24 óra, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-14 / 239. szám

MAI LAPSZÁMUNKBAN 19 ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL! EGY PERCBEN Mindenhol sikert arattak CALELLA/TÁT Bár az Oktoberfestnek a német nyelvű területen van legin­kább hagyománya, a spanyolországi Calellában is rendeztek egy hasonló jellegű fesztivált. Az idei rendezvény színvonalát a Táti Mazsorett és For­­mációs Tánccsoport, valamint a Mo­gyorósbányai Fúvószenekar fellépé­sei is emelték. >■ 4 Zenés utazás gyerekeknek OROSZLÁNY Most nem gólyalábon, hanem népi hangszerekkel érke­zett Gulyás László az OKSZÍK-ba, ahol több száz kíváncsi szempár kísérte figyelemmel interaktív előadását. ► 5 Hetvenkét óra önkéntesség TATABÁNYA Október második hét­végéjén tizenkettedik alkalommal szánták rá három napjukat vállal­kozó szellemű fiatalok csoportjai országszerte, hogy másoknak se­gítsenek.’ ► 6 Kevesebb lesz a tojás ITTHON Míg tavaly közel 11 száza­lékkal nőtt, idén az első fél évben mintegy 9 százalékkal csökkent a nagyüzemi tojástermelés - közöl­te Molnár Györgyi, a Magyar Tojó­hibrid-Tenyésztők és Tojásterme­lők Szövetségének titkára. Elmond­ta: a belföldi igény 52 százalékát a nagyüzemi termelés adja. ►? Jó reggelt! A Zala megyei Iborfián októ­ber 13-án kora délutánra minden választópolgár lead­ta szavazatát - derül ki a Nemzeti Választási Iroda 15 órakor készült összesítéséből, vagyis száz száza­lékos volt a részvétel. Ugyanakkor szabályok szerint azzal, hogy 15 órára mindenki leadta a szavaza­tát, a szavazóhelyiség még nem zár­hatott be. A jogszabály szerint 19 óráig ugyanúgy nyitva kellett tar­tani, az urnákat csak ezt követő­en lehetett felbontani, és a szavaza­tok alapján megállapítani a szava­zás eredményét. Helyi sajátosság, hogy a településen élő választópol­gárok jelentős része tagja a szava­zatszámláló bizottságnak is. Nagy meglepetés nem lehetett. Sz.l. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI 2019. OKTÓBER 14., HÉTFŐ XXX. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. www.kemma.hu Tatabányán Szücsné Posztovics Ilona nyert Változásra voksolt a megyeszékhely MEGYEI INFORMÁCIÓ Az öt évvel ezelőttinél többen, a választásra jogosultak 42,46 százaléka, azaz 105 850 szavazó adta le vok­­sát az utolsó, este félhetes adat szerint Komárom-Esztergom megyében a vasárnapi helyhatósági választásokon. A megyeszékhe­lyen a változásra voksoltak, hiszen az ellenzéki jelölt, Szücsné Posztovics Ilona szoros küzdelemben, két és fél százalékkal győzött Schmidt Csaba ellen. Tatán Michl József, Oroszlányban Lazók Zoltán, Komáromban dr. Molnár Attila, Esztergomban Hernádi Ádám győzött magabiztosan. Képünk Tatabányán, a 20-as szavazókörben készült az esti urnabontáskor. Fotó: Dallos István ► 2 Ellenzéki lehet a fővárosi közgyűlés ITTHON A kormánypártok és az ellenzék is arra számított, hogy megnyeri a főpolgár­mesteri tisztséget. Lapzár­tánk idején még számolták a szavazatokat, de úgy tűnt, hogy az ellenzéki jelölt, Kará­csony Gergely vezeti a követ­kező öt évben Budapestet. Az öt évvel ezelőttihez ké­pest magasabb választási részvétel mellett zárták az urnákat. A közvélemény-ku­tatások szerint Tarlós Ist­ván, a Fidesz-KDNP jelöltje, a regnáló főpolgármester volt a választás esélyese, ám so­kan szoros küzdelmet vártak közte és Karácsony Gergely, az ellenzék favoritja között. Rajtuk kívül Puzsér Róbert médiaceleb és Berki Kriszti­án bulvárhős is megmérette magát, ám őket eleve esély­telennek tartották a közvéle­ménykutatók. Az elmúlt egy hónapban a mérések biztos­ra vették Tarlós István győ­zelmét, ám a választások kö­zeledtével csökkent a különb­ség, Karácsony felzárkózott. Lapzártánkkor úgy tűnt, hogy Karácsony nagy meg­lepetésre legyőzte Tarlós Ist­ván főpolgármestert, aki gra­tulált neki. Az ellenzéknek a fővárosi közgyűlésben is meglehet a többsége. ► 9 Él még a remény BUDAPEST A horvátok elleni vereség után vasárnap este Azer­bajdzsán volt válogatottunk ellenfele az Eb-selejtezőn. Az első félidőben szerzett látványos góllal 1-0-ra nyertünk. ► 16 További képek és értékelés: KEMMA.hu Mikite Vivien Oroszlány Tudjon meg többet ! Vivienről a 3. oldalon. Kínálat fékezi a drágulást MAGYARORSZÁG A lakás­építések kiszámítható és növekvő száma nemcsak abban tud segíteni, hogy az ingatlanállomány mi­nősége javuljon, hanem az új lakások növekvő szá­ma az áremelkedést is ké­pes megfékezni - magya­rázta Balogh László, az ingatlan.com vezető gaz­dasági szakértője a Ma­gyar Nemzetnek. Szerin­te a lakásépítések jól mu­tatják a gazdasági fejlődés eredményeit, hiszen a ked­vező környezet az építke­zésekre is élénkítően hat. Mindez katalizátora lehet a további fejlődésnek is, hiszen a több új lakás él­hetőbb környezetet jelent a városba költöző munkavál­lalóknak. ► 7 Éles harcok zajlanak Szíriában ISZTAMBUL Törökország Szí­riai katonai műveletének azonnali leállítását sür­gette Angela Merkel né­met kancellár tegnap Re­­cep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott telefo­nos megbeszélésén. Ennek ellenére Erdogan vasárnap harci sikereként jelentet­te be, hogy a török hadse­reg eddig 109 négyzetki­lométert vont már ellenőr­zése alá Északkelet-Szíriá­­ban. A török állami média hozzátette, a hadsereg ed­dig két várost, egy községet és 56 falut „mentett meg” a kurdoktól. ► 9 9 771416 865019 19239 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szm.kon^mediaswisktHi OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Körtvélyfay Dina 06-3^514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-4617998-800 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 06-34/514-020 MA HOLNAP 24 23 Hétfőn fátyolos napsütésre van kilátás hajnali pára- és ködfoltokkal, amelyek megszűnése után 22-24 fokos kellemes hőmérséklet várható. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Helén és Lívia nevű olvasóinknak!

Next