24 óra, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-08 / 84. szám

MEGYEI KORKÉP Egymást segítik a település lakosai KeSZTÖLC A koronavírus mi­att sokan kerültek bizonytalan helyzetbe, éppen ezért a he­lyiek összefogtak és létrehoz­ták a Kesztölci Emberekért Ci­vil Társaságot. Nádasi István önkormányzati képviselőtől, a kezdeményezés egyik szer­vezőjétől megtudtuk, az volt a céljuk, hogy jogi keretek között végezhessék a tevékenységü­ket. Másrészt szeretnék meg­ismételni a sikeres karácsonyi gyűjtést - melyben negyven­hat családot segítettek -, hogy támogassák a helyieket.­­ Mivel a civil társaság nem minősül jogi személynek, ép­pen ezért a nevemre nyitot­tunk egy számlát, ahová az anyagi támogatásokat várjuk. A beérkezett összegekből a te­lepülés központjában találha­tó üzletben fogunk a rászo­rulók számára tartós élelmi­szereket vásárolni. Azoknak, akik nem szeretnének utalni, ők szintén megvehetik a ter- A szervezet kifeje­zetten a koronaví­rus miatt jött létre mékeket és átadhatják az ott dolgozóknak. Egyébként a cso­magok eljuttatásában az ön­­kormányzat is segít - mondta a képviselő. Nádasi István megjegyez­te, ők is hallották, hogy or­szágszerte sokan elveszítet­ték a munkájukat. Bár nem tudják, hogy Kesztölcön hány család érintett, mindenesetre szeretnének felkészülni arra az esetre, ha támogatni kell a helyben élőket.­­ Ez a szervezet csak tartós élelmiszer gyűjtésével foglal­kozhat, amit rögzítettünk is a társasági szerződésben. A be­folyt pénzadományokat éppen ezért ezekre a termékekre for­dítjuk, melyeket a rászorulók között osztunk szét - tette hozzá. Elindult a Kesztölci Embere­kért Civil Társaság honlapja is, ahol például egy lista is elérhe­tő arról, hogy mit érdemes a ko­sárba tenni, vagyis, milyen ter­mékek megvásárlásával segít­hetünk. Egyébként a szervezet kifejezetten a koronavírus mi­att jött létre, a járvány lecsen­gése után meg is szűnik. W. P. A szakértő szerint hamarosan visszaállhat a rend Átmeneti csökkenés az ingatlanpiacon Szinte minden gazdasági ágazatra hatással van a ki­alakult helyzet, de vajon mi a helyzet az ingatlanpi­acon? Erre próbáltunk vá­laszt találni egy tatabányai ingatlaniroda segítségével. Herczeg István Istvan.herczeg@mediaworks.hu TATABÁNYA Mint ismert, a koro­­navírus-járvány miatt a gaz­dasági helyzet alapjaiban vál­tozott meg az elmúlt hetek­ben. Az ingatlanok vásárlása, eladása egy speciális piac, de természetesen itt is tetten ér­hető a változás. A megyei in­gatlanpiaci helyzetről a tata­bányai Lux Home Ingatlaniro­da ügyvezetőjét, Tamás Krisz­tiánt kérdeztük. A megyei lakáspiacon is azonnal érzékelhető a járvány és a veszélyhelyzet elrende­lése, de az élet nem állt meg. A személyes tapasztalatszer­zés helyett még inkább felér­tékelődik a részletes informá­ciókat tartalmazó, online hir­detések szerepe. - A vevők egyre tudatosab­ban, az elérhető információk, alaprajzok, adatok és képek alapján választanak majd ki egy-egy lakást - kezdett be­le az ügyvezető. - Azért, hogy a biztonságot garantálni tud­juk, irodánk is online szol­gáltatáscsomaggal várja leen­dő ügyfeleit, melynek kere­tein belül próbáljuk a szemé­lyes kontaktot szerződésen­ként egy alkalomra csökken­teni. A mai világban online fe­lületen, e-mailen és telefonon szerződéseket is tudunk köt­ni ügyfeleinkkel. Az ingatlan­­közvetítők szerepe a jelenlegi helyzetben felértékelődik, mi­vel segítségünkkel csak való­di vételi szándék esetén pre­zentáljuk a megbízóink ingat­lanjait. Ebben az esetben ér­tékesítőink