24 óra, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-31 / 77. szám

MEGYEI KORKÉP Táblával tisztelegtek a párkányi festő előtt PÁRKÁNY Születése 87. évfor­dulója alkalmából emléktáb­lát avattak Lábik János pár­kányi festőművész emléké­re a város Barta Gyula Galé­riája külső falán. Az emlék­táblát a Szent István-díj Ala­pítvány és a Csemadok Pár­kányi Alapszervezete he­lyezte el a fent jelölt helyen. A tábla avatásán többek kö­zött részt vett Bihari Antal, az alapítvány alapítója. A táblán a következő felirat olvasható: „Emlékül a magyar és a szlo­vákiai magyar művészek ha­tártalan kapcsolatáért. Lábik János 1933-2018 Párkány vá­ros szülötte, Esztergom diák­ja, Szent István-díj emléké­remmel kitüntetett Pro Ur­­be-díjas festőművész, a Pár­kányi Képzőművészkör alapí­tó elnöke, a Barta Gyula Galé­ria megálmodója”. A párkányi Pro Urbe-díjas és Szent Ist­ván Emlékérmes Lábik János Párkány egyik legjelentősebb képzőművészeti alkotója volt, művészeti, szakmai, baráti kapcsolatai, közösségszerve­ző egyénisége révén személye szellemi hidat jelentett Eszter­gom és Párkány között. Életé­ben közel kétszáz kiállításon szerepelt nemzetközi tere­pen és itthon, 1982-ben ő ala­pította meg és vezette a pár­kányi képzőművészeti szak­kört. 1989-ben a Párkányi Galériát hozta létre, e helyen most számos műve látható. Lábik János alkotásain a meg­örökítendő tájak között szá­mára mindig első helyen sze­repelt a Duna, melyről számos kompozíciót készített. P. Z. Bihari Antal az avatón Fotó: P. Z. Továbbra is várja a gyerekeket a tatai alapítványi bölcsőde A megye több bölcsődéje, óvodája bezárt a helyzetre való tekintettel. Azonban pár intézmény ügyeleti rendben továbbra is várja a kicsiket, így tesz a tatai Juniorka Ala­­pítványi Bölcsőde is, ahova jelenleg egyetlen gyerek jár. Goletz-Deák Viktória viktória.goletzdeak@mediaworks.hu TATA Boldogan mosolyogva megy be a Katica csoport szo­bájába a 17 hónapos Vitány. A kisfiúnak mindkét szülő­je dolgozik, ezért nem tudják otthon tartani. Valakovics Il­dikó, a Juniorka Alapítványi Bölcsőde vezetője a 24 Órá­nak elmondta, hogy Vitány je­lenleg az egyetlen kisgyerek a bölcsődében, de már több szü­lő is érdeklődött, hogy hozhat­ja-e ismét a gyermekét. - Jelenleg ügyeleti rend van nálunk. Ez azt jelenti, hogy azokat a gyerekeket, akiknek a szülei dolgoznak, és orvosi igazolásuk van arról, hogy kö­zösségbe mehetnek, továbbra is várja a bölcsőde - szögezte le a vezető, aki kiemelte, min­den szigorú higiéniai ajánlást betartanak a járvány miatt. - Zsiliprendszer működik. Vagyis a gyerekeket csak az átadó helyiségig kísérhetik be a szülők. Ott át tudják öl­töztetni őket, de onnan már a kisgyermeknevelők viszik be őket. A gyerekeket alapeset­ben is arra szoktatjuk, hogy minden érkezés után szap­pannal mossanak kezet. A dol­gozók pedig mindkét kapunál fertőtlenítővel mosnak kezet belépéskor. Ha pedig vendég érkezik az épületbe, maszkot, cipővédőt és kesztyűt kap már a bejáratnál - sorolta az intéz­kedéseket az igazgató, aki­től megtudtuk, hogy bár most csak egyetlen kisgyerek van az intézményben, minden dol­gozó továbbra is bejár. - Egy kisgyermeknevelő foglalkozik a kisfiúval, a töb­biek mind az intézmény taka­rítását végzik. A helyzet ele­jén felajánlottam mindenki­nek a lehetőséget, hogy sza­badságot vegyen ki. Azonban mindenki továbbra is önkén­tesen vállalta a munkát. Ezért nem tudok elég hálás lenni nekik - mondta a vezető. Egy kisgyermeknevelő foglalkozik a kisfiúval, a többiek az intézmény takarítását végzik Fotó: G. D. V. A konyha is üzemel a Juniorkában­ ­ Az Alapítvány konyhája lát­ja el az alapítvány óvodásainak az étkeztetését is. Ha nem az ételeket készítik, akkor a kony­ha és a hozzá tartozó helyisé­gek takarításában segédkez­nek - mondta a vezető, aki sze­rint a dolgozók önzetlen ös­­­szefogásával lehet csak ezt a helyzetet jelenleg megoldani. A konyhán is teljes létszámmal dolgoznak, mert az ott dolgo­zók munkája is nagyon fontos!