24 óra, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-28 / 50. szám
fi INTERJÚ 2018. FEBRUÁR 28., SZERDA KOMÁROM-BUDAPEST Kovács Orsolya tíz évvel ezelőtt tagjai volt a 24 Óra Sajtó és tanulás programjának. Az észak-komáromi Selye János Gimnázium egykori tanulója jó szívvel emlékszik vissza rá. Napjainkban pszichológusként dolgozik és igyekszik segíteni azoknak, akik hozzá fordulnak tanácsért. A Vásáry Tamás Alapítvány szakmai vezetői teendőit is ellátja. Kovács László laszlo.kovacs@mediaworks.hu - Mi volt a gyermekkori álma? Tanár vagy orvos szeretett volna lenni? - Emlékszem, amikor általános iskolában megkérdezték ezt tőlem, azt válaszoltam, hogy írónő. De arról már fogalmam sem volt, miről és hogyan akarok írni. Az egyik tanító nénim javasolta, legyek újságíró, mert akkor sok mindenről írhatok majd. Egyébként tervezem, ha már elég sokat tapasztalok a szakmámban, akkor könyvet is készítek. - Ezek szerint a gimnáziumi évei alatt nem véletlenül jelentkezett a Sajtó és tanulás programunkra. Hasznosnak tartotta? Kapott valami útravalót a 24 Órától? Nem keveset. Noha, a gimnáziumi éveim alatt már az volt a célom, olyan pályát válasszak, hogy hatást tudjak gyakorolni az emberekre. Amikor a 24 Óra hozta ezt a programot, akkor az újságírás volt ehhez a legkézenfekvőbb, hiszen az írással ezrekhez, tízezrekhez lehet eljuttatni üzenetet. Rengeteget beszélgettünk a lap munkatársaival arról, hogyan érdemes újságot írni. A program akkori vezetője, Szerdahelyi Csaba azt hangsúlyozta, nem feltétlenül szükséges kommunikációt tanulni főiskolán. A lap akkori főszerkesztője azt mondta, egy szakmában kellene nagyon jónak lenni, és arról írni. A tanácsot megfogadtam, és mivel az emberek érdekeltek nagyon, ezért a pszichológiát választottam. Külön öröm számomra, hogy írhatok is róluk, nekik. - A Selye-gimnázium után merre vezetett az útja? - Budapestre. Az ELTE pszichológia szakára jelentkeztem. Beleszerettem, és úgy voltam vele, hogy ezt valamivel kombinálni fogom. Tudtam, hogy emberekkel fogok foglalkozni, támogatom, motiválom majd őket. Visszaemlékeztem a volt főszerkesztő szavaira, mely szerint, ha jó leszek a szakmámban, akkor lesz miről írnom. Már az egyetemi éveim alatt elkezdtem a Mathias Corvinus Collégium kommunikáció és média szakát. Ez az egyetemtől független szakkollégium volt, az esti órákban tanultam a tárgyakat. Tehát folytattam ezt az irányt is. - Felvidéki lányként nem érezte, hogy nehezebb dolga van? - Az első perctől kezdve imádtam itt tanulni. Sokat köszönhetek a szakkollégiumnak. Külön világ, olyan közeg, ahol arra tanítottak, hogy érdemes sok mindent beletenni a munkába, meg abba, amit éppen csinálunk. Nagyon jó közösség volt, olyan fiatalokkal voltam együtt, akik ambiciózusak voltak, tenni akartak azért, hogy a társadalom javát szolgálják majd. Ez nagyban megkönnyítette a beilleszkedésem. Az egyetem beszippantott, modern eszközökkel, izgalmas dolgokat tanulhattam. A nagyvárosi nyüzsgést is hamar megszerettem, középiskolásként alig vártam, hogy színházba járhassak, eljuthassak olyan kulturális eseményekre, amelyekre odahaza esetleg havonta egyszer volt lehetőségem. - Dolgozott a médiában is? - Egy ideig a Duna TV-nél. A szerkesztőt segíthettem a munkájában. Készíthettem riportfilmet, hangot mondhattam a filmek alá. Tetszett, de nem fogtam ki jó