minden esetben a közös biztonságunk érdeké­ben szájmaszkot, lábzsákot és gumikesztyűt használnak, er­ről az ingatlan prezentációja előtt tájékoztatják az eladót és a vevőt, valamint kérik őket is ezek használatára - folytatta a speciális megoldásokat ismer­tetve Tamás Krisztián. - A számokra kitérve azt lát­juk, hogy a megyei lakáspiac­ra novembertől jellemző volt egy 15-20 százalékos csökke­nés az érdeklődők számában. Az érdeklődők közül többen voltak azok, akiknek konk­rét vételi szándékuk volt, így arányában az adásvételi szer­ződések száma nem csökkent március közepéig. Onnantól viszont jelentősen, 75-80 szá­zalékkal zuhant az érdeklő­dők, ezáltal az adásvételi szer­ződések száma is. A szakember elmondta azt is: általános áresésnek már­ciusig nem voltak jelei, de az utóbbi 2-3 héten azoknak az ingatlanoknak az árait 10-15 százalékkal csökkenteni kel­lett, ahol valamilyen külső té­nyező miatt sürgős volt az ér­tékesítés. Az árak csökkené­se mellett érzékelték, hogy va­lódi vételi szándék és foglaló esetén még ezen felül nagyjá­ból 5 százaléknyi alku is be­lefért. Emiatt a tényező miatt az alkalmi vételekből egyre több lehet a következő 2-3 hó­napban, viszont a teljes piacot nézve jelentős áresésre nem számítunk. A lakáspiaci forgalom vis­­­szaesése átmenetinek tűnik, és a veszélyhelyzet megszűné­se után mind az adásvételek számai, mind pedig az árak gyorsan visszapattanhatnak. A jelenlegi adásvételi szerző­dések számának csökkenésé­ből azt a következtetést von­ták le, hogy az adásvételeket az eladók jelenleg elhalasztot­ták és a vírus lecsengését kö­vetően ez várhatóan többszö­rösére fog nőni, ezáltal mind az értékesítések száma, mind az ingatlanok értéke várható­an gyorsan rendeződni fog. Az alkalmi vételekből egyre több lehet a következő 2-3 hónapban Fotóillusztráció: Shutterstock Megelőzni a versenytársakat Tamás Krisztián elmondta azt is: nemcsak a kialakult helyzet­ben, hanem rendes piaci ver­senyben is fontos, hány érté­kesítési csatornával rendelke­zik egy ingatlaniroda. A régi, jól bevált módszerek kezdenek el­avulni, így már cége az online reklámra helyezi a hangsúlyt. Irodájuk kirakatában megta­lálhatóak az eladásra váró in­gatlanok, de leginkább a leg­nagyobb ingatlanos portálo­kon és a közösségi média se­gítségével keresnek új ügyfele­ket. Több olyan Facebook-cso­­porttal rendelkeznek, amelyek­ben több ezer potenciális érdek­lődőt találhatnak, akár városok­ra bontva is. A jelenlegi helyzet­­ben különösen felértékelődik ez az előnyük, hiszen a vevők és az eladók is betartják a biztonsá­gi előírásokat, így könnyebben tudják megszűrni, kinek van va­lós vásárlási szándéka. A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: KEMMA.hu Hosszú szabadságvesztés várhat a kábítószer-kereskedőkre Letartóztatásban maradnak TÁRKÁNY A megyei főügyész­ség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványoz­ta két férfi letartóztatásának a meghosszabbítását, tekin­tettel arra, hogy a gyanúsítot­tak 2019 júniusától októberé­ig egy Tárkány közelében lévő erdőterületen marihuánát ter­mesztettek. A növények egy részét egy pinceházban szárították és ké­szítették elő az értékesítésre, a másik részét pedig az egyik gyanúsított lakóhelyén tartot­ták. A két helyszínről össze­sen mintegy 2269,45 gramm tömegű marihuánát, a termő­földről pedig 37 tövet foglal­tak le. A férfiak tettükért öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadság­­vesztést kaphatnak. A járásbíróság nyomozási bírája a két férfi letartóztatá­sát