24 óra, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-22 / 119. szám

16 SPORT 24 ÓRA LABDARÚGÁS Az idei szezon utolsó hazai mérkőzésére készül a Pus­kás Akadémia élvonalbeli csa­pata, a felcsúti legénység szom­baton 14 órától az Újpestet fo­gadja. A Fejér megyei gárdá­nál jó előjelnek tartják azt, hogy újra lila-fehér együttessel talál­koznak, ugyanis az előző játék­napon lilára verték a másik lila csapatot, a Kecskemétet. Kovács László laszlo.kovacs@mediaworks.hu - A Kecskemét elleni négy-nul­lás győzelem után jó hangulat­ban telt a hét a Puskás Akadé­miánál? - Természetesen, de gondo­lom, ez minden csapatnál így van a siker után. Jó volt végre tavasszal is látni olyan mérkő­zést a Pancho Arénában, ame­lyen csapatunk fölényes győzel­met arat. Bízunk abban, hogy a fiúk szombaton ismét a góllövő cipőjüket húzzák fel, és győze­lemmel búcsúzunk a hazai kö­zönségtől - reménykedett Ta­kács Bence, a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója. - Valóban búcsúznak a közön­ségtől? A nyár végéig bezár a Pancho? - Szó nincs róla. Mivel után­pótlás-nevelő egyesület va­gyunk, lesz miért, kiért szurkol­ni. Még nem fejeződött be min­den korosztályban a pontvadá­szat, tehát várjuk a szurkolókat a fiatalabbak mérkőzéseire is, akár a Pancho Arénába is. Na­gyon örülünk annak, hogy szin­te valamennyi csapatunk az el­ső-ötödik hely egyikét szerez­heti meg osztályában. Büszkén mondhatom, hogy saját nevelésű játékosaink közül Sallai Roland és Zsótér Donát ott lesz a jövő hét végén kezdődő új-zélandi U20- as világbajnokságon. Az elmúlt héten az élvonalban öten, az NB II-ben nyolcan, egy osztállyal lej­jebb pedig tizenegyen léptek pá­lyára a jelenlegi, és a volt Puskás akadémisták közül. Két egykori növendékünk is komoly elisme­rést vehetett át a HLSZ, azaz a Hivatásos Labdarúgók Szerve­zete hétfői gáláján. Kleinheisler László második helyezett lett a Legjobb U21-es játékos kategó­riában, míg Szolnoki Rolandot beválasztották az 2014/2015-ös szezon legjobb tizenegye közé.­­ Többször elmondta lapunknak, hogy családi programokkal is várják a szurkolókat. Az Újpest elleni meccs után milyen esemé­nyek várják az érdeklődőket? - Készülünk az Omega Orató­riumra, a koncert június 13-án szombaton, 20 órakor kezdődik a Pancho Arénában. Előtte, 18 órá­tól a Finnország-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőt nézzük meg közösen, a Pancho gyepén. Szeretnénk, ha megtelne a néző­tér, a gyep erre a napra a szurko­lóké lesz. A későbbiekben is lesz­nek színvonalas programok a családok számára, így érdemes folyamatosan figyelni a www. puskasakademia.hu honlapot.­­ Térjünk vissza a szombati ös­­­szecsapásra? Telt ház lesz a Pan­­chóban?