24 óra, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-11 / 287. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP második helyezést DOROG Az Eötvös József Általános Iskola alkotóköre az egri Eventus Művészeti Iskola rajzversenyén szerepelt. Minden pályázójuk döntőbe jutott. A csapatból Limpár Csenge érte el a legjobb eredményt, ugyanis országos második díjat kapott. Természetesen mindenkit megillet az elismerés, hiszen a diákok méltó módon képviselték iskolájukat, valamint az Eötvös Alkotókört. Facsemetéket ültettek ESZTERGOM Hatvan facsemetét ültettek el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közreműködésével Esztergom- Kertvárosban, azokon a területeken, ahol vasútvonal villamosítása során kivágták a gesztenyefákat. Újra összefonták a szeretetláncot DOROG Hetedik alkalommal rendezték meg a Szeretetlánc elnevezésű rendezvényt az Otthon téren, amelyen a város óvodái jótékonysági vásárral várták az érdeklődőket. A kicsik, a szülői munkaközösség és az óvónő által készített kézműves portékák bevételei az intézmények alapítványaihoz kerülnek, a pénzből a gyermekprogramokat finanszírozhatják. A rendezvény végén ismét összefonták szeretetláncukat a résztvevők. Letörték a sorompókat NYERGESÚJFALU Néhány napja Dorogon a 111-es úton található kereszteződésben törtek le fénysorompót, majd Esztergom-Kertvárosban és Tokodon is történt hasonló eset. Legutóbb pedig Nyergesújfalun rongálták meg a szerkezetet, amelyet rövid időn belül helyreállítottak. Figyelembe vették az utazási szokásokat, utasforgalmi igényeket Péntekenként több vonatot indít a MÁV-START Győrije Vasárnap lépett életbe az új vasúti menetrend, néhány buszjárat indulási és érkezési ideje is változott. A vasúttársaság módosított üzletszabályzatának több pontján is. Kovács László laszlo.kovacs@mediaworks.hu MEGYEI INFORMÁCIÓ A MÁVSTART közleményében kiemelte: a menetrend tervezésekor figyelembe vették az utazási szokások változásait, az utasforgalmi igényeket. Ennek megfelelően a pénteki erős utasforgalom miatt két új vonat közlekedik Budapest és Győr között a hét utolsó munkanapján: ezek a Keleti pályaudvarról 12 óra 53- kor és 14 óra 53-kor indulnak. Ugyancsak péntekenként új járat indul 15 óra 09-kor Győrből a Keleti pályaudvarra; ez Komáromtól gyorsított vonatként közlekedik. A késő esti és kora reggeli győri eljutási lehetőségek kibővítése érdekében egy pár vonat Budapest Komáromhelyett Győr-Budapest viszonylaton közlekedik. A Déli pályaudvarról 23 óra 20- kor, Győrből pedig 3 óra 44-kor startol; az előbbi például a fővárosi színházakból a kisalföldi megyeszékhelyre hazautazóknak, míg az utóbbi a munkát korán kezdőknek lehet ideális. A Tatabánya-Oroszlány vonalon munkaszüneti napokon Oroszlányból 5 órakor indul vonat, a megfelelő tatabányai csatlakozás biztosítása érdekében. A munkanapokon Budapest-Déli pályaudvar és Oroszlány között közlekedő vonatok a Tatabánya- Oroszlány vonalszakaszon 6 perccel később járnak. Ugyancsak a munkanapokon az Oroszlány-Budapest-Déli között közlekedő vonatok Oroszlányból 4 perccel később indulnak és Tatabányán csak 1 percet tartózkodnak. A Budapest-Esztergom vasútvonal pályafelújítása és villamosítása lehetővé tette, hogy a korábbiakhoz képest bővebb kínálattal és rövidebb menetidővel közlekedjenek a vonatok, amely jelentős kihatással van a térségben közlekedő autóbuszjáratok utasforgalmára is. A MÁV-START és a KNYKK együttműködésének köszönhetően a kesztölci térségben élők ezentúl egyszerűbben és gyorsabban juthatnak el a fővárosba a vonatokkal és azokra „ráhordó” buszjáratokkal. A menetrendváltástól a kesztölciek is utazhatnak buszbérlettel a Budapest-Esztergom vasútvonalon közlekedő, Dorog és Leányvár vasútállomásokon megálló