24 óra, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-10 / 34. szám
12SPORT HÍREK Susann Müller beperli az ETO-t KÉZILABDA Susann Müller (labdával) pert indított a Győri Audi ETO KC ellen, mert szerinte jogtalanul mondtak fel neki 2015 áprilisában. A polgári peres eljárás során még messze van a végkifejlet, azonban a tárgyalások révén a nagyközönség is megismerheti, pontosan milyen okok vezettek a szakításhoz. Lapértesülés szerint a háttérben a német játékos hozzáállásbeli problémája áll. Jegyhez jutnak a szurkolók LABDARÚGÁSA magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzéseinek helyszínén, Lyonban, Bordeaux-ban és Marseille-ben is ideiglenes kon zuli irodát működtet majd Magyarország. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke arról is beszélt, hogy az a 223 szurkoló, aki az általa vezetett OTP biztonsági programja miatt maradt érvényes Eb-belépő nélkül, szinte biztosan jegyhez jut majd. Spanyol ellenfelek a negyeddöntőben VÍZILABDA Mindkét magyar csapat, az UVSE és a Szentes is spanyol ellenfelet kapott a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjében. A fővárosiak a sorozat előző kiírásában negyedik CN Mataro, míg a szentesiek a Sabadell ellen ugorhatnak medencébe. Idegenben pólóznak a hölgyek VÍZILABDA A női OB 19. fordulójában Kecskeméten, a KVE ellen száll vízbe a Tatabányai Vízmű SE csapata. Zantleitner Krisztina edző tanítványai győzelmi esélyekkel utaznak a „híres városba ”, hiszen a TVSE eddig már kétszer is legyőzte a KVE együttesét a jelenlegi bajnokságban. SZUPEREXPRESSZ Felületkezelt fa nyílászárók közvetlenül a gyártótól 10 év garanciával. ECK-FA Kft. Környe, Iparcentrum, www.eckfakft.hu E-mail. eckfakft@t-online.hu 30/9577-181 -------------------------------------------------------------------------- *81412* Tatabányai festékbolt eladót keres. B. kát. jogosítvány előny. Pályakezdőt betanítunk. Érdeklődni: 06 30/927-5866 24 ÓRA 2016. FEBRUÁR 10., SZERDA Bátyja példáját követné az ifjú cselgáncsbajnok Remekelt a tehetség Komárom-Esztergom megyei diákolimpiai bajnoki címet szerzett a tatabányai Herman Ottó DSE cselgáncsozója, Esztergályos Máté. A fiatal tehetségtől megtudtuk, hogy sikereivel idővel bátyja, az ifjúsági olimpiai bajnok vívó, Patrik nyomdokaiba lépne. Várvizi Tamás tamas.varvizi@mediaworks.hu CSELGÁNCS A legjobb megyei dzsúdósok gyűltek össze a hétvégén Oroszlányban, hogy a diákolimpia megyei döntőjén kiderüljön, kik a korosztályok legjobbjai Komárom-Esztergomban. A megmérettetésen 175-en indultak összesen, az 56 évestől egészen a 14 éves korosztályig. Esztergályos Máté a +60 kilogrammosok mezőnyében mérettette meg magát, a 11 évesek között. Egy leányvári cselgáncsozó volt az ellenfele, kétszer kellett tatamira lépnie. Szabó Brigitta és Latz Balázs tanítványa vetélytársát mindkétszer leszorítással győzte le, ezzel pedig kvalifikálta magát a diákolimpia országos döntőjére. - Idén a diákolimpia a fő versenyem, ezt áprilisban rendezik - mondta a tatai tehetség, hozzátéve: szeretne aranyéremmel hazatérni a fővárosból. Ami pedig a távlati terveket illeti, Esztergályos Máté kijelentette: a cél, hogy az ifjúsági olimpiára is kijusson, mi több, ott aranyérmet szerezzen, csakúgy, mint bátyja, Patrik párbajtőrben. Az ifjú dzsúdós később nem csak az ifjúsági, hanem a „felnőtt” olimpián is próbára tenné tudását. Elkészült a pólósok trieszti programja VÍZILABDA Elkészült a programja a férfi vízilabdázók áprilisi, trieszti olimpiai selejtezőtornájának, amelyen a magyar válogatott is részt vesz. Benedek Tibor Európa-bajnoki bronzérmes együttese az április 3. és 10. között sorra kerülő olaszországi tornán sorrendben Franciaország, Kanada, Románia, Oroszország és Szlovákia legjobbjaival találkozik. A magyarokkal azonos csoportban szereplő együtteseken kívül Olaszország, Kazahsztán, a Dél-Afrikai Köztársaság, Spanyolország, Németország és Hollandia szerepel majd a kikötővárosban, ahol a két hatcsapatos csoportból az első négy-négy jut tovább, majd a negyeddöntőkkel folytatódik a küzdelem, és a párharcok győztesei megszerzik az olimpiai részvétel jogát. A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Triesztben