24 óra, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-20 / 115. szám
^ MEGYEI KÖRKÉP HIRDETÉS HÁROM PERCBEN Gyereknapot rendeznek Bakai Lilla TATABÁNYA Május 25-én, szombaton 14 és 18 óra között tartja a Vértes Center a gyermeknapot. A kérdésekre, hogy milyen játékok várják az érdeklődőket és cserébe mi jár jutalmul, Bakai Lillától, a pláza marketingmenedzserétől kaptuk meg a választ. - Milyen próbát kell kiállni a gyerekeknek? - Sportos feladatok lesznek, amiben főként az ügyesség számít. Összesen négy állomás akadályai várnak a jelentkezőkre. Aki legalább három akadályt ügyesen legyőz, egy finom édességre beváltható kupont kap ajándékba, amit aznap tud felhasználni a Centerben. Aki pedig mind a négy állomást sikeresen teljesíti, részt vesz a nyereménysorsolásunkon. Megéri játszani és nevezni, hiszen értékes ajándékaink vannak. - Mi lesz a jutalom? - Sok-sok nyeremény talál gazdára. Egyebek mellett 10 ezer forint értékben Vértes Center vásárlási utalvány, három könyv a Libri jóvoltából. A Háda is felajánlott öt, egyenként kétezer forintos utalványt, a Bűbáj Játék Playmobil játékokat, a Solarys Ajándék szintén utalványokat, egyenként háromezer forint értékben. Továbbá Budmil tolltartó és utalvány is nyerhető, valamint egy értékes kiszseni ajándékcsomag is gazdára vár. - Mikortól lehet játszani? - A játék délután 2-tól 6 óráig tart és az állomások valamelyikén lehet jelentkezni, a kitöltött regisztrációs lapot pedig 18 óráig lehet leadni az aulában található információs pultnál. Wágner Zsanett 1 Huszonöt fontos szűrésen vehettek részt a lakosok a Jókai ligetben Egészségvárosban töltötték napjukat a komáromiak Egy napra Komáromba költözött a Richter Gedeon Egészségvárosa. A helyiek, illetve a rendezvényre ellátogatók 25 fontos szűrésen és tanácsadáson vehettek részt. Mindannyian támogatták a Selye János Kórházat is. Kovács László laszlo.kovacs@mediaworks.hu KOMÁROM A rendezvény közös egészségsétával kezdődött, a városháza előtti Szabadság tértől csaknem ezren vonultak a Jókai ligetbe, ahol már kilenc órától nagyon sokan vártak arra, hogy megkezdődjenek a vizsgálatok. Nemcsak a saját egészségükért tehettek sokat ezen a napon a komáromiak, hanem kórházukért is. A Richter már a rendezvény előtt közölte, kétmillió forintot ajánl fel az egészségügyi intézménynek, hogy ezzel is segítse egy vastagbél szűrésére szolgáló eszköz, egy kolonoszkóp beszerzését. Ezt az adományalapot a résztvevők minden szűrésért, tanácsadásért, meghallgatott előadásért járó adományponttal növelni tudták, a Richter pontonként 300 forinttal megemelte az alapadomány összegét. Tehát, aki nagyon aktív volt ezen a napon, az nagymértékben járult hozzá a kórháznak szánt adomány gyarapításához. A rendezvényen részt vevő dr. Molnár Attila polgármester ehhez az aktivitáshoz kért segítséget a helyiektől, és bejelentette, az önkormányzat megduplázza az összeget, vagyis 600 forint jár majd pontonként. A város vezetője fontosnak tartja a szűréseket, és jó pontot össze is gyűjtött a nap végére. A nap során a nagyszínpadon sport- és tánccsoportok fellépései váltották egymást, míg a több mint 30 sátorban előadások, tanácsadások, szűrések és érdekes programok várták az érdeklődőket. A résztvevők találkozhattak Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel, a Richter Egészségváros