vonatokkal, amennyiben a KNYKK által, Kesztölc és Pilisjászfalu, Piliscsaba, Pilisvörösvár, Solymár, illetve Budapest közötti viszonylatokra kiadott dolgozó- vagy tanulóbérlettel rendelkeznek. A kesztölci térségben élők gyorsabban juthatnak el a fővárosba £ 3 VONATJEGY • TRAIN TICKE! . ^St AttV Rt. fi Idő 1 Zeit Vonat Zug Juló Megjegyzés Hinweis vonatok Hová Nach Abfa Át Über Departures Vagány Késés aehnsteig Verspätung 1 ' '12:00 Sopron Sank ** ****** Budapest-Keleti4 1 • 12:15 Személy Győr3 1 ' ’ 12:20 Személy Oroszlány 5a 1 - ' 12-26 RAILJET WJt kOSÍMÓ**«« München Hbf. Hegyeshalom3 1 • 12 4 0 Személy maaaa« Budapest Déli4 Napjainkban már mobiltelefonos alkalmazáson keresztül, illetve egyre több helyen jegykiadó automatákból is megválthatjuk vonatjegyünket Fotó: MTI Hatan megsérültek a 117-es út táti lehajtójánál történt esti balesetben TÁT Hatan sérültek meg abban a balesetben, amely vasárnap este történt a 117-es út 10. kilométerszelvényében, a táti lehajtónál. Információink szerint négy autó ütközött össze a kereszteződésben, amelyek közül kettő a szalagkorlátnak csapódott. A riasztás után az esztergomi és a nyergesújfalui hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik megkezdték a műszaki mentést. A járművek áramtalanítása után feszítővágó eszközzel szabadították ki az összetört személygépkocsikba szorult utasokat. Úgy tudjuk, hogy a balesetben hárman könnyen, és ugyancsak hárman súlyos sérüléseket szenvedtek, őket a mentők az esztergomi Vaszary Kolos Kórházba szállították. A helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes útzárat rendeltek el az útszakaszon, ahol nagyjából 50-60 méteres sugarú körben szóródtak szét a járművek alkatrészei, az úttestre emellett a járművekből származó üzemanyag is kifolyt. Az esti órákban bekövetkezett, személyi sérülésekkel járó baleset bekövetkezésének okait az Esztergomi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretén belül vizsgálja. W. P. A járművek alkatrészei szétszóródtak 2018. DECEMBER 11., KEDD Négy órán belül Megváltozott a MÁV-START üzletszabályzatának több pontja, a legfontosabb módosítás a menetjegyek érvénytartamára vonatkozik: a 100 kilométer alatti utazásra szóló jegyeket négy órán belül fel kell használnunk. Ezt azzal magyarázták, hogy az elővárosban fokozottan jelentkező utasszám-növekedés - és így a jegyvizsgálók munkaterheinek növekedése - miatt a munkatársak minden igyekezetük ellenére sem tudnak mindig minden jegyet kezelni, és az utóbbi időben egyre több utas fedezte fel a nem kezelt jegyek visszatérítésének „lehetőségét”. Részletek a vasúttársaság honlapján. Négy gépkocsival ütközött össze TATABÁNYA A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség bíróság elé állította azt a férfit, aki ittas állapotban úgy vezette az édesapja személygépkocsiját, hogy azzal további négy gépjárműnek ütközött. Dr. Részi Ildikó főügyész arról tájékoztatott, hogy a vádlott elinduláskor, tolatás közben nekiütközött egy mellette álló gépjárműnek, majd a parkolóból kilőve egy másik autónak. Ezután jobbra kanyarodás során okozott újabb balesetet, mert nem tartott megfelelő oldaltávolságot, ezért nekiütközött egy harmadik személygépkocsinak, majd egy negyediknek. Ezt követően megállás nélkül továbbhajtott. A vádlott a gépjárművet édesapja tudta és engedélye nélkül használta, emiatt azonban az édesapa nem kérte a fia megbüntetését. Az ügyészség azt is megállapította, hogy a vádlottnak nincs vezetői engedélye, a jármű műszaki érvényessége pedig lejárt. Az elsőfokú bíróság a vádlottat 30 nap elzárásra ítélte, és 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Ezt az ügyész tudomásul vette, azonban a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. K. D.