Dagály Uszodaköz­pont alapkövét. Magyaror­szág eredetileg a 2021-es vi­lágbajnokságnak adott vol­na otthont, de a mexikói Gu­­adalajara visszalépése után, idén március 11-én megkap­ta a 2017-es esemény ren­dezését. A vb programjában az úszás mellett műugrás, műúszás, nyílt vízi úszás - amelynek Balatonfüred ad otthont - és vízilabda sze­repel. A tervek szerint 2017. március 31-re kell felépíteni a 18 ezer férőhelyes uszoda­komplexumot a Dagály für­dő területén. Bogdánnal még tárgyalnak labdarúgás Az angol má­­sodosztályú Bolton hivatalos honlapján bejelentette, tizen­három labdarúgójától búcsút vesz a szezon végén, azonban négy lejáró szerződésű játé­kossal - köztük a magyar vá­logatott Bogdán Ádámmal - még tárgyal a folytatásról. Mint ismert, Bogdán Ádám szerződése június 30-án lejár a Boltonnál, s mint ismert, ő lehetne az angol gárda legjob­ban kereső játékosa, amen­­­nyiben elfogadja a klub aján­latát. Ugyanakkor Bogdán iránt többek között a Premier League-ből is érdeklődnek, a hírek szerint az élvonalbeli Stoke City szerződtetné a 27 esztendős kapuvédőt. Elhunyt a betonfalnak eső játékos labdarúgás Elhunyt Ema­­nuel Ortega, az argentin ötödosztályú labdarúgó-baj­nokságban szereplő San Martin játékosa. A 21 éves fiatalt két hete a Juventud elleni mérkőzésen egy lab­dáért vívott ütközés során érte a súlyos baleset. A je­lentések szerint Ortega ko­ponyája két helyen is eltört. A fal egyébként csak pár méterre volt az oldalvonal­tól. A biztonsági intézkedé­seket a szurkolók miatt hoz­ták. A kerítés azért olyan magas, hogy ne tudják át­dobni felette a drukkerek a köveket. Csípés és Dombvári enyhítésért fellebbezett kajak-kenu Csípés Tamara és Dombvári Bence is fellebbe­zést nyújtott be pénteken a Ma­gyar Kajak-Kenu Szövetséghez (MKKSZ), amelynek fegyel­mi bizottság hétfőn, első fokon tíz hónapra eltiltotta őket az MKKSZ versenyein való rész­vételtől, mert pozitív eredmény hozott a drogtesztjük, a szer­vezetükben kokain nyomaira bukkantak. Mindkét kajakos a büntetés enyhítését szeret­né elérni. Az MKKSZ arról tá­jékoztatott, hogy a fellebbviteli bizottság nagy valószínűséggel jövő pénteken ül össze, s hozza meg a­­ sportfegyelmi eljárás szempontjából - végleges hatá­rozatot. ■

Next