főnököt, ezért úgy döntöttem, jobb, ha más irányba haladok tovább. A képi oldal kipróbálása után úgy döntöttem, az utam a pszichológia és szakújságírás felé vezet. Rövidebb ideig dolgoztam még az egyik nagy bank PR-osztályán. Közleményeket szerkesztettem, részt vettem a honlapon megjelenő tartalmak összeállításában. Mára annyi maradt, hogy írok a Mindset című pszichológiai szaklapba. Tervezem blog vezetését is. Az írással lehet az emberekhez eljutni. Arra már a 24 Óra programja tanított meg, miként kell és érdemes szólni az emberekhez, hogyan kell velük megtalálni a közös hangot. Ha egy jó ügyért dolgozom, és annak híre eljut az érintettekhez, akkor ők segíteni tudnak abban, hogy tovább tegyem a dolgom a jó ügy érdekében. - Pszichológusként gyermekekkel és felnőttekkel is dolgozik? - Két fő ágam van. A Vásáry Tamás Alapítványon belül szakmai vezetőként dolgozom. Az 5-15 év közötti gyermekotthonban élő gyerekek fejlesztésére fordítunk nagy figyelmet. Rengeteg nevelőt és önkéntest is képzünk. A kapcsolatorientált, élmény alapú tanulásra helyezzük a fő hangsúlyt, hogy csoportszinten minél hatékonyabban tudjanak együtt dolgozni. Megtanulják kezelni és kifejezni érzelmeiket. A saját magántanácsadói praxisomban elsősorban felnőttekkel dolgozom. Olyanokkal, akik valamilyen élethelyzetben elakadtak. A legtöbben párkapcsolati problémákkal keresnek fel, vagy munkahelyi gondokkal jönnek hozzám. Gyakran érkeznek karrier-tanácsadásra, olyanok, akik visszatérnének a munka világába gyesről, gyedről. Általában egészséges, sikeres emberekről van szó, mégis valamilyen élethelyzetet nem tudnak feldolgozni egyedül. Ilyenkor ott vagyok, mint egy élő tükör, és segítik abban, hogy ezeket az akadályokat átugorják. - Mernek pszichológushoz for dulni az emberek? Hogy találnak önre? - Két útja van. Az egyik az ajánlás. Akikkel együtt dolgoztam, ajánlanak ismerőseiknek, barátaiknak. A kliens köröm hetven százalékát ők alkotják. Ez úgy működik, mint az élet számos más területén. Ha ismersz például egy jó asztalost, szobafestőt, azt ajánlod ismerőseidnek, barátaidnak. Olyanok is megkeresnek, akik internetes szakcikkeimet olvassák és rátalálnak a profilomra. Közülük többen eljönnek az egyik előadásomra vagy részt vesznek valamelyik konferencián. Ha szimpatikus amit mondok, felkeresnek vagy ajánlanak valamelyik családtagjuknak, ismerősüknek. Az egyetemen mindenki azzal ijesztgetett minket, hogy ebben a szakmában nagyon nehéz lesz elhelyezkedni. Az első két hónapon kívül, amikor az ügyfélkörömet építettem fel, soha nem panaszkodhattam. - Csak a fővárosban tart előadásokat? - Jelenleg igen. Budapesten nagy igény van a pszichológiai témájú előadásokra, nagyon érdekli az embereket, sokan jönnek a foglalkozásokra. Megfordult a fejemben, ha egyszer hazalátogatok Komáromba, érdemes lenne ott is összehozni egyet pszichoedukációs jelleggel. Rengeteg olyan téma van, ami a fiatalokat és az idősebbeket is érdekli. Fontosnak tartom, mert azt látom, sok mindent nem lehet másként feldolgozni, csak önismeret segítségével. Ezt pedig nem tanítják sehol. - Milyen anyának tartja magát a pszichológus? - Az intenzív családi élet és a szakmai kiteljesedés egyidejű jelenléte számomra fontos értékek. Kisfiam, Milán hároméves. Öt hónapos korában már elkezdtem dolgozni, néhány órát. Ahogy nőtt, egyre többet vállaltam. Az