az ügyészség indítványá­ra 2019 októberében rendel­te el. Az ügyészség indítványt tett arra, hogy a letartóztatást hosszabbítsák meg, mert a gya­núsítottakkal szemben tovább­ra is fennáll a bűnismétlés ve­szélye. A gyanúsítottakat tele­kommunikációs eszköz útján, ülésen hallgatták ki, majd az ügyészi indítványnak helyt ad­va a férfiak letartóztatását jú­lius 10-ig meghosszabbították. A növények egy részét pinceházban szárították Fotó: police.hu 2020. ÁPRILIS 8., SZERDA Segít a kórháznak a Becton Dickinson TATABÁNYA A Becton Dickinson Hungary Kft. a Szent Borbála Kórház megkeresésére vállal­ta, hogy speciális mikrobioló­giai laboratóriumában helyet biztosít a koronavírustesztek elvégzésére használt PCR mű­szernek és munkatársaik in­gyenesen elvégzik a kórháznak szükséges teszteléseket - áll az egészségügyi intézmény ked­den kiadott közleményében. Egy ilyen laboratórium ki­alakítása hosszú idő és 100 millió forintos nagyságrendű beruházás. A tesztelés kép­zett szakembereket igényel, munkaigényes, egy mérési ciklus az előkészítő munkák­kal együtt 2-3 óra. A mérés összköltségének csak kisebb része a teszt liit­ára, szükség van speciális védőeszközökre, mintavevő eszközökre és se­gédanyagokra, a tesztek elő­készítéséhez pedig egyéb kie­gészítő berendezésekre is. A beruházás 100 milliós nagy­ságrendű lenne A BD vállalja, hogy a folyamat­hoz szükséges protokollokat a kórház szakértőivel együtt ki­dolgozza, a berendezést beüze­meli és működteti az akkredi­tált laboroknak megfelelő szín­vonalon. A berendezés validá­­lásához és az első időszakban a működtetéshez szükséges vala­mennyi anyagot és eszközt be­szerzi és ingyenesen rendelke­zésre bocsátja 2 millió forint ér­tékben. A tesztekhez szükséges laboratóriumi munkát a továb­biakban is ingyenesen elvégzi a kórház számára a rendelkezés­re álló kapacitás erejéig, a jár­ványidőszak végéig. A berendezés beszerzésé­hez és a rutinszerű működte­téséhez szükséges anyagi for­rásokat a kórház, illetve ala­pítványok szándékoznak biz­tosítani. Ehhez hozzájárulni a kórház alapítványán keresztül lehet. A Szent Borbála Kórhá­zért Közhasznú Alapítványon keresztül várják azok adomá­nyát, akik hozzá tudnak járul­ni a költségekhez, a 11740009- 20088370 számlaszámra. A közlemény rovatban fel kell tüntetni: PCR készülék CO­­VID-19 vizsgálathoz. Késsel fenyegette volt feleségét TATABÁNYA Egy férfival szem­ben a bíróság február 20-án megelőző távoltartást rendelt el március 21-ig, mert a sértett nőt házasságuk alatt többször megfenyegette azzal, hogy megöli, ha megcsalja. Ennek ideje alatt a férfi nem mehetett volna a nő otthonához és tata­bányai munkahelyéhez. Február 24-én a vádlott az esti órákban kést vett magá­hoz, és elment a sértett mun­kahelyére. Becsukta az ajtót maga után, a lámpákat lekap­csolta, és elvette a nő mobilte­lefonját. Az üzlet ajtaján lévő „nyitva” táblát megfordította, hogy úgy tűnjék, zárva van. A nőt a helyiség hátsó részé­be terelte, miközben a késsel fenyegette. Azt mondta neki, hogy megölhetné, de nem te­szi, csak meg akarja rémíte­ni. A sértett nyugtatta a férfit, aki ezután letette egy polcra a kést, visszaadta a sértettnek a telefonját és hazament. Az ügyészség indítványára a férfi letartóztatását a nyomo­zási bíró február végén rendel­te el, mert fennáll a bűnismét­lés veszélye. A vádiratban az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatása fenntartását, va­lamint azt, hogy a bíróság az elkövetőt börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.

Next