­­ A múlt heti, Kecskemét el­leni mérkőzésünkön a lelátók több mint fele megtelt szurko­lókkal, a tavaszi mérlegünk is hatvankét százalékos. Bár fele­más időjárás ígérkezik szombat­ra, mi reménykedünk, hogy ke­vés hely marad majd szabadon a nézőtéren. Jó látni például, hogy egyre több tatabányai sportsze­rető szurkolóval is találkozunk a mérkőzéseinken. Ezúttal is in­dul ingyenes szurkolói buszjá­rat a megyeszékhelyről, tehát az utazást sem kell megszervezni­ük a drukkereknek, családok­nak. Mi gondoskodunk róluk. - Ezúttal milyen meglepetéssel várják a nézőket? - Az elmúlt héten még har­minckét pontunk volt, ezért harminckét százalékos kedvez­ménnyel adtuk a jégkrémet. Mi­vel már harmincöt pontot gyűj­tött a csapat, ezúttal a perecet és a chips-szel adjuk harmincöt százalékos engedménnyel azok­nak a nézőknek, akik a szurko­lói kártyájuk mellett felmutatják a kedvezményre jogosító kupon­jukat. Ismét megy a díjtalan szurkolói busz A Puskás Akadémia-Újpest FC találkozóra ismét díjtalan kü­­lönbuszokat indítanak Felcsút­­ra. A Tatabányáról közlekedő já­rat 12 óra 30-kor indul az Inters­­par Lidl felőli oldaláról. Megál­lóhelyek Tatabányán: Köztársa­ság út (Csónakázó tó) 12.35 óra. Összekötő út (Tesco) 12.36 óra. Ságvári Endre út (Lidl) 12.39 óra. Ságvári Endre út (focipálya, parkoló) 12.46 óra. Mésztelepi bejáró 12.51 óra. További meg­állóhelyek: Szár (Vértes Taka­rékszövetkezet) 12.59 óra. Újba­­rok (Fő út, Templom) 13.04 óra. Az autóbusz 16 óra 30-kor indul vissza Tatabányára. 2015. MÁJUS 22., PÉNTEK TOTOEREDMENYEK 21. hét -1. forduló 1. FTC-Videoton 4-0 2. Legla Varsó-J. Bialystok 1-0J. 3. Wisla Krakkó-P. Szczecin 2-2X 4. Elfsborg-Helsingborg 2-11 5. Norrköping-Hammarby 1-01 6. Örebro-Atvidaberg 2-11 7. Gefle-Sundsvall 3-11 8. Köbenhavn-Aalborg 1-0_1 9. Sturm Graz-Salzburg 0-0X 10. Grödlg-Rapid Wien törölve Helyette: St. Gallen-Thun 2-11 11. Austria Wien-A. Wacker 0-12 12. W. Neustadt-Wolfsberg 2-01 13. Arsenal-Sunderland 0-0X +1 Lazio-Juventus 1-1 Xi 21. hét -1. forduló Találat Darab 13+1 13 12 9 11 79 10 601 Találat Darab 4 56 6 Fór 59 2 67 17 Fór 121 int 35 50 00 " int 90 TOTÓTIPPEK 21. hét - 2. forduló 1. Dortmund-Bremeni 2. M.gladbach-Augsburgi 3. E. Frankfurt-Leverkusen x2 4. Hannover-FreiburgX 5. Bayern München-Mainz1 6. Hamburg-SchalkeX 7. Hoffenheim-Hertha BSC lx 8. Paderborn-VfB Stuttgart lx 9. 1. FC Köln-Wolfsburg2 10. Palermo-FiorentinaX 11. iuventus-NapoliX 12. Genoa-lnternazionale1 13. Lazio-Roma lx +1 Milan-TorinoX Születésnapra HIRDETÉS Baranya Bolondnak Oroszlányba! Boldog 5. születésnapot kívánnak: szülei, testvérei és nagyszülei HIRdeTés ^ ^ || ^ nk­Utk­ö Huszonegyedszer nyert kupát az FTC LABDARÚGÁS A Magyar Kupa 75. kiírásának döntőjében, az Üllői úton a Ferencváros a második félidőben négyszer is gólt szer­zett, így kiütötte a már bajnok­ Videoton együttesét. A Ferenc­város 21. alkalommal lett kupa­győztes. A FINÁLÉ VÉGEREDMÉNYE VIDEOTON-FERENCVÁROS 0-4 Gólszerzők: Varga R. 53., Batik 60., Lamah 69., Szolnoki 86. perc - öngól, Üllői út, 15 ezer néző. A Videoton ellen megnyert Magyar Kupa-döntő után Tho­­mas Dell, a Ferencváros vezető­edzője elmondta, hogy jövőre a bajnoki cím megnyerése a célja a csapatnak. Ami jócskán beárnyékolja a zöld-fehérek sikerének fényét, hogy a híresztelések szerint, a Videoton játékosai a mérkőzés után egy ideig azért nem mentek átvenni az ezüstérmeket, mert a székesfehérváriak szakvezetőjé­nek a fiát megverték a lelátón...

Next