24 óra, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-12 / 291. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Arany minősítés trombitásoknak KOMAROI Veszprémben, a XIV. regionális trombitaversenyen vettek részt a komáromi Egressy Béni Zeneiskola diákjai. A megmérettetésen 19 művészeti iskola képviseltette magát. A Duna-parti város mindkét növendéke, Benyó Andor és Vida Vendel aranyminősítést ért el. Felkészítő tanáruk Szilli Ákos volt. A zongorakíséretet Szilli Ilona tanárnő látta el. A szakavatott zsűri a komáromi zeneiskola kiemelkedő teljesítményét elismerő oklevéllel ismerte el. K. L. Háromszor több fát osztanak BÁRSONYOS Bár az igényelt mennyiségnél kevesebbet, de a tavalyihoz képest így is háromszor annyi szociális tűzifát kapott az önkormányzat. Ennek köszönhetően a képviselő-testület tagjai csaknem hetven rászoruló családnak illetve egyedül élőknek tudnak juttatni legalább egy-egy köbmétert. P. P. Felújítják a szertárukat REDE A községben évtizedek óta kiválóan működő önkéntes tűzoltó egyesület néhány nappal ezelőtt hétszázezer forintot nyert a Belügyminisztériumtól. Az összeget a szervezet jól felszerelt szertárépületének felújításához használják majd fel. P. P. Hárman együttesen Három testvértelepülés - Dunamocs, Kocs és Madar - képviselő-testületei együttes ülést tartottak a községházán, amelynek célja a testvértelepülési kapcsolatok fejlesztése volt. A partnerek közös eseményeket, rendezvényeket egyeztettek. P. J. Diótörő az Operaházban VÉRTESSZŐLŐS/BUDAPEST A Vértesszőlősi Általános Iskola tanulói az Operaház Diótörő című előadására utazhattak, ugyanis jegyeket nyertek az Erzsébet-program pályázatán. Az utazás is az Erzsébet-program ajándéka volt a gyerekeknek. Zs. K. Több vonat lesz a Budapest-Oroszlány vonalon Menetrend szerint Tegnap életbe lépett az új belföldi és nemzetközi vasúti menetrend. Az autóbusz-közlekedésben is lesznek kisebb változások. Kovács László laszlo.kovacs@mediaworks.hu MEGYEI INFORMÁCIÓ Budapest elővárosi közlekedését kiemelten kezeli a vasúttársaság. Az agglomerációban utazók jobb kiszolgálása és a vasúti közlekedés versenyképességének javítása érdekében számos elővárosi vasútvonalon bővíti a szolgáltatást - olvasható a MÁV-STRART Zrt. honlapján. Mit is jelent ez pontosan? A mi megyénket illeti: a Budapest-Tatabánya-Oroszlány vasútvonalon, munkanapokon bővítik a kínálatot, közvetlen eljutási lehetőség is lesz. A vonatok a Déli pályaudvarról 6 óra 50-19 óra 50 között óránként indulnak Oroszlányba, a bányászvárosból pedig 4 óra 44-18 óra 44 között pedig ugyancsak óránként veszik az irányt a fővárosba felé. A vasúttársaság tájékoztatása szerint ezen vonatokkal együtt Budapest-Déli pályaudvar és Tatabánya között munkanapokon reggeltől estig félórás személyvonati követési rend lép életbe. Az 1-es számú vonalon is érvénybe léptek változások: munkanapokon reggel Hegyeshalomból Budapest-Keleti pályaudvarra, illetve munkanapokon délután Budapest-Keleti pályaudvarról Győrbe közlekedő gyorsított személyvonatok, továbbá napi egy gyorsvonatpár ezentúl megállnak Ács állomáson, valamint Alsógallán, Tóvároskert és Győr-Gyárváros megállóhelyen is. Azt már a menetrendet böngészve állapítottuk meg, hogy a gyorsított személyvonatokra nem kell pótjegyet váltanunk. A sajtóközleményben még megjegyezték azt is: a Budapest-Tatabánya-Oroszlány és Budapest-Tatabánya-Győr viszonylatú elővárosi személyvonatokon a 2016 