­­ Mindenkinek megvan a dol­ga. Van, aki a raktárak takarí­tásáért felel, van, aki az udvar játékainak a fertőtlenítéséért. A nyári szünet alatt szoktuk el­végezni a teljes körű fertőt­lenítést és tisztasági festést. Ezt hoztuk most előre, így nyá­ron nem kell majd bezárnunk. A vezető elmondta, hogy a vá­ros önkormányzata is minden­ben a segítségükre van, amit ezúton is köszönnek! A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: KEMMA.hu 2020. MÁRCIUS 31., KEDD A zebrán gázolták halálra az idős nőt OROMÁNY-TATABÁNYA Vá­dat emelt halálos közúti bal­eset gondatlan okozása miatt a Tatabányai Járási Ügyész­ség március 24-én egy férfi­val szemben. A vádiratban az ügyészség végrehajtásá­ban felfüggesztett szabadság­­vesztésre, pénzbüntetésre, va­lamint végleges hatályú jár­művezetéstől eltiltásra tett in­dítványt. Ezen túlmenően az ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat a nyomozás során felmerült 429 ezer forint bűn­ügyi költség megfizetésére. Ahogy arról korábban be­számoltunk, 2018. április 7-én 7 óra 45 perc körül Oroszlány­ban, a Rákóczi Ferenc út egyik kijelölt gyalogátkelőhelyén gázolt halálra egy sofőr egy 76 éves, idős nőt. A 76 éves nőt súlyos sérülésekkel kór­házba szállították, ahol életét vesztette. Az Oroszlányi Mé­diacentrum a helyszínen meg­szólaltatta a gázolót. Kame­rán kívül a sofőr azt mondta, nagyon megrázta az eset, és csak a puffanásra lett figyel­mes. G. D. V. A BorgWarner turbófeltöltő gyára is leáll­ ­. 7 *‘“HY Jelenleg csökken­tett gyártás folyik a BorgWar­ner Oroszlány Kft. gyárában, ahol turbófeltöltők és más autó­ipari alkatrészek is készülnek - tudtuk meg dr. Karaszek Sza­bolcs HR-igazgatótól. - Munka­­vállalóink és partnereink biz­tonsága védelmében természe­tesen ügyelünk minden elő­írásra, ezeket szigorúan betar­tatjuk. Három tényező határoz­za meg, hogy meddig tudunk termelni. Az első a megrende­lések mennyisége, a másik az alapanyag, a harmadik, hogy el tudjuk-e szállítani a megfelelő időben a partnereinknek a ter­méket. Számításaink szerint ezen a héten még lesz munká­ja a mintegy 1100 dolgozónk­nak. Április 6-ától, hétfőtől két hétre mindenképpen leállunk, szabadságra küldjük a teljes állományt. M. K. A sűrű szövésű, pamutvászonból készült szájmaszkok egy vasalással is fertőtleníthetők Róbert és Viki naponta száz álarcot is megvarr TATABÁNYA A Mártírok úti tíz­­emeletes tövében majd’ két emberöltő óta Móger szabó­ság néven egy kis üzlet mű­ködik, amelyet jó ideje Korcs­­ner Róbert vezet. Azt gondol­nánk, hogy ilyen fertőzésve­szélyes időszakban, senki nem akarja felszegezni a pan­tallója szárának alját vagy kurtítani a női aljat. Azaz, hogy csendes a kis műhely. Ez azonban tévedés. Ha nem is egymásnak adják az ügyfe­lek a kilincset, de azért meg­lehetős a forgalom... Róbert el is mondja, hogy miért. - Körülbelül tíz napja, ami­óta ennyire megugrott a ke­reslet, illetve ekkora lett a hi­ány, elkezdtünk szájmaszko­kat varrni - említette Róbert. - Sas Viktória varrónő kollé­gámmal, akinek itt a közel­ben van az üzlete, vágtunk bele. Napjainkban pedig ott tartunk, annyi a megrendelé­sünk, hogy plusz alkalmazot­tat kellene felvenni. Bár az is igaz, hogy aki varrni tud, az most mind álarcot készít. A vállalkozó azt is elárulta, hogy a maszkhoz - szabvány szerinti - sűrű szövésű,­ száz százalékban pamutból ké­szült vászon szükséges, ami többet ér, mint egy papír arc­védő, hiszen mosható és egy forró vasalással a fertőtlení­tése is abszolút biztonságo­san megoldható. Ez idő alatt a beszélgetésünket kétszer-há­­rom­szor is meg kellett szakí­tanunk, hiszen szájmaszkot jöttek vásárolni, rendelni a varrodába... - Naponta körülbelül nyolc­van-száz darabot gyártunk - emelte ki a szabóság veze­tője. - Telefonon és személye­sen is felveszünk megrende­léseket. Az itt készült álarcok teljesen az orvosi maszknak megfelelő formájúak, kialakí­tásúak. Megjegyezném, hogy varrunk gyermekméretben is. Petrik J. Az elkészült arcmaszkokat gondosan át is vasalják a műhelyben így kezdődött Mivel úgy volt, hogy a városi önkormányzat a Móger sza­bóságtól rendeli meg az álar­cokat, Koreaner Róbert meg is vásárolta a szükséges jó minőségű, sűrű szövésű pa­mut alapanyagot a varráshoz. Végül a városnak mégsem kellett. Mivel a pamutvászon már adott volt, igény is volt a szájmaszkokra, hát így álltak neki a varrásnak. Ottjártunk­­kor azt is megtudtuk, hogy az­nap egy ismert tüdőgyógyász orvos érkezik az itt varratott három szájmaszkért...

Next