egyik fővárosi gyermekotthonból van egy nagylány akit mentorálok, 14 éves múlt. Öt éve napi szintű kapcsolatban áll velem. Igyekszem segíteni a boldogulását ott, ahol tudom. Páromnak tíz és egy tizennégy éves fia van, így alkotunk egy nagy családot. Teljesült a vágyam, mindig négy gyermeket szerettem volna. Visszakanyarodva a kérdésre: Milán születése után körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy rájöjjek: a gyakorlatban a nagy részét el kell engedni annak, amit tanultam. Egy szakmabeli hajlamos arra, hogy állandóan ahhoz viszonyítsa magát, amit fejlődéspszichológiából tanult. Jómagam is folyamatosan azon gondolkodtam, kell-e már ott tartania a gyereknek. Utána azon gondolkodtam, jó anya vagyok-e, mindent úgy csináltam-e, ahogy az a nagykönyvben megvan írva. Amikor biztonságosabbá váltam az anya szerepemben, rájöttem, a legjobb mindent belső intuícióból csinálni, aztán önvizsgálatot tartani és megnézni, hogy az agy tényleg oké volt-e. - Ha valami nem oké, leül vele beszélgetni? - Persze, de ez nem úgy néz ki, mintha például egy negyven éves kliensemmel ülnék le, hogy mondja el, miért haragszik a másikra. Legutóbb például az történt, hogy mondtam neki, dühös vagyok, mert nem vette fel a ruháját. Erre a válasza az volt, ő azért dühös, mert sürgettem. Akkor mindketten megmutattuk egymásnak, hogy mennyire vagyunk dühösek, majd egymásra mosolyogtunk, megöleltük egymást. Emögött is sok pszichológia van. % „A 24 Óra tanított meg, miként kell és érdemes szólni az emberekhez” Élő tükörként segít abban, hogy sikerüljön legyőzni az akadályt Olykor-olykor mindketten megmutatják egymásnak, hogy mennyire dühösek, majd egymásra mosolyognak A tíz évvel ezelőtti SÉTA-programon részt vevő selyés diákok. Középen Kovács Orsolya, a Kemma.hu volt kabalájával Fotó: MW Fotó: MW Névjegy - Kovács Orsolya Született: 1990. február 23. Iskolái: Jókai Mór Alapiskola (Észak-Komárom), Selye János Gimnázium (Észak-Komárom), Eötvös Loránd Tudományegyetem és Budapesti Corvinus Egyetem (Budapest), Radboud University (Nijmegen, Hollandia). Foglalkozása: pszichológus, szociológus. Munkahely: magántanácsadói praxis, Vásáry Tamás Alapítvány (szakmai vezető). Hobbi: latin-amerikai táncok, színház, mozi, kiállítás, minden ami kultúra. Hét éve indult a Közel Hozzánk A Közel Hozzánk programot fiatal egyetemisták hívták életre 2011-ben otthontalan gyermekek és felnőttek fejlesztése, lelki és társas jóllétének növelése érdekében. Már a kezdetektől olyan minőségi kapcsolatok létrehozása és gondozása volt a cél, amely lehetővé teszi a gyermekotthonban nevelkedő gyermekek, illetve hajléktalan élethelyzetű személyek számára a fejlődés lehetőségét, megtartó közeget teremtve problémáik feldolgozására, valamint erőforrásaik és képességeik feltárására. A kezdeményezés nagy utat járt be az elmúlt évek alatt számos programot és eredményt megvalósítva. A Közel Hozzánk jelenleg fővárosi gyermekotthonokban végez intenzív fejlesztési projekteket. Vásáry Tamás, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester lelkes felkarolásával pedig most már alapítványi keretek között működik. A kezdeményezés megálmodója, Kovács Orsolya, a Mathias Corvinus Collegium keretén belül indította el projektjeit, mára pszichológusként a Vásáry Tamás Alapítvány szakmai vezetőjeként működteti a segítői programokat.