évben tovább bővülő FLIRT motorvonatflotta járművei közlekednek. Visszatérve a menetrendre: megnéztük azt is, hogy Komáromból Székesfehérvárra továbbra is két vonat közlekedik naponta, ugyancsak kettő Esztergomból Komáromba. Természetesen visszafelé is ugyanez érvényes. Esztergomból a Nyugati pályaudvarra utazik több mint harminc vonat közül választhatnak. Jó hír az is: az 1-es vonalon közlekedő InterCity vonatok Tatabánya mellett továbbra is megállnak Tatán, illetve Komáromban. Munkanapokon óránként közlekednek. Az viszont kevésbé örömteli, hogy rövidebb távra nem kifizetődő, ugyanis továbbra is pótjegyet és helyjegyet kell rá vásárolni. Az elkövetkezendő időszakban is felszállhatunk Tatabányán Railjet, illetve az EuroCity vonatokra, amelyekkel közvetlenül eljuthatunk például Bécsbe, Linzbe, Salzburgba, Grazba, Innsbruckba, Münchenbe vagy éppen Zürichbe. A vonatjegyeket továbbra is megrendelhetjük a társaság honlapjáról, kinyomtathatjuk papírra, de az is elegendő, ha az okostelefonunkra kapott GR-kódot felmutatjuk a jegyvizsgálónak. Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-nél kisebb változások léptek érvénybe, a társaság honlapján közli, hogy mely autóbuszok útvonala és indulási ideje módosult. MEGKÉRDEZTÜK: TUDJA, HOGY MEGVÁLTOZOTT A VASÚTI MENETREND? FŰRÉSZ ANIKÓ: - Nem tudtam, de az az igazság, hogy engem nem igazán érint, ugyanis évente kétszer utazom vonattal, amikor a rokonokat látogatjuk meg. Ilyenkor mindig megnézzük az interneten, hogy mikor indul a vonat. Budapestről utazunk, egyébként elégedettek vagyunk az utazással. Kényelmesebb, mint a busz, viszont ha sok csomagja van az embernek, akkor az autó a legjobb. ZACHAR PÉTER: - Hallottam róla, de azt hiszem, azokat a vonatokat nem érinti, amelyekkel én szoktam utazni. Havonta utazom Budapesttől Székesfehérvárig és vissza. Nagyon kényelmes, jobb, mint szűkölködni a buszon, emellett szerencse, hogy amelyikkel én utazom, azon a fűtés-hűtés mindig megfelelő. A menetrendről mindig utazás előtt tájékozódom, és a jegyet is az út előtt váltom meg. bitó Imréné: - Még nem hallottam, de természetesen megnézem majd, hogyan változik. Mostanában elég gyakran utazom vonattal, a férjemmel utazunk vizsgálatokra Budapestre. Vonattal egyszerű utazni és kényelmes is. Mondjuk én ki sem használok minden szolgáltatást, hiszen a menetjegyet is a pénztárnál veszem meg, az automatáknál például nem kellene olyan sokáig sorban állni. Önfeledt vetélkedés lelkes gyerekekkel és apró versenytársaikkal Jól startolt az első Póni-kupa TATA Hajrá! Fuss! Gyorsabban! - bíztatták egymást a gyerekek az első Mikulás Póni-kupán, amely, túlzás nélkül állítható, remekül sikerült, a versenyszellem helyét a közösségi élmény, önfeledt szórakozás vette át inkább. A Tatai és Térségbeli Lovasélet-fejlesztő Egyesület felhívására majd’ harminc, négy és tíz év közötti aprótalpú jelentkezett, hogy egy shetlandi mini pónival teljesítse a külön nekik kialakított pályát. A feladat ezúttal nem lovaglás volt, hanem az, hogy a kicsik minél jobban megtanulják kezelni és irányítani ezeket a négylábú állatokat. A Sjál Szórakoztató Parkban a legapróbbakat felnőtt kísérő segítette, a nagyobbak egyedül álltak a rajtvonalhoz sörényes társukkal, míg a többiek drukkoltak nekik. A szombat délelőtti program végén a korcsoportok legjobbjait kupával, a 4-6. helyezettek piros kokárdákkal ismerték el, de mindegyik résztvevő kapott egy-egy