készítik el a riói olimpia férfi tornájának csoportbeosztását is. Szerbia, Horvátország, Görögország, Japán, az Egyesült Államok, Montenegró és Brazília már rendelkezik kvótával, hozzájuk a trieszti torna négy elődöntőse csatlakozik, illetve egy óceániai csapat, feltehetően az ausztrál. Negyedszer hajtanak a dágiak a bronzéremért „Hagyományos” csata RÖPLABDA MAGYAR KUPA, BRONZMÉRKŐZÉS DÁGI KSE-MAFC-BME Érd, csütörtök, 17 óra. A dági együttes immáron negyedszer szerepel a Magyar Kupa úgynevezett kisdöntőjében, amely győztesének nyakába a bronzérem kerül. Szauter Ferenc, a DKSE vezetőedzőjének csapata bajnoki találkozón már kétszer legyőzte a fővárosiakat. Legutóbb január végén, egy viszonylag szoros mérkőzésen, de a megyebeli alakulat sikere egy pillanatig sem forgott veszélyben. Jánossy Bálinttól, a dágiak egyik frontemberétől azt is megtudtuk, hogy a gárda eddigi mindhárom kupabronzérmét a műegyetemisták ellen szerezte. - Ezzel a szép hagyománnyal holnap sem szeretnénk szakítani - emelte ki Bálint. - Igazából abban reménykedünk, hogy sima ügy lesz a bronzcsata. De az biztos, hogy a végeredményt döntően befolyásolhatja, miként nyitunk, illetve hogyan sikerül ellenfelünk szerváit „semlegesíteni”. Véleményem szerint jó formában várjuk ezt a meccset és most egységesebb is a társaság, mint a tavalyi összecsapáson. Krupánszki Olivér és Szauter Péter teljesen felépült, Bagics Bence pedig a szövetségtől kapott megbízatása miatt mondta le a csapattagságát. Molnár István még külföldön tartózkodik, továbbá a decemberben kézsérülést szenvedett Sárik Martin sem állhat a gárda rendelkezésre. - Nem izgulunk a találkozó miatt, legfeljebb attól kell tartanuk, hogy a tőlünk kapott bajnoki pofon felrázza a budapestieket, és emiatt még jobban harapnak - mondta a kiváló játékos. A DÁGIAK CSÜTÖRTÖKI KUPAKERETE A KÖVETKEZŐ: OSZuSka G., Krupánszki, Horváth G., Oszuska NI. Z., Jánossy, Szauter R, Koch (liberó), Takács R., Oszuska I. Z., Hegyi, Vasas, Molnár I. Petrik J. l Megvan a tataiak első bajnoki győzelme KOSÁRLABDA, AMATŐR NŐI NB. I., NYUGATI CSOPORT, 13. FORDULÓ TATAI SE-MAFC 83-76 (20-16, 26-12,19-14,18-34) Tata, 80 néző, vezette: Koncsek Balázs, Pécsi Zsolt. TATAI SE: Strupka 14, Kiss J.11, Takács B. 18, Lender 27, Sudár 1. Csere: Kiss Cs. 4, Pálmai 8, Horváth A. Vezetőedző: Szabó Judit. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 5. perc: 7-9, 15. perc: 37-26, 25. p.: 55-32, 35. p.: 68-48 Első bajnoki sikerére készült a Tata, az ellenfél pedig nem is lehetett volna ideálisabb, mint a tabellán éppen a Szabó-gárda előtt helyet foglaló fővárosi MAFC. Az első három negyedben egyenletesen jó teljesítményt nyújtott a hazai együttes, folyamatosan növelve előnyét, az utolsó 10 perc előtt már 23 ponttal is vezettek Stropkáék. A záró felvonásban már az új igazolások is szerephez jutottak, a különbség pedig egyre csökkent a két csapat között. Az utolsó percekben négy triplát is kaptak a tataiak, ám győzelmüket ekkor sem fenyegette veszély. Megszületett tehát a TSE első bajnoki sikere, a 13. forduló szerencsét hozott Szabó Judit gárdájának. Folytatás vasárnap 15 órától, ugyancsak hazai pályán, a listavezető TFSE ellen. SZABÓ JUDIT: - Kezdünk összeállni, nagyon érett már ez a győzelem! Vá. T. ALAPKÉPZÉSEK Gazdasági alapképzések Gazdálkodási és menedzsment Kereskedelem és marketing Nemzetközi gazdálkodás Turizmus-vendéglátás Műszaki alapképzések Műszaki menedzser Mechatronikai mérnök WEBINÁRIUM - ONLINE TANANYAGELÉRÉS ERASMUS ÖSZTÖNDÍJ - KÜLFÖLDI TANULMÁNYOK G ÖSZTÖNDÍJ LEHETŐSÉGEK MESTERKÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK Mesterképzés Marketing Államilag finanszírozott helyek is Felsőoktatási szakképzések Gazdálkodási és menedzsment Kereskedelem és marketing Nemzetközi gazdálkodás Turizmus-vendéglátás EGYEDI LEHETŐSÉGEK AZ EDUTUS FŐISKOLÁN! CSERNOVICZKI ÉVA | DECKER ADAM || SZABÓ GABRIELLA tt cselgáncsozó j magyar válogatott vízilabdázó | magyar vinzérmes * világbajnok ■f facebook.com/edutus.hu www.edutus.hu PEGAZUS PROGRAM - LEDOLGOZHATÓ TANDÍJ G SPORTOLÓ PROGRAM - EGYÉNI TANREND G NEMZETKÖZI HÉT HIRDETÉS EDUTUS FŐISKOLA tíz ember közeli főiskola KÉPZESEK