program fővédnökével is. A nap végére elkészült a statisztika, amelyből kiderült az is, hogy például prosztatavizsgálatra 216-an jelentkeztek, és két férfitől kérték, jelentezzen további vizsgálatokra. Asztmaszűrésen 191- en vettek részt, 15 esetben jelzett a műszer eltérést. A komáromiak aktivitása 6 159 200 forintot ért első körben. Ezt duplázta az önkormányzat, így 12 318 400 forint gyűlt össze. Ehhez pedig hozzájött még a Richter 2 milliós alapja. Dr. Molnár Attila és dr. Lőrinczi Enikő, a Selye János Kórház főigazgatója boldogan vette át az adományt Gál-Olasz Saroltától, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR csoportvezetőjétől. Dr. Molnár Attila, Gál-Olasz Sarolta és dr. Lőrinczi Enikő az adománytáblával. Rajtuk kívül a színpadon a Selye János Kórház orvosai, dolgozói, a rendezvény segítői Az egészségsétán résztvevők is pontokat kaptak Sokan vettek részt vérnyomásmérésen is a nap során Tizennyolc év után nyílt kiállítása OROSZLÁNY Tizennyolc év után ismét önálló kiállítása nyílt Pózner Gábor szobrásznak az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kiállítótermében. A művész eddigi munkásságát összefoglaló Töredékek című tárlatot Lazók Zoltán polgármester nyitotta meg. A szobrászművésznek 63 alkotása tekinthető meg május 29-ig, melyek többek között portrék, terrakotta képek, kisplasztikák és domborművek, de tanagra szobrait és érmeit is megcsodálhatják az érdeklődők. Munkásságát mintegy másfél tucat egyéni és csoportos kiállítás kísérte, de ismertek mellszobrai is, illetve ő készítette Csaroda községben a 2001-es tiszai árvízi emlékművet. Oroszlány Települési Értéktárában szerepel Kölcsey Ferencet és Gárdonyi Gézát ábrázoló szobra, két éve elvégezte a ’48-as ligetben található Kossuth Lajos szobor felújítását. Ő tervezte a Szeptember 6. utca és a Jókai utca által határolt háromszög alakú területen felállított Szent Borbála bronz domborművet, és keze munkájának köszönhető, hogy a tavalyi emlékmű-felújítási program folytatásaként megszépült a Szent Borbála téren álló Bányászok szoborkompozíció. 2019. MÁJUS 20., HÉTFŐ Látogasson el hírportálunkra! KEMMA.hu Négy feladattal készült a megyei rendőr-főkapitányság Közlekedett a család Tatán TATA Ki a jobb sofőr? Többek között erre a kérdésre is választ kaphattak azok a családok, akik beneveztek a Közlekedik a család megyei versenyének döntőjébe. A hétvégén Tatán, a rendőrség oktatási és üdülési központjának környékén szervezték meg a program megyei fordulóját. Négy feladat várt a versenyzőkre. Két elméleti kérdéssorozat, amely a családok KRESZ, valamint az elsősegélynyújtás területén lévő ismereteit tesztelte. Közben gyermekeik is elfoglalhatták magukat a társasjátékok és színezék között. Az örök kérdésre is sokan keresték a választ: ki a jobb sofőr? Ugyanis egy akadálypályát alakítottak ki, ahol időre kellett teljesíteni a feladatokat. Ha a bóják állva maradtak, már nyertesnek érezhette magát a sofőr. Ezt a feladatot általában a férfiak vállalták időre, de a hölgyek közül is sokan a volánhoz ültek - be versenyen kívül. A kerékpáros ügyességi pályán a gyermekek indultak. A verseny helyszínével szemközti üdülési központban a megyei rendőr-főkapitányság munkatársainak szerveztek családi napot. S. G. A gyerekek a kerékpáros ügyességi pályán jeleskedtek Fotó: H. B.