emléklapot. A visszajelzések és a verseny hangulata alapján az egyesület és a főszervező, Németh Krisztina már szombaton eldöntötték: a jövőben több hasonló, játékos vetélke dőt is szerveznek. Sz. A. Vidám délelőttöt töltöttek a gyerekek a pónikkal a Mikulás-kupán É 2016. DECEMBER 12., HÉTFŐ Védeni a várost, megtartani a látképet ESZTERGOM A királyváros árvízvédelmének I. üteméről tartottak értekezletet a városházán. Az ÉDUVIZIG tatai igazgatóságának árvízvédelmi projektvezetője a Nagy-Duna sétányra kialakítandó árvízvédelmi gátrendszer tervvariációt, illetve az azokról szóló tanulmányokat tárta az esztergomi képviselő-testület tagjai, illetve az önkormányzat szakvezetői elé. Mint Molnár András projektvezető, szakaszmérnök előadásában többek között elmondta, mind a majdan felépítendő esztergomi árvízi gátrendszer típusáról, mind pedig annak elhelyezéséről, helyéről dönteniük kell az esztergomi képviselőknek, szakembereknek. Az előadáson a résztvevők áttekintést kaptak a kialakítandó árvízvédelmi gátrendszer tervezésének előzményeiről, a nemrégiben megváltozott jogszabályokról, a védelmi rendszerrel szemben támasztott követelményről. Az értekezleten leginkább arról folyt a párbeszéd, hogy miként lehet a hatékony árvízvédelmi rendszert összeegyeztetni a városrendezési elképzelésekkel. Ez különösen akkor öltött testet, amikor a kivetített előzetes rajzok, felülnézeti és keresztmetszeti grafikák, képek segítségével világossá vált, hogy a hatékony árvízvédelmi rendszer megépítésével Esztergom számára elveszhet, de legalábbis csorbulhat a város alapvető panoráma- illetve látványélményét adó képe, ami vonatkozik a Duna felől a városra és a városból a Duna felé való látványra. Erről a polémiáról szóltak a gátrendszer variációkat megjelenítő keresztmetszeti rajzok, illetve azok a mérnöki grafikák, fotók, ahol bejelölték, hogy adott gátmagasságnál mi az, ami a gátnál felépített sétánynál haladó lát a Dunából, s fordítva, mi látszik az előtérben a gáttal bíró városból. Az értekezlet közben felvetett műszaki, városrendezési, árvízvédelmi kérdések illetve az azokra adott válaszok alapján a jelenlévő városatyák és önkormányzati vezetők, szakvezetők alapvetően a vegyes kialakítású, de szerkezetében inkább a mobilgát típusú védelmi rendszert részesítik előnyben. Bearanyozták a tegnapi napot TATABÁNYA Tegnap délután három órától lehetett a megyeszékhelyünkre érkező Coca-Cola Karácsonyi Karaván üzletében vásárolni. És, hogy még jobban elhozzák az igazi ünnepi hangulatot, a fedélzeten személyesen a Mikulásnak lehetett megsúgni az ünnepi kívánságot. Hatalmas volt a sor már röviddel a kezdés után, sokan kíváncsiak voltak az ajándéktárgyakra - pólókra, táskákra, mobiltokokra, mamuszokra - de még többen voltak, akik fotózkodni szerettek volna a fehérszakállúval. A vásárlás egyben jó célt szolgált, hiszen a Coca-Cola minden vásárlás után 200 forinttal támogatta a Magyar Vöröskereszt munkáját. Egy „hógömböt” is felállítottak az Árpád tér melletti Fő útra, amit már a délelőtt folyamán elzártak a forgalom elől, a készülődés miatt. A szervezők mindenre gondoltak, a helyszínen vásárolt emblémás emléktárgyak gondos becsomagolásában is segítettek, külön erre a célra állítottak fel egy „csomagolóbódét”. Az est sztárvendége Király Viktor énekes volt. Lapunknak adott exkluzív interjújában mesél amerikai élményeiről és a városhoz, illetve a megyéhez fűződő kapcsolatáról. W. Zs. *